Nem. De nyertünk, ami szép és jó, de az egri problémák csak nem akarnak eltűnni, amelyek igazából nem is az egri meccset jellemezték, hanem úgy egészében az elmúlt időszakot. Azt kell, hogy mondjam, hogy ha egy csapat nem hajlandó asszisztálni a győzelmünkhöz mint ahogyan azt tette a Pécs, a Győr vagy a Honvéd, akkor az izomszagot csak úgy harapni lehet a pályán, akkora erőlködésbe csap át a játékunk, arról nem is beszélve, hogy egyszerűen lelassulunk fejben az ellenfél szintjére. Erre van egy nagyszerű gyógyír: ha már az elejétől kezdve mi diktáljuk a tempót és pörgősen, gyorsan járatjuk a labdát. Megkésett riport egy hazai győzelemről, ami olyan, amilyen, de nagyon nagy szükség volt rá.
Magától értetődő talán, hogy azok a csapatok, akik megpróbálnak ellenünk futballozni is, nemcsak a képzeletbeli busszal parkolnak be a tizenhatosra, könnyebb prédának számítanak, mint a röplabdázó Siófok-Eger vonalhoz tartozó világverő alakulatok. A Hali Halmosival, Keneseivel egy inkább futballozó gárda, akik megmutatták már, hogy az MTK-t nem kell feltétlenül komolyan venni és a Fradinak és szépen beintettek a hét közepén. Az OláhGabira azonban a legtöbb csapat – kivéve természetesen a magyar totális futball zászlóvivőjének számító Videotont – a legtöbben azért jönnek, hogy Coulibaly hátát bámulják. Ezt olyan korrektül megoldották, hogy Guzmics nemcsak végig bámulta a hátát a franciának, hanem fel is vette vele a harcot, elsősorban fizikailag, így le is kellett kapni a pályáról a házi gólkirályt.
Mi továbbra is erőltetjük a 4-4-2-t úgy, hogy gyakorlatilag nincsen szélsőnk (Rezes lassú, Bódi szerintem továbbra sem szélső igazán), ezért nem látom értelmét, miért ragaszkodunk Ferguson kedvencéhez és miért nem próbálunk kialakítani egy masszívabb középső szekciót. Ráadásul Szakály és Varga szemmel láthatóan kissé indiszponáltan mozogtak a pálya közepén, és a kapitány, akinek a kockázatosabb, élesebb passzokat kellene hoznia, gyakorlatilag alibizett. A második negyvenöt perc elejét elég jól megnyomtuk, de ugyanúgy megvolt most is a blackout-periódus, mint az előző meccseken, amikor gyakorlatilag 20 percet adunk az ellenfélnek, hogy hadd jöjjenek, nézzük meg, tudnak-e egyenlíteni. Most voltak annyira jófejek, hogy emberhátrányba kerültek – ugye ismerős a helyzet? – és ezzel saját kedvüket vették el az egyenlítésért való harctól. Két gól, közepes teljesítmény, osztályzatok:
Verpecz – Védett, ha kellett, egyszer meg is pattant előtte. 7
Nagy – Nem az ő meccse volt, szerencsére az utolsó húsz perc már tét nélkül zajlott. 5
Mészáros – Korrekt, megszokott színvolnal, jött előre is, ha kellett. 6
Szűcs – Lassú, de eddig nem hibázott nagyot. 6
Korhut – Még mindig hiányolom a beadásait. 6
Bódi – Soha nem az akaratával volt baj, de néha nem találja a helyét a pályán. Volt egy jó lökete. 6
Varga – Igazából a rombolás az ő világa, ebből mutatott is ízelítőt. A kreatív játék nem az ő feladata lenne. 6
Szakály – Alibizett, nem jöttek tőle a mélységi passzok, kényszerítők. Tőle nem ezt várjuk. 4
Rezes – Emlékszem egy jelenetre, mikor másodpercekbe került, míg megszelídített egy lapos labdát. Lassú és hozzá képest Simac is cselkirály. A gólja menti meg a négyestől. 5
Coulibaly – Bódi lövésénél lefagyott, pedig ha másnak nem is, neki ugrani kell! A sarkazása azért gólt érdemelt volna. 4
Sidibe – A támadásépítés kimerült abban, hogy hátrajött labdáért 3-szor. A gólpassza megmenti. 5
Spztmüller – NE!!!
Kulcsár – Megvolt a gól, még a cipőjét is lett volna ideje bekötni előtte. 6
Dombi – A meccs embere. Hihetetlen, hogy ilyen idősen ekkora küzdeni akarással és alázattal képes játszani. A labdaátvételét, a gólpassz előtt, megnéztem már vagy 20-szor és még mindig nem unom. Kiharcolt egy sárgát is, hogy a klasszikus jelenet se maradjon el – rutinosan esett, ahogy érezte, hogy feszül a mez. Abszolút tisztelet! 9
