Nem sikerült… Most sem sikerült! Csapatunk Székesfehérvárra utazott bajnoki mérkőzésre, mielőtt kezdetét venné a felkészülés női válogatottunk számára a decemberben megrendezésre kerülő Európa bajnokságra. Abban a reményben vártuk a találkozót, hogy ha pontot, pontokat szerzünk akkor egy lépéssel közelebb kerülünk a bajnokság a negyedik-hatodik helyén álló együtteseihez.
Ismételten egy régi nagy igazságot kell írnom, ami lehet már közhelynek számít, mégis egyet kell érteni vele. A sportban nincs HA. Nem is morfondírozok azon, hogy hogyan alakulhatott volna a pontvadászat, ha bezsebeljük a két pontot. Félreértés ne essék, még így is zárhatunk egy nagyon eredményes szezont (mondjuk a kupában már nem, de a bajnokságban még igen), azonban mi a nehezebbik utat választottuk. Ezáltal lépéshátrányba kerültünk közvetlen riválisainkkal szemben, gondolok itt a Kisvárda, Vác, Alba trióra. Természetesen még végezhetünk ezen csapatok előtt a szezon végén, de ezek után már több hiba nem fér bele, ha tényleg célunk a nemzetközi szereplésre jogosító helyezések egyike.
Mi történt Fehérváron: a mérkőzésről azt kell tudni, hogy mint ahogy az általában az lenni szokott, ismét borzalmasan kezdtük a találkozót, vezetőedzőnknek már az ötödik percben időt kellett kérnie. Ezután úgy tűnt felvesszük a ritmust, és bár az öltözőben ragadtunk, mégsem lefutott ez a párosítás. Tévednünk kellett. Egy felzárkózási manővert sikeresen teljesítettünk. Vártuk volna a folytatásban is ezt a sebességet, harciasságot, de még az emberelőnyös szituációkból is inkább rosszul jöttünk ki, mintsem a saját javunkra fordítottuk volna azt, hogy többen vagyunk a pályán. A szünetig ismét elléptek a házigazdák, harminc percet követően háromgólos hátrányból várhattuk a folytatást (16-13).
Legutóbb az MTK elleni idegenbeli bajnokin jelentősen jobb, vagyis eredményesebb játékkal rukkoltunk elő a második félidőben. Ezen alkalommal erről nem beszélhettünk, folytatódott vesszőfutásunk, futhattunk az eredmény után. Az Alba határozottan játszott, remekül kézben tartotta az összecsapást. Egy nagy felzárkózási kísérletet ismételten sikerült bemutatni, ekkor a meccs kétharmadánál mégis reménykedhettünk, ha nem is sziporkázva, nem közönségszórakoztató játékkal, de mégis ponttal-pontokkal térhetünk haza. Ezen reményeinket Deli Rita tanítványai gyorsan szertefoszlatták. Úgy vágtunk neki az utolsó bő tíz percnek, hogy éreztük, ez nem a mi napunk, vagyis ez sem a mi napunk. Hűen tükrözte ezt a találkozót az utolsó perc utolsó pár pillanata, már csak másodpercek voltak hátra, jóval korábban eldőlt, hogy hazai sikerrel zárul a találkozó, Olga Gorshenina mégis a kapuralövést választotta a passz helyett. Ismét egy ’közhely’, hogy lövésből lesz a gól, de bejött a játékos számítása, próbálkozását siker koronázta. Sokatmondó tény az is, hogy mindösszesen egyszer volt nálunk az előny az egész meccsen, az összecsapás tizenkilencedik percében. Tiszavirág életű volt ez a szituáció, kicsivel több mint három percig tartott.
Alba Fehérvár KC – DVSC SCHAEFFLER 30-26 (16-13).
Játékosaink értékelésénél ezúttal is csapatkapitányunkat kell kiemelni. Vica hét alkalommal is eredményes tudott lenni, szélsőnk legutóbbi öt bajnokiján harminc kísérletéből huszonötöt gólra váltott ami több mint nyolcvan százalékos hatékonyságot jelent (a statisztika a kézilabda szövetség adatbázisában szereplő adatokat tartalmazza). Rajta most sem múlott semmi, a szezon első felének legkellemesebb meglepetése az ő játéka. Ha pusztán a lőtt gólok számát nézzük, az is elmondható, hogy Kovács Anna szépen termeli a találatokat. Ha azonban kissé megkapargatjuk a felszínt, máris árnyaltabb képet kapunk. Az ő statisztikája szintén a legutóbbi öt bajnokit figyelembe véve 49/32=65 %. Ezzel azt akarom kifejezni, hogy hiába a sok gól, ha sok hiba társul mellé. További játékosokat sajnos nem tudok pozitív jelzőkkel dicsérni. Szabó Dorci két büntető erejére állt be, csodát most ő sem tudott tenni, pedig meg lehetett volna próbálni, mert Oguntoye Viki sem brillírozott.
Anna Punko sérülése után ismét pályára tudott lépni, egy újabb pici pozitívumként tudom ezt megemlíteni, szükségünk lesz rá a folytatásban. Akárcsak Triffa Ágira, aki ha minden rendben megy, a következő bajnokin már harcra kész lesz. December 30-án a Budaörs látogat a Hódosba, addig van idő rendezni a sorokat, lesz mód és lehetőség rájönni milyen okok miatt alakul ez a szezon is ilyen döcögősen. Nem lesz egyszerű dolga a szakmai stábnak, de adjuk meg nekik továbbra is a bizalmat! Nem szabad rögtön a legrosszabbra gondolni. Tény, hogy vannak gondjaink, de ha teszünk róla mindent ki lehet javítani vagy így vagy úgy… Közel másfél hónapnyi szünet következik, mely időszak alatt valószínűsíthetően edzőmeccseken tökéletesíthetjük a taktikát. A szezon egyharmadán túl vagyunk, a DVSC jelenleg a nyolcadik helyet foglalja el a tabellán, vagyis vezetjük az alsóházat. Saját nevemben beszélek, de nekem eddig csalódás ez a szezon. Nem ezt vártam az új idénytől. Bíztam benne, hogy új edzővel, és az ő szemléletével, ami eltér az eddig megszokottaktól, többre leszünk képesek. Vártam, hogy idegenben jobb teljesítménnyel rukkoljon elő csapatunk, kiegyensúlyozottabb, koncentráltabb produkcióban reménykedtem. Azonban továbbra is hiszek benne, hogy megtaláljuk a sikerhez vezető utat, mert több van bennünk! Többre képes ez a társaság, mint amit az elmúlt hetekben, hónapokban láttunk.
Természetesen közben szurkolunk a válogatottnak, különösen Kovács Annának és Tóvizi Petrának, hogy minél sikeresebben záruljon számunkra az Európa Bajnokság!
Hajrá Magyarország! Hajrá Debrecen!
Iceman
(borítókép forrása: dvsckezilabda.hu)
