Nem történt semmi különös, csak a szokásos, amit már az elmúlt hetekben megszokhattunk: egy félidőnyi vállalhatatlan játék, majd egy félidőnyi kőkemény foci. Ez most egy pontra volt elég Kecskeméten. A kérdés már csak az, hogy miért játsszuk el ezt hétről hétre, avagy nem luxus folyamatosan előnyt adni az ellenfeleknek?!
A hétfői csapathoz képest egyetlen helyen változott a kezdőnk, Sós helyére bekerült Babunski. Azonban ez szerkezetileg nem a Kisvárda ellen látott csapat volt, nehéz pontosan megmondani, hogy Neofytidisnek mi volt a pozíciója, de felbukkant a védelem tengelyében, a védelem jobb oldalán, és a jobbszélen is többször. Dzsudzsák pedig Vargával alkották a középpálya tengelyét, a széleken Szécsi és Bódi, elöl pedig Babunski. Szóval volt ez 5-4-1, 4-1-4-1 és talán még 4-3-3 is a meccs bizonyos szakaszaiban. Dzsudzsákot tehát ezúttal a középpálya közepén próbálta ki Blagojevics, de sajnos ezt már többször láttuk tavaly, és idén Janeiroval is, hogy mennyire veszélyes. Amennyire előnyös tud lenni Dzsudzsi passzjátéka miatt, ha középen játszik, pont annyira veszélyes ránk nézve a futómennyisége és a védekezése miatt. Mindkettőre láttunk példákat az első félidőben. Hiszen voltak kiváló indítások, belöbbölt labdák tőle, de labdavesztés után Vargának egyedül kellett volna megoldania a középpályás védekezést. Az első hazai találat is pont Dzsudzsák labdavesztésével kezdődött, de tegyük azt hozzá, hogy ebből még nem kellett volna közvetlenül a bekapott gólnak következnie. A Kecskemét gyakorlatilag 3 passzból mattolta és csinált bohócot a teljes védelmünkből, Gróffal együtt (aki teszem hozzá, hogy árnyékra vetődött egy becsúszást követően a találatnál).
Nekünk ezt követően leginkább rögzített helyzetekből voltak próbálkozásaink, de jellemző volt, hogy amikor góllal kecsegtető lövőhelyzetbe kerültünk, akkor az égbe lődöztük a labdákat (Varga és Babunski is járt így az első félidőben). Emellett megint rengeteg gyámoltalan passzt láttunk a saját térfelünkön, görög középpályásunk ebből a szempontból ma is „brillírozott”. Összességében azt éreztem, hogy a hazai csapat sokkal harapósabb, agresszívabban védekezik (de nem durván, nem úgy mint mi, ismerjük el, hogy elég rendesen vágtuk a fát, és örüljünk hogy Bódit nem szórták ki már az első percben), minden párharcot megnyertek, és a passzjátékuk is sokkal magabiztosabb volt. Látszott, hogy van egy begyakorolt sémájuk, kicsit hasonló ez, mint amit Kisvárdán is látunk.
Az elmúlt hetekben általában ellentétes félidőket produkáltunk, így a gyenge első 45 perc után bízhattunk abban, hogy ennél csak jobb jöhet. Nem úgy indult a második félidő… Két perc sem telt el, amikor Banó-Szabó a sarokkal lekészített labdával előbb két emberünkről lefordul, majd végigszlalomozik a védelmünkön és bepöccinti a kapunkba a labdát. Két kísértetiesen hasonló találat, mindkettőben közös volt, hogy a DVSC védelme gyakorlatilag nem létezett. Hogy ezt követően mi történt, ami miatt gyökerestül fordult fel a meccs képe, az számomra nagy talány. Az 50. perctől kezdve ugyanis kezdtük átvenni a mérkőzés irányítását. Innentől a játék a hazaiak térfelére húzódott át, a Kecskemét mintha megelégedett volna a kétgólos előnnyel, és kényelmesen berendezkedtek kontrákra. Ezt használtuk mi ki egy gyors szépítő találattal, ami vélhetően megzavarta a hazai csapatot, nekünk pedig vérszemet adott.
A maradék bő fél órában ugyanis folyamatosan nyomás alatt volt a hazaiak kapuja, a helyzeteink minősége nem verdeste az eget, de benne lógott a levegőben, hogy egy jó beadás, vagy jól eltalált lövés után egyenlíteni tudunk. Blagojevics is próbált cserékkel belenyúlni a meccsbe, rögtön kezdésnek egy elég érdekes változtatással: a Neofytidis – Manrique csere után spanyol játékosunk nem eredeti posztjára, a védelem bal oldalára érkezett, hanem a középpálya közepére. A folytatásban jött egy Sós – Bódi és egy Szécsi – Kyziridis csere is, majd a hajrára megérkezett a kéthónapos kihagyást követően Bárány is Babunski helyett. Eddigre már tényleg nagyon érett az egyenlítő találatunk, de rendre célt tévesztettünk nagy helyzetben is. Kellett a szerencse is végül, hogy ki tudjunk egyenlíteni, Varga megpattanó lövésével lett meg a 87. percben a 2-2-es állás. A maradék időben pedig a győzelmet is megszerezhettük volna, a harmadik találat viszont Bárány fejében maradt.
Ha összességében nézem a meccset, igazságos a döntetlen. Az első félidő a hazai csapaté volt, a második a miénk. Arra viszont egy forintot nem tettem volna 2-0 után, hogy nekünk lesz még keresnivalónk ezen a meccsen. Emiatt nyilván jár a dicséret, hogy vissza tudtunk jönni, de nem tudom mire vélni ezt a mérkőzéseken belüli hullámzást. Ez volt a Kispest és az Újpest ellen is. Ettől függetlenül nagy fegyverténynek érzem az egy pontot Kecskeméten, ráadásul nem sok csapat tudta idén így benyomni a lilákat, mint tettük mi azt a második félidőben. Van tehát potenciál a támadójátékunkban továbbra is, de amíg a védelem ennyire sebezhető, addig ne legyenek vérmesebb céljaink.
Meccs legjobbja… Nehéz megmondani. Ez is egy olyan találkozó volt szerintem, ahol a mi esetünkben nem az egyéni teljesítmények húzták fel a csapatot. Kimagasló játékot senkitől sem láttam, átlagost, vagy annál picit jobbat (vagy sokkal gyengébbet) viszont annál többet. Szavazni ezúttal is lehet a top3-ra.
Nyert a Vasas Pakson, ikszelt a Kövesd, egyre sűrűbb a mezőny. Az ötödik és az utolsó között mindössze három pont különbség van pillanatnyilag… Bullshitnek néz ki ez az idei szezon is. Kellenek a pontok, és jövő héten pont Angyalföldre utazunk, klasszik hatpontos kiesési rangadó. A döntetlent már most aláírnám.
