Legújabb történelmi visszatekintő sorozatunkban szeretnénk a DVSC bajnoki címeit feleleveníteni, azaz jól sejthető, hogy hét részen keresztül mutatjuk be, hogy hogyan jutott a csúcsra az adott bajnoki évadban a Loki. Végigjárunk minden egyes bajnoki szezont egészen a nyári felkészüléstől, az igazolásokon át az őszi tétmeccsekig, illetve a téli felkészülést és természetesen a tavaszi pontvadászatot is felidézzük. Egyszóval egy igazi utazást teszünk az adott bajnoki évad fontos történései közt. Negyedik részünkben a későbbi BL-csoportkört megalapozó 2008-2009-es szezonnal foglalkozunk.
Történetünk fonalát múlt héten a harmadik bajnoki cím megszerzésénél, 2007 nyarán hagytuk el, mely után ezúttal egy év szünet kövezik, hiszen a 2008-as serleget elvesztettük az MTK-val szemben. Épp ezért még nagyobb elszántsággal vágtunk bele az új szezonba, mely számunkra az UEFA-kupa miatt ismét korán kezdődött, májusban pedig újfent hatalmas boldogsággal végződött.
A felkészülést Abaújszántón kezdte meg a csapat, ahol 2×25 perces meccseket játszva avatták a helyiek új pályáját. A házigazdák ellen gólparádéval, egy sima tíz gólos sikerrel nyitottunk, többek között Bogdanovics négy góljának is köszönhetően, majd a Diósgyőrtől kaptunk ki még aznap. Ez volt a felkészülés első és egyben utolsó veresége is egyébként. Ezután két román csapat ellen sikerült győznünk, előbb a Politechnica IASI ellen, ahol újfent betalált Bogdanovics, majd Czvitkovics is, a Universitae Cluj ellen pedig ismét sok gólt szerezve nyertünk. Az első tétmérkőzésre egy Vasas elleni döntetlen vezetett rá minket, a felkészülésbe hagyományosan jól illeszkedő Szuperkupát azonban elbukták a fiúk, az MTK ellen, büntetőkkel.
A felkészülési meccsek teljes listája:
- Abaújszántó – DVSC 0-10 (Bogdanovics 4, Varga Z. 2, Radu Negot 2, Huszák, Dombi)
- DVSC – DVTK 0-1
- DVSC – Politechnica IASI 2-1 (Bogdanovics, Czvitkovics)
- DVSC – Universitae Cluj 5-1 (Leandro, Varga Z., Kiss Z., Komlósi, Dombi)
- Vasas – DVSC 2-2 (Leandro, Bogdanovics)
A nyári szünet elején gyakorlatilag azonnal röpködni kezdtek a csapatot érintő átigazolási hírek is. Főleg az érkezők oldalán volt nagy mozgás, ekkortájt szerződtettük Kardos Norbertet, Varga Zoltánt és Czanik Károlyt is például. A távozók közé először a jelenleg MTK-s Dragan Vukmir neve került fel, majd kevéssel az UEFA-kupa rajtja előtt Dorge Rostand Kouemaha is elhagyta klubunkat. A kameruni csatár egy évet töltött mindössze nálunk, ám eladásából a DVSC nagyot profitált: a Tatabányától mindössze 60 millió forintért vettük meg, az MSV Duisburg pedig 750 ezer eurót pengetett ki nekünk… Az ő pótlására a bajnoki évad előtt még szerződtettük Oláh Lórántot, a horvát Mate Eterovicsot, valamint a jó nevű nigériai Dudu MacPherlin Omagbemit is. Augusztus végén aztán Balogh Jánost kölcsönadtuk a Hearts csapatának, így zárva az átigazolási szezont. Akkortájt nem gondoltuk volna, de így utólag nyugodtan kijelenthető, hogy nagyon rosszul jöttünk ki ebből a nyárból, az összes érkező közül mindössze Oláh tudott legalább rövid időre eredményes lenni, a többieknek nagyjából a nevére sem emlékszik a Loki szurkolók 90%-a.
A nemzetközi szereplésünk ezúttal igencsak rövidre sikerült. A kazah Sahtar Karaganda ellen egy soványka itthoni győzelemre volt szükségünk, majd rögtön a második körben szembejött a svájci Young Boys. A meccsekkel bővebben tavalyi sorozatunkban már foglalkoztunk, ezt itt elolvashatjátok.
A DVSC 2008 őszi kerete
Negyedik sor: Csernyánszki, Takács Z., Mészáros, Máté, Szűcs, Kerekes, Komlósi, Balogh J.
Harmadik sor: Czvitkovics, Varga Z., Nagy Z., Polekszics, Verpecz, Huszák, Kiss Z., Bíró
Második sor: Dankó (rehabilitációs edző), Eterovics, Czanik, Bücs (edző), Herczeg (klubmenedzser), Szpisljak (edző), Mező (kapusedző), Csarnai (szertáros), Demjén, Leandro, Nagy I. (masszőr)
Első sor: Sándor, Bogdanovics, Bernáth, Szakály, Rudolf, Oláh L., Szatmári, Dombi
Az első bajnokinkra még a kazahok elleni meccsek között került sor, ezen a korábbi sikeredző, Supka Attila új csapatát, a Zalaegerszeget sikerült megvernünk idehaza 2-1-re. A ZTE elleni sikerre aztán rögtön rápakoltunk még hat pontot, Győrben sima meccsen nyertünk három góllal (ebből kettőt a védő Szűcs István szerzett), majd az Oláh Gábor utcán a Fehérvárt is megvertük egy sokkal szorosabb párharcban. A YB elleni UEFA-kupa kudarc idején a bajnokságban is következett egy kisebb hullámvölgy, előbb a nagy rivális Nyíregyháza otthonában hagytunk ott pontokat, majd az akkoriban mumusnak számító (mellesleg az idényben végül legnagyobb vetélytársunknak bizonyuló) Újpest tört borsot az orrunk alá.
A Siófok elleni könnyed siker (4-0) már a nemzetközi kupabúcsú után született, és a kilencedik fordulóig a veretlenségünk is megmaradt a bajnokságban. Szeptember közepén elkezdtük a Magyar Kupa menetelést is, címvédőként az Algyő legyőzése nem okozott különösebb problémát, Dudu mesternégyest, Bogdanovics mesterhármast ért el. A sikerszériát végül az újonc Kecskemét törte meg, ráadásul rögtön három góllal bizonyultak jobbnak nálunk, ami mindenképpen kijózanító erejű pofon volt. A KTE sikerét talán legjobban a REAC bánta, akiknek rá egy hétre hatot lőttünk, csak, hogy helyre billenjen a világ rendje. Következett a kaposvári kirándulás, ami leginkább nem az egy gólos sikerről emlékezetes, sokkal inkább Varga Józsi bemutatkozásáról! Az MK-ban következett a Vidi, akiket idegenben lőtt góllal búcsúztattunk, és bejutottunk a legjobb nyolc együttes közé a sorozatban. Újabb gólzáporos győzelem a Honvéd ellen itthon, nyögvenyelős meccsen három pont az MTK otthonában, a kialakulni látszó sormintát a Diósgyőr törte meg egy meglepetés győzelemmel Debrecenben. Hogy ne vonuljunk rossz szájízzel a télre, arról Szakály és Rudolf gondoskodott, Pakson egy sima 2-0-val zártuk a bajnokság őszi részét, mai szemmel meglehetősen korán, november 14.-én. A tétmérkőzéseknek azért itt még nem ért véget a sora, a Ligakupában a csoportkörből pörgettek le még három fordulót a szünet előtt.
Az őszi tétmérkőzések eredményei:
- Sahtar Karaganda – DVSC 1-1 (Rudolf) (UEFA-kupa-selejtező)
- DVSC – ZTE 2-1 (Rudolf 2)
- DVSC – Karaganda 1-0 (Rudolf) (UEFA-kupa-selejtező)
- Győr – DVSC 0-3 (Szűcs 2, Oláh)
- DVSC – Videoton 1-0 (Oláh)
- Young Boys – DVSC 4-1 (Rudolf) (UEFA-kupa-selejtező)
- Nyíregyháza – DVSC 1-1 (Leandro)
- DVSC – Újpest 1-1 (Oláh)
- DVSC – Young Boys 2-3 (Oláh, Dudu) (UEFA-kupa-selejtező)
- Siófok – DVSC 0-4 (Bíró, Leandro, Szakály, Rudolf)
- DVSC – Haladás 2-2 (Oláh, Rudolf)
- Algyő – DVSC 1-10 (Dudu 4, Bogdanovics 3, Kerekes 2, Varga Z.) (MK)
- DVSC – Vasas 4-1 (Oláh 2, Szakály, Dudu)
- KTE – DVSC 3-0
- DVTK – DVSC 4-1 (Kerekes) (Ligakupa)
- DVSC – REAC 6-2 (Kiss, Szakály, Oláh, Rudolf, Kerekes, Pomper (ö.g.))
- Videoton – DVSC 2-1 (Leandro) (MK)
- DVSC – Nyíregyháza 2-1 (Takács, Dudu) (Ligakupa)
- Kaposvár – DVSC 0-1 (Rudolf)
- DVSC – Videoton 1-0 (Komlósi) (MK)
- DVSC – Honvéd 4-1 (Szakály 2, Oláh, Rudolf)
- Vasas – DVSC 2-1 (Szilágyi) (Ligakupa)
- MTK – DVSC 0-1 (Kiss)
- DVSC – Vác 4-0 (Takács, Czvitkovics, Dudu, Vinicius) (Ligakupa)
- DVSC – DVTK 1-2 (Rudolf)
- Bőcs – DVSC 3-2 (Bogdanovics 2) (Ligakupa)
- Paks – DVSC 0-2 (Szakály, Rudolf)
- DVSC – DVTK 0-0 (Ligakupa)
- Nyíregyháza – DVSC 2-2 (Bogdanovics, Dudu) (Ligakupa)
- DVSC – Vasas 3-3 (Dudu 2, Bogdanovics) (Ligakupa)
A bajnokság állása félidőben
A téli felkészülés elején itthon készültek a fiúk, az ellenfelek pedig jó szokásukhoz híven házhoz jöttek hozzánk. Az első meccset viszonylag későre, január 24.-ére kötötte le a klub, ezen a Nagyszalonta el is vert minket két góllal. Rá egy hétre a ma már jól ismert módon két találkozót is lejátszottunk, a Gloria Buzau nevű román csapat újfent győzelemmel távozott, a Békéscsaba ellen viszont sikerült javítani. Február elején Belekbe utazott a keret, ahol előbb a Sturm Grazot vertük el, majd a cseh Tescoma Zlin, valamint a Besztercebánya csapata is hasonló élményekkel gazdagodott. A törökországi edzőtábort az FK Moszkva elleni vereség, a felkészülést pedig a Nagyvárad debreceni győzelme zárta.
A téli felkészülési meccsek teljes listája:
- DVSC – Nagyszalonta 0-2
- DVSC – Gloria Buzau 2-4 (Heitler, Faggyas)
- DVSC – Békéscsaba 4-2 (Mikulyak 2, Czvitkovics, Kerekes)
- DVSC – Sturm Graz 1-0 (Oláh)
- DVSC – Tescoma Zlin (Huszák)
- DVSC – Besztercebánya 3-1 (Rezes, Oláh, Kerekes)
- DVSC – FK Moszkva 0-5
- DVSC – Nagyvárad 1-2 (Rudolf)
A tél nagy részében két pozícióra keresett megoldást a stáb: balhátvéd, valamint kapus szerződtetését tűzték ki célul. Előbbire rögtön három opció is született, először felhoztuk az ifiből Fodor Marcellt, majd szerződtettük Bozsidar Csoszicsot és a brazil Hugo Leonardo Perreira Nascimentot. Bár a Bristol Citynél próbajátékon is járt, Leandro végül maradt, így pedig a három játékosnak esélye sem volt tartósan a kezdőbe verekednie magát, bár Fodor később megkapta a lehetőséget, amivel nem igazán élt. A tél elején Balogh János körül is ellentmondásos hírek terjengtek, a Hearts szerette volna megtartani, azonban egy ideig a kölcsönadási díjat sem voltak hajlandóak kifizetni érte. Később aztán mégis sikerült megállapodnia a kluboknak, a válogatott kapus pótlására pedig érkezett Djordje Pantics, valamint fél évre Mihajlo Radulovics. A távozási oldalon sem láttunk nagy neveket, mindössze Varga Zoltánt adtuk kölcsön a REAC-nak.
A DVSC 2009 tavaszi kerete
Harmadik sor: Polekszics, Fodor, Mészáros, Szakály, Máté, Komlósi, Kerekes, Vinicius, Szűcs, Katona, Bíró, Huszák, Nagy Z., Kiss Z., Verpecz
Második sor: Dankó (rehab. edző), Kondás (edző), Mező (kapusedző), Szpisljak (edző), Herczeg (klubmenedzser), Bücs (pályaedző), Györky (edző), Csarnai (szertáros), Nagy I. (masszőr), Horváth B. (technikai vezető)
Első sor: Leandro, Bogdanovics, Demjén, Bernáth, Spitzmüller, Rezes, Szilágyi, Dudu, Varga J., Rudolf, Czvitkovics, Czanik, Hugo, Oláh, Dombi
A tavasz rögtön két elhalasztott fordulóval kezdődött, így végül a Vidi elleni idegenbeli sikerrel rajtoltunk el a második félszezonra. A Nyíregyháza ellen pedig kiütéssel, és Rudolf-duplával vigasztalódtunk a Siófok otthonában elszenvedett MK vereség után. Sajnos a Balaton partiak ellen hazai pályán sem sikerült a javítás, a bajnoki hajsza miatt ismét csak a „tartalékok” kaptak szerepet, a döntetlen pedig nem volt elég a továbbjutáshoz, így címvédőként a legjobb nyolc között búcsúztunk a Kupától.
Fehérváron mindig jó győzni…
Rá pár napra a bajnoki serleg szempontjából fontos találkozón az Újpest a Szusza-stadionban is simán megvert minket, és, mivel ők a 16. fordulót lejátszották februárban, a vezetést is átvették tőlünk. Szerencsére a Siófokot a bajnokságban nagyon kitömtük, miközben a lilák nem bírtak a Kecskeméttel, így továbbra sem maradtunk nagyon le, bár a ZTE ellen a bepótolt meccsen sem sikerült gyarapítani a pontjaink számát. A Hali ellen Czvitkovics, a Vasas ellen Rudolf dupla repített minket, a KTE ellen pedig a kapus kiállítása is kellett a sikerhez. Az Újpest azonban csak nem akart botlani, egészen a 25. fordulóig. A REAC 4-0-s kiütése, valamint a rivális veresége már a mi vezetésünket eredményezte, amit ezután nem is engedtünk ki a kezünkből! A Győr ellen májusban pótoltuk be 17. játéknapról elhalasztott találkozónkat, a győzelem azonban sajnos nem jött össze, Böőr Zoli a hosszabbításban keserítette el a szurkolókat.
Döntetlen az ETO ellen
A Kaposvár szintén négy kapott góllal ment haza, a Bozsikból pedig szoros meccs után, de pontokkal távoztunk. Az MTK ellen már a döntetlen is belefért, a DVTK legyőzése (többek között Dombi góljának is köszönhetően) a negyedik bajnoki címünket eredményezte! A szezon utolsó bajnokiján, a Paks ellen ráadásul Polekszics is gólt szerzett büntetőből.
Győzelem, majd ünneplés Miskolcon
A tavaszi tétmérkőzések végeredményei:
- Vác – DVSC 3-2 (Lucas, Faggyas) (Ligakupa)
- DVSC – Bőcs 5-1 (Dudu 4, Vinicius) (Ligakupa)
- Videoton – DVSC 0-1 (Demjén)
- Siófok – DVSC 2-0 (MK)
- DVSC – Nyíregyháza 4-0 (Rudolf 2, Oláh, Dudu)
- DVSC – Siófok 1-1 (Dudu) (MK)
- Újpest – DVSC 2-0
- DVSC – Siófok 5-1 (Oláh 2, Dudu, Mészáros, Vinicius)
- ZTE – DVSC 2-1 (Dudu)
- Haladás – DVSC 1-2 (Czvitkovics 2)
- Vasas – DVSC 1-3 (Rudolf 2, Szilágyi)
- DVSC – KTE 3-1 (Leandro, Oláh, Dombi)
- REAC- DVSC 0-4 (Leandro, Szilágyi, Rudolf, Czvitkovics)
- DVSC- Kaposvár 4-1 (Mészáros, Czvitkovics, Szakály, Rudolf)
- DVSC – Győr 2-2 (Czvitkovics, Szakály)
- Honvéd – DVSC 0-1 (Szakály)
- DVSC – MTK 2-2 (Nagy Z., Leandro)
- DVTK – DVSC 2-3 (Czvitkovics 2, Dombi)
- DVSC – Paks 2-0 (Polekszics, Rudolf)
A bajnokság végeredménye
Herczeg András tehát újfent sikerre vezette a csapatot, ráadásul most már tudjuk, hogy egy nem akármilyen siker alapjait tette le ebben a szezonban. A házi gólkirályunk toronymagasan Rudolf Gergely lett, tizenhat góllal, őt egyedül a nyáron igazolt Oláh Lóránt tudta megközelíteni, tizenkét találattal. A Zilahi-díj természetesen nem lehetett kérdés, Rudolf kapta meg, megérdemelten.
Felhasznált irodalom:
Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza (1899-)
Csapatfotók: https://www.dvsc.hu/klub/csapatfotok-1902-tol