Szerdán a szezon legfontosabb mérkőzését játsszuk a Bozsikban, no de nem egy Honvéd-Loki bajnoki mérkőzésre kerül majd sor, hanem a Magyar Kupa döntőjére. Nem túlzás kijelenteni, a meccs tétje az, hogy a csalódást keltő szezonunkat valamelyest széppé tudjuk-e tenni egy újabb begyűjtött címmel, vagy ezúttal itt is fejet kell hajtanunk. A motivációval nem szabad, hogy gondok legyenek, már csak azért sem, mert további tétje a döntőnek plusz két hét „szabadság” a játékosoknak. Ugyanis győzelem esetén csak az Európa Liga selejtező második körében kell csatlakoznunk, amely július 18-án startol, ellenkező esetben már július 4-én tétmeccset kell játszanunk, amire nyilván senki nem vágyik.
Nekünk tehát az a tét, mennyit pihenhetünk, megtudjuk-e védeni első ízben a kupát, illetve hogy trófea nélkül maradunk-e a szezonban, míg ellenfelünknek a duplázás, és az ezzel járó triplázás a tét. Mivel idén nem rendeznek Szuperkupa döntőt, ha a bajnok és az MK győztes egy és ugyanaz (azt már csak halkan jegyezzük meg, hogy nekünk tavaly le kellett játszanunk, ráadásul idegenben, Székesfehérváron…). Emellett a győriek első ízben tudnának duplázni, annak ellenére, hogy már négyszer sikerült megnyerniük az MK-t, és háromszor bajnokok is voltak. Legutóbb 1979-ben diadalmaskodtak a kupasorozatban, döntőt azonban 2009-ben játszottak utoljára, akkor a Honvéd ellen maradtak alul.
A Győr rápihenhetett a mérkőzésre, hiszen a hétvégi Honvéd elleni bajnokin a teljes tartaléksor állt ki, míg mi Pakson játszottunk éles meccset, a végén ráadásul emberhátrányban. De legalább volt időnk pihenni péntek óta.
Esetünkben nagy kérdés, hogy a sérültjeink milyen állapotban vannak, mert két emberre különösképp nagy szükség lenne szerdán: a jobb hátvéd posztján Nagy Zolira, valamint a szűrő poszton Ramosra. Utóbbi a hétvégén már pályára lépett a DEAC-ban, így minden bizonnyal szerdára bevethető állapotban lesz, Nagy Zoli esete viszont már érdekesebb. Ha ő nem tudja vállalni a játékot, akkor ismét Bernáthon lesz a sor, hogy felvegye a kesztyűt a gyors győri szélsőkkel. Ez esetben számíthatunk arra, hogy a győriek a Vidihez hasonlóan azon az oldalunkon fogják erőltetni a támadást, hiszen ismét egy Bernáth-Máté jobboldali tengelyünk lesz, amit gyorsaságban nem kihívás megverni. Van viszont még ugye két szintén sérült kulcsjátékosunk, Selim és Szakály. Nos, az ő esetükben kis túlzással kijelenthetjük, hogy a jelenlegi kezdőből nem hiányzonak, legalábbis Szakály esetében ez helytálló. Selim már más kérdés, ő éppen kezdte visszanyerni tavalyi formáját, és újra megsérült. Viszont a jelenlegi középpályás sorunk jó formának örvend, egyedül a jobb szélünkön van gond. Ferenczi berobbant a csapatba, és hétről hétre jól játszik, a helye megkérdőjelezhetetlen, Czvitkovics két-három évvel ezelőtti formáját idézi az utóbbi meccseken, és egyre jobban játszik, míg Bódi is magára talált az elmúlt meccseken, és középen játszva is hasznos teljesítményt nyújt. A jobb oldalról viszont valami, vagy valaki hiányzik. Az elmúlt két bajnokin Pölő kezdett ott, de láthatóan nem nyújtott megoldást, hogy finoman fogalmazzunk. Szóba jöhetne Kulcsár is, aki viszont könnyen bele tud szürkülni a meccsbe, ő inkább csereként lenne hasznosabb. Játszhat Sidibe is, de akkor át kell állnunk két csatárra, Bódi kitolódik a jobb szélre, középen kevesen leszünk, ez sem feltétlen a jó megoldás. Rezes? Isten óvjon minket tőle. Dombi és Lucas szóra sem érdemes. A megoldás mégis a sérüléssel bajlódó Selim lehetne. Ő játszana Cicó mellett középen, Bódi pedig kihúzódhatna eredeti pozíciójába, a jobb szélre. Sajnos azonban kevés az esély Selim játékára, így maradnak a fenti verziók, és Kondás mester vélhetően marad az előző két meccsen alkalmazott felállásnál, tehát minden bizonnyal ismét Pölöskey kezd majd. Ez jó, vagy sem, majd kiderül.
A Győrnél is törhetik a fejüket, hiszen szintén vannak hiányzók. Az egyik legérzékenyebb a válogatott kerettag Koltai hiánya, bár ő a tavasz jelentős részét amúgy is kihagyta, tehát a pótlását meg tudják oldani. Kényesebb poszt a csatár poszt, ahonnan is Strestík az ismert okok miatt fog hiányozni. Mivel a Győr keretében amúgy sincs igazi befejező támadó – aki van, az meg nem játszik -, így Strestík szokott ott játszani úgymond kényszerből. Az ő hiányában viszont vélhetően át kell alakítani a szerkezetet. Egyik opció, hogy szimplán belép helyette valaki – Andric -, erre van a kisebb sansz. Másik lehetőség, hogy Varga Roland behúzódik középre, ebben az esetben az egyik szélen Kink, a másikon Trajkovic játszhatna. Személy szerint erre látok nagyobb esélyt. A középpályás sora rettentően erős a Győrnek, Kamber az egyik legkomplexebb játékosa az NB1-nek, hiszen amellett, hogy kiválóan védekezik, a támadásokból is jelentősen kiveszi a részét, ezt mutatja a bajnokságban szerzett nyolc (!) gólja. Kronaveter az egyik karmester, a Bundesliga 2-t megjárt szlovén középpályás az egyik fontos láncszeme az ETO-nak, valamint a válogatott kerettag Pátkai amolyan box-to-box középpályásként játssza be a játéktér egészét. A védelmük adott, a Svec-Lipták-Takács-Völgyi tengely egész évben stabil pont volt, viszont a kapus poszt ismét kényes területe a Győrnek. Stevanovic klubikon, kilenc éve védi az ETO kapuját, de hajlamos a hibákra, hogy mást ne említsünk, a tavalyi Győr-Loki bajnokit a 27. fordulóból, amikor mindkét gólunkban vastagon benne volt. Erre még rátesz egy lapáttal, hogy a Fradi ellen két hete a félidőben sérülés miatt le kellett cserélni. Nagy kérdés, hogy milyen állapotban van. Két helyettese jöhet szóba, Molnár Péter, aki az említett Fradi meccsen védett egy félidőt, azonkívül két kupameccs, és nyolc NB2-es bajnoki van a háta mögött idén. A másik opció a télen igazolt szlovák hálóőr, Kamenar, aki a hétvégén mutatkozott be először az ETO felnőtt csapatában, és nem is védett rosszul. Viszont nincs több meccs a háta mögött, csak néhány NB2-es bajnoki, így az összeszokottság hiánya miatt elképzelhetetlen, hogy ő kezdjen, tehát ha Stevanovic nem tudja vállalni, akkor vélhetően Molnár kezd.
Mi szól a két csapat sikere mellett és ellene?
Mellettünk az, hogy sokáig az egyetlen csapat voltunk az idei szezonban, akik bajnokin el tudták verni a Győrt – nem is akárhogyan, simán 4-1-re -, valamint az utóbbi hetekben látott javuló tendenciánk, és a kulcsjátékosaink jó formája. Mellettünk szól még az ilyen téren szerzett rutin, hiszen az elmúlt hat évben négy MK döntőt játszottunk, és ebből hármat meg is nyertünk. Ezen felül bajnoki címeket is gyűjtögettünk, játszottunk BL és EL csoportkörben, szóval a rutin már megvan a nagy meccsekre. Ami ellenünk szólhat, az az esetleges hiányzóink nem megfelelő pótlása, illetve a túlzott önbizalom.
A győriek sikere mellett a kiváló szezonjuk szól, hiszen szinte végig vezették a bajnokságot, és magabiztosan zsebelték be a bajnoki címet. Motivációt nyújt számukra a duplázás lehetősége, és az ezzel járó harmadik cím, a Szuperkupa bezsebelése is. Viszont ellenük szólhat a nálunk előnyként említett rutin, ami az ETO-nál még nincs jelen. Igaz a közelmúltban ők is döntőztek már, de a bajnokságban harminc éve nem diadalmaskodtak, és tavaly például végig mellettünk loholtak, majd 5-6 fordulóval a vége előtt kipukkadtak, és végül csak harmadikok lettek. Ez talán idén is felfedezhető volt, hiszen zsinórban szórták a pontokat az elmúlt hetekben, Pápán hagytak két pontot, a Kecskemét lesimázta őket, a Paks pedig 0-3-ról fordított Győrben 4-3-ra. Szerencséjükre tetemes volt az előnyük, ami így is kitartott, és így ezek a vereségek is belefértek idén. De a jelenség akkor is felfedezhető náluk idén is.
Egy kis múltidéző, melyből erőt lehet meríteni. Haladjunk időben visszafelé.
Tavaly emlékezetes és fordulatos mérkőzésen, büntetőkkel nyertük meg a kupát az MTK ellen, és ezzel duplázni tudtunk.
Három éve szintén emlékezetes meccsen, a Zalaegerszeget múltuk felül 3-2-re, abban az évben tripláztunk, és még a BL csoportkörét is megjártuk.
A 2007-2008-as szezonban oda-vissza vágós alapon zajlott a döntő, az odavágón az eddigi legemlékezetesebb mérkőzésen 7-0-ra vertük meg a Honvédot, a visszavágón pedig 2-1-re diadalmaskodtunk, összesítésben 9-1-el mostuk le a Kispestet.
Ezt megelőzően már messzebbre kell visszanyúlnunk, hogy győztes kupadöntőt találjunk, egész pontosan 2001-be, amikor a Videotont csaptuk meg 5-2-re az Üllői úton, második kupagyőzelmünket elérve ezzel.
És amire talán a fiatalabb generáció kevésbé, vagy éppen semennyire nem emlékszik, de mégis az egyik legfontosabb és legemlékezetesebb győzelmünk, 1999-ből a Tatabánya elleni siker, amivel a klub történetének első trófeáját szereztük meg, és elsőként indulhattunk a nemzetközi kupában.
Írjuk tovább a történelmet, legyen meg a hatodik kupagyőzelem is! Hajrá LOKI!!!
