Szombat délután Zalaegerszegen vendégeskedtünk, és azzal a nem kis teherrel léptünk pályára, hogy az idényben még nem nyertünk idegenben az NB I-ben. A két csapat között 9 pont és 5 hely különbség volt a javunkra, ami alapján joggal tarthattuk magunkat esélyesebbnek. A hazaiak kispadjára azonban visszatért Márton Gábor, így nem igazán tudhattuk előzetesen, mire számítsunk a zalaiaktól. Abban azonban biztos voltam, hogy jó játékkal képesek lennénk verni őket.
A kezdőket Enderson tökéletesen eltalálta beharangozójában, a korábbi találkozónk kezdőjéhez szinte teljes mértékben ragaszkodott Blagojevics, egyedül Bódi helyére került be a felépült Domingues. Ez azt is jelentette, hogy Vajda miatt tovább gyűjtögettük a fiatalperceket, ezzel pedig hosszútávon hozzuk magunkat kedvezőbb helyzetbe.
Nagyon unalmasan indult a mérkőzés, mi nem kapkodtunk sehova, nem estünk neki ellenfelünknek, akik viszont ezt nem tudták kihasználni, a védelmünk jól zárt. Pár szögleten és Bárány labdaszerzésen túl nem sok minden érdemleges történt, az első kapura lövésre egészen a 22. percig kellett várnunk, de Vajda tekerése nem volt elég erőteljes.
A lagymatag félidő 38. percében aztán a semmiből mégis gólt szereztek a hazaiak. A legbosszantóbb, hogy Mance rosszul eltalált, Lagatoron is megpattanó lövéséből, ami a kapu előtt suhant el méterekkel, de a hosszún pont ott tartózkodott Croizet, aki a rövidbe helyezte a labdát… 1-0. Ez így innentől már tőlünk is sokkal többet követelt meg, többek között azt, hogy az utolsó passzaink végre legyenek jók, mert a 16-oshoz addig is sokszor szépen eljutottunk, csak az utolsó passzok voltak pontatlanok (a fagyott talaj néha inkább jégkorcsolya- mint focipályának tűnt). Úgy éreztem, azzal nem lesz gond, hogy gólt szerezzünk, hiszen mi kontrolláltuk a mérkőzést, a kérdés csak az volt, ezt mikor sikerül összehoznunk. Mert az első félidő maradék perceiben erre még csak esélyünk sem nyílt…
A második félidőre már Vajda nélkül jöttünk ki, helyét Oliveira vette át. Ennek ellenére a meccs képe semmit nem változott, továbbra is mi birtokoltuk a labdát, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg. 10 perc játék után a semmiből aztán mégis egyenlítettünk. Egy sokadik kevésbé jó beadás halt el egy zalaegerszegi lábban, de a kifelé pattanó labda a kapunak háttal álló Dzsudzsákhoz került, aki egyedül próbált valahogy kapura fordulni, az ötös sarka felé futva. A ZTE védők nem igazán tudták lekövetni a mozgását, hiába számíthattak volna rá, hogy a bal lábára akar majd cselezni, így három játékos mellett-között kisodródott helyzetből lőhetett, Dombó pedig nem tudta védeni a hosszúba tartó lövést. Dzsudzsák egyéni villanásával egyenlítettünk! 1-1!
Pár percre aztán majdnem duplázott is, de húsz méterről leadott veszélyes, erős lövését Dombó ezúttal már védeni tudta. Sőt, Oliveira megkerülős csele után, ha a beadás nem Bárány mögé megy, szintén ott lett volna az esély az újabb DVSC gólra. A vezetésünk azonban nem sokat váratott magára, a 68. percben az oldalvonalnál kapott egy magas átadást Oliveira, amit gyakorlatilag az oldalvonalon állva kellett úgy megszereznie, hogy előbb felfejelte az égbe, majd egy kis dekázással lefordult vele a védőjéről, miközben a labda nem hagyta el a játékteret. Ezután a lapos beadás már csak ujjgyakorlat volt számára, a Loncar felé tartó labdába azonban előbb nem a mi játékosunk ért bele, hanem Várkonyi, akiről saját kapujába pattant a labda. Megfordítottuk a találkozót, 1-2!
Mintha csak azt szimbolizálta volna, hogy ha késve is, de megérkezett a lokomotív,
a góljaink után pár perccel elhaladt a pálya mögött megszokott piros-fehér vonat.
A vezetés birtokában gyorsan váltott a ZTE, előbb egy hármas majd egy szimpla cserét is végrehajtottak. Croizet-nek volt pár távoli, de kaput nem találó lövése, Mim próbálkozását pedig Dreskovic fejelte ki, de Megyerinek továbbra sem kellett védést bemutatnia. Mi is cseréltünk, előbb Szécsi állt be Domingues helyére, majd az utolsó tíz percre Dzsudzsák és Ferenczi hagyták el a pályát, hogy érkezzen Romanchuk, Mojzis és velük az eredményt őrző bunkerfoci. A 90. percben Bárányt is lekapta Blagojevics, Tuboly állt be a ráadásra. A percek szépen csordogáltak, nem volt veszélyben a vezetésünk, legfeljebb valami kósza íveléstől félhettünk, nehogy valaki elcsússzon vagy szerencsétlenül pattanjon meg a labda, mint Mance lövésénél. Ilyen szerencsére ezúttal már nem történt, ha nehezen is, de megfordítottuk a találkozót, nyertünk, megszerezve első idegenbeli győzelmünket és ezzel újabb rendkívül értékes 3 pontot!
Játékosaink közül az első félidőben még csak Kusnyírt tudtam volna pozitívan kiemelni (bár ront az összképen, hogy éppen őt előzte meg góljánál Croizet), a második félidőben Dzsudzsák gólja volt a kulcsmomentum, különösen annak fényében, hogy hozzá nem jellemző módon legutóbb a Paks ellen mindent is kihagyott. Rajtuk kívül Oliveira is mindenképp a jobbak között érdemel említést, a második gólunk előtti különleges megoldása nélkül ki tudja, győzünk-e. Dreskovic védekezésére pedig ezúttal sem lehetett panasz. Szavazzatok, nálatok kik voltak a legjobbak!
Nem volt igazán jó meccs, főleg az első félidő után húzhattuk a szánkat. A játékosokon nem érződött alibi játék, mi uraltuk a meccset, de a ZTE jól összerakta a védelmét, és a fölényünk így nem tudott helyzetekben megmutatkozni. A második félidőben feljavult a játékunk, de a két egyéni villanásnak és a biztos védekezésünknek kulcsszerepe volt a győzelmünkben. De ilyen ez, kellenek a különleges megoldások, amiket elsősorban éppen Dzsudzsáktól várhatunk, és aki most bizonyította is, hogy még mindig nem járt el felette az idő.
A győzelmet – pláne a hátrányból megfordított győzelmet – nem kell megmagyarázni, az idegenbeli mérkőzések pedig ebben a nagyon szoros NB I-ben sosem könnyűek, így különösen értékes ez a három pont. Hasonlóan nehéz találkozók várnak még ránk a téli szünet előtt, egy hét múlva a most MTK-t legyőző Kisvárda otthonába látogatunk, hogy aztán az MTK és a Kecskemét pályáin zárjuk a naptári évet. Szurkolok, hogy folytatódjon a győzelmi szériánk!
Hajrá, Loki!
Csibu
