Csapatunk fennállása során négyféle stadionban játszhatta hazai mérkőzéseit. Nem is kell mondanom, hogy ez a régi Nagyerdei Stadion, valamint ennek a mai, felújított változata, a már lebontott Vágóhíd utcai stadion és az Oláh Gábor utca. A rutinosabb szurkolóknak megvannak a maguk élményei mind a négy arénáról, de a fiatalabbak (mint például Én is) először az Oláh Gábor utcán szurkolhattak a Lokinak. Mégis vannak saját történeteim néhány eddigi stadionunkról, amiket most veletek is megosztok.
A Nagyerdei Stadion 1934-ben nyitotta meg a kapuit, a Loki azonban csak 1979 és 1989 között játszott ott, addig a legendás Vágóhíd utca volt a csapat otthona. A tízéves kitérő után még négy évre visszatért a Loki a Vágóhíd utcára, ahonnan 1993-ban költöztünk el az NB1-es feljutást követően. Éppen ezért nézőként nem is volt szerencsém sem a régi Nagyerdei Stadionban, sem a Vágóhíd utcában járni. Egész más esemény köt a régi Nagyerdei Stadionhoz, mégpedig az, hogy itt játszottam életem talán első tétmeccsét. Alig lehettem 10 éves, de hatalmas élmény volt számomra. Annyira emlékszem a mérkőzésből, hogy a kis Lokival játszottunk, és ha 10 gólt nem kaptunk, akkor egyet sem. Fényévekkel jobbak voltak az Én kis csapatomnál. Így visszagondolva vicces emlék. Nagyon örülök annak, hogy elmondhatom magamról, hogy az akkori Nagyerdei Stadionban pályára léptem. És hogy milyen meccsen, az most lényegtelen…
Térjünk át az Oláh Gábor utcára. „Itt nőttünk fel, minden siker ide köt minket.” – ez a mondat összefoglalja az összes élményemet. Kezdjük a legfontosabbal: itt lett belőlem Loki szurkoló. Imádtam ide meccsre járni. Először a stadion atmoszférája fogott meg a legjobban. Mindig olyan helyeket fogtam ki, ahol volt a közelben egy-két hangosabb szurkoló, akik fel tudták dobni az ember hangulatát. Gyakran a vendég szektor közelében ültem, hogy lássam, ahogyan a két tábor hergeli egymást, mondjuk a góloknál. Nagyon szórakoztató volt… Sosem felejtem el azt a Pápa elleni mérkőzést, amin Szűcs Lajos – Fradis múltjának köszönhetően – vált első számú közellenséggé. Ha a játék esetleg gyenge volt, a B-közép mindig ki tudott találni valamit, hogy a közönség ne unatkozzon. Koreográfiákat mutattak be vagy ötletes és humoros transzparenseket készítettek. A meccsek végén kedvenceink mindig pacsival köszönték meg a bíztatásunkat. Azok a régi szép idők!
2014-ben mindannyiunk nagy örömére felépítették a Nagyerdei Stadiont és méltó körülmények között ünnepelhettünk legutóbbi bajnoki címünket. Az első mérkőzésen teltház volt és a hangulat fantasztikus volt. 20.000 ember örülhetett végül az Újpest elleni győzelemnek. Amíg tartott ez a hangulat mindig nagy örömmel jöttem, manapság viszont mindig szomorúan kell elmennem. A rossz játéknál csak az üres stadion hangol le jobban. Persze, ha lehet, mindig itt vagyok mindezek ellenére is. Reméljük jelenlegi arénánkban is az idők során legalább annyi jó élményben lesz részünk, mint az előzőekben.
Mindörökké hajrá Debrecen!
vadmacska01
