LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Szécsi Márk: Jó eredményt is elérhetünk az Európa Ligában!

szecsi_mark_Folytatva a múlt héten elkezdett szokásunkat, ezúttal a DVSC 21 éves játékosát, a többszörös utánpótlás válogatott Szécsi Márkot interjúvoltuk meg. Ebben a rövid beszélgetésben a kezdetekről, DVSC-be igazolásának talán nem mindennapi körülményeiről, a kecskeméti és nyíregyházi kölcsönjátékáról, és az azt követő nem túl jó periódusáról is faggattuk. A végén pedig még az Európa Ligás esélyeinket illetően is kifejtette a véleményét. Ha érdekelnek Márk válaszai tarts velünk!

 

Loki Blog: Mesélj egy kicsit eddigi pályafutásodról. Gyerekkorod egy részét Tarnamérán töltötted, hogy jutottál el a hevesi kis faluból Debrecenig?

Szécsi Márk: Körülbelül 5-6 éves lehettem, amikor először megismerkedtem a labdával, ekkor a Tarnaméra SE csapatával edzettem és eljártunk Hevesre Bozsik programokra. Ez azért is fontos számomra, mert az egyik ilyen tornán felfigyeltek rám. A hevesi csapat edzője, Ötvös Ottó bácsi megkérte szüleimet hogy vigyenek el egy pár edzésre Hevesre és nézzem meg milyen. A pár edzésből aztán több mint 5 év lett! Ez idő alatt nagyon sok terem-, és szabadtéri tornán vettünk részt és játszottunk a debreceni korosztályos csapat ellen, többek között Debrecenben az OTP Karnevál Kupán is. Akkortájt Kolozsi Sanyi bácsi volt az edző a 94-es Loki Focisulinál. Mindeközben testvérem (Szécsi Gergő – a szerk.) már 2 éve Debrecenben védett az ifi A csapatában, ahol megismerkedett Kolozsi Gergővel, Sanyi bácsi nagyobbik fiával és itt már felpörögtek az események: Egy gyors telefonszámcsere és már ment is a 6 órás tanácskozás édesapám és az edző között, majd arra a döntésre jutottak, hogy jó helyem lesz a nagyvárosban. Így kerültem én 2006 nyarán Debrecenbe!

LB: Nagyon fiatalon, 18 évesen mutatkoztál be az NB I-ben, ráadásul az akkori bajnokcsszecsi-haonapat, a DVSC színeiben. Hogy érzed, akkori önmagadhoz képest mennyit sikerült fejlődnöd?

Szécsi: Igen úgymond hamar eljött ez a várva várt pillanat, hogy együtt játszhattam, a nagy csapat játékosaival. Úgy érzem, hogy jól játszottam amikor lehetőséget kaptam, de erősödnöm kellett még ehhez a szinthez. Ahhoz képest kész játékosnak mondhatom magam, mivel ez idő alatt kölcsönben játszottam két NB I-es csapatnál (Kecskemét és Nyíregyháza – a szerk.), ahol végigjátszottam egy fél idényt.

LB: A 2013-2014-es szezon tavaszi idényét Kecskeméten töltötted, és ott nagyon jó teljesítményt nyújtottál. Aztán átkerültél Nyíregyházára, ahol azonban egy súlyos sérülés miatt kevesebb játéklehetőséged volt. Ez mennyiben vetett téged vissza? Teljesen múlté már az a sérülés?

Szécsi: Igen, mint mondottam két csapatnál is játszottam kölcsön. Az első csapatról nagyon jó emlékeim maradtak meg és sokat köszönhetek a Kecskemétnek, illetve Bekő Balázsnak! Végig tudtam játszani egy fél idényt az NB I-ben, ami nagyon fontos volt a karrierem építésében. A Nyíregyházáról sajnos ezt nem tudom elmondani: csak 5 meccset tudtam játszani, mert megsérültem (hasfalszakadás – a szerk.), amiből később műtét is lett. Nagyon hosszú volt a rehabilitációm, mivel elég kényes izomról van szó. Hála Istennek ma már csak visszagondolni rossz rá, és külön köszönet Dankó Mihály rehabilitációs edzőnek, aki nagyon sokat tett érte, hogy 100%-os formába hozzon!

LB: Láttunk már téged játszani szélsőként, támadóként, illetve Kecskeméten amolyan visszavont csatárként/támadó középpályásként. Melyik poszton játszol legszívesebben, hol tudod leginkább kamatoztatni a képességeidet?

Szécsi: Több poszton is bevethető vagyok, de leginkább árnyékéket szeretek játszani a 4-4-2 es játékrendszerben. A három támadós, 4-3-3-as felállásban pedig az egyik szélső támadót favorizálom!

szecsimark21

Csak a Loki!

 LB: A tavaszt Debrecenben töltötted, és a szezon végére többször lehetőséget is kaptál a felnőtt csapatban. A következő szezonra mik a kilátásaid? Maradsz a csapatnál, és megharcolsz a minél több játéklehetőségért, vagy fejlődésed érdekében inkább kölcsönjátékkal biztosítanád a rendszeres játéklehetőséget?

Szécsi: Maradok Debrecenben! Természetesen minden posztért meg kell küzdeni, mert elég erős kerettel rendelkezik a csapat, de mindent meg fogok tenni azért, hogy minél több játéklehetőséghez juthassak.

LB: A sorsolás során kiderült, hogy kik várnak ránk az Európa Ligában. Mire számítasz, meddig menetelhetünk?

Szécsi: Egy montenegrói csapatot kaptunk. Az öt csapat közül, akiket kaphattunk, szerintem a legerősebbet sorsolták nekünk. Úgy gondolom, hogy egy jó felkészüléssel és csapategységgel, ami mindig is vallott ránk egy jó eredményt elérhetünk az Európa Ligában!

LB: Köszönjük válaszaidat és további sok sikert kívánunk a Lokiban!

________________________________________________________________________

Az interjú elkészítésében közreműködött redboy, Csibu és JuveFan.