A felkészülés javában tart, a Lányok három edzőmérkőzéssel a hátuk mögött várják az épp ma kezdődő, Hódosban megrendezésre kerülő felkészülési tornát, melynek első körében a Vác együttesével találkoznak, a másik ágon pedig a Ferencváros méri össze erejét a Nagybányával. Szombaton a párharcok győztesei vívják a finálét, míg a vesztesek a bronzcsatában vigasztalódhatnak. Mindeközben a klub megtartotta hagyományos, szezon előtti sajtótájékoztatóját, melyen bemutatkozott az új névadó szponzor.
A délelőtti sajtótájékoztató sajnos szomorú felvezetést kapott, hiszen a héten elhunyt Sándor Csabáné Sipos Éva, a DVSC kétszeres EHF-kupagyőztes jobbszélsője. Az idősebb fanatikusok bizonyára jól emlékeznek még a legendás Sipi góljaira és megoldásaira. Ezen a ponton nem is érdemes szaporítanom a szót, hiszen a klub sajtófőnöke, nem mellesleg a Sándor-családdal jó barátságban álló Bereczky Attila szívszorító sorokkal búcsúzott az egykori klasszistól. Nyugodj békében, Sipi!
Az esemény folytatásában Ábrók Zsolt ügyvezető ragadta magához a szót, s köszöntötte az egybegyűlteket, köztük a jobbján helyet foglaló Dr. Papp Lászlót, Debrecen Megyei Jogú Város polgármesterét, valamint a SCHAEFFLER Csoport ügyvezetőjét, Szabó Pétert.
„Egy korszak zárult le idén, hiszen öt sikeres esztendő után befejeződött a TVP-vel való együttműködésünk – kezdte mondandóját klubunk első embere. „Ennek ellenére nem maradunk névadó szponzor nélkül. Ahogy korábban, úgy most is fontos célunk volt, hogy olyan közösséget építsünk és tartsunk fenn a csapat körül, amely nem csak üzleti alapokon nyugszik. Támogatói körünkben közös a sport, a kézilabda iránti szenvedély. Ehhez a körhöz, közösséghez csatlakozott a tavalyi évben a SCHAEFFLER Csoport. Velük egy komoly múlttal és hagyományokkal, jelentős marketingerővel rendelkező céget nyertünk. Mindez megteremtette annak lehetőségét, hogy együttműködésünket egy magasabb szintre emeljük. S nem mellékes az sem, hogy Péter személyében egy elkötelezett és szenvedélyes Loki-szurkolót kaptunk. Mi sem jelzi jobban, minthogy a közelmúltban, amikor csak tehette, kilátogatott együttesünk mérkőzéseire, büszkén viselve piros mezünket és címerünket. Azt gondolom, mindenképp örülhetünk annak, hogy az együttműködés tovább erősödik, és a SCHAEFFLER Csoport, immáron névadó szponzorként, az eddigieknél is nagyobb szerepet vállalhat közös céljaink megvalósításában.” Ezt követően került sor az együttműködési szerződés aláírására, mellyel hivatalossá vált, hogy a 2018/19-es szezonban DVSC-SCHAEFFLER néven köszönthetjük Lányainkat. Szabó Péter ügyvezető elmondta, hogy bár ez az első alkalom, hogy a cég névadó szponzorként vállal szerepet, egyértelműen bízik az együttműködés sikerében, valamint abban, hogy egy jól küzdő csapatot láthatunk az idei szezonban, mely szurkolót és támogatót egyaránt képes lesz megörvendeztetni.
Néhány gondolatban Dr. Papp László, városunk polgármestere is értékelt: „A debreceni női kézilabda városunk egyik stratégiai sportága, így mindenképp örömteli, hogy komoly összefogás és jelentős társadalmi bázis alakult ki a háttérben. Czibere Attilának és a TVP-nek ezúton is szeretnék köszönetet mondani az ötéves támogatásért, különösen annak tekintetében, hogy igencsak nehéz időszakban álltak a csapat mögé. Ugyanilyen fontos lehet a SCHAEFFLER Csoport szerepvállalása is, mely jó iránymutató a többi cég számára. Bízunk abban, hogy a jövőben egyre többen felismerik a sport támogatásának fontosságát – fogalmazott, majd kiemelte, a DVSC kézilabdacsapatát félszáznál is több helyi vállalkozás támogatja, ilyen értelemben mögöttük alakult ki a legnagyobb gazdasági-társadalmi összefogás a városban.
Ábrók Zsolt a továbbiakban kitért a játékoskeret összetételére, mellyel kapcsolatban kiemelte, hogy a céloknak megfelelően több válogatott-szintű játékost sikerült szerződtetni, mindemellett „fiatalodott” a gárda, így a rutinosabb és fiatalabb játékosok aránya teljesen optimális lesz. A célkitűzésekkel kapcsolatban egyelőre óvatosan fogalmazott, de elmondta, alapvető elvárás, hogy klubunk a mezőny első felében végezzen, s harcban legyen a nemzetközi kupás helyekért.
A jegy- és bérletárak az előző szezonhoz képest változatlanul alakulnak, a címerhez hasonlóan, hiszen Lányaink mezein, szerelésein idén is a két világháború közötti, „Debreczeni Vasutas Sport Club” által ihletett jelvény alapján újragondolt logó szerepel majd.
Az esemény végéhez közeledve az új mezeket is megcsodálhatta a nagyérdemű, melyekről elmondható, még akkor is ízlésesen összerakott darabok lennének, ha nem a csillogó szemű Vantara-Kelemen Éva, az örök mosolygó Varsányi Nóra, vagy épp a friss világbajnok Tóvizi Petra mutatta volna be őket. Apró változás az előző évadhoz képest, hogy a harmadik számú (idegenbeli) dressz citromsárga-sötétkék lesz.
Most azonban térjünk rá arra, mennyire lehet, és mennyire érdemes nekünk, szurkolóknak nagyot álmodnunk az új szezon kapcsán…
Ami a száraz tényeket illeti: gárdánk eddig háromszor lépett pályára az uborkaszezonban. Nagybányán egy szűk győzelmet (24-22) tanulságos döntetlen követett (22-22), múlthét szerdán pedig az Eger vizitált a Hódosban. Őket energikus, friss kézilabdával, különösebb megerőltetés nélkül ütöttük ki (36-20), ám merész kijelentésekbe és esélylatolgatásokba bocsátkozni a nyilvánvaló tanulságok és következtetések ellenére is felesleges, legalábbis egyelőre. Együttesünk még a formálódás fázisában tart, és mindez aligha ér véget a felkészülési időszakkal. Az új játékosok beépítéséhez idő kell, miképp ahhoz is, hogy a Lányok összhangba kerüljenek egymással, valamint új szakvezetőnk szemléletmódjával. Mindemelett nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy állományunk három utánpótlásválogatott kiválósága – Szabó Dóra, Borgyos Panna és Arany Rebeka – jelenleg a lengyelországi ifi vébén képviseli hazánkat (nem is akárhogy, a magyar csapat 3/3-as győzelmi mutatóval vezeti csoportját), így leghamarabb a torna végeztével, a hónap végén csatlakozhatnak társaikhoz.
Csatlakozott viszont Tóvizi Petra, immáron junior-világbajnokként. A Hódos közönsége múlthét szerdán, az élvonalbeli újonc Eger ellen köszönthette őt először ebben a formában, Petra pedig, kipihenve a viadal fáradalmait, tőle megszokott energiákkal dolgozott a falban. Nem lehetett panasz váltótársára, Bordás Rékára sem, aki védekezésben és támadásban is fontos láncszem lehet majd. A nagybányai edzőmeccsek után újfent jól működött együtt a védelem vezérével, Jeca Despotovic-csal. A felnőttválogatott edzőtáborából nemrég hazatérő Kovács Anna elszántságát látva az sem képez vitaalapot, hogy a jobbátlövő előző szezonja teljes egészében a múlté: első fellépésén nagyon sült a keze, mindjárt nyolcat hintett, mozdulatait látva még Anna Punko is elégedetten csettinthetett, aki legutóbb ugyan nem lépett pályára, de az előttünk álló két napban valószínűleg már semmi nem menti meg ellenfeleinket orosz kiválóságunk bombáitól. Triffa Ági és Oguntoye Viktória párosa 2016-ban EHF-Kupa győzelemmel erősített rá, a két hölgy bizony jól megérti, s kiegészíti egymást. Tréfi ráadásul tagja volt a nyolc évvel ezelőtti, BL-főtáblát kiharcoló, hazai sorozatokban rendre ezüstérmeket szerző sikercsapatunknak, hasonlóan Bulath Anitához, így nekik aligha jelent majd újdonságot a DVSC-s mindennapok légköre, vagy épp a Hódosban uralkodó meccshangulat – bár ezen a ponton halkan megjegyezném, Bulinak kisdobosokat meghazudtoló szorgalommal kell majd felszántania a pályát ahhoz, hogy a szurkolók újra kegyeikbe fogadják, és elfelejtsék az ominózus, két évvel ezelőtti gesztusát. Az exújvárosi kvartett (Kovács, Bulath, Triffa, Oguntoye) tagjainak egyébként tagadhatatlanul közös vonása még, hogy alkatilag győztesek, akik nem igazán ismerik a vereség fogalmát, ebből adódóan nincs az a védőfal, vagy támadósor, amely megrettentené őket. Mindez – túl azon, hogy piszok jól fest leírva – rövid úton egyet jelent mindazon (főképp mentális) hiányosságok kiküszöbölésével, melyek miatt tavalyi évadunk úgy alakult, ahogy.
Annyit azért már most látni lehet, hogy – a Vida Gergő révén tavasszal lefektetett törekvéseknek megfelelően – a korábbi éveknél mindenképp energikusabb kézilabdára, több gyorsindulásra és intenzívebb beállós játékra számíthatunk mieinktől. Jensen mester nem ijed meg attól sem, hogy egészen a kilencesig tolja együttese védvonalát, mintegy leszűkítve az ellenfél belső hármasának mozgásterét. Ez az elem kifejezetten jól működött az Eger ellen, úgyhogy kíváncsian várjuk, mennyire áll majd meg egy komolyabb ellenféllel szemben, vagy akár élesben, a bajnokságban. Védekezésben egyértelműen Despotovic lesz a főnök, míg támadásban Lotte a karmester, de várhatóan eloszlanak majd a terhek, hiszen Kovács Anna is nagyon érti ezt a játékot, Mada Zamfirescu második szezonjában már remélhetőleg magabiztosabb – és szerencsésebb – lesz, egy egészséges Anna Punko szintén sok gólt és pontot hozhat a konyhára, Jeca munkabírása és mentalitása pedig elöl is kamatozhat.
Norvég vezetőedzőnk, Pal Oldrup Jensen érkezésével ténylegesen új nézőpontok és irányok jelenhetnek meg, mind a pályán, mind azon kívül. Az összes közül talán a legfontosabb lehet, hogy újdonsült trénerünk nyitott és elkötelezett a helyi értékek felé, amit híven szemléltet, hogy már a munkába állását megelőző hónapokban is azzal foglalatoskodott, hogy legapróbb részletéig feltérképezze a debreceni utánpótlást. Ennek eredményeképp a 2018/19-es évadra kijelölt, huszonhárom fős bő keretben tizenkét saját nevelésű tehetség kapott helyet, közülük tizenegyen húszévesek, vagy annál fiatalabbak, s rajtuk kívül további két reménység érkezett a klubhoz, Arany Rebeka és Czuczu Frida személyében. Persze, a legtöbben még csak epizódszerephez juthatnak, de az mindenképp pozitívum, hogy minden poszton(!) van bevetésre kész és alkalmas fiatal, ahogy nem mellékes az sem, hogy Tóvizi Petrára, Bordás Rékára, Szabó Pannára, vagy épp Arany Rebekára a szezon egészében kulcsszerep hárulhat. Állományunk tehát magyarabb és fiatalabb lett, mindez a honi klubkézilabdázás pillanatnyi tendenciáinak árnyékában abszolút pozitív és dicséretes vállalkozás (a Kisvárda tíz légióst szerződtetett, a siófoki elnök unalomig mantrázta, hogy nem tud – talán nem is akar – magyar játékosokat szerződtetni, a Győri ETO magja továbbra is nemzetközi klasszisokra, most épp a norvég válogatott gerincére épül. Bár hála az égnek akad ellenpélda is, a hagyományosan hazai erőre építkező Vác, Ferencváros, vagy épp Dunaújváros személyében). A junior lányok világbajnoki diadalán felbuzdulva azt azért érdemesnek tartom megjegyezni: ez a siker mindenképp intő jelzés arra vonatkozóan, hogy egy tartósan versenyképes, modern kézilabdára alkalmas felnőttválogatott oltárán óhatatlanul be kell áldoznunk a rövidtávú klubcélokat és a pillanatnyi sikereket. Mert láss csodát, a debreceni katarzishoz nem kellett egyéb, mint tizenhat csillogó szemű kislány, akikben a tehetségen, valamint a megalkuvást nem tűrő és ismerő elszántságon túl egy közös volt. Mégpedig az, hogy mindannyian megkapták a bizalmat a honi felnőtt-elsőosztályban, és kulcs- vagy minimum tevékeny szereplőivé váltak klubjaiknak. A teljesség igénye nélkül: Háfra Noémi, Faluvégi Dorottya és Márton Gréta a BL-szereplő Ferencvárosnak, Klujber Katrin a negyedik helyen záró Dunaújvárosnak, Lakatos Rita, Suba Sára és Kácsor Gréta a Vácnak, Pásztor Noémi a Budaörsnek, Tóvizi Petra pedig a Debrecennek. Ergo a hazai értékek megtalálása, gondozása és szisztematikus felépítése mindannyiunk (a magyar kézilabda valamennyi kis-közép- és felsőszintű résztvevőjének, vezetőjének, edzőjének) közös felelőssége. Legalábbis akkor, ha szeretnénk még klubkötődéstől függetlenül, vállvetve végigugrálni egy júliusihoz hasonló sportsikert. Akár itthon, akár külföldön. Akár egy korosztályos versenyen, akár az olimpián. Márpedig ezt szeretnénk.
Visszatérve szűkebb témakörünkhöz: amit mi, szurkolók mindenképp látni szeretnénk az idei DVSC-től, nem lehet más, mint az a fajta kohézió, amely 2016-ban a legjobb négy közé, 2017-ben pedig kupabronzig repítette csapatunkat. Tudniillik, tavalyi szezonunk akkor kapott léket, amikor megbomlott az egység, a harmónia és a rend, hiszen Tone Tiselj gyorsan és látványosan veszítette el lelkesedését és csapatba vetett hitét. Úgy érezte, debreceni működésének maximumát a korábbi másfél évben elérte, annak túlszárnyalására pedig sem saját magát, sem a csapatot nem tartotta alkalmasnak. Mindeközben eltávolodott játékosaitól. Így a mindenkori DVSC-edzők egyik legnagyobb hatású, legkarizmatikusabb trénereként januárban intett búcsút. Stílusosan, a B-középben tombolva. Vida Gergő pedig keresve sem találhatott volna komolyabb kihívást annál, minthogy kezdő felnőttedzőként taktikai és morális értelemben egyaránt megkísérelje a rendrakást az időnként bántóan széteső játékképet mutató debreceni hölgyek portáján. Erőfeszítéseit ugyan nem koronázták átütő sikerek, de itt-ott már olyan értékeket mutatott a gárda, melyek alapjául szolgálhatnak egy hatékonyabb és színvonalasabb csapatjátéknak. Cél, hogy ezek az értékek ne csak nyomokban, hanem hétről-hétre, meccsről-meccsre érzékelhetők legyenek. Mert mi, szurkolók igenis éhesek vagyunk a minőségi kézilabdára, és arra, hogy olyan csapatnak szurkolhassunk, amely játéktudásban és elszántságban egyaránt méltó a mindenkori DVSC hagyományaihoz és céljaihoz, nem utolsósorban ahhoz a nagyságrendhez, amelyet a debreceni kézilabda – még az ínségesebb időkben is – képviselt, s képvisel. A feltételek mindenesetre adottak, a motivált szakvezetés és játékosanyag szintén adott, a szurkolótáborral egyetemben. Nincs tehát más hátra, mint előre! Mutassuk meg, mire vagyunk képesek. Együtt. Egymásért.
Bajnok lesz a DVSC, ebben hinni kell!
Tóth Sándor
