Amikor Tőzsér Dániel azt nyilatkozza a haonnak, hogy „mi mindig szeretnénk a szurkolóinkat és a média munkatársait azonnal tájékoztatni, ha van valami hivatalos bejelenteni való”, de addig pedig síri csendben van, egy nagyon fontos dolgot felejt el. Amikor a DVSC hivatalos kommunikációban későn, nem elégségesen, vagy egyáltalán nem számol be a klubot érintő változásokról (itt összefoglaltuk a csak játékosállományt érintő, elmúlt napok ilyen változásait), akkor egy nagyon fontos dolgot felejt el. Amikor új klublogót mutatnak be, anélkül, hogy a szurkolókkal erről bármilyen egyeztetést folytattak volna, akkor a klub vezetősége egy nagyon fontos dolgot felejt el. Amikor a bérletárak jelentős növekedését az előző év zárt kapus meccsei miatti kompenzációval összevonva próbálják meg csillapítani, de egyes szektorokba még így is ugyanannyiba kerül a bérlet, mint egy éve (B szektor), vagy még kedvezménnyel is többe (!) (családi szektorosok, meneküljetek, vagy irány a B szektor, még az is olcsóbb), akkor a klubnál egy nagyon fontos dolgot felejtenek el.
Hogy a szurkoló nem egy gép, vagy robot, hanem érzelmi alapon a klub mellett álló, a csapatot sokszor sokkal inkább a szívével és nem az eszével szerető személy. Ez valahol szerencse is, hisz ha az érzelmeink helyett az eszünkre hallgatnánk, sokan már rég más elfoglaltságot találnánk magunknak a hétvégéinkre. De volt az életünkben egy pillanat, akár a messze múltban, akár az elmúlt években, hónapokban, amikor valami megérintett minket és amibe kapaszkodva kitartunk, szurkolunk, meccsre járunk, bérletet, jegyet veszünk, a messze távolból az összes adatforgalmunkat elhasználva nézzük meg, mit játszik a csapatunk. Hiszen a mienk! De valóban a mienk? Vagy csak annak érezzük, de erről szó nincsen?
Mert amikor a kommunikáció ennyire hivatalos, amikor a szurkolót ennyire semmibe veszi saját klubja, akkor megkérdőjeleződik az, hogy a klub egy szelete valóban a miénk-e és nekünk is szól-e? Munkám és más hobbijaim kapcsán számos esetben találkozom azzal, hogy hivatalos kommunikációt adó szervezetek, cégek élnek azzal a lehetőséggel, amit úgy hívnak: folyamatos tájékoztatás. Amikor elmondják nem csak azokat a konkrétumokat, amik megtörténtek, hanem azt is, mik a tervek, mit szeretnének tenni azért, hogy engem, mint vásárlót, fogyasztót, tagot megtartsanak. És ha valami nem sikerül, arról is beszámolnak: igen, szerettük volna még ezt is, tárgyalásban álltunk, de végül nem sikerült, sajnáljuk, hogy így történt. És még csak konkrétumokat sem kell mondani.
Mennyire jól hangzott volna ha azt elmondják két hete, hogy reméljük összejön egy edzőmeccs egy topligás csapattal? A szurkolók meg nekikezdhetnek találgatni, gondolkozni, ízlelgetni, hova és kihez mehetünk. Ha pedig nem jön össze, fel lehet vállalni, de legalább tudjuk, hogy zajlanak a háttérben dolgok. Ahogy ha elmondják, hogy van 4 hátvéd akikkel kapcsolatban állunk, reméljük lesz aki a következő idényben közülük nálunk fog focizni, máris csillapítják előre a kedélyeket, amikor (máshol megbukott) támadó középpályásokat jelentenek be, még a hátvéd(ek) érkezése előtt. Nem kell neveket mondani, nem kell leígérni a csillagokat az égről. Elég, ha megnyugtatják a szurkolókat, hogy rajta vannak azon, hogy a meccsre kilátogatók azt érezzék majd, eredménytől függetlenül (!): megérte kijönni.
A hivatalos csend helyett elkezdhetnék érzékeltetni, hogy fontos a szurkoló. Ha ugyanis erről megfeledkeznek, akkor nem hogy nőni nem fog, sokkal inkább tovább apad majd a debreceni publikum hétről hétre. Egy klubot ugyanis nem csak meccsnapon szeretsz és követsz, hanem egész héten, hónapban, évben. Ha pedig érdektelenné válnak a hétközi-, majd a meccsnapok, már csak megszokásból, a remény utolsó csírája miatt megyünk ki hétről hétre, vagy kapcsoljuk be a tv-t, streamet, ugyan mi értelme van ennek az egésznek? A debreceni foci még él, de ahhoz, hogy fejlődjön, régi fényében tündököljön, elengedhetetlen összetevő a szurkoló. Csak remélni tudom, hogy ezt előbb vagy utóbb végre észreveszik a klubnál és ennek megfelelően a végtelen hosszúnak tűnő hivatalos csendeket, a félmondatos hivatalos kommunikációt felváltja valami olyasmi tájékoztatás, ami a szurkolók érzelmére pozitívan hat és ami meccsre csábít, meccslázba hoz, bevon a csapat életébe, nem pedig eltaszít, összezavar és bizalmatlanná tesz. Ha bárki olvassa ezt a klubtól, csak annyit kérek: emeljétek fel a szurkolót, ne semmibe vegyétek! Köszönöm!
Hajrá, Loki!
Csibu
