A leghelyesebb az volna, ha mindössze a két videót posztolnánk, de nem lehet megállni, hogy egy bekezdés erejéig ne foglalkozzunk Ramossal – miután mindenki a DEAC kispadjára száműzte már gondolatban. Ettől eltekintve hagyományos értelemben vett enumeráció, elemzés, helyzetjelentés következik, ráhangolódás a hosszú hétvégére. Hosszú, mert vasárnap a Szusza gyepén van jelenésünk, közben pénteken nem mellesleg lezárul az átigazolási időszak Európában. Loki szurkolónak és mezei futballrajongónak is mozgalmas időszak lesz a hét második fele.
Legyünk túl a fájdalmas részén. Ramos hasznos tagja a csapatnak ha az összeképet vizsgáljuk, küzdeni tudásával soha nem volt baj, távol áll tőle az alibizés, láttunk tőle szép dolgokat. Elmékezzünk Véber Gyurira és a vizes vödörre Pápán, mikor remekül csapott le egy rossz átadársra és ugratta ki Nikolicsot, vagy a Vidi elleni bombájára, ami három értékes pontot jelentett, esetleg az MTK elleni dugójára. Amit viszont néha a mezőnyben művel, arra nincs jobb szó, mint hogy hajmeresztő: nyújtott lábbal, hátulról, akár méterekről érkezik, késve is odateszi a lábát, a magas labdákra rossz ütemben ugrik fel, komolyabb labdák lekezelésével pedig már nem is kísérletezik, könnyebb labdák is messze pattannak róla. Ezek a technikai hiányosságok forró fejjel párosítva – néha szinte ész nélkül megy előre – egy jobb csapat ellen csúcsosodtak ki – a legrosszabbkor. Nikolov szabálytalanságát lenyeltük, bár elkerülhető lett volna, de a félidő vége után, a hoszzabbításban, az ellenfél térfelén egy gyakorlatilag megnyert párharcba – tisztán látszott, hogy Lajos jobb pozícióban van – nyújtott lábbal belemenni görög istenek ballépéseit idéző ostobaság. Méginkább dühítő és érthetetlen, hogy a lassítás alapján úgy tűnik, nem is a labdára ment. Nyilatkozata alapján ő maga is tisztában van a hibája súlyával, bevallása szerint nem volt szándékos, egyszerűen a bizonyítási vágy, a harci szellem vitte előre, ráadásul a Pécs elleni rossz teljesítményét is feledtetni akarta, ha már bizalmat kapott. Ez így rendben is van, természetesen nem gondoljuk, hogy szándékosan, Hókuszpókként próbálja szabotálni a debreceni futball jövőjét, de alapember csak akkor válhat belőle, ha megtanul mérlegelni és lenyugszik.
Az nso.hu elemzése a sebességkülönbséget, mint tényezőt emelte ki és jelölte meg mint a vereség legfőbb okát – ez felületes magyarázat, ráadásul az érvelés is megbukik, mert a szabálytalanság előtt nem a sebességgel volt a baj. Az tévedés, hogy a piros kártya nélkül biztosan nyerünk. Azt viszont tény, hogy hátrányban nem volt esély. Az első félidőben nekidurálták magukat a játékosok és felvették azt a tempót, amit az ellenfél diktált, ha nem is könnyedén, de megérkeztek a páharcokra, fel tudtak pörögni a belga bajnokság ritmusára. Egyenrangú felek voltunk tizenegy emberrel, de amit tizenegy ember a képességei határán teljesítve produkál, arra tíz ember már nem képes: megoszlik a figyelem, gyorsabban fáradnak az izmok és a győzni akarást fokozatosan felváltja a túlélési ösztön. A belga és magyar játékosok között a tehetségbeli szakadék nem áthidalhatatlan, ez a Brugge nem a Donyeck: a nemzetközi tapasztalat (szépen kivárták, míg üresen marad valaki, ha már eggyel többen voltak), a színvonalasabb liga teszi őket jobb csapattá. A sebességbeli különbség csak emberhátrányban jött ki, addig a két legnagyobb helyzetet Coulibaly dolgozta ki. A nemzetközi helyzetet csak fokozták a padról hozott rossz döntések: miért Mészáros rúgja, mikor Bódi már a kezébe vette a labdát, ráadásul már kétszer is eredményes volt szorult helyzetben? Miért kell behozni Lucast? És végül, miért kötelező Ramost a kezdőbe jelölni?
Hogy mi várható csütörtök este? Valószínűleg Leekens nem változtat a taktikán: Czvitkovics is megerősítette, hogy a Brugge otthon is és idegenben is ugyanabban a felfogásban kergeti a bőrgolyót, sem felállásban sem mentalitásban nem számítok nagy meglepetésre. A csapat gerince pihent a a RAEC Mons (belga REAC) ellen: Zimling – aki ellenünk megsérült -, Meunier, Rafaelov, Larsen, Odjidja a padon ült, vagy még ott sem, tehát még abban sem bízhatunk, hogy esetleg félvállról veszik a találkozót. Akkor mégis miben bízhatunk? Egy rosszabbnál is rosszabb közhelyben: a történelem ismétli önmagát. Nem sok.
Olybá tűnik, hogy még nem sikerült megtalálni a tökéletes formációt, ahol Sidibe és Coulibaly erősíti egymást és a középpálya sem átjáróház. Ha tippelni kellene, a legnagyobb összeget most is egy 4-4-2-re lehetne tenni, Rezes-Szakály-Varga-Bódi középpályával és az említett Sidibével, aki Bódihoz és Korhuthoz hasonlóan nem találja a formáját az utóbbi időben. Ez a felállás úgy tud hatékonyan működni, ha Sidibe inkább Szakály és Coulibaly közt helyezkedik el és besegít a védekezésbe is a szélen, amúgy is jobban fekszik neki az összjáték, mint a „beülünk a védő ölébe” módszer. Mohl Dávid szerepeltetése szintén indokolt, mert kiválóan játszott ahhoz képest, hogy nem sok ideje volt beilleszkedni, Nagy Zoli pedig végképp az egyetlen választás úgy, hogy Nikolov távozott. Yannick egyetlen meccs kivételével csak borzasztó játékra volt képes, helyette Rezes lehet a megoldás, bár eddig nem győzött meg, arról nem is beszélve, hogy a jobbszélen csak Bódi az egyetlen bevethető ember (Lucasról egyelőre inkább gombfocizzon). A középpálya szintén problémás, mert Szakály és Józsika aligha tudják felvenni a versenyt a Zimling-Blondel-Odjidja hármassal, ráadásul nyugtalanító híreket lehet hallani Bouadla felől, hiszen már játszott egy félidőt, mégsem utazott el a kerettel.
Szándékosan került leírásra, hogy mennyire nehéz a helyzetünk, mert még annál is nehezebb, sőt a sok sérült még további aggódásokra ad okot: a Novakovics, Máté, Bouadla, Farkas, Meye névsor egy fél Fradi-kezdő. Nehéz megtalálni ebben a helyzetben az egészséges nézőpontot és hozzáállást, talán Thury Gábor szavaival kell egyet értenünk: Egy dolgot nem fogadhatunk el, a kishitűséget! Nem szabad a csodát hajszolni, sem leírni a csapatot, szurkolni kell! Tudomásul kell venni, hogy a párharc fele még hátra van és csak három sípszó után van vége.
