Megszokhattátok már, hogy az év elejét, az uborkaszezont mindig retro hetekkel nyitjuk. Ez idén sem lesz másként, és a két évvel ezelőtti nemzetközi kupás, illetve a tavalyi bajnoki címes cikksorozatunk után idén a DVSC kupagyőzelmeit elevenítjük fel újra. Harmadik részünkben a 2012-es kupasikert elevenítjük fel, mely talán az egyik legemlékezetesebb kupagyőzelmünkként gazdagítja boldog emlékeink tárát.
A Magyar Kupa 2011/12-es kiírásában az NBI-es alakulatok az első két fordulóban mentességet élveztek, így a 3. fordulóban, szeptember 21-én várt ránk az első feladat: idegenben legyőzni az NBII Keleti csoportjában játszó Kazincbarcikát. A sorsolást felemásan értékeltük, hiszen egy NBII-NBIII között mozgó gárda nem jelenthet nekünk gondot; de lehetett volna náluk is könnyedebb ellenfelünk. Ettől függetlenül a papírformának megfelelően, 5-1-es győzelmet arattunk. Már az első félidőben sikerült tetemes előnyt szereznünk, és egy lelkesen játszó ellenfelet győztünk le – mondta a mérkőzésről Kondás Elemér a DVSC.hu-nak.
A csupán egy sárgával tarkított és 1000 néző által megtekintett mérkőzésen kezdőcsapatunkban az NBI-es találkozóinkon kevesebb szerepet kapó labdarúgók is pályára léphettek. A minimálisan tartalékos együttesünket elnézve érdekes, hogy ezen az 5 évvel ezelőtti találkozón csupán 3 olyan játékos játszott, aki ma is keretünk tagja (Verpecz, Kulcsár, Máté).
Verpecz – Bernáth, Simac (Szilágyi P. 58.), Fodor, Illés – Nikolov, Ramos, Alisic, Yannick (Máté 46.) – Kulcsár, Nikolic (Zahovaiko 46.)
Gólok: 0-1 Nikolic (5.), 0-2 Nikolic (13.), 0-3 Kulcsár (45.), 0-4 Kulcsár (70.), 1-4 Kovács B. (62.), 1-5 Kulcsár (83.)
(Közben pedig a DVSC-DEAC sajnos 3-0-ra kikapott a Putnoktól, ez kevésbé volt örömteli hír a klub számára.)
Jöhetett tehát a 4. forduló, ahol hasonló kaliberű csapatot kaptunk: a Cegléd sem a verhetetlen együttesek közé tartozott, bár akkor éppen a keleti csoport 4. helyén állt. Ettől függetlenül nem okozott az sem meglepetést, hogy idegenben 2-0-ra nyertünk. A DVSC.hu rövid összefoglalójának utolsó mondatait viszont mindenképpen idézném: „Az eseményekhez tartozik még, hogy a hajrában Stefan Mardarét kiállították, miután megkapta második sárga lapját, míg Vjatseslav Zahovaiko rögtön pirosat kapott, amikor az utolsó percben kakaskodott a hazaiak egyik játékosával (aki úgyszintén mehetett zuhanyozni). ” Talán ez is hozzájárult, hogy a két játékos egyre kevesebb lehetőséghez jutott?
Mindenesetre a kezdőcsapatunk és a gólszerzőink itt sem maradhatnak el:
Malinauskas – Bernáth, Máté, Mijadinoszki, Mardare – Rezes (Dombi 72.), Ramos, Alisic, Yannick (Nikolov 63.) – Nikolic (Szilágyi P. 65.), Zahovaiko
Gólok: 0-1 Nikolic (55.), 0-2 Zahovaiko (60.)
(Kép forrása: vagy.hu)
A nyolcaddöntő jöhetett, ahol már két mérkőzésen dőlt el a továbbjutó kiléte, és mi nem mást, mint az egyik mumusunknak számító Kecskemétet kaptuk. Nem mondhatni, hogy örültünk neki. Ennek ellenére az első, idegenbeli mérkőzésen könnyedén nyertünk 2-1-re Coulibaly és Korhut két korai góljával. Ezt a meccset már sokkal komolyabban vettük, a legtöbb alapemberünk pályára lépett.
Novakovic – Nikolov, Mészáros, Simac, Korhut – Yannick (Ferenczi, 84), Bouadla (Szilágyi, 49), Varga, Bódi – Kulcsár (Ramos, 46), Coulibaly
Gólok: 0-1 Coulibaly (5.), 0-2 Korhut (20.) 1-2 Bori (55)
A visszavágót így nyugodtan várhattuk, mégsem voltunk nyugodtak a 41. perctől: Mohl Dávid góljával vezetéshez jutottak a lilák, de végül a 2. gólt csak nem sikerült megszerezniük. Nem úgy az előző csapathoz képest csak Kulcsárt kihagyó Debrecennek (helyette Nikolic kezdett). A 89. percben az így a kiírásban már 4. gólját szerző Kulcsár betalált, a Kecskemét pedig a hosszabbítást sem tudta kiharcolni (helyette Mohl kapott még egy pirosat az utolsó percben). Végeredmény: 1-1, összesítésben 3-2 a DVSC-nek.
2012 februárjában így már a negyeddöntő következhetett. Két viszonylag unalmas találkozón sikerült összesítésében 1-0-ra kiejteni a Kaposvári Rákóczit. Az első mérkőzésen a 81. percben Coulibaly találata jelentette továbbjutásunkat. Ezen kívül talán szót érdemel, hogy összesen 3 piros is sújtotta ellenfelünket, először az első találkozó 86. percében (Graszl), a másik kettő viszont jóval fontosabb pillanatokban: a visszavágó 38. és 64. perceiben (Kovács és Jammeh Haruna). Hogy is szokott Kondás Elemér fogalmazni? A célunk a továbbjutás volt, és ezt elértük. Kell ennél több egy Magyar Kupában? Velünk párhuzamosan ugyanígy érezhetett a Videoton (6-1 a Győr ellen), az MTK (6-0 a Békéscsaba ellen) és az Újpest (7-1 a Bajai LSE ellen), bár ők jóval simábban tették meg mindezt.
Így tehát biztossá vált, hogy komoly ellenfelet kapunk majd az elődöntőben és a továbbjutás esetén a döntőben talán még nehezebb dolgunk lesz. A sorsolás pedig egy újabb lila-fehér csapatot eredményezett. Következhetett az Újpest elleni MK elődöntő! A párharc első mérkőzését az Oláh Gábor utcai stadionban rendezték 3500 néző előtt, az alábbi játékosokkal:
DVSC: Verpecz – Nikolov, Máté, Mészáros, Illés – Kulcsár (Farkas 83.), Ramos, Szakály, Rezes (Lucas 46.) – Nikolic, Meyé (Salami 67.)
Újpest: Balajcza – Kiss Z., Litauszki, Mihajlovics, Pollák – Proesmans (Balogh 84.), Eninful (Barczi 56.) – Simon (Lázár 72.), Vasziljevics, Remili – Kabát
Hamar előnyhöz jutott a Loki, hiszen Kulcsár Tamás beadásából Roguy Meyé már az 5. percben betalált. Az irányítás végig a kezünkben volt, de az egyik kontratámadásuk végén egyenlítettek. Nikolic is közel állt hozzá, hogy megszerezze csapata második gólját, de ezt végül a szünetben beálló Lucas Marcolini tette meg, így végül egygólos előnnyel utazhattunk a visszavágóra.
Gól: Meyé (5.), Kabát (38.), Lucas (48.)
Sárga lap: Kulcsár (27.), Kiss Z. (44.), Lucas (66.), Balogh (92.)
Újpest: Balajcza – Litauszki, Lipták, Mihajlovics (Remili 84.), Pollák – Vasziljevics, Markovics (Nikon 60.) – Simon, Eninful (Barczi 64.), Rajczi – Kabát
DVSC: Novakovics – Nikolov, Máté, Mészáros, Korhut – Bódi (Kulcsár 86.), Ramos, Szakály, Lucas (Bouadla 57.), Illés (Varga 72.) – Coulibaly
Gól: 1-0 Kabát (55.), 1-1 Bódi (58.), 1-2 Bódi (85.), 1-3 Szakály (91.)
Sárga lap: Pollák (33.), Korhut (51.), Nikolov (55.), Rajczi (61.), Szakály (63.), Máté (68.), Nikon (93.)
Az MTK a Diósd (4-0), a REAC (4-0), a Balmazújváros (2-1), a Pécs (2-2, idegenbeli góllal) és a Békéscsaba (6-0) ellen kellett, hogy kivívja az elődöntőt. Velünk párhuzamosan az MTK jutott tovább összesítésben 4-3-ra, számos fordulattal a Videoton ellen (első mérkőzésen 2-0-ról 2-3-ra kaptak ki, a második mérkőzésen pedig idegenben nyertek 2-0-ra), így ellenük készülhettünk a május elsejei döntőre, amit a Puskás Ferenc stadionban rendeztek. Akkori beharangozónk, várakozásunk itt olvasható.
Eljött tehát a kupadöntő napja, nagy várakozásokkal utaztunk a mérkőzésre, ami az elmúlt 10 év egyik legizgalmasabb mérkőzése, de ami még szebb, hogy a sok-sok fordulat végül a mi győzelmünkkel végződött. Pedig annyi alkalommal bekúszott gondolatainkba, hogy ennyi, vége, szomorúan fogunk hazamenni.
Először ez az első félidő végén történt: Könyves góljával az utolsó pillanatokban gólt szerzett a fővárosi együttes. Nem jött ez jókor, nagyon nem. De jött Coulibaly és Bouadla, Rezes és Ramos helyére. Az egyébként családias hangulatú, kellemes időben (és a szurkolókat érthetetlenül a sarki szektorokba száműzve) játszódó döntő második félideje fantasztikus Bouadla góllal folytatódott, 1-1! A kommentátorhoz hasonlóan, a mai napig nem tudom eldönteni, hogy kapushiba volt-e. Az biztos, hogy egy nem védhetetlen lövés volt, de így annál szebb lett. Sőt, 3 perccel később a szerencse és Szakály is jó helyen állt egy szögletet követően: 2-1 ide.
Aztán jött a második feketeleves: Nikolov Balázs fegyelmezettségével 10 emberre fogyatkoztunk a 60. percben és mielőtt még reagálhattunk volna erre, Ladányi Tibor gólra váltotta Kanta remek labdáját. Verpecz pedig itt is megmutatta, miért félünk sokszor, ha ő áll a kapuban: nem tud jól kiszaladni, itt is elkésett, ezzel üresen hagyva kapuját. 2-2.
A legnagyobb gond az lett, hogy még 30 perc emberhátrányban, de nem elég kitartani 2-2-vel, gólt is kell rúgnunk, különben hosszabbításra kerül sor, és ott is 10 emberrel kell játszanunk újabb 30 percig. Ráadásul, ha még ez is sikerülne, nem a tizenegyesekben nem sziporkázó játékosaink lennének az esélyesek. De kitartottunk. Igaz, feladtuk a támadások lehetőségét, (Nagy Zoltán váltotta gyorsan Kulcsár Tamást, ezzel pedig a kontráinkban sem bízhattunk már).
A harmadik szívmegállásunk okozója a később debreceni szíveket kellemesen is megdobogtató Zsidai László lett. 87. percben szerzett gólja (Kanta megint zseniális volt) azonban nem az utolsó pillanatban jött. Az azonnal rákapcsoló csapatot Szakály vitte a vállán és több MTK játékost is becsapva addig-addig vitte a játékszert, hogy-hogy nem, de végül bevarázsolta a lasztit az alsó sarokba. Az elképesztő megkönnyebbülést egy eseménytelen, unalmas hosszabbítás követett. Csapatunk 10 emberrel megoldotta a védekezést, de a támadásra már nem maradt energiája, az MTK pedig nem támadt ki annyira, hogy veszélyes kontrát kockáztasson ellenünk.
Jöhettek a tizenegyesek, ami magyar pályán ritkán látható hosszúságúra nyúlt, pedig Coulibaly tehetett volna róla, hogy 5. rúgóként megnyerjük a találkozót. Sosem fogom elfelejteni, milyen hevesen dobogott a szívem minden tizenegyesnél. Sosem fogom elfelejteni, hogy amint nem éppen góljaikról híres játékosaink letették a tizenegyespontra a labdát, folyamatosan azt éreztem, nem fog sikerülni. Egyik játékosunk rosszul futott neki, másiknak nem volt megfelelő a felszerelése, harmadik a bajnokikon nem kap szerepet, negyedik már 120 perce pályán van és arra sincs ereje, hogy lélegezzen. Mégis, mind, egytől egyig valahogy utat talált a kapuba. Milyen érdekes az élet, hogy egyedül Coulibaly, tapasztalt tizenegyesrúgónk, a csapatot legtöbbször hátán cipelő csatárunk lövése vált sikertelenné. Az MTK-ban azonban Wolfe után Kálnoki Kis is kihagyta, amit nem lett volna szabad, így mi örülhettünk, őrjönghettünk és nézhettük a konfettiesőt:
A DVSC ismét MEGNYERTE A MAGYAR KUPÁT!
Összefoglaló a Sport1 jóvoltából:
A tizenegyesrúgás a mi szemszögünkből:
MTK-DVSC: 3-3, tizenegyesekkel 7-8
Csibu
