Lezártuk a szavazást, eldőlt, hogy ki volt április legjobb Loki játékosa. Az eredmény nem meglepő, hiszen a keserves tavaszi szezonunk üde színfoltja egy olyan játékos, amely egymaga hátán vitte a csapatot az elmúlt hetekben. Ő nem más, mint Könyves Norbert, aki idén az első duplázó lett a hónap legjobbja címeket tekintve!
A végeredmény azért nem meglepő, mert a hónapban szerzett 11 találtunkból nyolchoz köze volt Könyves Norbertnek: ötöt ő maga lőtt, hármat pedig előkészített. Ráadásul a Fradinak lőtt gólja alighanem a szezon legszebb találata lett az egész bajnokságot figyelembe véve. Ezúttal az olvasók 61%-a gondolta úgy, hogy ebben a hónapban is ő érdemli meg a legjobb játékos címet, ami komoly fölény. A második helyen Haris Tabakovic végzett, akit szintén kiemeltünk a cikkünkben, hiszen öt találatig jutott áprilisban. Ő a szavazatok 19%-át gyűjtötte be ezúttal. A harmadik helyen pedig Varga Kevin végzett 10%-al, akitől végre láttunk olyan megmozdulásokat, amilyenek miatt az ősszel felkapta rá a fejét mindenki.
Amint látható, közeledünk a szezon végéhez, már csak május hónap legjobbja hiányzik. Amint arra is fény derül, elindítjuk idén is a szezon legjobb játékosa szavazásunkat, mely ezúttal is többlépcsős lesz, de első sorban az olvasók véleménye lesz majd akkor is a döntő. Tartsatok velünk továbbra is!