Telt ház fogadta a pályára kocogó csapatokat, a két legutóbbi bajnokot a tegnapi csúcsrangadón. Bár még jócskán a szezon elején járunk, mindkét gárdának roppant nagy szüksége volt a három pontra. A vendégeknek azért, hogy – bajnokhoz méltó módon – tartsák magukat az élbolyban (és ne égjenek le másodszor is idegenben), nekünk pedig azért, hogy hibátlan mérlegünket megőrizve ne engedjük elszakadni a Győri ETO-t és a Kispestet. Nem is kellett csalódnunk, az előző években megszokottakhoz hasonlóan egy remek iramú, izgalmas csatát produkáltak a felek, mely végül 2-1-es hazai sikerrel ért véget.
A sportpszichológia tudorai úgy tartják, ha edzőként valamivel nem vagy elégedett, nem szabad fejvesztve kifakadnod tanítványaid előtt, s dagadó erekkel ordibálni. Illetve szabad, de mint mindennek, ennek is megvan a menete. Először fel kell vezetned, hogy mi nem tetszett, elmondanod a problémáidat, s a szót fokozatosan a konkrétumokra terelve, szinte észrevétlenül emelheted a hangerőt az optimálisnak gondolt szintig, miközben személyre szabva is kiosztasz pár szóbeli seggberúgást. A legfontosabb viszont az egészben az, hogy mikor már senki nem mer nemhogy a szemedbe, de még fölnézni sem, csordulnak a könnyek, és mindenki visszabújna akár az anyaméhbe is, csakhogy szabaduljon tőled, meg a hülye sportágadtól, mindig dicsérettel fejezd be a mondandódat. Legyen egy jó szavad a sportoló(k)hoz, hogy ne veszítsék el a hitüket, másnap is legyen kedvük edzésre jönni, s megszakadni a következő győzelemért.
Ugyan mi nem vagyunk edzők, de azért, hogy dicsérettel végződhessen ez a bejegyzés, most mégis némi kritikával kezdünk, mert bizony volt, ami nem tetszett.
Nem érhetett minket meglepetésként a Fehérvár hozzáállása, mégis, mintha az öltözőben maradt volna a csapat. Kulcsár gólját leszámítva szinte nem is volt épkézláb támadásunk az első félidőben. Az volt az ember érzése, mi vagyunk a vendégek, hiszen a támadásvezetés kizárólag kontraszerű akciókra próbált támaszkodni. Persze létezik ilyen koncepció, hogy az offenzívákból kihagyjuk a középpályássort, ám ilyenkor legalább a védekezésből illene kivennie a részüket a felezővonal körül ténykedőknek. Valószínűleg megvolt erre az utasítás, de valami – talán a kevés gyakorlás – miatt nem sikerült összehangolni a gépezetet. Így fordulhatott elő, hogy már az első percben ziccerbe került Gosztonyi, és sajnos csak rajta múlott, hogy vezet-e már az első percben a Vidi. Jóllehet, a következő veszélyes szitu után betaláltunk, minden folytatódott tovább. Könnyedén szaladtak át a térfelünk közepéig a piros-kékek, s jelentős ellenállásba csupán ott ütköztek. Brandao és Gosztonyi rendre be tudták adni labdáikat, melyekről éppen csak, hogy lemaradtak az érkezők. Észrevették, hogy a jobb oldalon Nikolov könnyebb préda a másik szélső védő Korhutnál, s a játékrész második felében már Alves is vele egy-egyezett. Sajnos – az egyébként nem elkerülhetetlen – nyomást nem bírtuk ki, s az egyik alkalommal, mikor Alves elhúzott a bal oldalon, s Nikolovot, majd Bódit is kicselezve középre adott, a menteni igyekvő Korhut Misi rápasszolta a labdát a kivetődő Novakovics hátára, akiről az bepattant. A gólról egyikőjük sem tehetett, bekövetkezte viszont már egy ideje valószínűsíthető volt. A magára hagyott védelem egyszerűen nem tudott mit kezdeni a neki iramodó középpályásokkal és csatárokkal. Hiába tartották magukat az első fél órában, passzokkal nem tudtuk kihozni a labdát, mert a feltolt védekezést alkalmazó Sousa-játékosok azonnal letámadtak és kezdődött minden elölről. Képtelenek voltunk megtartani a labdát, hármat passzolni egymás után, bármiféle támadást építeni.
Sajnos úgy tűnt, a játékvezető sem olyan zoknit húzott, amilyet szeretett volna. Kassai Viktor nem ugyanolyan erővel fogta a gyeplőt, s így csak az egyik lovat sikerült kordában tartani. Játékosainkat már a legelső szabálytalanságaiknál szóbeli figyelmeztetéssel illette, s lehet mondani, egyszerűen rájuk szállt. A legelső jogosan ellenünk fújt ítélete Bódi sárgát érő becsúszása volt. Korhut és Nikolov alig csinálhattak valamit, gyakran még a szabályos megmozdulásaik is sípszót és „megintést” vontak maguk után. (Kassainak valami baja lehet a Lokival: én emlékszem még arra a Nemzeti Sport (!) címlapra, amelyen az állt, hogy Kassai – DVSC 0-0. Az Üllői úton ugyanis egy büntetőt és egy szabályos gólt kérhettünk rajta számon.) Játékvezetői téren talán Alves egyenlítést érő beadása után billent egyensúlyba a találkozó, amikor túlzott „gólöröméért” lapot kapott a rohadék. Innentől tehát Kassai észhez tért, ellenben segítőivel. Noha sok kis apróságról van szó, halmazatban már roppant bosszantóak tudnak lenni a bedobások, szögletek, olykor-olykor lesek hibás megítélései. Mély nyomot azért nem hagyott a ténykedésük, elvégre döntően nem befolyásolták a végeredményt.
Ami a második félidőt illeti, gyökeres fordulat következett be a játékunkban. Kivéve annyit, hogy most is villámgyorsan gólt szereztünk, ezúttal Ramos révén. Egy szöglet után megfeledkeztek a hosszún helyezkedő hondurasiról, aki miután kényelmesen átvette, külsővel könyörtelenül bebombázta a lasztit a bal felsőbe. A két 45 perc között kb. ennyi hasonlóság vehető észre, végre elkezdtük azt csinálni, amit akartunk. Rezes helyére Yannick jött, ami remek húzásnak bizonyult – és remek időben – hiszen feléledt a bal oldalunk. Sorra sikerült Janikának felívelve támadást vezetni. Már nem kapcsoltak le minket a félpályánál, mert egyszerűen kikapcsoltuk a félpályát. Rendszerint Simac vagy Mészáros – az első gólnál pl. ő adta az asszisztot – volt az, aki tömte labdákkal Kulcsárt, Yannickot, vagy Nikolicot, akik levételi hiba nélkül vették kezelésbe a játékszert. A középpályásaink elkezdtek védekezni, ezáltal némileg enyhült a nyomás a védősoron. Cserébe Korhut is fel-fellépett Bódiékkal segíteni a támadásokat, hiszen a csatárok sem tarthatták a labdát a végtelenségig. A tizenhatosig többnyire nem okozott gondot eljutni, viszont a betekert labdákra soha nem volt érkező ember. Ilyen szempontból szerepcsere zajlott le a szünet alatt. Látta Sousa is, hogy kínlódnak a tanítványai, így Gosztonyi posztján Nagy Dániellel frissített. A 65. percben Kondás mester is cserére szánta rá magát, Bódit a védekező felfogású Spitzmüller váltotta, Ramost segítésének céljából. Ennek hatására Szakály került ki a jobb szélre, hogy befelé cselezve egy-egyezzen, és ezt meg is oldotta. Kezdett kiegyenlítődni a feszültséggel teljes – összesen hat sárga talált gazdára – küzdelem, s úgy látszott, lehet még keresnivalójuk a dunántúliaknak. Erre próbáltak rájátszani a Sándor Gy. – Nikolics váltással is. A végére Vasziljevicset is bedobták Lipták lejötte után. Így már kicsit hiányosnak tetszett a vendég védelem, talán ezért kaphatott lehetőséget Szilágyi Peti Kulcsár helyén. Szerencsésebb lett volna Fodort behozni, hadd pihenjen a már percek óta levegőért kapkodó Nikolov. Hibátlanul dolgozott, de a végére kimerítették a nem tágító fehérváriak. Pontba nem került, így utólag végül is belefér.
Óriási kalapemelgetés jár a fiúknak munkabírás, küzdés, és védekezés terén. Merész, de jól sikerült taktika volt felléptetni Simacot és Mészárost, hogy lépjenek bele a távoli átlövésekbe, átadásokba. Ehhez persze kellett két olyan szélső védő, mint Nikolov és Korhut, akik hibátlanul és ütemtévesztés nélkül voltak képesek a kimozduló belső védők helyét átvenni, úgy, hogy közben fél szemüket saját posztjukon tartották. Nem csoda, hogy a végére teljesen elfáradtak. Nikolic személyében újabb idei igazolás mutatkozhatott be, ám feladatát nem sikerült teljesítenie. A jobb szélre kihúzódva, illetve ott ellépve jól helyezkedett a passzokra, viszont egyszer sem sikerült csapattárshoz továbbítania. Apró észrevétel, de talán jobb lenne Szakályt ezentúl a jobb oldalon játszatni befelé cselező támadóként. Ez szemmel láthatóan jobban fekszik neki, mint a „száraz” irányítás, amit meg Bouadla vehetne át tőle, először csak teszt jelleggel, kedvező fejlemények esetén pedig akár tartósan. Szerintetek?
Pontosztás
Novakovics – 7: Noha félidőnként egy kirúgás még mindig félremegy, ha így kivédi az ellenfelek szemét, nem érdekel. Számos bravúrt bemutatott. A gólról nem tehetett.
Nikolov – 7: Erőn felül harcolt. Nem engedett el maga mellett egy fehérvárit sem, akkor sem, ha többen jöttek. Támadni nem volt ereje, de nem is csoda. Megtette a magáét.
Simac – Mészáros – 7-7: Szokatlan módon nekik kellett fellépni a középpályára, blokkolni a lövéseket. Az új szerepkörben is remekül helytálltak – Mészi gólpasszt adott – és a saját helyükre is visszaértek, mire nagyon muszáj volt.
Korhut – 7: Remekül futballozott. Védői feladatainak teljes mértékben eleget tett, s még támadni is maradt energiája. Szerintem a sárgája nem jogos. Felnőtt a feladathoz.
Bódi – 5: Elmaradt saját magától, különösen az utóbbi hetekben mutatottaktól. Nem baj, hogy lecserélték, ha továbbra is ilyen szerény és alázatos lesz, fog ő még győztes gólt rúgni.
Ramos – 7: Három pontot érő remekbe szabott találata ellenére csak hetes, sőt ezt is annak köszönheti. Rengeteg labdát szerez, ám ezeket nem tudja sem megtartani, sem megfelelő helyre adni. 10-ből kb. 8 alkalommal rossz embert választ.
Szakály – 5,5: Egyelőre nem úgy mozgatja a társakat, ahogyan kellene. Mostani helyén se vészes, de lehet, hogy jobb lenne neki a szélen. Több van benne.
Rezes – 5: Szuperül kezdte a szezont, de most mintha megtorpant volna. Reméljük nem lesz hosszú életű a visszaesés.
Kulcsár – 7,5: Továbbra is tartja jó formáját. Nagyon fontos pillanatban tud gólokat szerezni, s a társak kiszolgálásában is élen jár.
Nikolic – 5: Első meccsén nem sikerült elkapnia a fonalat. Nem ártana felpörögnie, igaz, nemrég épült fel sérüléséből.
Yannick – 6,5: Amint beszállt, egyből beindult a támadójátékunk. Sokat jelentett a gyorsasága és a határozottsága, viszont két kulcsmomentumban is rosszul döntött, mikor a szólót választotta a passz helyett.
Spitzmüller – 6: Ha Varga nem sérül meg, esélye sincs játszani, így viszont megmutathatta magát. A lényeget megcsinálta, de maradandót nem alkotott.
Szilágyi – –
