Igen! Végre! Ez az! Megvan! Ismét! Újra a kezünkben a bajnoki cím, immár a hatodik, s remélhetőleg legalább olyan hosszú ideig őrizzük majd, mint az elsőt követően. Eli bá’ mérkőzés előtti nyilatkozatából lehetett ugyan sejteni, hogy ebből akár még gála is lehet, azért őszintén bevallom, egy kicsit aggódtam az elején, nehogy hazaérve valami csalódottságot leplező, taktikaelemzős, „alibibejegyzéssel” kelljen előrukkolnom. Hál’ Isten ez elmaradt, és a fiúk behúzták! Egy gyönyörű pont került az eddig is szépen formálódó i-re. Így a végén már csak azon kellett aggódni, hogy hazataláljak… De ez már egy másik történet, úgyhogy maradjunk az eredeti témánál!
Mert azt kell mondjam – bár nem akarok ünneprontó lenni – hogy ezt bizony innen már be kellett húzni. A három hátralevő meccsen elég lett volna ugyan két pont is a végső diadalhoz, de ezt így kellett megcsinálni. Itthon, egy erre a feladatra tökéletesen alkalmas csapat ellen. Nem is tudom, hogy tudtam volna rávenni magam egy olyan cikkre, amelynek írása közben matematikailag még nem vagyunk BAJNOKOK.
Ráadásul meccs közben felrémlett előttem egy újabb gond a poszttal kapcsolatban. Az alibiírásos dolgot sikerült ugyan elhessegetni az első gól után, de épp az jelentette a következő akadályt. Mi van, ha Nagy Józsi öngólja után több találat már nem születik, és esetleg egy bundázós / Szimázós vádhadjárat elleni mentegetőzés okán kell gép elé ülnöm e májusi hajnalon.
Ám a kupagyőzelmen, a bajnoki címen, és az egész szezonon keresztül nyújtott remek teljesítményen kívül ezért is hálás lehetek a srácoknak, hiszen nem hagytak szarban, rámoltak még hármat a Pécsnek a rend kedvéért.
Így utólag akár röhejesnek is tűnhet az aggódásom, mivel a lehető legerősebb variációt kezdette Eli bá’. A tempóval sem volt gáz, nyomtunk az elejétől kezdve, a Pécs is tisztában volt vele, hogy ez nem az a helyszín és nem az az időpont, ahol és amikor nekik lehet esélyük. Megpróbálták, hogy hátha, de onnantól, hogy ők szerezték meg nekünk a vezetést, már csak a különbség volt kérdés igazából.
Pécs: Dibusz – Nagy J., Lantos, Goia, Marovics – Regedei, Paracki, Kvekveskiri, Zeljkovics – Frőhlich, Horváth Zs.
Debrecen: Verpecz – Nagy Z., Máté, Mészáros, Korhut – Bódi, Varga, Szakály, Selim – Kulcsár, Coulibaly
És azt gondolom, hogy ez így is van rendjén, mert így a nép is megkapta a maga cirkuszát (a meccs végén meg a kenyerét, persze stílusosan folyékony halmazállapotban). Ebben a szezonban ugyanis a Nagyerdőn az egyetlen igazi közönségszórakoztató produkciót még ősszel produkáltuk a Diósgyőr ellen. Ehhez meg még tavasszal jöttek azok a csúnya botlások. Igaz ugyan, hogy több alkalommal is sikerült kitömni az aktuális vendég gárdát, viszont ilyenkor ők is tudtak válaszolni egyszer-kétszer. Félreértés ne essék, nem vagyok elégedetlen – az összes közvetlen és nem közvetlen, de szívből utált riválisunkat oda-vissza vertük – , ám így már valóban makulátlan a dolog.
Szóval arról, hogy igazi hazai találatnak is örülhessünk, Selim gondoskodott egy óriási szabadrúgásgóllal. Az előny megnyugtatóvá, a játékunk ennek révén pedig tehermentessé vált. A pécsiek eddig is és ezután is csak akkor lépték át a félpályát, ha Dibusz kirúgást végzett el. Mondjuk, akkor se sokáig, mert Máté elég jól szedte a labdákat. Egy hasonló alkalommal kitették azt a bal oldalon levő Selimnek, aki gondolta, virít már egy gólpasszt is, és beívelte Bódinak, aki még a szünet előtt betette a harmadikat.
Reméltem, hogy azért látunk még Loki-gólt a második félidőben is, jött is az, ahogy kellett. Igaz, már csak egy, de legalább Kulcsár rúgta, akire igencsak ráfért már, hogy hálót zörgessen. (Ez megint tűnhet szőrszálhasogatásnak, de gyanús, hogy azért nem lőttünk már többet, mert idő előtt, a 60. percben cserélte le Eli bá’ Selimet, aki helyére Yannick állt. Mindenesetre a neki kijáró tapsvihar kísérte kispadig tartó útján.)
Csak azért, hogy a másik oldalon is legyen miért izgulnunk, Okoronkwo rúg nekünk egy kapufát, az ismétlés viszont már Verpecz kezében köt ki. Aztán meg pont neki jutott eszébe töketlenkedni kicsit, amikor egy ártalmatlan labdára történő kicsúszásnál nem tudta megfogni a játékszert, óriási gólhelyzethez juttatva ezzel Okoronkwot, ám szerencsére tisztáztak a társak.
Gól tehát már nem született, viszont volt valami, ami kettővel is felért: az utolsó tíz percre beállhatott DOMBIII!
Megvan tehát a hatodik bajnoki címünk, de nekem még lenne egy apró kívánságom: ha már a ligaelsőségek tekintetében utolértük a ma kiesett Vasast, attól is fosszuk meg a komcsikat, hogy ők nyertek utoljára veretlenül bajnokságot! Meg még annyit, hogy legyen szerencsés a sorsolásunk. Meg még… Na jó, szerintem egyelőre ennyi elég lesz.
SZÉP VOLT, FIÚK!!!
Nagyerdei megőrülés
Pontosztás:
Verpecz – 5: Sokáig semmi dolga nem akadt, aztán a második játékrészben kellett párat védenie. A vége felé hatalmasat hibázott, mikor kicsúszott, de nem tudta megfogni a labdát. Ilyet még a Pécs ellen sem illik véteni, 4-0-s állásnál sem.
Nagy Z. – 6: Végig nagyon lelkes volt, szorgosan kísérte a támadásokat, igyekezett minél többször labdát szerezni a pécsi bedobások alkalmával, hogy annál hamarabb indíthassuk a támadásokat.
Máté – 6: Begyűjtött ugyan egy felesleges sárgát kezezés miatt, de végig nagyon magabiztosan játszott. Dibusz kirúgásait és a vaktában előreküldött labdákat hibátlanul fejelte le, ráadásul csapattársakhoz. Az azért látszott, hogy őt nem szabad otthagyni egy az egyben egy támadóval szemben.
Mészáros – 6: Sok remek szerelése akadt, utána pontosan passzolta fel a labdákat.
Korhut – 6: Talán többször poroszkált a támadó térfélen, mint eredeti helyén, de ezúttal különösebb veszély nélkül megtehette. Amikor feltétlenül kellett, persze hátraért. Most is akadt néhány lövése, de ezek nem jöttek be.
Bódi – 7: Sokat nyom a latban, hogy abból az ártalmatlan középre tekerésnek végül gól lett a vége. Meg persze ő is szerzett egyet. Az utóbbi hetekben viszont az önzőség jeleit lehet rajta felfedezni, túl sok labdát lövöldöz el.
Varga – 7: Én már nem is a teherbírása meg a játéka miatt csodálom, hanem azért, hogy mennyi faragást bír el a lába, meg a türelmet, hogy sosem dobja le az agya az ékszíjat az ilyenektől. Eszméletlen, mennyit szabálytalankodnak ellene.
Szakály – 6: Gólhelyzete ezúttal nem akadt ugyan, de több olyan eset is volt, ahol nem rajta múlt, hogy nem adott asszisztot. Ötletesen tálalgatott a csapattársak elé, akik nem éltek a lehetőséggel.
Selim – 8: Nagyon nagy húzás volt négy évre aláíratni vele. Gól, gólpassz, egyenletesen kitűnő teljesítmény hetek óta, szerénység, stb. Ha sikerül megtartani azért, ha az esetleges európai szereplés után elviszi egy külföldi csapat valami nagyobb összegért, akkor meg azért járunk vele nagyon jól.
Kulcsár – 7: A gólja miatt kap egy hetest, de egyébként elég halvány volt. Persze igyekezett jókor jó helyen lenni, ahogy az elvárható egy csatártól, azonban az ő szemében nem égett a tűz. Pedig lehet, hogy már csak az hiányozna.
Coulibaly – 6: A labdákat jól tartotta meg, de a gól most elmaradt. Talán azért, mert túlságosan is arra koncentrált a csapat dolga helyett. A hátralevő két meccsen még hajthat a gólkirályi címért, ha van kedve. Az azért üdvözlendő, hogy az egész szezont figyelembe véve a saját érdekeit sikerült a második helyre szorítania.
Yannick – 5: Azt eddig is tudtuk, hogy ő nem egy kezdőember, de mostanában a becsérélése sem szokott jól elsülni. Nyilván nem árt, ha ő is folyamatosan lehetőséget kap – főleg ilyen meccseken – , ám szemmel láthatóan visszaesik a támadásaink hatásfoka, ha Selim helyett ő van fenn.
Simac – 6: Írhatnám, hogy nem is vettük észre a negyed óra alatt, míg fenn volt, de bizony Verpecz hibájánál ő mentett nagyot a pécsi csatár elől. Jó kis harc várható közte és Máté között a kezdőbe kerülésért.
Dombi – 10: Ez nem is lehet kérdés 😀
