Ibrahima Sidibe visszatérését alighanem mindannyian kitörő örömmel fogadtuk. A történet hátterét ismerve az egész olyan determináltnak tűnik, amolyan tipikus win-win szituáció. Ám ha jobban belegondolunk, annak mindig megvan a sajátos kettőssége, amikor valaki visszatér korábbi sikereinek helyszínére. Különösen igaz ez nálunk egy légiós esetében. Előnyös, mert néhány silányul kivitelezett megmozdulás után nem küldik el egyből az embert a búsba. Adott egyfajta türelem. Ugyanakkor nincs valódi tiszta lap, él egy kép a játékosról a szurkolók fejében, adott egy viszonyítási alap. Ha leveri a saját maga által felállított lécet, akkor jól már nem jöhet ki a sztoriból. Legalábbis ami a megítélést illeti. Megbélyegzik, rosszmájú megjegyzések válogatott sorával bombázzák. Kiapadhatatlan a szurkolói fantázia, ha szembeötlő teljesítménykülönbségre kell magyarázatot találni. S bizony Sidibe eddigi teljesítményével kapcsolatban megoszlanak a vélemények.
Nem kétséges, a mostani csapat klasszisokkal gyengébb, mint amiben korábban ő játszott. Egészen más karakterisztikájú a gárda támadójátéka, más a gondolkodási sebesség, s ami az ő stílusából fakadóan a legfontosabb, más a kiszolgálás minősége. Egy Coulibaly-központú együttesbe érkezett meg, a támadójátéknak egyáltalán nem ő a központi eleme. Tudtuk róla, hogy a robbanékonyság és a gyorsaság nem tartozik a fő erényei közé. Kondás Elemér többször is utalt rá, hogy a két támadó bőven megfér egymás mellett, mert teljesen más játékfelfogást képviselnek. Értendő ez alatt, hogy Sidibe inkább a tizenhatos közvetlen közelében mozog otthonosan, s a statikus játékhelyzetekben tudja elsősorban kamatoztatni a tudását. Coulibaly azonban szép lassan túlnőtt a végzet kardja szerepen, s képes úgymond kreálni a támadásainkat. Sőt olykor már azt látjuk, hogy sarokkal bőrözi, s egyben alázza védőjét.
Sidibe klasszikus befejező csatár. Tudja, hova helyezkedjen ahhoz, hogy hozzá kerüljön a játékszer, hogyan szakadjon el a védőtől annyi időre, ami már elégséges a gólszerzéshez. Ahogy megfoghatatlanul mondani szoktuk, érzéke van a góllövéshez. Emellett tőle azért megszoktuk a virtuozitást, a látványt. Nem a mezőnyben, hanem a kapu előtt. Fel tudnánk idézni parádés gólokat. Így nem hátrány, ha minőségi labdákat kap nem messze a kaputól. A sokat emlegetett utolsó passzok célállomása kell legyen, nem pedig azok generálója. Ehhez képest azt látjuk, hogy a szélső védők hatékonysága a támadások segítését illetően radikálisan romlott. Nagy Zoli kikerült a kezdőből, s Korhut is csak keresi tavalyi önmagát. S amúgy kollektíve csapatszinten csapnivaló a beadások döntő hányada, lehetetlen velük bármit kezdeni.
Sidibe brutális hatékonyságú gólvágóként lopta be magát a szívünkbe. Ez a képessége egyáltalán nem kopott meg. Tulajdonképpen többször a semmiből tudott gólt szerezni. Képes a csapat egyetlen komoly lehetőségét értékesíteni, s megnyerni a meccset. Kis túlzással a BATE ellen például két labdaérintéséből két gól született. Igaz a másodiknak nem örültünk annyira. Sportkommentátori közhellyel szólva, benne van a gól a srácban, még a térdéről is befelé pattan a labda. Csekély számú lehetőségével általában ragyogóan sáfárkodik.
Nem indokolja azonban semmi az elpattanó labdákat, a méterekkel elméretezett átadásokat, a technikailag gyengén kivitelezett megoldásokat. Erre az sem magyarázat, ha nincs kifogástalanul kalibrálva a csapatban betöltött szerepe. Nem várja tőle senki a fineszt, az egész pályás szólókat. S azzal is ki vagyunk békülve, hogy nem ő fog öt méteren kettőt verni a védőjére. Elvárás ugyanakkor, hogy a korábbiakhoz hasonlóan kiemelkedően fedezze a játékszert, szabálytalanságokat kényszerítsen ki, okosan továbbjátssza a rápasszolt labdákat. Ezek csupán rajta múlnak, senki és semmi máson.
Mert mondjuk ki, szent meggyőződésünk, hogy a miénk a bajnokság legtermékenyebb csatárduója, ám egyelőre nem igazán erősítik egymást. Sidibe momentán nem emelkedik ki a mezőnyből. Nem félelmetes, nem tarthatatlan. Ildomos volna a hatékonyság növelése érdekében jobban hozzáigazítani Adamo játékát Sidibe stílusához. Nehéz kérdés persze, hiszen több szempontból lételeme előbbinek is a gólszerzés. Ráadásul jelenleg jóval kihegyezettebb a formája, s jobban illeszkedik a csapat játékába. Kettejük közül inkább Coulibaly olyan vezéregyéniség, aki képes a hátára venni a csapatot. Hosszabb távon viszont érdemesebb Sidibe-t felépíteni. A prioritást azonban ki kell harcolni, s ehhez elengedhetetlenül szükséges feljavulnia összjátékban.
Zárszóként hozzáteszem, ha így vagy úgy, de meglövi a maga 16-18 gólját, senki sem fog fanyalogni. Már pedig ez a mostani állapotát tekintve sem tűnik elérhetetlennek.
(A képek forrása: dvsc.hu, sport365.hu)
