LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Ha reggelig játszanak se…

siofok_loki_meccs2Láttunk nagy küzdelmet, sok technikai hibát, gyatra távoli lövéseket, s kevés helyzetet. Sorjázhatná egy pedáns nebuló hétfő reggel a suliban, arra a kérdésre, hogy mit hozott számunkra a Siófok-Debrecen összecsapás. Egy alacsony színvonalú, élvezhetetlen találkozó zajlott a Balaton partján, pedig egyik csapat sem játszott rettentően gyengén. Egész egyszerűen nem bírtak egymással a felek. Kicsit csalódottak vagyunk, azt is elmondjuk, miért.

Tulajdonképpen a meccs koreográfiája már a csapatok összeállításánál eldőlt. Bojan Bozsovics előző fordulóban összeszedett sérülése nem jött rendbe, így Horváth Károly szakított a jól bevált 4-4-2-es hadrenddel.  Ez pedig előrevetítette, hogy a hazaiak nem fognak sok vizet zavarni. Az egy szem támadó, Sowunmi szélmalomharcot vívott a legjobb honi belső védőpárossal. Lattenstein meg az árnyék-ék szerepkörben egyszerűen elveszett az éterben, egy kezünkön meg tudjuk számolni, hányszor találkozott a bogyóval a mérkőzés folyamán. A Siófok egyáltalán nem akart kezdeményezni, teljesen átadták a területet, s mind egy szálig betömörültek a saját térfelükre. Innentől kezdve viszont túlzottan óvatos felállást választott Kondás Elemér. Feleslegesen tartózkodott egyszerre két szűrő a pályán, ráadásul a két – válogatott kötelezettségeinek eleget tevő – játékos sem volt százszázalékosan friss. Emiatt nem akarom korholni a mestert, bízott bennük érthető módon. Bódi meccseket eldönteni képes spílerré érett, Varga Józsi pedig a svédek ellen is megállta a helyét, egyik legnagyobb értékünk. Ám a megérzése most nem jött be, s bizony a látottak alapján már revideálnia kellett volna álláspontját, de erre később visszatérek.

siofok_loki_tactics

A hazaikat nem izgatta fel túlságosan, hogy mi hátul gurigázunk, megpróbálván kicsalogatni őket az odúból. Szépen berendezkedtek a térfelükre, felvették az embereket, s a felezővonaltól kezdve bulldog módjára támadták a labdát terelgető játékost. Birtokoltuk a játékszert, támadó felfogásban játszottunk, de fölényünk meddőnek bizonyult. Egy húsz méteres sávban 16 játékos zsúfolódott össze, a frontvonalak megmerevedtek. A terület leszűkült, a párok rendre kialakultak. A retesz feltöréséhez extrákra lett volna szükség legalább a kulcsjátékosoktól. Átverni egyszerre két védőt, kiosztani 2-3 álompasszt, vagy egy zseniális technikai megoldással meglepni a kapust és a védőket egyaránt. Ehhez képest a legnagyobb helyzetünk egy szöglet után adódott. Sőt, úgy en bloc az első valamirevaló lehetőséget a 27. percben jegyezhettük fel. A rossz beindulások, keresztmozgások miatt az ígéretes előretörések is hamvába haltak. Alsó hangon egy féltucat olyan távoli kísérletet eresztettünk meg, amelyekből akkor se lett volna gól, ha a kapu felületét a duplájára növeljük. Mentünk előre becsülettel, Coulibaly gyakran még a kapust is letámadta, de mintha falat húztak volna mindkét tizenhatos elé.

siofok_loki_meccs

Kondás Elemér mégsem változtatott a szünetben. Majd a szokásos tíz perc elteltével sem. Hiába látszott, hogy a siófoki elhárítás bal félteke sebezhető, hogy Nagy Zoli meglódulásaiban van fantázia, s többször bonthatnánk meg a riválist azon az oldalon egy lendületes Kulcsár/Rezes/Bouadla segítségével. Netán egy második csatár beküldésével, valamelyik védekező középpályás helyett. Nem azért, mert rosszul játszottak volna, hanem mert hiányzott a kellő kreativitás, frissesség, a nyomás fokozása miatt egy kapura totálisan veszélytelen ellenféllel szemben. Szegény Bódi irtózatosan akart, de jó átadása sem nagyon akadt a második félidőben. Szakály labdavesztések után olykor földön fekve maradt, Yannick rossz megoldásokat választott. Szétesett a játékunk, kapkodtunk, elszórtuk a labdákat. Simac pedig ezúttal a megszokottnál jóval labilisabb módon ténykedett. Egy csúnya labdaeladást követően nem volt pardon, szabálytalankodnia kellett, mehetett zuhanyozni.

Ez megpezsdítette a találkozót, fogyaszthatóvá téve a hajrát. Nem sokkal a kiállítás után Haraszti kihagyta a meccslabdát. Aztán Korhut mentett hatalmasat, korrigálva a rosszul kimozduló Novakovics hibáját, majd Yannick végre leadta az összecsapás első életerős lövését, amit hárítania is kellett Milintének. Ezzel azonban gyakorlatilag el is lőtték a puskaporukat a csapatok. Igazságos eredmény született, egyik gárda sem érdemelt győzelmet. Tíz emberrel legalább az egyik pontot elhoztunk a Balaton partjáról. Nem a döntetlen okoz szomorúságot, egyszer minden sorozat megszakad. Ráadásul a rendkívül kellemetlen harcmodorú Siófok otthonában nem is rossz eredmény. Jobban mondva máris több, mint amennyit tavaly összeszedtünk a Mihalecz-tanítványok ellen. A bátortalan játék miatt viszont csalódottak vagyunk. Nem vetettünk be mindent a három pont érdekben, pedig 2-3 kapitális hibát elkövetett a siófoki hátsó alakzat, ami jelezte, hogy többet is ki lehetett volna hozni az ütközetből. A cserék indokoltak, de egyben megkésettek voltak, s néhányan messze a tudásuk alatt teljesítettek. Így nincs mese, jövő vasárnap a Paksot le kell gyűrni.

Taktikai érdekesség

A hazaiak leszűkítik a területet. Megvan mindenkinek a párja, jókora a tumultus a kapu előterében. Ennek ellenére Yannick befelé indul, még jobban összerántva a védőket, szinte egymást zavarják Coulibaly-val. Ezáltal Fehér és a behúzódó Kiss könnyedén veszi fel őket. Ha ehelyett az üres terület felé mozog, a védvonal megnyúlik, Szakály egy forgatással kijátszhatta volna a csínyből, s Vargával egyetemben érkezhetnének egy ritmusváltás után a beadásra. Ez a jelenet sajnos nem maradt elszigetelt eset.

siofok_loki_tactics2

Percek, események

27. perc: Formás siófoki akció végén Haraszti kapott labdát a tizenhatos bal sarkánál, majd Simac szorításában lőtt, de Novakovics könnyedén fogta a lapos próbálkozást.

30. perc: Egy bal oldali szöglet után Varga csúsztatott – pont a siófoki kapus kezébe.

64. perc: Simac hozta nehéz helyzetbe a csapatot: előbb eladta a labdát, majd szabálytalanul állította meg az ellenfél játékosát, amiért megkapta második sárgáját, így pedig idő előtt véget ért számára a meccs.

68. perc: Haraszti kapott indítást a tizenhatos előterében a bal oldalon, de rendkívül rosszul vette át, így épphogy csak hamarabb érte utol, mint a kimozduló debreceni kapus, de azután az égbe lőtt.

78. perc: Yannick célozta meg a jobb alsót, de Milinte biztosan fogta a kemény lövést.

Pontosztás

Novakovics – 6: Nem kapott gólt, ezért nem adhatok alacsonyabbat. De most a tavalyi Novakovicsot láthattuk. Sokat bizonytalankodott, olykor árnyékra mozdult, s a védőkkel sem volt megfelelő az összhang.

Korhut – 5: Meggyűlt a baja Harasztival, gyakran átjátszották, s  pontatlanul továbbította a labdákat is. Ugyanakkor bemutatott egy óriási mentést, amivel góltól óvta meg a csapatot.

Mészáros – 6.5: Ő most sem okozott csalódást, végig határozottan látta el a feladatát, jól helyezkedett, kisegítette társait. Sowunmit kikapcsolta.

Simac – 4: Ezúttal túlzottan flegmának tűnt. Gyermeteg hibát vétett a kiállítása előtt, s amellett többször is elszámolta a labda ívét. Úgy összességében árnyéka volt önmagának. Nagyobb árat is fizethettünk volna az elméretezett lezsersége miatt.

Nagy Z. – 6.5: Ez alkalommal egyedül benne volt spiritusz. Levette a pályáról Melczert, valamint sokat vállalt magára az előrejátékban. Lendületes megugrásai magukban hordozták veszélyt.  A mi oldalunkról, ő a meccs embere.

Bódi – 4: Eszem ágában sincs bántani. Nem tudott megfelelően feltöltődni, így nem lehetett erősségünk, maradjunk ennyiben.

Ramos – 6: Nem hagyta élni Lattensteint, gürizett, ahogy azt megszokhattuk tőle. Halkan megjegyzem, ismét lehozott egy meccset sárga nélkül, s kétszer is önfeláldozóan, méterekről vetődött a labda útjába.

Varga – 6: Meglehetősen támadó szellemben játszott ezúttal, sokat futva, nem is rosszul. Rajta a lefújás pillanatáig érződött a győzni akarás. Néhány szituációnál azonban ő is máshogy döntött volna, kipihentebben.

Szakály – 4: Egyik meccsen sincs könnyű dolga, kullancsként tapadnak rá. Ettől független egy csapatkapitánynak ennél jóval többet kéne beletennie a meccsbe. 1-2 okos meglátást leszámítva, szürkén játszott most, számos párharcot veszített.

Yannick – 5: Biztatóan indított, aztán megbújt a mezőnyben. Körülbelül kétszer még megvillant, de korántsem tudott annyit lendíteni a csapat szekerén, mint csereként beállva az Újpest ellen.

Coulibaly – 5.5: Hozzáállásában nem láttam kivetnivalót. Igaza van azoknak, akik szerint nem volt veszélyes. Ám nagyon kevés minőségi labdát kapott, azokból minimum egy szabadrúgást mindig kihozott.

Mijadinoszki – 5.5: Haraszti helyzeténél nagyot hibázott, frissen beszállva. Azt követően kielégítően tevékenykedett, tisztázott, ha a szükség megkövetelte.

Rezes, Bouadla (-)

(A képek forrása: dvsc.hu, nso.hu)