Igen, pocsék volt és fájt. Szégyelltük, s igen legszívesebben mindenkit elküldtünk volna melegebb éghajlatokra. Bizonyára sokan csalódtak bennünk, s elvesztettük támogató szimpátiájukat, elfordultak a csapattól. Mások lemondóan legyintenek, nem éri el az ingerküszöbüket, ők pont erre számítottak. Azonban mi szurkolók nem tágítunk, hiába dühöngtünk és szitkozódtunk, mostanra túltettük magunkat az egészen, s töretlen hittel fogjuk belehajszolni a srácokat a továbbjutásba. Nekünk kötelességeink vannak, nem tehetjük meg, hogy csak úgy csöndben felszívódunk, mint egy szívtipró macsó az éjszakai kaland után. Mi nem csukhatjuk be a könyvet egy laza kézmozdulattal. Minket már nem érdekel, ami a múlt héten történt, s azon leszünk, hogy mások számára is lényegtelenné váljon. Mi már előre tekintünk, optimisták vagyunk. A Loki fel fog támadni, s győzni fog, másra nem tudunk gondolni. Más nem is történhet!
Szögezzük le már a legelején, amennyiben nem jutunk túl a Skenderbeu együttesén, az durva égésnek minősül, s messzire száműzhetjük a tisztes helytállás fogalmát. Tény, az első meccs után már egyáltalán nem vagyunk toronymagas favoritok. S az is vitán felül áll, hogy a legutóbbi két találkozó alapján kreativitás deficittel küzdünk. Ráadásul két olyan játékosra biztosan nem számíthatunk, akik minden bizonnyal enyhíteni tudnák bajainkat. Ezen már nincs értelme siránkozni. Semmi keresnivalónk nincs még a csoportkör közelében sem, ha nélkülük már az albán bajnokkal sem boldogulunk. A szakmai stábnak fel kell nőni a feladathoz, s megoldást találni a problémára. Elvárjuk tőlük, hogy kedden már egy versenyképes Debrecen fusson ki a gyepre. Kételyektől mentes, önfeledten bátor, illetve rendkívül agresszív játékot várunk. Látni akarjuk a szemekben az elpusztíthatatlan hitet, a megalkuvást nem tűrő akaratot. Érezni a sértett dúvad mentalitást, amely a kiapadhatatlan elszántság forrása, s átsegít a holtpontokon.
Már az elején helyre kell rakni az albánokat, elbizonytalanítani őket, hogy görcsössé váljon a játékuk. Uralkodjon el rajtuk a tehetetlenség érzete. Ehhez kirobbanó önbizalom, s az ellenfél legázolásának igénye szükséges. Sugároznia kell a játékosokról, hogy nem tűnődnek, nem mérlegelnek. Kérdés nélkül szerelnek, ütköznek, s gondolkodás nélkül meghúzzák a cseleket. Az átlagos, a közepes édeskevés. Ez nem egy átlagos meccs. A becsületünkért, enyhe túlzással az életünkért küzdünk meg. Nem békélhetünk meg más eredménnyel, mint a továbbjutást érő győzelemmel. A gárda tucatnyiszor bizonyította már a tartását, hogy képes megújulni, összeszorítani a fogát, s felállni a padlóról. Sokkal több van bennünk annál, mint amit a múlt héten mutattunk magunkból. Többnek kell lennie, s ki is kell jönnie! Nem történhet más.
Nem szabad megengedni, hogy az albánok ismét elszigeteljék a támadóinkat, s a középpályások mérföldekre kerüljenek a kaputól. Meg kell erősíteni a középpályás védekezést, különösen a széleken, mert a szélsőik nem ficánkolhatnak úgy, ahogy az odavágón. A hátsó alakzat számos amatőr tolódási hibát vétett, ilyeneket ezúttal nem lehet elkövetni. A Skenderbeu csatárai jóval szorosabb őrizetet követelnek, egész egyszerűen megengedhetetlen, hogy senkitől sem zavartatva, kényelmesen átvehessék a labdát. Korhut Misinek és Nagy Zolinak hatványozottan többet kell hozzátenni a támadásokhoz, belépni a játékba, s megjátszani a zsugát, nem pusztán előre vagdosni. A párharcokat muszáj szignifikánsan nagyobb százalékban sikerrel megvívni, mert ez elengedhetetlen a labdabirtokláshoz, illetve a játék irányításához. S nem mellesleg kötelező felgyorsulni gondolkodásban.
A fentiek érdekében a visszavágón mindenképp kezdőként számítanánk Ramosra. Adja magát a lehetőség, mely szerint Rezes helyett bevetni, Szakály kikerül szélre, s marad a két csatár. Azonban Kulcsárral mi módfelett elégedetlenek vagyunk, így őt is hanyagolnánk ezúttal. Ebben az esetben Szakály lehetne a kapocs a középpálya és Coulibaly között. Sokkal közelebb kerülne a kapuhoz, jóval több sansza nyílna rúgótechnikájának kamatoztatására. Kötetlenül kimozoghatna a szélek irányába, összjátékot kezdeményezve Bódival vagy Janikával. A középpályára visszalépve pedig rendre létszámfölényt alakíthatnánk ki a pálya centrumában. Varga Józsi alkalmas arra, hogy elkérje a labdát a védőktől, s tőle induljanak a támadások effektíve. Így a csapatkapitány nem kényszerülne a számára roppant kedvezőtlen mélységi irányító szerepkörébe. Másfelől igen, bedobnánk Janikát, mert gyorsasága aranyat érhet, ha tudása legjavát nyújtja. Hiába az impotens támadójáték, az mégis kiderült, hogy a Skenderbeu védői könnyedén zavarba hozhatóak, ha sikerül lendületből rájuk vezetni a labdát. Yannick ráadásul eléggé szeret befelé cselezni, s így folyosó nyílhat a felfutó Korhut számára.
Az elejétől kezdve komoly nyomást kell gyakorolni az albánokra, minőségi futómunkát végezni. Amennyiben ez megvalósul, úgy az válik majd kulcskérdéssé a mérkőzés nehézségi faktorának szempontjából, hogy képesek leszünk-e már a találkozó korai szakaszában értékesíteni minimum egyet az adódó lehetőségekből? Osztjuk azt a véleményt, hogy a Skenderbeu a maximumot nyújtotta az odavágón, följebb ők már nem tudnak kapcsolni, azt a teljesítményt talán megismételni is bravúr volna. Bennünk azonban jócskán maradt tartalék, legcsúnyább arcunkat mutattuk, s annál csak jobban futballozhatunk, mint tettük azt idegenben. Kizárólag felfelé vezet az út. Erőt meríthetünk abból, hogy szörnyen játszva se kerültünk olyan hátrányba, amit ne lehetne könnyűszerrel ledolgozni. Ha hozzuk magunkat, s kidomborítjuk erényeinket, akkor nem lehet gond. Most mi leszünk a frissebb, erőszakosabb, sikeréhesebb csapat. Más nem történhet!
(A kép forrása: telesport.hu)
