Az utolsó bajnoki fordulót játsszuk holnap hazai pályán a Zalaegerszeg ellen ebben a naptári évben. A játékosoktól elvárjuk, hogy beleadjanak apait-anyait, a lelküket és testi erejüket kitéve küzdjenek egymásért, a szurkolókért és Debrecenért. Látni akarjuk az őserőt, a szemekben a vörösen izzó tüzet, amely garantálja azt a harci szellemet, amivel átrobogva az ellenfélen nyerjük meg a tavaszról előrehozott mérkőzések második felvonását. Hazai pálya, támadófutball, nincs mese: cél a három pont megszerzése.
Azt, hogy mi volt, el kell felejteni, nem érdekes. A legfontosabb, hogy mi lesz holnap, mert ez iszonyúan fontos. Nem tévedésből írtam, direkt fogalmazok úgy, mintha élet-halál kérdés lenne. Ez a meccs nehezebb, mint bármelyik másik, hiába a hazai pálya előnye. Megnyerni nagyon nehéz, elveszíteni viszont a legkönnyebb. Ki ne tudná, hogy a zalaiak még egyetlen egy mérkőzést se nyertek ebben a szezonban, ami egyszerűen elképesztő. Időközben edzőt is váltottak, Tsank Yan Chi helyett jött Prukner László, aki idén már másodszorra fog a cívisvárosba látogatni. Reményeink szerint hasonlóan is fog távozni.
A sportmédiában ilyenkor szokásos módon ezt a meccset úgy harangozzák be, mint a nyeretlen és a veretlen küzdelmét, ami teljesen igaz, csak ezt még az éppen most világra jövő csecsemő is tudja. Nincs is ebben semmi különös, mert ezen a kilencven percen keresztül nem az számít, amit a csapatok elértek tizenhat forduló alatt, hanem a meccsen mutatott teljesítmény. Alázat, fegyelem, koncentráció. Elengedhetetlenek a győzelemhez, persze a Vasas meccshez képest javulnunk kell a helyzetkihasználás terén. Valószínűleg a Zalaegerszeg a biztonságra fog törekedni, kikapni nem akarnak, talán nem is beszélnek a győzelemről, habár a téli szünetre és felkészülésre nem akármilyen lökést adhatna egy Debrecenben aratott győzelem. Ennek esélye viszont kicsi, pedig megvannak azok a játékosok, akik egy ártalmatlannak tűnő szituációban is képesek gólt szerezni. Nehezen lehet elképzelni azt a helyzetet, amely a nyugat-dunántúli klubnál áll fenn, de abban biztosak vagyunk, hogy az öltözői hangulat nem éppen rózsás. Kérdéses az is, hogy milyen motivációval lépnek pályára az ellenfél játékosai, ha az nem lenne elég, hogy még az idén megszerezzék első győzelmüket. Érdekes lenne boncolgatni, hogy milyen az egyes játékosok lelki világa, de nem vagyunk pszichológusok, habár diploma nem kell hozzá, hogy kitaláljuk, nem éppen a legnyugodtabb. Ennek ellenére azért javuló tendenciát mutatnak, az elmúlt két meccsen döntetlent játszottak, ráadásul van olyan játékos, aki a problémák dacára is futballistához méltó játékot produkál, ez pedig Kamber. Ő a legveszélyesebb emberük, de azért Meyé gyorsaságát sem érdemes lebecsülnünk. Nálunk nincs új a Nap alatt, talán csak annyi, hogy az angyalföldiek ellen egy helyzetet sem sikerült berúgni, ez mondjuk aggasztó. Emiatt lett volna jó, ha Zahovaiko nem sérül meg, mert Coulibalynak most már kijárna a kispad. A jelzett felállást teljesen biztos, hogy eltévesztettük, inkább a kívánságunkat jelzi. Kulcsár, Ramos és Nikolic sokkal több erővel rendelkeznek, mivel kevesebbet játszottak a többieknél. A gyors és agilis játékhoz mindhárman hozzá tudnak tenni. Szakály és Varga is sérüléssel bajlódott a héten, Vargára mindenképpen szükségünk lesz. Bódi az utóbbi időben fáradtabban mozog, de ez érthető, zsúfolt fél éve volt. Alisicet szeretnénk a pályán látni, minimum csereként.
Ismét betömörülő csapat elleni meccs következik. Az előző is az volt Angyalföldön, de csak egy lövést láthattunk, mit tesz Isten, azt is Bódi mutatta be. Hazai pályán ez nem is szokott gond lenni, képesek vagyunk olyan akciókat vezetni, amelyek a végletekig ki vannak játszva. A mérkőzés abba a kategóriába tartozik, amelyik csak az első gólig nehéz, ha hamar megszerezzük, utána a Diósgyőrhöz hasonló meccs is kerekedhet belőle (gyorsan lekopogjuk). Mi már azzal is elégedettek lennénk, ha egy soványka góllal győzünk, mert minimum a négy pontos előnyt meg kell tartanunk. Küzdjetek fiúk értünk, magatokért.
