Holnap délután a DVTK együttese teszi nálunk tiszteletét, s a csapaton kívül várhatóan 1250 „civil” is érkezik majd. Különösebb rendbontásra nem, fergeteges hangulatra viszont annál inkább számítunk. Azonban a téthez, s a vele járó külső-belső adrenalinlökethez a mi játékosaink (is) hozzá vannak szokva, így aligha várható, hogy a tömött vendégszektor döntően befolyásolja majd a mérkőzést. Arról nem is beszélve, hogy mi sem ölbe tett kézzel várjuk a keleti rangadót, melynek legnagyobb talánya, hogy a Diósgyőr megszerzi-e szezonbéli első idegenbeli győzelmét, avagy visszasegít minket a tabella élére. Igazi háromesélyes meccs.
A miskolci nagyon szerethető csapat benyomását kelti, nem véletlen, hogy még fővárosi cimboráim között is akad, aki DVTK-szurkolónak vallja magát. Nem csoda, hogy ilyen mértékben képesek azonosulni a helyiek a csapattal, hiszen ha névlegesen nem is ők a tulajdonosok, gyakorlatilag ők hozták létre a mostani egyesületet, amolyan magyarosra átültetett német stílusban. Ám tavaszig még várnia kell a borsodi gárdának, hogy ellenünk kapjon olyan lehetőséget, mint múlt héten a Győr ellen. Ami tehát biztos, hogy ezúttal nem fogják tudni belehajszolni kedvenceiket a győzelembe, akármennyire is különmeccsnek tekintik a lelátói aktivitást.
Mondom ezt azért, mert például a szezon során még nem nyertek idegenben. Vagy azért, mert az eddig lejátszott tíz fordulóból csupán kettőben nem kaptak gólt. Ez arra enged következtetni, hogy nem a védelmük, hanem inkább a középpályájuk nagyon erős, így ha azt sikerül áttörni, akkor komoly esély mutatkozik a gólszerzésre. Csakhogy az a bizonyos középpálya bizony tényleg kemény dió, amibe a korábban néhányszor már látott – igaz, csak egyszer-egyszer, sosem egy egész meccsen, eddig legalábbis – fantáziátlan játékkal könnyen beletörhet a csőrünk. A Luque-Abdouraman-Lippai-Gallardo alkotta sor, Arzeval kiegészítve nagyon veszélyes. Ideális középpálya, mondhatni. A két szélső remekel az elfutásokban, illetve az egy-egyezésben, forintos labdáikat Lippaitól kapják, aki ügyesen futtatja őket lyukra a pálya mindkét oldalán. Abdouraman a védekezésben jeleskedik, míg Arze inkább az előkészítésben szokott serénykedni. Az ék szerepében várhatóan a régi-új Tisza Tibor kezd majd, de ha szükség lenne rá, George vagy Seydi egyenértékű csereként szolgálhatnak. Ha a 90 percet nem is bírják végig, menet közben beszállva sokat tudnak lendíteni a lankadó iramon. A Gohér-Budovinszky-Gal-Vadász védő kvartett is egyre összeszokottabb, bár még nem kellően hatékony. Igaz, ez abból is fakadhat, hogy a Benczés Miklós képviselte koncepcióból kifolyólag nincsenek sokat játékban, nem hárul rájuk főszerep. Nem úgy a kapusokra, akik közül még ma sem lehetett tudni, ki lép majd pályára ellenünk. A sokáig egyértelmű megoldást jelentő Radost paksi kiállítása óta ugyanis kiválóan helyettesíti Farkas. A döntés Veréb György kapusedző kezében van. Annyit azért tudunk, hogy a kupameccsen Rados védett, amiből semmilyen következtetést nem lehet levonni.
Nem úgy nálunk, ahol Novakovics helye továbbra is megkérdőjelezhetetlen. Magabiztosságára a diósgyőri bombák ellen is nagy szükség lesz. Csapatunk háza tájáról kedvező jelentés, hogy Mészáros Norbi felépült, így semmi akadálya, hogy ismét csatasorba álljon a belőle és Simacból álló „belső elhárítás”. Módfelett kedvező a számunkra, hogy bekk létükre koránt sem nevezhetőek lomhának, és anélkül tudnak besegíteni a középpályás szűrésbe, hogy az kapu előtti feladataik rovására menne, ráadásul az összhang is ideális köztük. Korhut Misit sem féltjük a bal végen, biztos bástyának tűnik a latinos ostrommal szemben. A talányt inkább Nagy Z. jelenti, akinek mostanában nem a Dani Alves alteregóját látjuk. Ha egyedül marad és Bódi nem jön vissza, Luque megeszi reggelire. Ellenkező esetben viszont a fiatal szélső támadásban nyújtott teljesítménye csorbul – ahogy azt már korábban tapasztalhattuk. A jelenlegi keretből egyszerre több posztot csak Varga bír el. Kívánatos lenne őt állítani a védelem jobb szélére, nem hiszem, hogy akinek az oldalán a svédek sem tudnak vezetni egy támadást, annak gondot jelentene egy akármilyen szintű rangadó az NBI-ben. Az ő feladatait pedig átadnánk Ramosnak. Ám sajnos Kondás Elemér gondolkodása – és ezzel nem megsérteni kívánjuk – még nem jutott el idáig. Nem tűnik reálisnak egy hasonló húzás egy olyan mestertől, aki mindenáron az unalmat állandóságot preferálja a kétségtelenül nagyobb rizikót hordozó, ámde nagyobb lehetőségeket is rejtő változatosság és dinamizmus helyett. Ennek megfelelően azt sem tartjuk valószínűnek, hogy elérkezett volna Alisic bemutatkozásának ideje. (Edzőpartnernek kicsit drága…) Mert lehet, hogy Szakály levételével nem fordul nagyot a világ, de még nem próbáltunk ki minden alternatívát. Ráadásul a helyette beállított Illés sem az a kimondottan irányító karakter. Az újak közül eddig egyedül Selim Bouadlának sikerült a kezdőbe küzdenie magát, és ez egy ideig így is marad. Jól tudjuk ugyanis, hogy Yannicknak nem a 90 a kedvenc száma, kiváltképp nem percben megadva, Rezes pedig – egyedüliként a csapatban – sérült. Ez azt is jelenti, hogy az ifjú titán Ferenczi Jani akár lehetőséget is kaphat.
Persze nem árt vigyázni, még akkor sem, ha eddig mi lőttük a legtöbb gólt a mostani kiírásban, kapni pedig a második legkevesebbet kaptuk. A diósgyőriek hatmeccses veretlenségi sorozatban vannak – oké, hogy mi meg tízesben, de ők még újoncok is -, s szemmel láthatóan a dél-amerikai/mediterrán vonal is sokkal jobban fekszik nekik, mint a Videotonnak. Talán azért, mert ők nem egyiket vagy másikat erőltetik, hanem vegyítik a kombinatív, mozgékony futballt az európaiasabb stabilitással. De mi jövünk, és lenyomjuk őket! (Már csak azért is, mert eddig mindössze egyszer nyert itt a DVTK.)
Hajrá, Loki!
