2016 januárjában járunk, a szezon 33 fordulójából 19 már lement, az átigazolási szezon a végéhez közeledik, és hamarosan folytatódik az NB I. Kiváló alkalom ez a köztes időszak arra, hogy kicsit számot vessünk magunkkal a játékoskeret átalakulásának, valamint a csapatot körül lengő, egymásnak ellentmondó vélemények fényében, illetve kicsit előrébb tekinteni a szokásosnál. Szakály Péter a dobogóra várja a csapatot, Kulcsár Tamás elégedetten konstatálta, hogy 33 évesen még mindig bír futni és kupagyőzelemről, illetve bajnoki dobogóról beszél, Kondás Elemér szerint az NB I 80%-a teljesen feleslegesen ment törökországi edzőtáborba, hiszen itthon sokkal olcsóbban és sokkal jobban fel lehet készülni, illetve az edzőmeccseink után nem győzi hangsúlyozni, mennyire elérte a célját mindegyik, és hogy a fiúk 90 percen át a jó levegőn voltak, sőt, még futottak is. Új igazolásaink közül Holman Dávid el se meri hinni, hogy a Fradi és a Lech Poznan után egy ilyen nagyszerű csapatba került, Takács Tamás pedig tisztában van vele, hogy semmit nem tud felmutatni kosárlabdázó termetén kívül, de igyekszik a Loki-szurkolóknak bebizonyítani, hogy nem tévesztett sportágat. Szima Gábor lényegében elismerte, hogy másfél évig kisebb gondja is nagyobb volt annál, hogy a DVSC-vel foglalkozzon, de Égre-földre esküdözött, hogy ezentúl másképp lesz, és szakít időt a labdarúgóklubjára is, ha már van neki és ha már annyira szereti, mint állítja. Egyébként pedig a keret erős, meglesz a dobogó, és amúgy is, #elmúlttízévlegsikeresebbcsapata.
Míg egyik oldalon tombol az optimizmus, a szurkolóknak van pofájuk kételkedni e rózsaszín, vattacukros világ létezésében. Nem titkolom, egy vagyok közülük. Öt súlyos érvet, azon kívül pedig több tucat kisebbet fogok felsorakoztatni annak alátámasztására, hogy miért lesz Debrecenben jövő ilyenkorra alsóházi csapat, amit talán még a kiesés szele is meglegyinthet, ha ezen az úton haladunk tovább.
Első ok: A jó játékosok menekülnek innen
Azt hiszem, mindannyian megegyezhetünk abban, hogy utoljára a 2013/2014-es szezonban volt jó csapat a
Debrecen. Az ok nagyon egyszerű: az a csapat bajnokságot nyert, továbbá pár percen múlt, hogy augusztusban nem jutott be minimum az Európa Liga csoportkörébe. Azóta abból a csapatból szinte csak hírmondónak maradt egy-két minőségi játékos, de vegyük szépen sorba, hogy hová tűntek akkori húzóembereink: 2014/15 nyarán a hivatalos álláspont szerint az számított a legnagyobb erősítésnek, hogy nem távozott kulcsember és együtt maradt a keret. Ezzel már akkor is tudtunk volna vitatkozni és posztonként egy embert szívesen kicseréltünk volna, kihasználva a nemzetközi kupaszereplésért hajtó csapatok vonzóságát. De összességében nem lehettünk elégedetlenek, hiszen le tudtuk igazolni Jovanovicsot a Fradiból, aki azonnali erősítést jelentett, illetve a kölcsönből visszatérő Varga József révén tovább erősödött a középpályánk, míg kulcsember valóban nem távozott. Ami ezután történt, azt kívülről fújjuk: majdnem két hónapnyi tömény depresszió köszöntött a csapatra a nevezetes BATE-meccs után és a bajnokságban is gyászosan szerepeltünk, de az ősz végére újra felszálló ágba kerültünk és reménykedhettünk benne, hogy tavasszal meglesz a dobogó is. Csakhogy előbb még a télen távozott három kiemelkedő képességű labdarúgó: Joel Damahou, aki sosem mutathatta meg igazán, hogy mire lenne képes, egyébként azóta Franciaországban és Izraelben játszott. egyik helyen se rosszul. Dalibor Volas, akinek a távozása sajnos egész ősszel a levegőben lógott, és akit ha rendesen beépítettünk volna a csapatba, gólkirály is lehetett volna belőle (emlékezzünk, hogy indult az első őszi szezonja a Lokival) és általános meglepetésre Vadnai Dániel, aki később érzékeny veszteségnek bizonyult. Korhut Misinek azóta sincs posztriválisa, és újabb labdarúgó távozott, akinek a rúgótechnikája kiemelkedőnek volt mondható. Őket nemhogy minőségi játékosokkal pótoltuk volna, hanem épp ellenkezőleg: leigazoltuk Wittrédi Dávidot, amit azóta sem tudunk hova tenni. Nagyjából három hónapot töltött el nálunk, jobbára a harmadosztályban és a Ligakupában szerepelt, az NB I-ben egyszer lépett pályára, akkor is időhúzó csereként. Vele külön cikkben foglalkoztunk akkor. Seydi is távozott, bár utána nagyon kevesen hullajtottak bánatkönnyeket. Aztán tavaly nyáron gyengült először jelentős mértékben a Loki: miután teljesen leépítettük az észt válogatott, Lengyelországban egyszer még az Év légiósának is választott Igor Morozovot, nyáron nagylelkűen felbontottuk szerződését, mert olyan ramaty állapotban volt, hogy nem volt csapat, aki pénzt adott volna érte. Majdnem ugyanez történt az elmúlt évek egyik legtehetségesebb Debrecenben is megfordult középpályásával, René Miheliccsel. Az NB I egyik, ha nem a legjobb pontrúgója és játékmestere, aki még Kantánál is jobb volt szerintem, az utolsó fél évében alig kapott szerepet, és állandóan sérülésekkel bajlódott (amik furcsamód egy hét alatt begyógyultak, amint eligazolt Izraelbe), így ő is távozott, és érte se kaptunk egy fityinget se. De nem ő volt az egyetlen, aki távozott a középpályáról. A korábbi közönségkedvenc, de a poklot is megjárt Selim Bouadla nem hosszabbított szerződést, utánunk Portugáliában próbált szerencsét az Academica Coimbra együttesénél. Ezek után logikus lett volna, hogy igazoljunk legalább egy középpályást, de ehelyett mind tudjuk, mi lett: leigazoltuk a kiöregedő-félben lévő nyíregyházi kapust, Balogh Jánost (sérülten), aki azóta se játszott nálunk egy mérkőzést se, illetve Szilvási Pétert, egy ígéretes, fiatal belső védőt, aki szintén nem kapott egy NB I-es meccsen se szerepet, valamint még egy kapust, Radosevicset, aki az egyetlen szabályt erősítő kivétel és Jovanovics óta az egyetlen igazolásunk, aki hasznára tudott lenni a csapatnak. Valamint érkezett még a támadósorba az a Horváth Zsolt, akivel az MTK-ban nem számoltak többé, mi pedig lecsaptunk rá, mert ingyen volt; valamint Geoffrey Castillion, aki az ígéretes kezdet után rekordsebességgel kezdett leépülni. De az igazi horror most télen kezdődött el: Isten tudja miért, de eladtuk utolsó Bajnokcsapatunk egyik legfontosabb alapemberét, Zsidai Lászlót. Ami még rosszabb, az az, hogy a Felcsútnak. Majd távozott a csapat vitathatatlanul legértékesebb és legígéretesebb játékosa, a saját nevelésű Balogh Norbi, az új munkaadója az olasz élvonalbeli Palermo együttese lett. Geoffrey Castillion Zsidai után ment a Puskás Akadémiába, egyelőre fél évre kölcsönbe, de nagy összegben mernék rá fogadni, hogy nem lesz ő még egyszer Loki játékos. Szilvási és Sós pedig megelégelhették, hogy esélyük sincs bekerülni a DVSC kezdőjébe, így a két „rangidős” fiatalunk fél évre Mezőkövesdre került. De azóta is folyamatosan röppennek fel további távozókról szóló hírek: Novakovics már nincs Debrecenben, de nem tudni, hol folytatja, hol Radosevicset vélik leigazolni holmi perzsa klubok, hol Bódi távozását rebesgetik…
Összegezve: másfél év alatt nyolc minőségi játékos távozott (a félkövérrel szedett nevekről van szó) és csak három erősítést jelentő labdarúgó érkezett (Jovanovics, Varga, Radosevics). A tendencia pedig úgy néz ki, folytatódni fog.
A légiósaink esetében a távozás oka főképp a néha okkal, néha ok nélkül történő mellőzöttség, a nálunk valamiért gyakrabban előforduló sérülések és a klub nem eléggé profi hozzáállása volt, magyar játékosaink pedig vagy a több játéklehetőség reményében (mint pl. Vadnai), vagy ismeretlen okból történt (Zsidai), vagy pedig azért, hogy még időben elkerüljön egy olyan klubtól, ami nem tud számára többé perspektívát vagy kihívást nyújtani (Balogh Norbert). Valamiért azt érzem, nyáron Brkovics is lelép innen.
Második ok: Az alapembereinkre többé nem számíthatunk
Először is tisztázni szeretném, hogy jelen esetben mit értek „alapember” alatt: olyan játékosokat, akiket valahogy ezek a viharok nem érintenek, senki sem akarja őket leigazolni, hosszú évek óta itt futballoznak, és nagyon úgy néz ki, innen is vonulnak vissza. Két nagyobb csoportra oszthatjuk őket: egyrészt azokra, akik régen tényleg jók voltak, egy vagy több bajnoki cím megszerzésében is aktív részt vállaltak, és most jóllakott, kivénhedt „sztárként” próbálnak a múltjukból megélni. Remekül megértik egymást Kondás Elemérrel, hiszen ő is a 2011/2012-es veretlen bajnoki szezonjából és az eddigi utolsó bajnoki címünkből él. Nem véletlen, hogy még az esetenként tehetségesebb és/vagy motiváltabb légiósainkkal és fiatal játékosainkkal szemben is őket részesíti előnyben. Másrészt azokra, akik hiába játszanak itt 4-5 éve már, csak azért tartjuk őket, hogy meglegyen a keretlétszám. Soha nem tudták beverekedni magukat 1-2 meccsnél hosszabb időre úgy a kezdőbe, hogy ne lássa kárát a csapat szereplése. Ám az ő helyük is biztos, mert nem keresnek sokat és nem is akarnak sokat elérni labdarúgóként, elfocizgatnak nálunk évekig, időnként pedig alkalmuk nyílik a magyar bajnoknak járó serleggel fényképezkedni az öltözőben, valamint a nyakukba akasztanak egy-egy érmet.
Most pedig nem kis feladatot vállalok magamra, végig fogok menni egyenként a jelenleg a keretünkbe tartozó labdarúgókon és miután kiértékelem jelenlegi pozíciójukat, megpróbálom előre vetíteni, hogy hol lesznek egy év múlva:
Balogh János: Nemhogy meccsen, edzésen se láttam már hónapok óta 33 éves, sérülten leigazolt kapusunkat. Az utolsó információ róla, hogy a hátát kezelteti. Ugyanakkor valószínűtlennek tartom, hogy valaha is Loki-mezt húzna magára úgy, hogy itt van Radosevics és Verpecz, lassan pedig Deczki Máté is. Sőt, inkább a visszavonulását kellene megfontolnia. A leigazolása feleslegesebb volt, mint a hetes BMW-t indexlámpákkal felszerelni.
Bozidar Radosevics: Vitathatatlanul a csapat legjobb hálóőre. Verpecz a cipőfűzőjét se kötheti meg, hatalmasat fejlődött és folyamatosan fejlődik, mióta idekerült. Csak kérdés, hogy meddig marad a játékosunk. Az Instagram-oldalát nemrégiben elárasztó perzsa szurkolók nyilván nem véletlenül tévedtek oda. Nem kizárt, hogy nyáron kapós portéka lesz, akit sokan meg akarnak majd szerezni.
Verpecz István: Ha annyi ezresem lenne, ahányszor lehetősége lett volna 5 év alatt a rátermettségét bizonyítani és elsőszámú kapusnak előlépni, akkor nem 4-es kategóriájú jegyet igényeltem volna a franciaországi EB-meccsekre. Kapusként számos gyermekbetegségét mind a mai napig nem nőtte ki: továbbra se tudja, mikor kell kijönnie a kapuból és mikor maradjon benn, a beadásokat nem tudja lehúzni, ha 20-25 méterre a kapujától szabadrúgást kap az ellenfél, biztos a gól. Belőle 29 év alatt nem lett és nem is lesz soha elsőszámú kapus.
Dusan Brkovics: a 2013 nyarán igazolt nagy garnitúra utolsó meglévő darabja, legkiválóbb belső védőnk, a védelem legbiztosabb tagja. Nem is értem, miért nem ment még mindig el. Már a tartalékokhoz is száműzték egyszer, mikor nem volt hajlandó fizetés nélkül, akarom mondani, prémiumok nélkül (mivel a fizetések Debrecenben sose csúsznak ugyebár) pályára lépni. Hármat vert nekünk a Fradi, mikor helyette Mészáros-Mátéval álltunk ki. Egy szó, mint száz, legkésőbb nyáron alighanem lelép.
Korhut Mihály: Pont a minap olvastam, hogy a válogatott szűkített kerete lebeg a szeme előtt és igyekszik majd ennek megfelelően teljesíteni tavasszal, célja ugyanis kijutni Franciaországba az utazó kerettel. Nagyon szép vágyálom, csak épp a legkevésbé sem reális. Utolsó válogatottságának megvan lassan másfél éve (még Dárdai Pálnál), az ősze pedig egyáltalán nem sikerült annyira jól, hogy felhívja vele Herr Storck figyelmét, és őszintén szólva nem hiszem, hogy a tavasza bármivel jobb lenne. De hogy a Lokinál maradjunk, várhatóan továbbra is kirobbanthatatlan lesz majd a kezdőcsapatból, ha a sérülések is elkerülik, aminek nyilván örül, de annak szemmel láthatóan nem, hogy vélhetően soha nem fogja tudni már „kirobbantani” magát a DVSC-ből és nem fog tudni szintet lépni labdarúgóként. Lassan 26 éves, ha ezen az EB-n nem lesz ott, soha nem fog teljesülni az az álma, hogy külföldre igazoljon. Felmerül a kérdés, mi fogja így motiválni jövőre, egy leszálló ágban lévő Lokiban?
Lázár Pál: Az utolsó bajnokcsapatunk kirobbanthatatlan jobbhátvédjének a nevetségesen sok sérülés és Jovanovics leigazolása úgy tűnik, betette a kaput. Képtelen megismételni a 2013/14-es szezonban nyújtott teljesítményét, ráadásul az utóbbi egy évben rendkívül peches volt a sérüléseivel. Ő már nálunk nem fog többször szárnyalni.
Lord Ludánszki Bence: Ha lenne egy időgépem, visszarepülnék arra a napra, mikor először megfordult a fejében, hogy labdarúgó lesz, fölé állnék egy atyai mosollyal, majd az Üvegtigris Lalijának szavait használva csak annyit mondanék neki: „Bence, ne focizzál!” Miért? „Mert nem tudsz. Ha tudnál, azt mondanám, hogy focizzál, de nem tudsz.” 25 évesen 11 NB I-es meccsért kár volt nem kitanulni valami szakmát.
Máté Péter: 30-as éveit taposó, szebb napokat is megélt védőnk az első a klub történetében, akinek most ősszel „lemerült az immunrendszere”. Bármit is kell ezalatt érteni, ez nem normális, és hogyha nem bírja, akkor talán a saját egészsége megőrzése érdekében jobb lenne felhagynia a profi sporttal, ezt minden rosszindulat nélkül mondom. Neki is könnyen lehet, hogy ez az utolsó szezonja.
Mészáros Norbert: Mészi annyira hátráltatja a csapatot minden tekintetben, hogy külön 5 ok cikkben foglalkoztunk az ő visszavonulásának előnyeivel.
Nagy Zoltán: Egyszer kezdő volt az ősszel. Annyira kínos volt a produkciója, hogy a félidőben suttyomban lecserélték. Veretlen bajnoki évünk rettenthetetlen oroszlánja mára egy fogatlan oroszlánná vált, aki csak vonszolni bírja már magát a szavannán. Már a Nyíregyházi Sóstó Zoo-ba is megpróbáltuk kölcsönadni, küldték is vissza rögtön.
Bódi Ádám: Balogh távozása után az egyetlen játékosunk, akinek van valami halvány esélye arra, hogy ott legyen a Franciaországi EB-n és jó pénzért tudjuk alkalmasint értékesíteni. Emlékezhetünk rá, hogy Feröer ellen még játszott, Storck úr pedig mindig is éreztette, hogy bízik benne. Ehhez azonban nem csak hogy jónak kell lennie tavasszal, hanem egyenesen a legjobbnak is. Akkor is tündökölnie kell, amikor a csapat esetleg szenved (ez volt Balogh Norbi titka is), mert csak így hívhatja fel magára a figyelmet. Rá is igaz, amit Korhutra mondtam: vagy most dobbant innen, vagy soha.
Ferenczi János: 2011 óta tagja az első keretnek, és talán nem itt tartana, ha nem hagyja ki azt az egész évet sérülés miatt. De így történt, és azóta mindössze annyit tud felmutatni, hogy a következő két évben zsinórban 3-4 jó meccse mindig volt, 2013-ban pedig az első élvonalbeli gólját is megszerezte, azóta viszont szó szerint semmi, nem lesz belőle soha stabil kezdő a Debrecenben. Újabb srácról bizonyosodott be, hogy kár volt az új Dzsudzsáknak kikiáltani.
Horváth Zsolt: Üdvözlégy, új Kulcsár! Alig várom félévente egy jó meccsedet, évi 4-5 gólodat, az edzőmeccsek házi gólkirálya címedet. Jó tudni, hogy ha Kulcsár már nem lesz itt nekünk, te is, mint hős elődöd Coulibaly (vagy épp Tisza) mögött, lehetsz örök második a házi góllövőlistán, és mindig lesznek majd, akik az előző féléves egyetlen jó meccsed alapján a kezdőbe követelnek majd! Merszi, hogy vagy nekünk.
Aleksandar Jovanovics: 
Szegény Jovant berakták a honlapon a középpályások közé, hátha ez az optikai csalódás becsapja a szurkolókat, és úgy tűnik majd, megvagyunk létszámban a középpályán. Sajnos az az igazság, hogy míg jobbhátvédként rendszeresen jó teljesítményt, jobboldali kp-ként rendszeresen elfogadható teljesítményt nyújt, védekező középpályásként viszont kevésbé meggyőző, mint a tündér-királykisasszonynak öltözött Gru Agnes szülinapján.
Szakály Péter: Szerettem, imádtam, megőrültem érte régebben, de mára ő is csak a múltjából, azon belül pedig a 2013 őszén nyújtott parádés teljesítményéből él, azóta semmit nem tud felmutatni. Évente 1-2 góllal, Skontonak berúgott tizenegyessel és optimistábbnál optimistább nyilatkozatokkal ad csak magáról életjelet. Ő is harminc lesz a nyáron, tudja jól, hogy ennél jobb csapatba soha nem fog már kelleni, itt viszont vidáman ellubickolhat hátralévő pár aktív sporttal töltött évében. A csapat pedig mindig olyan, mint a kapitánya…
Varga József: Másfél év légióskodás után hazatérő korábbi (sokaknak a jelenlegi is) kedvencünk minden tiszteletet megérdemel. Bár a Middlesbrough után a Lokiba hazatérni egyértelműen visszalépés, ő mégse nyugodott bele, ugyanolyan harcosan és szívvel-lélekkel játszott a teljes tavalyi szezonban, ami után teljesen jogosan választották meg a LokiBlog olvasói a szezon játékosának. (Személyes vélemény, de rajta ezerszer jobb helyen lenne a csapatkapitányi karszalag, mint Szakin). Ám az ő tűrőképessége is véges lehet. Ha nem jut ki ő sem az EB-re az utazó kerettel, jövőre semmivel sem lehet majd motiválni, mert ő is el fogja fogadni, amibe oly sokan belenyugodtak már ebben a Lokiban: hogy innen ő már nem fog jobb helyre kerülni, megszakadnia pedig felesleges a pályán: bármi történjék, Kondás marad, és amíg Kondás marad, addig neki is mindig lesz helye.
Adamo Coulibaly: Möszjő „Megígértem, hogy visszatérek” Coulibaly egyre jobban idegesít. Azok után, hogy nálunk lett senkiből egy Bajnokok Ligáját is megjárt, kétszeres gólkirály csatárrá, volt pofája a megígért visszatérése előtt háromszor elhitetni mindenkivel a nyáron, hogy napokon belül aláír, majd az utolsó pillanatban sztornóznia az üzletet, volt pofája beajánlania magát a Fradinak és a Videotonnak, majd mikor rájött, hogy sehova se kell, úgy, ahogy volt, elpuhultan, nulla állóképességgel valahogy mégis ránk sózta magát 34 évesen. Azon már meg sem lepődök, hogy semmit sem mutatott, mióta itt van, az viszont már kicsit sok nekem, hogy még a téli edzőmeccseken és az edzéseken is összerogyik tíz perc futás után. Ki merem jelenteni, hogy a saját múltjából való megélést ő űzi a legmagasabb fokon a csapatban. Azt már meg sem kérdezem, hogy az Elnök úr mire gondolt, mikor egy 34 éves zsoldossal szándékozik pótolni Balogh Norbit…
Kulcsár Tamás: Ráadásul Adamo leigazolása csak további problémákat szült. Mindenki tudja, hogy Kuli és Couli ki nem állhatják egymást. Nyáron Kulcsár majdnem eligazolt a Vasasba, mikor meghallotta, hogy Adamo vissza akar térni. Nem mintha nem tudnék amiatt aludni, hogy két kivénhedt, egoista csatár némán gyűlöli a másikat az edzésen, de az a baj, hogy mindezt a DVSC rovására teszik. Kulcsárra egyébként sosem lehetett akkora nyomást helyezni, annyi mindent elvárni tőle, mint más csatároktól, nevezetesen hogy tartós jó teljesítményt nyújtva szállítsa a gólokat. Egyszerűen nem bírja el. Nem tud többet, mint évente 2-3 jó meccset játszani, lásd Horváth Zsolt.
Ibrahima Sidibe: tavaly megmondtam, az az utolsó szezonja, amikor még várhatunk tőle tartósan jó teljesítményt, azonnal ki kell találni, hogy ki fogja pótolni. Jelentem, az idő lejárt és még mindig ő a Loki legtöbbet játszó csatára. Igen, ez a 35 esztendős Zörgő Csontváz. Akinek egyébként egyedül annyi pont maradt a lábában, amivel simán dobogós csapat lehetnénk. Réges-rég nem lenne szabad már kezdenie, lassan pedig a kispad is túlzás neki, mert ott is csak a fiatalabbaktól venné el a helyet. Már ha lennének, de erről majd később…
Szécsi Márk: Kora miatt semmi okom temetni még, hiszen még mindig csak 21 éves. Az azonban aggasztó, hogy bár már sokszor megkapta a lehetőséget a Lokiban, nemhogy gólt szereznie, még kimondottan jó meccset játszania sem sikerült. A még nagyobb baj pedig az, hogy olyan stílusú támadó, ami látványosan nem illik bele a jelenlegi Loki gépezetébe. Már játszott Kecskeméten és Nyíregyházán is kölcsönben, és könnyen lehet, hogy megint oda fogjuk irányítani. Idén télen a végleges eladásáról is szó volt, de a tárgyalások valamiért megakadtak a Szparival. Akárhogy is lesz, kizártnak tartom, hogy valaha is komolyan számításba vegyük a Loki támadósorában.
Tisza Tibor: Diósgyőrből kukázott támadónk debreceni pályafutása igencsak nehezen és döcögősen indult be: 2014 őszén leginkább a helyzetek elpuskázásában jeleskedett. Azután 2015-ben szinte megtáltosodott, házi gólkirály lett 5 góljával (ami inkább a csapatról állít ki szegénységi bizonyítványt, mintsem az ő képességeit dicséri, de akkor is ő volt a csapat legeredményesebb csatára), és azóta is éli sokadik virágzását: az ősszel szintén 5 gólt szerzett, és úgy néz ki, idén is ő lesz a házi gólkirály. Ennek ellenére helyén kell kezelünk őt is, ugyanis 31 esztendős, a Lokiba pedig levezetni jött haza, illetve hogy közel legyen az apósához és egyéb üzletfeleihez. Jövőre már nem fog így „szárnyalni” ő se.
Azt a konklúziót vonhatjuk le mindabból, amit leírtam, hogy a Loki játékosainak jelentős százaléka már most vagy csak levezet, vagy az utolsó NB I-es szezonját futja vagy futhatja, sokan pedig már az utolsó utánit. Hamarosan egy kezdőcsapatra való játékost kell majd egyik pillanatról a másikra pótolnunk. Illetve vannak hárman, akik most tavasszal azért fognak hajtani, hogy bármi áron, de kijuthassanak az EB-re és elkerülhessenek innen. Ha sikerül nekik, gyengül a csapat. Ha nem sikerül nekik, soha többé nem lesznek olyan motiváltak és becsvágyók, mint eddig. És vannak azok, akikből 25 éves korukra sem lett NB I-es focista, és Isten óvjon minket attól, hogy jövőre velük vágjunk neki a bajnokságnak. Abból tényleg kiesés lesz.
Harmadik ok: Az átigazolási politikánk évek óta közröhej tárgya
Beszéltem már az elmúlt másfél évben távozott játékosainkról, de mindeddig kevés szó esett az ezalatt az idő alatt érkező spílerekről. Alapértelmezett ugyanis, hogy a távozó erősségeit minden csapat igyekszik hasonló, de lehetőleg jobb képességű játékosokkal pótolni. Kivéve a DVSC. A DVSC ezt leszarja. A Loki egy fasza klub.
2014 nyarán hazajött Plexi és Varga József, illetve leigazoltuk Jovanovicsot. Rendben, elismerem, ez nem volt rossz átigazolási szezon annak fényében, hogy azon a nyáron jó csapatunk volt , a túl sok változás pedig nem lett volna indokolt. De miután csúfosan szerepeltünk az ősszel, ideje lett volna megejteni egy posztonként legalább egy embert érintő vérfrissítést. Erre fel mit csináltunk? A klub történetének alighanem legröhejesebb átigazolását végrehajtva leigazoltuk a kiesőjelölt Pécsi MFC NB II-es szintű középpályását, Wittrédi Dávidot. A már akkor hőbörgő debreceni szurkolótábort valóságos médiahadjárattal igyekeztek megnyugtatni a debreceni sajtóorgánumok és a hivatalos honlap: egymást túllicitálva méltatták Witya kiváló rúgótechnikáját, játékszervezői képességeit, és az edzőmeccseken illetve a DEAC hajdúböszörményi meccsén rúgott rengeteg gólját. Azután ki hitte volna, három hónap után, közös megegyezéssel távozott tőlünk és visszakullogott a Mecsekaljára. Pécsett kegyvesztett lett, oda nem mehetett vissza, így a Kozármislenybe igazolt, ahonnan a télen a Zetébe vezetett az útja. (Akit egyébként érdekel a teljes történet, fentebb már belinkeltem egyszer Wittrédiről írott eszmefuttatásunkat)
Tavaly nyáron pedig a Győr, a Szpari, a Kecskemét és a Pécs kizárásával minden csapat előtt ott állt a lehetőség, hogy elcsaklizzon mindegyik csapatból egy-egy fiatal tehetséget. Kitaláljuk, kiket igazolt ezek közül a Loki? Balogh Jánost, a Szpari sérült, kivénhedt kapusát. Pekár Laci és Márkvárt inkább a Felcsútot választotta, Novák Csanád a Vasast, a győriek a Videotont, és így tovább. Mi pedig nem voltunk egyiküknek se vonzó célpont. Balogh mellett egyébként leigazoltuk azt a Horváth Zsoltot, aki az MTK-nak nem kellett. Érkezése csak amiatt lett volna indokolt, ha a Coulibaly miatt menekülő Kulcsárt feltétlenül pótolni akarnánk. Máskülönben ugyanis épp elég csatárunk volt, középpályásból viszont legalább kettő elkélt volna.
Ezzel persze még nem ért véget a kétes értékű igazolásaink sora. Most télen, miután Balogh után 2.5 millió euró ütötte a Loki markát, végre újra adtunk ki pénzt játékosért. Hogy ezúttal kiért? Azért a Holman Dávidért, akit a Lech Poznan az opciós jogával élve fillérekért megszerezhetett volna, de nem tette, illetve akivel a játékjogát birtokló Ferencváros se számolt. 
Hogy mennyit fizettünk érte, az titkos adat, állítólag a Fradi nem járult hozzá, hogy nyilvánosságra hozzuk. Bár ez is nagyon kukázásnak tűnik, valahogy Dávid érkezésének örülök. Végre középpályást, azon belül egy NB I-es szinten jó képességű középpályást szereztünk, aki így vagy úgy, de lehúzott egy évet egy lengyel élcsapatban. Végre úgy néz ki, őt tényleg a kezdőcsapatba igazoltuk, nem pedig jó eséllyel az NB III-ba, mint másik remek szerzeményünket, Takács Tamást. Sajnos úgy néz ki, Balogh Norbert távozása után nem egy hasonlóan jó képességű és nagy jövő előtt álló fiatal játékost hoztunk, hanem egy hasonló termetű labdarúgót. Igen, mindössze annyi szól mellette, hogy 196 cm magas, és játékstílusa valamennyire hasonlít Norbiéra. Csak kár, hogy ez a 24 éves illető idén ősszel még nem szerzett gólt, de összesen is csak öt találatot tud felmutatni 38 élvonalbeli meccsen. A harmatgyenge Diósgyőrben nem tudott alapember lenni, ott is rendszeresen játszatták az NB III-as csapatban. Valószínűnek tartom, hogy nálunk is ez lesz a sorsa. Az mindenesetre elég sokatmondó, hogy a diósgyőriek nagy része igencsak örömmel vette a távozását.
Wittrédiben, Horváthban és Takácsban az a közös, hogy épeszű csapat egyiküket sem akarta volna leigazolni abban az állapotában, ahogy mi tettük. Mi viszont annak ellenére leigazoltuk mind a hármat, hogy egyikük sem számít kiemelkedő képességűnek, mindhárman alig kaptak lehetőséget egy nálunk papíron gyengébb csapatban, és egyikük sem hiányposztra érkezett. Mindössze annyi szólt mellettük, hogy ingyen vannak, senki másnak nem kellenek, és a folyton morgó Lokistákat hátha el lehet velük hallgattatni. Jelentem, nem sikerül. A Loki nem céltudatosan igazol. A Loki kukázik.
Negyedik ok: A fiatalítással elkéstünk
Messze a Lokié a legmagasabb átlagéletkor a magyar bajnokságban. Már réges-rég látnunk kellene, hogy kik azok, akik Mészáros, Máté, Szakály és a „százéves” csatársorunk helyébe lépnek. A fiatalítás érdekében csupán látszatintézkedéseket hozunk: minden szünetben felhozunk 3-4 srácot edzeni a nagyokkal, akik kezdenek kiöregedni a DEAC-ból, majd pedig soha nem látjuk őket NB I-es meccsen pályára lépni. A kispadunkon az ősszel ott ült már Berdó, Szatmári, Bereczki, Sós meg még Isten tudja, kik. A legritkább esetben kapnak csak szerepet. Kondás Elemért ha a fiatalításról kérdezik, előad egy siratóéneket, amiben előadja, hogy a szurkolónak nem lehet a kedvére tenni: ha a fiatalokat játszatjuk, nem jönnek az eredmények, ha meg a jó játékosainkat, elöregszik a csapat. Pontosan ez a baj, Eli bácsi! Hogy nincs metszete a jó és a fiatal játékosok halmazának. Ráadásul ezért a hetedik helyért, ahol jelenleg áll a csapat, felesleges minden héten az Öregfiúkat pályára küldeni…
De vegyük sorra, kik azok a focisták, akik a legközelebb állnak ahhoz, hogy végre NB I-es focisták lehessenek a Lokiban!
A „jövőre leigazol a Kisvárda” sorozat:
Slakta Balázs: Nagyon úgy néz ki, a DEAC-ból vonul vissza, hacsak nem viszi el a Kisvárda. Lassan a 15 esztendős Deczki Máté is elé kerül a kapusrangsorban.
Barna Szabolcs: Szerencsétlenségére évek óta Korhut a balhátvédünk, messze Misi játssza minden évben a legtöbb játékpercet. Pedig itt lenne Barna, hogy néhanapján őt is bedobjuk a mély vízbe. A tavalyi Ligakupában nagyot menetelő, fiatal csapatunk alapembere volt, kisebb meccsekre (Békéscsaba itthon meg hasonlók) már régen be lehetett volna dobni, és akkor talán őt is jobban számításba vennék a korosztályos válogatottban.
Kuti Krisztián: Ő meg ki a csoda? Láttam már edzőmeccsen, és néha még a DEAC-ban is játszani, de semmi nyomot nem hagyott bennem. Felismerem azokat, akikben van elég potenciál az NB I-hez. Benne nincs.
Berdó Péter: a Zoran Spisljak vezette, NB III-at megnyerő Létavértes alapembere volt, azóta viszont ő sem nyújtott a Ligakupán kívül sehol maradandót. Félő így, hogy 23 évesen nem látom azt a nagy lehetőséget, ahol berobbanhatna a nagycsapatba, hogy nyáron keres magának egy közeli másod-vagy harmadosztályú csapatot.
Apuci büszkeségei, más szóval az edzőcsemeték:
Szatmári Csaba: Kemény és elpusztíthatatlan, mint a Robotzsaru. A baj csak az, hogy úgy is mozog. Nem tudni, lesz-e belőle valaha NB I-es focista, mert néha amilyen biztatóan játszik, máskor épp olyan ügyetlen. (Ő is edzőcsemete, őt is megpróbáltuk kölcsönadni Balmazújvárosba, küldték is haza Kiskondással együtt.) Egy azonban biztos: Króner és Szilvási jobbak voltak nála.
Kondás Kristóf: Aki látni szeretné, hogy néz ki egy valamirevaló, 20 éves létére agyontetovált, Audiban pózoló divatfocista, menjen föl az ő Instagram-oldalára. Mindent elmond róla, hogy egyszer adtuk kölcsön a Balmazújvárosba (ami gyakorlatilag a fiókcsapatunk lesz lassan) egy szezonra, fél év után visszaküldték Szatmárival együtt.
Györky Bendegúz: A DEAC-ba is alig fér be. Egyszer láttam játszani a Cigánd elleni 0:1 alkalmával, akkor róla kaptuk a gólt.
Ifjabb Sándor Tamás: Róla nem mondok véleményt, mert még nem láttam játszani. De hogy jövő ilyenkorra nem lesz az NB I-es csapatban, az is majdnem biztos.
Akiket már be kellett volna építenünk, de sehol se tartanak még:
Bereczki Dániel: Itt lett volna egész ősszel a lehetőség, hogy Sidibe vagy Kulcsár helyett néha őrá is számítsunk. Ehelyett látványosan mellőzi a stáb. Ha már most megkapná a 10-15 perceket, nyárra talán lehetne már belőle NB I-es játékos, mert egyébként készen áll rá, és egyáltalán nem ügyetlen.
Sós Bence: Már gólja is volt, rendszeresen pályára lépett a Magyar Kupában, a bajnokságban is be-be cseréltük, aztán kölcsönadtuk Mezőkövesdre fél évre. Ha nem az lenne a tendencia, hogy azért adjuk kölcsön a játékosainkat, hogy addig se legyenek szem előtt, majd visszatérésük után végleg eladjuk korábbi munkaadóiknak, még azt is mondanám, jót fog tenni neki fél év NB II. De mivel már 22 éves és bőven készen állt volna az elsőosztályú bemutatkozásra, úgy vélem, ez a fél év távollét nem megkönnyíteni, hanem megnehezíteni fogja a Lokiba való ismételt bekerülését.
Szilvási Péter: Tragikomikus, hogy miután a nyáron leigazoltuk, egyszer sem lépett pályára NB I-es meccsen, de még a kupában is alig. Pedig teljesen kézenfekvő lett volna, hogy most ősszel Brkovics mellett kitanulja a szakmát és belerázódjon az élvonal ritmusába. Nagyon félek, hogy nyártól végleg Kövesdre kerülhet, vagy itt hagy minket.
Szima Gábor ugyan elmondta, hogy szándékozik még fiatal, tehetséges labdarúgókat igazolni a télen. Tudtam volna azonban egy egyszerűbb megoldást: simán nem kellett volna elküldeni az eddigieket!
A fiataljaink tehát vagy nem ütik meg a Loki szintjét (még ennek a Lokinak a szintjét se), vagy szörnyen és visszavonhatatlanul lemaradtak az NB I-es bemutatkozásról. A generációváltás igencsak sokba fog kerülni a Lokinak jövő nyáron. Vagy sok pénzbe, vagy egy kiesésbe.
Ötödik ok: Az edzői stábunk és ez a keret együtt lassan már NB I-es szintű se lesz
Amíg olyan edzőnk van, aki bármilyen kínos vereséget, bármilyen elképzelés nélküli, fantáziátlan játékot és bármilyen gyászos helyezést a tabellán ki tud magyarázni, addig nincs miről beszélni. Mind tudjuk, hogy amíg Szima Gábor az elnök, addig Kondás pozíciója biztos. Amíg Kondás marad, addig Györki és Sándor Tamás is, amíg pedig ők a helyükön vannak, a kivénhedt local hero-k fogják bérelni a helyeket a kezdőcsapatban. Ebben a szezonban a dobogó volt a cél. Hiába vagyunk 3 pontra a 3. helytől, nagy összegben le merném fogadni, hogy nemhogy dobogósok nem leszünk, a felsőházba sem igen fogunk bekerülni. Ott tartunk, hogy nemcsak a Fradi és a Videoton, de lassan már az Újpest, az MTK, a Paks és a Haladás is jobb csapat nálunk. Nem is beszélve a Diósgyőrről, akik hazahozták Elek Ákost és megszabadultak Takács Tamástól. Ha nyáron is csak kukázni fogunk erősítés helyett, Kondásék a helyükön maradnak és továbbra is menekülni fognak innen a jó játékosok, a Loki kiesőjelölt csapat lesz. Ezt is megértük.
De el vagyok-e keseredve? Nem. Na jó, eléggé. De a folyamat még visszafordítható. Ha most tavasszal beépítenénk legalább egy új belső védőt, Holmant meg egy új csatárt, nyáron sikerülne megtartani Brkovicsot és Radosevicset, az esetleg távozó játékosaink helyére nem más klubok kidobált botlábúit hoznánk és kapna néhány új impulzust a csapat (elsősorban a tulajdonosi körben és az edzői stábban), akkor jövőre ismét lehetnénk középcsapat! Adja az Ég…
Mindörökké hajrá Debrecen!
Lucas
