Amióta csak létezik ez a csodás, labdarúgás nevű játék, sokféle reformon átesett már minden tekintetben. Ez alól nem kivételek a felállások, a különböző taktikai hadrendek, melyek az évtizedek során rengeteg változáson mentek keresztül. Az Aranycsapat idején még az öt csatáros játék volt a trendi, mára a totális futball hódít teret. Olyan világot élünk, amikor már a csatároknak is tudni kell védekezni, a védőknek pedig tudni kell támadni, és az igazán sikeres nagy csapatok mesterien alkalmazzák ezt a filozófiát. A mai futballban is vannak bizonyos trendek, népszerű taktikák, melyet számtalan csapat alkalmaz. Vannak azonban egyedi, különleges, adott csapatra szabott felállások is, melyekkel csak elvétve találkozhatunk. Ezen cikk keretein belül kielemezünk számtalan futballstílust, illetve taktikát, amit vagy érdemes lenne nekünk is kipróbálni, esetleg csak érdekességképp megnézzük, hogy miért lenne jó vagy rossz az adott felállásban játszani.
Azt elsőként szögezzük le, hogy a DVSC-nek már a 2000-es évek óta egy jól begyakorolt, hatékonyan használt taktikája van, amin csak elvétve változtatunk. Ennek ellenére az idei nemzetközi porond jó példája volt annak, hogy nem mindig vezet eredményre a jól megszokott taktikát játszani, és néha megéri alkalmazkodni az ellenfélhez, vagy szimplán csak az adott szituációhoz. Lássuk, hogy milyen lehetőségeink vannak, mit lehet kihozni a játékoskeretünkből, illetve szétnézünk, hogy a topligák csapatai melyeket használják előszeretettel. Az egyes felállásoknál azt feltételezzük, hogy minden játékosunk bevethető, azaz nincs sérültünk.
4-4-2: Az oldschool
Kezdjük rögtön a már emlegetett, általunk alkalmazott felállással. Mint az a címéből is látszik, mára ez a felállás igencsak retronak számít, pedig jó 10-15 éve elég komoly hullámban hódított. Ez megteremti a tökéletes egyensúlyt a pálya minden területén: a négy védő kellő stabilitást ad hátul, középen szintén négy ember megfelelő kapocs az elöl helyezkedő két csatár mögött. Ez a taktika főleg a széljátékra alapul, amit lényegében mi is alkalmazunk. A két szélső védőtől megköveteli a gyakori felfutásokat, elősegítve a támadásépítést, illetve előkészítést a beadásokhoz, a középpálya közepén rendszerint egy védekező stílusú, valamint egy kreatív játékos foglal helyet. A csatársorban az optimális esetben egy kreatívabb, előkészítő stílusú játékos és egy vérbeli befejező játékos szerepel. Sir Alex Ferguson alkalmazza ezt a felállást előszeretettel a Manchester Unitednél, mivel többnyire ők is a széljátékra építenek. Nálunk igazából az okozza a legnagyobb fejtörést ebben a felállásban, hogy míg a Coulibaly-Rudolf csatárpáros esetén megvolt a kreatív-befejező páros, addig a Sidibe-Coulibaly duó esetén erről nem beszélhetünk. Ezt a témát már többször érintettük, a két játékos termetük hasonlóságától függetlenül nem egyforma stílusúak, de mégsem valósítja meg egyikőjük sem azt a fajta stílust, amit például Rudolf képviselt nálunk. Bár Sidibe előszeretettel lép vissza labdákért, gyorsasága és technikai képességeinek hiányosságai révén nem tudja úgy elosztogatni a labdákat, ahogy azt az ilyen szerepkörű játékosnak kellene. Pedig igazából neki kéne betöltenie a klasszikus center szerepét a csapatban, hiszen Coulibaly így is előszeretettel cselezget a széleken.
Ezt alkalmazza még: Manchester United, Newcastle United, Lyon, angol válogatott
4-1-4-1/4-4-1-1: Az óvatosabb
Essünk túl a másik felálláson, amit szintén láthatunk még csapatunktól. Ezzel a felállással vertük meg itthon az albánokat idén, valamint vetettük be a Vidi és a Győr ellen is. Ez a felállás a 4-4-2-re hajaz, azzal a különbséggel, hogy a nagyobb stabilitás érdekében az egyik csatár helyett egy szűrő játékos szerepel, jobban biztosítva ezzel a mezőnyfölényt a középpályán. Egyébként bőven van fantázia ebben a felállásban, igaz ehhez szükséges lenne, hogy a középpályán minden emberünk egészséges legyen. A szűrő szerepét Varga tölthetné be, előtte Bouadla és Czvitkovics, két kreatív ember segíthetné a támadásokat, ugyanis fontos része ennek a felállásnak a középpályások támadásokban való szerepe. A négy középpályás szabadabban mozoghatna, ezáltal a két középső ember, Bouadla és Czvitkovics is gyakrabban léphetne fel a támadásoknál Coulibaly mögé, ezzel megteremtve maguknak a lövőhelyzeteket, mert távoli lövésekben mindkét játékos jeleskedik. Ennek egy másik változata a 4-4-1-1, ahol meg egy támadó középpályás szerepel az egyik csatár helyén. Magától értetődően ez támadóbb felfogású felállás, nagyon kevés csapat alkalmazza, és igazából a csatár mögötti játékosnak sokkal inkább alkalmasabb egy kreatív, Rudolf stílusú csatár. Ilyen játékos jelenleg nincs a keretünkben, talán Kulcsár tudná még ezt a szerepkört betölteni, illetve Czvitkovics, bár neki a gyorsasága nem éppen a legideálisabb erre a posztra, viszont befejezőképessége annál inkább.
Ezt alkalmazza még: Everton, Stuttgart, Werder, Lazio
4-2-3-1: A trendi
Napjaink futballjának kétségtelenül legnépszerűbb felállása. A legtöbb topcsapat ezt a formációt alkalmazza. Ez az egyik olyan felállás, amit érdemes lenne nekünk is fontolóra vennünk. A két védekezőbb szerepkörű középpályás megadja a kellő stabilitást – ezt a két posztot tölthetné be Varga és Selim -, akik közül utóbbiban a kelló kreativitás is megvan egy mélységi irányítói szerepkörhöz. Elöl négy támadó szellemű játékos foglal helyet, közülük egy a klasszikus befejező csatár, ez értelemszerűen Coulibaly lenne. A három támadó középpályás szerepkörre viszont már bővelkednénk variációs lehetőségekben. Mivel ez a felállás nem követel olyan szintű védekezést a szélsőktől, mint egy 4-4-2 esetén, így például a jobb oldalon Kulcsár, vagy a balon Yannick is olyan szerepkörben játszhatna, ami leginkább nekik fekszik: támadó játékosok, de mégsem klasszikus csatárok, és mégsem olyan szélsők, akik az egész pályát felszántják a szélen. Rajtuk kívül természetesen opció lehet a két posztra Bódi és Szakály is, míg a középső támadó középpályás szerepét ebben a felállásban is Cicó tölthetné be. Így tehát ebben a taktikában látom azt a rációt, amit érdemes lenne gyakoroltatni a csapattal, mert a nemzetközi kupában például tökéletesen alkalmazhatnánk ezt a nálunk esélyesebb csapatok ellen. Egyébként a Videoton is egy ehhez hasonló taktikát alkalmaz, annyi módosítással, hogy három hasonló stílusú középső középpályással játszanak, így nincs kimondottan előretolt támadó középpályásuk, ami még nagyobb stabilitást ad a pálya középső területén.
Ezt alkalmazza még: Real Madrid, Chelsea, Bayern München, Arsenal, német válogatott, …
4-3-3: A támadó felfogású
Ez szintén egy manapság népszerűnek számító felállás, melyben a három középső középpályás előtt három, kizárólag támadó szerepkörű játékos szerepel. Ez a három játékos többféle módon is összeállhat, leggyakoribb alkalmazásban középen egy befejező csatár játszik, míg mellette a két szélen két kreatívabb támadó vagy két gyors szélső játékos. Ezzel szemben a Barcelona vagy a spanyol válogatott például klasszikus center nélkül alkalmazza ezt a felállást, és a három játékos egyaránt hasonló stílusú képességekkel rendelkezik. A mi keretünkhöz értelemszerűen inkább az előbbi lehetne alkalmazható. Ez a felállás leginkább Kulcsárnak és Yannicknak teremtene alkalmas posztokat, ez a két játékos ebben a játékrendszerben tudnák a legjobban kamatoztatni képességieket, itt tudnánk játékukból a legtöbbet pozitívat kihozni a csapat számára. A balszélső poszt Coulibalynak is kedvezhet, hiszen ő előszeretettel indul arról az oldalról. Érdekes dolog lehet, hogy Bódinak nincs klasszikus posztja ebben a felállásban, viszont őt érdemes lenne kipróbálni elöl az egyik támadó pozícióban, a képességei megvannak hozzá. De adott esetben akár középen is szerepet kaphat, bár köztudott, hogy azon a poszton nem szeret játszani. Szakály viszont itt maximum a középpályán kaphatna szerepet, ott viszont meg kell harcolnia a kezdőért Cicóval és Selimmel. Ennek a felállásnak egyébként az az előnye, hogy szét lehet vele húzni az ellenfél védelmét, amit keresztpasszokkal szépen ki lehet használni. A szélső védőknek itt is nagy szerepe van a támadásoknál. Ez is egy olyan taktika, amiben mindenképpen lenne ráció, hogy adott esetben alkalmazzuk.
Ezt alkalmazza még: Barcelona, Roma, spanyol válogatott, holland válogatott, …
Három védős rendszer: Az olasz stílus
Nem véletlen nem adtam meg konkrét felállást ennél a fejezetnél, ugyanis a három védős felállások egy összetartozó blokkot alkotnak. Történetéről annyit, hogy mint ahogy az a címadásnál látszik, ez főként az olasz csapatok kedvelt alakzata. Igazából egy régen elfeledett hadrend ez, évtizedekkel ezelőtt élte igazán fénykorát, most az utóbbi két-három évben mégis újra elővette több csapat is. Hogy mást ne említsek, a Juventus ezzel a felállással lepte meg a Serie A csapatait tavaly, és nyerte meg a bajnokságot veretlenül. Sok különbség nincs az egyes változatok között, igazából csapatja válogatja, hogy kihez melyik változata illik. Ami mindegyikben közös, az a védelem: nincsenek klasszikus szélső védők a csapatban, hátul három középső védő játszik, melyek közül a középsőnek amolyan söprögető szerepköre van, ez lehetne nálunk Máté, elsősorban a fejjátéka miatt, és mert a másik két védő posztra érdemesebb gyorsabb játékosokat tenni. Négyféle változatát különböztetném meg.
3-5-2: Ezt a verziót alkalmazza a már emlegetett Juve is. A három védő adott, a középpálya szélein olyan gyors, az egész pályát befutni képes játékosok vannak, akik védekezni és támadni egyaránt tudnak. A bal oldalt nálunk ez értelemszerűen Korhut Misi lehetne, aki egyébként is támadóként kezdte anno, így megvannak benne a támadásokhoz szükséges képességek, emellett szélső védő révén jól védekezik. A jobb oldalra azonban sem Bernáthot (elsősorban sebessége miatt), sem Nagy Zolit nem tenném: helyettük játszhatna itt Bódi, akiről köztudott, hogy jól védekezik, a gyorsasága megvan, és támadó révén a támadásoknál is tudna segíteni. A középpálya közepét szintén olyan játékosok alkotják, akik egyaránt jártasak a védekezésben, és a támadások segítésében. Ez a három játékos lehetne Varga, Bouadla és Czvitkovics. Elöl a két csatár értelemszerűen a Sidibe-Coulibaly páros lenne. Hátránya ennek a felállásnak, hogy a posztoknak megkövetelt feltételei vannak, így egy-egy sérülés esetén nem könnyű a hiányzó játékost pótolni, ha nincs az adott poszt feltételeinek eleget tevő játékosunk.
Ezt alkalmazza még: Juventus, Fiorentina, Udinese, Inter
3-4-1-2: Ez egy valamivel támadóbb változat, itt a három középső középpályás nem egy vonalban tartózkodik, hanem van egy előrébb tolt, támadó középpályás. A keretünkhöz talán ez illene legjobban, hiszen Czvitkovics nem az a futógép, aki a védekezésben is be tud segíteni, így ő előrébb helyezkedhetne egy sorral. Így viszont Vargára és Selimre persze nagyobb teher hárul a védekezésben.
Ezt alkalmazza még: Napoli, Palermo
3-4-2-1/3-4-3: Ezt a két felállást is együtt tárgyalnám, mert sok mindenben nem különböznek. Előbbinél az elöl helyezkedő center mögött két, inkább támadó középpályás szerepel, akik a kiszolgálásban jeleskednek. Esetünkben Szakály és Czvitkovics. A másik változat hasonlít a már kitárgyalt 4-3-3-as felálláshoz: a center mellett két támadó szellemű, főként szélső játékos szerepel, mi esetünkben Szakály vagy Yannick, és Kulcsár. Ennek a felállásnak csak olyan esetben van értelme, ha hátrányban vagyunk, és teljesen ki akarunk támadni, egyébként túlságosan is offenzív felállás.
Ezeket alkalmazza még: Wigan, Napoli korábban
Konklúzió: Ezekhez a felállásokhoz megvan a keretünk, hiszen mindegyik változathoz össze lehetne állítani egy ütőképes csapatot, mégsem gondolnám, hogy szerencsés lenne ezekkel próbálkoznunk. Először is ezeknek a felállásoknak a használata komoly begyakorlást igényel, szóval nem úgy megy, hogy na akkor innentől kezdve így játszunk, hanem rá kell fordítani egy felkészülést, amikor a csapat begyakorolja a játékrendszert, és minden egyes elemét, mert egy nagyon összetett taktikáról van szó. Másrészt mint ahogy már említettem is, sérülés esetén nem egyszerű helyettest találni, márpedig látható, hogy jelenleg is milyen sérüléshullám sújtja a csapatot. Harmadrészt nem biztos, hogy a mi stílusunkhoz alkalmazkodik ez a játékrendszer. Hazai szinten próbálkozott már három védős rendszerrel néhány csapat (elsősorban Prukner László kedvelt felállása volt még a Kaposvárnál, majd a Fradinál is, amit később még Détári is többször alkalmazott), viszont nagyobb sikert egyik csapat sem ért el ezekkel. És ami még szintén problémás, hogy ezekben a felállásokban számos játékosunknak nem lenne posztja. Ami viszont számomra érthetetlen, hogy hátrányban miért nem merjük mégis alkalmazni. A Vidi megmeri lépni, hogy lehoznak egy védőt, és a kapuja elég szegezik az ellenfelet, mi meg egy Paks elleni hazai meccsen 0-1-nél sem merünk átállni négy védőről három védőre.
4-1-2-1-2: A gyémánt
Ez is egy klasszikus felállásnak számít, mára azonban egyre kevesebb csapat alkalmazza. Annak idején még Carlo Ancelotti forradalmasította a Milannál, amit évekig nem tudott lereagálni a többi csapat. Alapvetően ez egy középjátékra alapuló taktika, tehát nincsenek szélső játékosok. A szélső védőknek viszont itt is van támadó feladata, és így egy nagyon erős középpálya jöhet létre. A hátra vont szűrő játékos megadja a stabilitást a védekezésben, középen rendszerint két örökmozgó játékos, előttük egy irányító, elöl pedig a két csatár. Mivel mi alapvetően széljátékra építünk, így ez a felállás számunkra alkalmatlan, főleg, mivel rengeteg szélső játékosunk van, középre pedig nincs annyi emberünk, ami sérüléshullám esetén is megfelelő minőséget biztosítana. Mindemellett egy kezdőre való játékosunk van erre a felállásra, és mivel többnyire rövid, gyors passzos játékra alapul, ilyen szempontból lehetne benne ráció. A felállás kisebb módosításával, a szűrő feljebb tolásával módosulhat egy 4-3-1-2-vé, amit viszont a mai napig több csapat alkalmaz. Ez annyival másabb, hogy nincs egy kizárólag a védekezéssel foglalkozó szűrő, hanem középen három hasonló stílusú, de védekezni is jól tudó játékos szerepel, ennek köszönhetően támadásoknál hatékonyabb a gyémánt felállásánál. A Milan a tavalyi évben ezt a változatot alkalmazta.
Ezt alkalmazza még: olasz válogatott, Bologna, Cagliari, Milan korábban
4-3-2-1: A karácsonyfa
Végezetül tekintsük a kinézete miatt „karácsonyfa” felállásnak becézett taktikát. Ez a formáció is masszív középpályára épít, és rendszerint nem széljátékra alapoz. Ilyen tekintetben tekinthetjük ezt a 4-3-1-2-es felállás egy óvatosabb változatának, amikor az egyik csatár helyett még egy támadó középpályás játszik. Ehhez a taktikához is adottak lennének a játékosaink: a csatár mögött (Coulibaly) Czvitkovics és Szakály riogathatná az ellenfél védelmét, mögöttük pedig egy masszív, sokat futó és technikás középpályát alkothatna a Selim-Varga-Bódi trió. A probléma megint ott kezdődik, hogy nincsenek cserejátékosaink erre a posztra, és Bódinak sem annyira fekszik ez a középen való szaladgálás. Valamint szintén fent áll a dolog, hogy a klasszikus szélső játékosaink ebben a rendszerben posztjukat veszítenék, nem nagyon lehetne őket hova behozni.
Ezt alkalmazza még: Leverkusen, BATE
Összegzés:
Az látható, hogy lényegében a fentebb felsorolt felállások esetében össze tudnánk állítani egy kezdőcsapatot, de nem mindegyikhez van meg a megfelelő számú emberünk, sok felállásba nem illik bele több játékosunk, és van olyan, amely egyszerűen nem illik a csapat stílusához. Mégis érdemes sakkozgatni a formációkon, mert a jelenlegi 4-4-2-es taktikánkon látszik, hogy recseg-ropog, és kezdünk kicsit belefásulni. A jelenlegi keretben ráadásul nincs meg az a játékos, aki Coulibaly mellett helyet tudna teremteni a középpályásoknak, és üres területeket nyitni (korábban Rudolf, tavaly Kulcsár játszott ilyen szerepkörben). Sidibe erre képtelen. Amint az a korábbi cikkben is részletezve volt, Sidibe – aki elsősorban center játékos – lépked vissza a középpályára labdákért, aminek következtében gyakran marad le a támadásoknál, pedig neki kéne érkeznie a kapu elé. A feladat tehát adott. Érdemes lenne fontolóra vennie a stábnak egy másik formáció kipróbálását, és adott esetben annak begyakorlását. Elsősorban a mai trendnek megfelelő 4-2-3-1-es felállásra gondolnék: ez az a taktika, amihez a legjobban passzol a jelenlegi keretünk. Különben sem a csatárok száma határozza meg, hogy egy csapat mennyire támadó felfogásban játszik, minthogy a rúgott gólok számával sem függ az össze, hány játékos van elöl. Elég csak a Győr példáját említeni: igazi klasszikus csatár nélkül játszanak, még is ők lőtték a legtöbb gólt eddig ebben a szezonban.
