A két hetes válogatott szünet után, a hétvégén végre ismét NB1-es bajnoki meccsel csillapíthatják étvágyukat a hazai foci szerelmesei. A mi kedvenceink ezúttal a Budapest Honvéd gárdáját látják vendégül az Oláh Gábor utcán vasárnap késő délután. A két csapat tabellán elfoglalt helyezése még nagyobb téttel ruházza fel a mérkőzést, aki kikap, az valószínűleg nagyobb lépéshátrányba kerül az élmezőnnyel szemben, egy esetleges győzelemmel viszont akár a forduló utáni vezető pozícióra is jó eséllyel pályázhat mindkét gárda. Mindent meg kell tehát tennünk az újabb hazai győzelemért…
A Honvéd idei eredménysora mindenképpen megsüvegelendő, az eddig eltelt hat forduló alatt mindössze egyszer hagyták el pont nélkül a pályát (igaz, az pont a legutóbbi mérkőzésen történt), többek között egyedüliként verték meg az EL-résztvevő Videotont is. A nyáron új impulzusok érték a kispestieket, Marco Rossi újra szervezte csapatát, a Supka-időkhöz képest talán még fegyelmezettebb, taktikusabb együttes benyomását keltik. Az eltelt fordulók alatt ráadásul egy elég masszív magot sikerült kialakítani, nagyjából nyolc-kilenc állandó ember található a kezdőben, csak sérülések és eltiltások esetén történtek nagyobb mozgások. Egy ilyen eltiltásnak köszönhetően nem játszhat majd ellenünk a csapat egyik legjobbja, a kapus Kemenes Szabolcs, helyét Czuczi Márton sérülése miatt bizonytalan, hogy ki foglalja majd el. A védelmük abszolút stabilnak mondható, a Paks elleni hazai meccset leszámítva már a gólszerzés is komoly fegyverténynek számított ellenük. A középpályások nagyrésze szintén a védekezésben nyújt nagy segítséget, a támadások segítése elsősorban Ivancsics, Vernes és Tchami dolga lehet, az ő kikapcsolásuk éppen ezért kulcsfontosságúnak számít. Elől az egyre jobb formába lendülő Délczeg veszélyeztethet, azonban ő korántsem az a típus, akit egy jó formában lévő védőpárosunk ne tudna levenni a pályáról.
Sajnos minket továbbra is súlyt az idei sérüléshullámunk. A lista egyre csak bővül: Rezes, Yannick, Czvitkovics, Mészáros, Selim, Novakovics, Máté, Meyé… lassan már a felsorolásban is lesérül az ember ujja. A két kulcspozíciónk éppen ezért a védelem közepén lehet, ahol Varga Róbert bajnoki bemutatkozására van a legnagyobb esély, illetve a bal oldali középpályás pozíciójában, ahol több variáció is előfordulhat. A legcélszerűbb talán a fenti képen látható csapat lenne, ahol a DEAC-ban jó formát mutató Ferenczi János saját posztján mutathatná meg mit tud. Rajta kívül gyakorlatilag Szakály az egyetlen, aki még balszélsőt tud játszani, ez esetben viszont Lucasnak vagy Bódinak kellene középen játszani, márpedig idén egyikőjük sem nyújtott jó teljesítményt a pálya ezen részén. A csatársor nagyjából bombabiztosnak tűnik, a cserepadra pedig talán befér másik új szerzeményünk, Pölöskey Péter is. Hogy milyen taktikával lehet feltörni az ellenfelet, arról Kondás mester valószínűleg rengeteget beszélt a játékosainknak, a magunk részéről inkább csak annyit írnánk, ha a játékosaink olyan felszabadultan és olyan örömmel játszanak, mint tették azt a DVTK elleni hazai ligakupa mérkőzésen, gyakorlatilag bárkin át tudunk gázolni. Hívják azt az ellenfelet Diósgyőrnek, Honvédnak, vagy akár Videotonnak…
Hajrá LOKI!
(A kép forrása: dvsc.hu)