Valahol törvényszerű az, hogy annak a játékosnak a góljával szívunk, akit jegeltünk az edzőváltás után, és télen könnyű szerrel le is mondtunk róla. És törvényszerű az is, hogy pár héten belül a második fontos, x-esnek mondható meccset veszítjük el peches körülmények között. Avagy ilyen az, amikor annak a bizonyos dolognak a másik végén vagyunk… Rohadt fájó és bosszantó módon vitte el a Kecskemét a három pontot Debrecenből.
A kezdőt illetően ismét húzott egy váratlant vezetőedzőnk, és megint megpróbálkozott Szécsivel a jobbhátvéd poszton. Hogy minek volt ez köszönhető, csak találgatni lehet. Én arra fogtam, hogy Romancsukot meg akarta hagyni tartaléknak, Lagator hiányában ugyanis nem lett volna védőcserénk a padon. De szimplán lehetnek taktikai okai is a változtatásnak, hiszen Varga Józsi is kezdhetett volna itt. Mindenesetre nagyon tompán kezdtük a meccset, erre szokás mondani, hogy az öltözőben maradtunk. Az első 15-20 perc roppant kellemetlen volt, a mi térfelünkön folyt csak a játék, rendre elcsúsztunk védekezésben, bár komoly helyzetei azért így sem voltak a vendégeknek, de azért benne lógott a levegőben, hogy egy hibánkat kihasználják.
Nagyjából a félidő felére egyenlítődött ki a játék képe, és eddigre már mi is átléptük párszor a félpályát. Helyzeteink nekünk sem nagyon adódtak, a támadásépítéseink főként a baloldalon mentek, ahogy az megszokott. Kyziridis került most is többször helyzetbe, de ezúttal sem voltak pontosak a lövései – hol kaput tévesztett, hol blokkolták, vagy pedig a kapus védett. Mindenesetre sem ő, sem a túloldalon Varga Kevin nem ma játszották életük meccsét, és ha ehhez még hozzávesszük azt is, hogy Dzsudzsák is borzalmas napot fogott ki, akkor máris láthatjuk, hogy mi volt az oka annak, hogy ma nem ment a játék: ha a támadásokért felelős három középpályásod egyike sem játszik jól, akkor annak ez az eredménye.
Ezen persze cserékkel lehetett volna segíteni, hiszen a padon ott várt bevetésre Bódi és Sós is, illetve Szécsi is bármikor feljebb tolható lett volna, ha Varga Józsi kiváltja a védelemben. Az első cserénk viszonyt sajnos kényszerből történt, a második félidő elején Babunski kapott a hajlítójához egy sprint után, az ő kiválása nagyon fájó dolog. Ráadásul ez szerintem hasonló sérülés lehet, mint amilyen Kusnyíré volt, úgyhogy ne legyen igazam, de könnyen lehet, hogy hetekre elveszítettük házi gólkirályunkat. A helyére beálló Mance pedig teljesen más típusú csatár, kevésbé tud részt venni az összjátékban (bár a mai napon Babunskit látványosan kihagytuk ebből is, hiába kérte többször is üresen a labdákat a középpályán, sokszor egészen mélyen visszalépve).
Ettől függetlenül a 61. percben összejött a vezető találat, ami akkor egy picit már érett is: az egész meccsen remekül játszó (és kihangsúlyoznám azt is, hogy talán a csapatból egyedüliként JÓL játszó) Loncar előbb szétforgácsolta a kapufát egy távoli lövésből, majd egy Ferenczitől érkező megpattanó beadás után csapott le a labdára, és kotorta közelről a vendégek kapujába.
Mielőtt azonban megnyugodhattunk volna, vagy rálőhettük volna a második találatot, jött az egyenlítés – picit a semmiből. Egy keresztbe ívelt labdát pocsékul talált el a kecskeméti támadó, a kapunk előtt keresztbe elguruló játékszert pedig Deslandes mesterien szerencsétlenkedte be a kapunkba. Ha nem ér bele, akkor hiába lőtte volna be a mögötte érkező vendégjátékos, les miatt nem ért volna a találat.
Az egyébként egy VAR-ozást lehet megért volna, hogy megnézze a spori, a lesen álló mennyiben befolyásolta Deslandest, akinek kvázi miatta kellett játékba avatkoznia. Maradjunk annyiban, én már láttam ilyen miatt érvénytelenített gólt.
Az egyenlítő találat után is maradt a kiegyenlített mezőnyjáték. Nekünk Sós révén lehetett volna egy ziccerünk, de a partjelző érthetetlen módon faultot intett, amikor összecsapott a levegőben az utolsó kecskeméti védővel – még ha volt is szabálytalanság, simán végig engedhette volna az akciót, és legfeljebb a VAR érvényteleníti szabálytalanság miatt a gólt. De egyébként szerintem könnyen adta magát a védő, csak tipikus eset, ha az utolsó védő elesik, akkor őt biztosan bántották és le kell fújni – legalábbis a magyar játékvezetők szerint.
A 80. percben pedig jött a már bevezetőben megénekelt találat, Horváth Krisztofer addig tologatta a szélről befelé a labdát, míg tiszta lövőhelyzetben betekerhette a hosszúba. Senki nem lépett ki rá a védelemből, pedig azt nehezen hiszem el, hogy ne tudnák róla, hogy milyen a lövőkéje… Ezt követően pedig már hiába támadtunk ki, nem volt esélyünk az egyenlítésre. Nonszensz volt, hogy a spori csak három percet hosszabbított, pláne a múlt heti, kisvárdai +7 fényében.
Bosszantó és peches vereség, szerintem nem szolgáltunk rá. Nem játszottunk jól, de a vendégcsapat is rengeteg hibával játszott. Szerintem tipikus x-es meccs volt, egyik csapat sem érdemelt volna ma három pontot. De ez megint olyan meccs volt, amin elpártolt tőlünk a szerencse, csakúgy mint a Felcsút ellen. Tudjuk jól, a szerencse forgandó… A közelmúltban pedig voltak szerencsénk bőven, csak aztán most a szezon legfontosabb pillanatiban üt ez vissza. És hogy elcserélném-e a Mezőkövesd és Paks elleni eufóriát egy kupatovábbjutásra, meg egy esetleges mai győzelemre? Ebben már nem vagyok biztos.
Ettől függetlenül le a kalappal a Kecskemét előtt, mert óriási, amit idén véghez visznek, 24 forduló alatt csupán két vereség… Megérdemelten lesznek másodikak. Nálam a meccs embere Loncar, aki mint említettem, szerintem egyedüliként nyújtott jó, mi több, kimagasló teljesítményt a csapatból (elnézést, még Milosevicset azért megemlíteném, rajta sem múlott a mai, ráadásul volt egy elképesztő védése). De a választás joga ezúttal is az olvasóké.
Válogatott szünet következik, van két hét pihenőnk. Azt gondolom, hogy ránk is fér, hiszen január vége óta elég kemény csörtében voltunk, kettős terheléssel, és hétről hétre fontos meccsekkel. A második hely reménye alighanem elúszott ma, még az is lehet, hogy „csak” az ötödik helyen állva megyünk el a szünetre, de a dobogóra ettől függetlenül még van sanszunk. A kötelező meccseket hozni kell a maradék fordulókban, aztán kellenek majd a bravúrok is itt-ott. Én még nem mondanék le a nemzetközi kupás szereplésről, hiába gondolják sokan irreálisnak.
