A Ligakupa negyeddöntőjének visszavágójára került sor ma kora este, melyet felfoghattunk egy tétre menő edzőmeccsnek is. A végeredmény kiesésünket jelentette, de nem ez most a legnagyobb gondunk, sokkal inkább az, hogy idei három tétmeccsünkön (a Létavértes elleni kupameccset leszámítva) még nem sikerült az ellenfél kapujába találni, ami még akkor is kínos, ha kétszer játszottunk a Vidivel illetve egy ízben a mumusnak számító KTE otthonában. Márpedig mint tudjuk, gólok nélkül nem lehet meccset nyerni, de egyelőre nem látjuk azt, hogy ki tudna betalálni az ellenfél kapujába. Talán egy valakit leszámítva.
Beszédes adat, hogy az utolsó gólunk a bajnokságban, amit nem Coulibaly szerzett, az október 21-én lejátszott 11. fordulóbeli DVTK elleni meccsen volt, és azt a gólt is a már Kecskeméten játszó Yannick szerezte. Márpedig francia-elefántcsontparti támadónk ezúttal sem volt a keret tagja, pedig mikor, ha nem most lehetett volna az állítólagos gyenge formájából jó formába hozni, és megadni neki a fizikai terhelést.
Alapvetően egy 4-2-3-1/4-3-3-as felállással kezdtünk, ami elég bátor vállalkozás volt a kiválóan kontrázó Vidi ellen. A védelem adott volt, bár Simac heyett ezúttal Máté szerepelt, a középpálya közepén Czvitkovics és Slimane felelt a támadó, Spitzmüller pedig a védekező feladatok ellátásáért, míg a támadósorban Sidibe szerepelt a center pozíciójában, Szécsi és Pölöskey pedig a szélekről támogatták őt, a meccs több szakaszában oldalt cserélve.
A meccs elejét abszolút mi irányítottuk, több ígéretes lehetőségünk akadt, ezek elpuskázásban ezúttal is Pölő és Sidibe jeleskedtek, aztán a félidő végére visszább vettünk a tempóból és kiegyenlítetté vált a játék. A meccs ezen részéből érdemes kiemelni Slimane és Szécsi játékát, akik a jobb szélen nagyon szépen kavargatták meg a Vidi védelmét, amely után sokszor kerültünk a védelem mögé, illetve az egy-az-egyeket is bátran felvállalták, és nem maradtak alul ezen párharcokban. Mindkét játékos nagyon ígéretes tehetség, és bízunk benne, hogy a bajnokikon is egyre több szerepet kapnak. A negatív hősök viszont a már fentebb említett Pölő-Sidi páros, mert míg előbbi hozta azt, amit már megszokhattunk tőle a Fradiban is – nagy akarat, alázat, hajtás, de kevés technikai képesség, és sok kapu előtti bizonytalanság – addig utóbbi továbbra is folytatja a nálunk bemutatott lejt menetet, már a labda lekezelése is gondot okozott neki, a megjátszásról illetve helyzetbe kerülés és helyzetkihasználásról már ne is beszéljünk. Mozgása darabos, lassú, összességében gyenge. Nem ezt a Sidibét ismertük meg 6-7 évvel ezelőtt. Nagy fordulat kéne tőle, hogy pozitív irányba mozduljon, de kétséges, hogy 33 évesen erre mekkora esély mutatkozik.
A második félidő elejét is megnyomtuk, de az idő előrehaladtával fogyott a lendületünk, és fogytak a lehetőségeink, amik pedig megvoltak ebben a játékrészben is. Aztán ahogy egyre kijjebb mozdultunk, úgy a Vidi annyival többször tudott kontrázni, és sokszor nem rajtunk múlt, hogy nem döntötték el a meccset, de a vége végül egy igazságosnak tekinthető 0-0, aminek a vendégek örülhettek. Rá lehet húzni, hogy egy jogtalan büntetővel estünk ki, de attól még tény ami tény, 180 perc alatt nem lőttünk gólt, és igazán gólveszélyes helyzetünk is talán 5-6 volt a két meccsen. Mindezek ellenére egy embert mégis ki lehet emelni a támadósorból, és ez Szécsi Márk, aki ezen a meccsen is jól játszott, akár csak az odavágón, illetve Kecskeméten. Ha így folytatja alapemberré válhat a tavasszal, és szükség is van egy ilyen típusú támadóra a csatársorunkban. Coulibaly pótlását viszont úgy tűnik, nem lesz könnyű megoldanunk, bár ez sejthető volt. Bármennyire is jó formában volt Pölöskey az edzőmeccseken, és bármennyi gólt is lőtt az NB2-es ellenfelek ellen, utóbbi két meccsen nyújtott teljesítménye nagyon kevés lesz.
Pontozás
Verpecz: Ezúttal is jól védett, bár a második félidőben voltak rossz kijövetelei, amikor nem rajta múlt, hogy ne legyen gól. 7
Nagy: Észrevehetetlen volt, támadásban kevés volt. 6
Mészáros: Továbbra is a védelem vezére. 6
Máté: Jól kapcsolta ki Air Sanyit a játékból, lassúságát a fejjátékával pótolta. 6
Korhut: Szintén keveset mutatott támadásban, továbbra is a langyos átlagot hozza. 6
Spitzmüller: Azt hozta amit tud, annál semmivel sem többet. 5
Czvitkovics: Ez továbbra is borzalmasan kevés, alibi játék, gyenge passzok, kevés futás, az utóbbi két meccs citromdíjasa, a vasárnapi meccsen padra vele. 4
Slimane: Biztató játék, az első félidőben többször hozta zavarba a Vidi védelmét, játéka a bátyjára emlékeztet. 7
Szécsi: Így tovább, a mai meccs embere volt. 7
Sidibe: Kevés, nagyon kevés. Egyre rosszabb. 5
Pölöskey: Talán jobban feküdne neki a centerjáték, mint a szélen való futkorászás, mert technikailag sajnos nagyon kevés arra a posztra. 6
Selim: Kapott fél órát, és volt néhány tavalyi önmagát idéző passza, amint utoléri magát, mehet a kezdőbe Cicó helyére.
Dombi: Növelte meccsei számát.
Ferenczi: Amolyan támadó balhátvédnek érkezett Korhut helyére, de ma is kevés lehetőséget kapott, pedig benne is sok rejlik.
A mérkőzés összefoglalója