Bizonyára mindenki fülébe eljutott már a hír, hogy azt fontolgatják klubhoz közel álló „szakemberek”, hogy lecserélik a DVSC évtizedek óta ebben a formájában létező logóját, amolyan modernizálás céljából. Emellett új színárnyalatot kapna a csapat, és még olyan hírek is napvilágot láttak, hogy teljesen új klubszín lesz és még a csapat neve is megváltozik – ez utóbbi szerencsére kacsa volt. Terítéken van még egy új induló vagy himnusz, ahogy tetszik, illetve szeretnének egy jelmondatot is a klubnak. Mi minden változna, és mi lenne ennek előnye és hátránya?
Az első híreket még néhány hete kaptuk, akkor még senki nem gondolta komolyan, hogy ebből lehet valami. Ugyanis azt találták ki a fejesek, hogy ha már új stadion épül, akkor itt az ideje a klub imázsát is modernizálni. Mivel az úgymond „névadó”, a MÁV, már évtizedek óta nem támogatja semmilyen mértékben a csapatot, így első körben eltüntetnék a címerben középen található szárnyas vaskereket, ami a vasútra utal, illetve a csapat nevéből is eltüntetnék a „Vasutas” szót. Ezzel lényegében a Loki becenév is értelmét veszítené. Ez már önmagában elég volt, hogy a szurkolók elégedetlenségüknek adjanak hangot.
” A név és a címer sérthetetlenek, ne merjetek hozzányúlni!” – Az ultráknak igazuk van
Aztán mikor már úgy tűnt, semmi nem lesz az egészből, úgy kaptuk az infót, hogy a vezetőségnek már kész tervei vannak, és már le is védették az új címert. Mi több, az új klubszínt is, amely megmarad piros-fehér, csak teljesen új árnyalatban. Első körben arról volt szó, hogy csak a szárnyas vaskerék tűnik el a jelenlegi címerből, de aztán kiderült az is, hogy az egészet átalakítják. Tudniillik, a jelenlegi csak egy logó, az új pedig hivatalosan is címer lenne. Mi a különbség a kettő közt? Azt döntse el az olvasó, én magam sem értem. Lényeg a lényeg, az új imázshoz címer dukál, a címer pedig pajzs alakú lenne.
Eközben a DVSC fórumán több változat is készült, hogy milyen is lehet majd az új címer. Ezeket mutatnám be alább, megerősített információk szerint az utolsóra fog hasonlítani.
A szurkolók és a vezetés között március 27-én, szerdán volt egy találkozó, ahol erről a témáról esett szó. Ennek beszámolóját szintén a DVSC fórumán lehetett olvasni, ezt kommentár nélkül tennénk közzé:
A terv kész, az a „címer” amit itt már lerajzoltak. Ami nekünk szent, és eddig címerként tekintettünk rá, az menne a kukába. Az újból kikerül a szárnyaskerék, marad a DVSC (ennek nem lesz fontos a jelentése, mert az illetékesek szerint Debreceni Vasutas Sport Club már nincs, csak DVSC simán).
Nem jutottunk dűlőre, arra a kérdésünkre, hogy miért nem lehet a klub mostani jelképét címerként használni a továbbiakban, csak azt a választ kaptuk, hogy az logó, nekünk meg címer kell. És ez egymás után 500-szor. Komolytalan beszélgetés volt, ami 6 után kezdődött és fél 11-ig tartott. Rengeteg dolog félre lett magyarázva, olyanok alkottak véleményt a DVSC 112 évéről, akikről 3 éve még azt sem tudtuk, hogy kicsodák.
A lényeg, hogy új brand kell, ami a város embere szerint nem eladható a régi címerrel. Szerinte az új címer és dizájn majd tízezreket fog kivonzani egy DVSC-Eger meccsre.
Az általunk feltett kérdésre, hogy miért nem lehet az új arculatot ráépíteni egy olyan címerre amiről ismert lett a klub, és mindenki ezzel azonosítja a DVSC-t, az a válasz jött, hogy a készülő I love LOKI pólóra nem lehet szív alakba formálni ezt a jelképet, így nem eladható. Készüljetek, ez szerintem már rég el van döntve. Minden más csak porhintés.
A sorokból az olvasható ki, hogy egy teljesen új klub imázst akarnak kiépíteni, amivel nem is lenne gond, na de pontosan olyan dolgokhoz akarnak hozzá nyúlni, amihez nem kéne. Marketing téren mindenképp kell a fejlődés, ezt már taglaltuk itt a blogon is, illetve a vezetőségnél is belátták ezt. De azt azért nagyjából mindenki aláírja, hogy nem fog több I Love Loki póló elkelni azért, mert a pajzs alakú címer jobban mutat a szív formában, mint a jelenlegi háromszög alakú. És az új stadionba sem az új címer miatt fog kimenni tízezer ember, hanem a csapat miatt.
És ha már csapat, akkor azt is megtudhattuk, hogy törekszik arra a vezetőség, hogy mire kész lesz a stadion, ahhoz méltó csapat is legyen. Szintén újkeletű információ, hogy a jelenlegi 850 millió forintos éves költségvetést (melyből 50 milliót ad főszponzorunk, a TEVA – mondanunk sem kell, ez édeskevés) szeretnék felturbózni 3 milliárd forint környékére. Hogyan, és miként, az egyelőre talány, talán új szponzor(ok), de az is elképzelhető, hogy új befektető érkezik a klubhoz. Ezzel kapcsolatban is vannak már találgatások, miszerint egy gazdag ukrán milliárdos érdeklődik a csapat iránt. Ám ez meglehetősen megalapozatlannak tűnik.
A címer témához visszatérve, számtalan példát lehet felmutatni hazai, illetve külföldi szinten is, úgynevezett címer modernizálásokkal kapcsolatban. Honi példaként lehet emlegetni az Újpestet, a Vasast, valamint a Videotont, akik az elmúlt években változtattak címerükön. De ezek – a Vidiét leszámítva, ahol a névváltozás miatt volt szükség teljes cserére – csak apróbb változtatások voltak.
Külföldről példaként lehet említeni a Juventust, a Chelseat, vagy épp a PSG-t, ahol egy új korszakot szimbolizálnak az új, modernebb címerrel. De a lényeghez ott sem nyúltak.
Nos ezekhez képest, a fentebb látott változatokból kiderül, hogy nálunk azért radikálisnak nevezhető változtatás lenne a címerben. Illetve személyes véleményem szerint, ha valaki ránéz, akkor hiányérzete lehet, olyan üresnek tűnik az egész.
Szintén egy beszámolóból idézve:
Az is elképzelhető, hogy a jelenlegi „címer” mint logó megmarad és mellette lesz egy új címer ami a heraldika szabályait figyelembe veszi. Tehát még nincs veszve semmi.
Egy biztos az megállapításra került, hogy a DVSC-nek nincs marketingje így ezen változtatni fognak és a mez színeinek az árnyalatait is figyelembe véve és azt levédve, új irányelvek szerint fogják a jövőben a megrendeléseket leadni az Adidasnak. Tehát csak a színskálán meghatározott piros árnyalatából készülhet az új mez.
Szóval igazán nem jutottak dűlőre a felek az egyeztetésen, és a hírek szerint lesz egy újabb találkozó a későbbiekben, ahol még több szurkoló jelenlétét várják majd. Reméljük ez már eredményesebb lesz, mindenesetre több törzsszurkoló kilátásba helyezte, hogy amennyiben változtatnak a címeren, akkor hosszú évtizedek után nem fognak többet meccsre járni. Remélhetőleg a vezetőségnek sem az a terve, hogy a húszezres arénában két-háromezer ember legyen jelen.
Mi csak támogatni tudjuk a szurkolók törekvéseit, és tolmácsolni tudjuk szavaikat:
„A mez és a címer sérthetetlen. El a kezekkel a történelmünktől!”
Update: Az akadémia falán már ott díszeleg az új címer…