LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Támadás!

kondasA cím felhívás arra, hogy ideje megtörni a góltalansági szériánkat, ugyanis tétmeccsen 270 perce nem találtunk az ellenfelek kapujába, igaz ez alatt csak egyet kaptunk. Vasárnap viszont már senki nem lenne elégedett egy gól nélküli döntetlennel, még ha egy jó formában lévő ellenfél is érkezik Debrecenbe.

A körülöttünk lévő riválisok már begyűjtötték a három pontot – ez a feladat még a Fradira is vár a holnapi derbyn -, úgyhogy ezúttal kötelező a győzelem a Pécs ellen. Ami a két csapat múltját illeti, a tavalyi szezonban idegenben egy unalmas 0-0, hazai pályán viszont a 4-0-s győzelem után a bajnoki címet ünnepelhettük, akkor egy öngóllal szerzetünk vezetést, ami után Selim, Bódi és Kulcsár talált be. Ősszel Pécsen egy tragikus kezdés után 0-2-ől sikerült fordítanunk bő tíz perc alatt Coulibaly mesterhármasával, csakhogy az akkori főhős valószínűleg ezúttal is kimarad a keretből, ugyanis a hét közepén sérültet jelentett, szóval egyre jobban bonyolódik az ő ügye is. Emiatt törheti a fejét Kondás Elemér, hogy hogyan is állítsa össze a támadósort. A hétközi Vidi elleni Liga Kupa meccsen alkalmazott felállás tetszetős volt, de eléggé kétséges, hogy be meri-e vállalni a bajnokin is. A válasz valószínűleg nem, pedig jelenleg talán arra a hadrendre lenne a legalkalmasabb a keretünk. Így viszont visszatérhet a Kecskeméten látott 4-4-2, és egy ahhoz hasonló kezdőcsapat is.

 

lokipecsfelallas

Ami tehát a Lokit illeti, kérdés, hogy sikerül-e Coulibaly helyett valakinek a hátára vennie ha nem is a csapatot, de legalább a góllövés feladatát megoldani, mert nagyon rég szereztünk már a bajnokságban olyan gólt, ami nem színes bőrű támadónk nevéhez fűződött. Márpedig ezt a függőségünket mindenképp le kell vetnünk, mert ha még most nem is, nyáron valószínűleg végleg elveszítjük gólkirályunkat, és nélküle is mennie kell tovább az életnek. Egyik úgymond utódja a sokat dicsért Szécsi Márk lehetne, akinek ezúttal is meg kell kapnia a lehetőséget. Az edzőmeccseken brillírozó, tétmeccseken viszont eddig gól nélküli és görcsösen játszó Pölöskey önbizalmának jót tenne egy gól, de igazából már azzal is megelégszünk vele kapcsolatban, ha hasznosan kiveszi a részét a csapatjátékból. Az ékpárja ismét az a Rezes lehet, aki a héten betegséggel bajlódott, pedig a Vidi elleni meccs előtt nagyon fogadkozott. Ha most kezd, reméljük megmutatja, hogy a szavakat tettek is követik, mert neki is van mit bizonyítania. A többi poszton adottak a játékosok, bár a Selim/Cicó kérdés nem eldöntött. Előbbi ismét kihagyta a teljes alapozást, és még csak most kezd játékba lendülni, utóbbi viszont borzalmas játékot mutat meccsek óta, így kérdés, ki kap bizalmat. A nevető harmadik a kisebbik Bouadla lehet, aki a hétközi meccsen jól játszott, ami viszont ellene szól, az a neve mellett szereplő nulla NB1-es bajnoki pályára lépés. Na de mikor, ha nem most, talán az ő pályára lépése lehet a kulcs a holnapi meccsen. A képességei megvannak ahhoz, hogy bátyjához hasonlóan ő is vezéregyéniség legyen. Mellette még Ferenczi János helyzete is kulcskérdés, hiszen ős is egy nagy kincsünk lehet, de továbbra is bántóan kevés lehetőséget kap, a hét közben is csupán tizenöt perc jutott neki. Ő, Szécsi és Slimane lehetnek a jövő csapatának gerincei, de ehhez az kell, hogy minél több éles meccset játsszanak.

A Pécsről elmondható, hogy jó formában van, hiszen az előző héten hazai pályán 2-1-re legyőzte a második helyen álló MTK-t, a Honvédot pedig 6-5-ös összesítéssel búcsúztatták a Liga Kupából. A télen jócskán átalakult a keretük, és lezajlott a bizonyos Supka-saga is, de úgy tűnik tavaszra nyugodt körülmények lesznek Pécsen, és az új edzőpáros minőségi keretből válogathat. A kapuban egy tehetséges fiatal kapus áll, a védelmet volt válogatott labdarúgók alkotják, a középpályán előfordul náluk egykor Bundesligát megjárt játékos, és a támadósoruk egészen félelmetes, a Grumic-Simon páros elsőre is jól hangzik. Érdemes még kiemelni Wittrédit, akinek fő feladata a csapat mozgatása, és távolról is nagyon veszélyes. A lényegi dolgok a középpályán dőlhetnek el, itt minőségileg mindenképp jobbak vagyunk, uralnunk kell a meccset, és pontosnak kell lennünk a befejezésekkel.

Mindezek és az előzmények ismeretében sem szabad, hogy gondot okozzon nekünk hazai pályán legyőzni a Pécset. Legalábbis ha akarunk még ezzel a szezonnal valamit kezdeni, és legalább a dobogón végezni, akkor bármilyen játékkal is, de muszáj behúzni a három pontot.

HAJRÁ LOKI!!!

(A kép forrása: nemzetisport.hu)