Amilyen napfényes volt a délután Rigában, olyan hirtelen jött a zuhanyfüggöny, mely elárasztotta a pályát, és a csapatok teljesítménye úgy váltakozott a zöld gyepen, mint ahogyan időről időre előjött, majd elbújt a nap. A Skonto elleni Európa-liga selejtezők 2. fordulójának első összecsapásán a DVSC próbált meg túljárni lett vetélytársa eszén, ami olykor sikerekkel, olykor kudarcokkal járt. Skonto-DVSC: 2-2.
A találkozó előtt élő felvezetéssel, csapatismertetéssel, beharangozóval is elláttunk benneteket, sőt, mondhatni magunkat is. Folyamatosan térképeztük fel, mi várhat ránk a Skonto ellen. Korábban sosem csaptunk össze lett csapattal, ami kissé pikánssá is tette a dolgot, jó lett volna győztesen levonulni a pályáról. Mégis, az előjelek még úgy sem nekünk kedveztek, hogy jól tudjuk: keretünk többet ér; hogy a hétvégén egy fontos láncszem kidőlt az ellenfél védelméből; hogy a sorsolás pillanatában örültünk, hogy velük is összefuthatunk. Ugyanis mindezzel párhuzamosan egy héttel korábban Niksicben szenvedtünk kedvlohasztó vereséget és azt is egyre többször felemlegetjük, hogy Elemérrel még soha nem nyertünk idegenben nemzetközi mérkőzésen; az pedig szintén nem a mi malmunkra hajtja a vizet, hogy a középpályásaink elfogytak (Mihelic kidőlt, Zsidai nem utazott a kerettel és Jovanovic is hátrébb kényszerül Lázár sérülése miatt), a csatáraink pedig továbbra is adósak a jó helyzetkihasználással.
A kezdőcsapatokat látva máris meglepetések értek minket. Egyrészt nem került be a kezdőbe a hétvégén duplázó Castillion – de talán ez volt a legkevésbé váratlan húzás. Ugyanis az a Tisza, aki az utóbbi időben kicsit érthetetlenül lett hanyagolva, most kezdett, ellenben azzal, a lehetőségeit rendre megkapó, de általában teljesen nullát nyújtó Kulcsár Tamással szemben, aki most a repülőgépre sem szállhatott fel. Tisza mellett Sidibe és Balogh kezdett, ami azért örömre adott okot, hiszen három támadó szellemiségű, olykor csatárnak is mondható játékossal kezdtünk (még úgy is, hogy a mérkőzés képéből jól látszott, ez igazából 4-4-2, illetve 4-2-3-1, nem pedig 4-3-3). A középpályán Varga, Bódi és Szakály felelt egyszerre a szűrésért és a támadásépítésért, amibe azért rendre hibák csúsztak és ismét láthatóvá vált: a középpályánk nem bírja el 3 fővel ezt a nyomást. A védelem Máté, Lázár és Novakovic hiányzása okán nem hordozott érdekességet: Jovanovic, Mészáros, Brkovic és Korhut mögött Verpecz állt a kapuban. (Érdekes kérdéskör, hogy miért van szükségünk Radosevic mellett egy sérült Balogh Jánosra is a keretben.)
Aztán elkezdődött a mérkőzés, ami előtt azért továbbra is hiányzott az a gigászi lelkesedés, ami évekkel ezelőtt jellemzett minket, szurkolókat. (Ennek okaiba most nem mennék bele, jól tudjuk, ismerjük ezeket.) Az ellenfélnél nem igazán beszélhetünk nagy meglepetésekről, bár a 3-4-3-ból könnyedén 5-4-1-es felállásra váltó együttes meglepően jól alkalmazta a kontratámadásokban rejlő veszélyeket, a viszonylag biztos lábakon álló védekezés mellett. Gyors ritmusváltásaikkal, sokat dolgozó középpályásaikkal talán kijelenthető, hogy megleptek minket: egyik pillanatban még szoros védekezésben próbálták állni a támadásainkat és ügyesen visszahúzódtak, a másik pillanatban pedig már törtek is előre és váltottak letámadásba.
Mindezektől és az első percek nevetséges csúszkálásaitól eltekintve áramszünetnyi hirtelenséggel ért minket a felismerés: Varga Szakályhoz passzolt, aki indította a szélen induló Balogh Norbit, aki beadott, ami Sidibe előtt ugyan elsuhant, Tiszának mégis így lett jó, ő pedig beragasztotta a labdát az ellenfél kapujába. 1-0! A kezdeményezést vissza is vette gyorsan az addig kicsit visszafogottan behátráló ellenfél, és a 27. percben sajnos érkezett is a válasz. Varga nem tudott mit kezdeni a labdával, hátrafelé nem akart passzolni, az őt letámadó lettek pedig köszönték a lehetőséget; ahogyan Arturs Karasausks sem sokat teketóriázott és a lassú és körülményes Mészáros mellett elszaladva könnyedén lőtte ki a hosszút a tehetetlen Verpecz mellett. 1-1. Néhány apróbb, nem is igazán komolyan vehető próbálkozáson kívül a félidő hátralévő része nyugodtan telt, mindkét gól váratlanul, a semmiből érkezett, a döntetlen pedig még úgy is igazságosnak tűnt, hogy a 44. percben Tisza távoli lökete a kapufa tövéről vágódott vissza a mezőnybe.
A második félidő csere nélkül és a hagyományok tiszteletében folytatódott: a 47. percben egy ártalmatlan, nem kimondottan kidolgozott szituáció után, egy egyéni megindulást követően, Mészáros és Verpecz hathatós közreműködésével Karasausk ismét gólt szerzett, ezzel 2-1-re módosítva az eredményt. Rendkívül bosszantó volt mindez, főleg annak ismeretében, hogy a statisztikákból kiderül: az elmúlt 10 szezont is egybevetve, nemzetközi találkozókon rendkívül rossz a mérlegünk, ha hátrányba kerülésről van szó. 34-szer esett meg velünk az a keserűség, hogy ellenfelünk egy mérkőzésen vezetéshez jutott, ebből a 34 alkalomból pedig 30(!) találkozó vereséggel is zárult! Mindössze 4 kivételről tudunk beszámolni: a Rabotnicki és a Levadia elleni 1-1, illetve a jelenlegi Skonto elleni találkozók voltak egyedül, amikor hátrányból legalább a döntetlent sikerült megszereznünk. A 34 találkozóból pedig csupán egyetlen olyan emlékünk lehet, amikor nem csak a döntetlen, hanem a győzelem is összejött, ez pedig a Levadia Tallin elleni hazai 3-2-es siker volt.
Úgyhogy nem túl jó előjelekkel vártuk a továbbiakat, de ami ezután következett, már annál kedvesebb volt szemünknek. Elkezdtünk ugyanis focizni. Az 50. perctől sorra dolgoztuk ki a lövőhelyzeteket, hirtelen életre kaptunk (persze ehhez kellett az is, hogy a rigai csapat visszább álljon és kicsit ingatag legyen a védelmük). Előbb Szakály talán túl laza kísérletét kellett a gólvonalról tisztáznia a védőknek, majd Sidibe két védő gyűrűjében a Balogh által kapott labdát lőtte pár centivel mellé. Balogh, Szakály és Bódi is egy-egy távoli lövéssel veszélyeztetett, érett tehát az újabb Loki gól, ami nem csak a döntetlen, hanem „az idegenben szerzett gól kettőt ér” alapvetés miatt is jelentős fontossággal bírt.
Aztán Sidibe és Rode összefejelt, ami, bár nem tűnt súlyosnak, végzetessé vált mindkét csapatra nézve. Ránk azért, mert Sidibe helyére az új szerzemény, Geoffrey Castillion állt be a 70. percben, az ellenfélre pedig azért, mert a viccesen csak „Csokisgofri”-nak nevezett Ajax nevelés Varga szép labdáját mesterien kezelte le, és bár az első kapura lövését még védte Pavlovs, a másodikat már nem sikerült hárítania, 2-2! Azon kívül, hogy miért vártunk a 70. percig a becserélésével és miért nem ő kezdett, sokkal fontosabb talán megfigyelni, hogy az idegenlégiós a labdaátvételt követően egyből lőtt, először jobb, majd bal lábbal. Már-már villámsebesen. Ezzel pedig kiemelkedhet majd az NB1 mezőnyéből. Legalábbis hasonló gondolatokkal és reményekkel telítődve néztük, ahogy a gólt követően kicsit alábbhagyott a lelkesedés. Az utolsó percekben inkább a Skonto próbálkozott, de meglehetősen vérszegényen, mi pedig nem igazán akartunk kockáztatni, ez a 2-2 tökéletes eredménynek számított, előzetesen azt hiszem mind aláírtuk volna.
A játék képe alapján sikerünk talán megérdemeltebb lett volna, de amíg a védelmünk olyan hibákat vét, mint a mai napon, addig meg kell elégednünk az ilyen eredményekkel. Márpedig a visszavágón egy tökéletes védelemnek kellene összeállnia, és akkor már fél lábbal a 3. körben érezhetnénk magunkat. A második félidei játékkal és még egy kicsit jobb helyzetkihasználással erre minden sansz megvan.
A játékosok értékelése:
Verpecz – 5. Az első gólról nem, a másodikról már inkább tehetett. Nagy bravúrja nem volt, és volt egy vakmerő kijövetele is a kapuból, de egy-két hasznos védést, megmozdulást azért láthattunk tőle.
Jovanovic – 5. Nem ez volt a legjobb meccse, se támadásban, se védekezésben nem nyújtott átlagosnál többet.
Brkovic – 6. Magasan a legjobb védőnk, ezt ma is igazolta, egyik gólban sem vállalt negatív érdemeket.
Mészáros – 2. Bocsánat, de ez a mai tényleg katasztrófa teljesítmény volt tőle. Egyértelműen a meccs legrosszabbja volt, kétszer mentek el mellette, mindkettőből gólt kaptunk.
Korhut – 5. Hullámzó játékot nyújtott, 5-10 percig kimagaslott, jó labdákat adott, megindult, segítette a támadásokat, aztán 5-10 percig eltűnt, és hibázott is. Ez így ma átlagos volt.
Varga – 6. Annak ellenére, hogy az első gólnál ő veszített labdát, ma is jól teljesített, adott egy gólpasszt és a középpálya ura volt.
Szakály – 6. Ha az elmúlt egy évre gondolok, jár a pacsi, ma több remek labdát is láttam tőle, pozitív értelemben érződött, hogy a pályán van; de korábbi szintjéhez képest még mindig szürke.
Bódi – 5. Robotolásból jelesre végzett a srác, de túl sok védekező feladata volt ahhoz, hogy a támadások kibontakozásában, esetleg a befejezésekben jeleskedjen, így sokszor eltűnt.
Balogh – 5. Gólpasszt jegyzett a mérkőzés elején, sőt, Sidibének mesteri passzt adott a második félidőben, ami azonban kimaradt. Mégis, a labdatartás és a játékba avatkozás is többször problémákba ütközött. Átlagosat nyújtott, viszont ebben valószínűleg a 3 csatárral való felállás és a számára különös jobbszélső feladatkörök ellátása is nehezítette a dolgát.
Tisza – 6. Gólt és kapufát szerzett, de ez a csatárok dolga. Védekezéshez viszont gyakran nem ért vissza, vagy csak sétálgatott, és a csapatjátékban sem vette ki eléggé a részét – szerintem.
Sidibe – 5. Ismét bebizonyosodott: Sidibe a tökéletes csereember. Kár, hogy ennek ellenére a kezdőben találta magát ma is. Amit csak lehetett kihagyott, és bár hozzáállásbeli panaszunk nem lehet, ennél több kell – legalább egy gól.
Cserék:
Castillion – 7. 20 perc alatt, első tétmeccsén 3 labdaérintésből gólt szerez, amivel sikerül kiharcolni a döntetlent! Ki, ha nem épp ő a meccs embere? Még úgy is, hogy a gól után ő is eltűnt (a támadásainkkal együtt).
Szécsi – 0. Csupán 10 percet kapott, ez alatt próbált ugyan bizonyítani, de kevés volt az erre kapott idő.
Horváth – 0. Időhúzó csereként lépett pályára. Meglepetés volt, hogy nem kezdett, de szükség lesz a jó játékára a Békéscsaba ellen, vasárnap.
A döntetlen kiharcolásának örülve, a továbbjutásban bízva:
Hajrá Loki!
csibu
Ha még nem tettétek meg, hallgassátok meg a szerkesztők villámértékelését!
