A Vasas otthonában jártunk MTK meccsen. A második helyezett az ötödik ellen. Eldőlhet a bajnoki cím. Rangadó. Mégsem voltunk feltüzelve. A jó hangulatunknak csak a jó társaság lehetett az okozója, semmi más. Talán már nem is a meccs miatt utazunk több száz kilométert. De akkor meg minek megyünk? Lötyögést nézni? Szenvedést látni? Elemér kifogásait hallgatni? Vagy csak a kellemes emlékek miatt? Ki tudja… Mindenesetre ott voltunk, láttunk ezt azt, majd a hazaúton nehéz döntés született: idegenbe egy darabig nem megyünk (na jó, talán az MK döntő kivétel lehet, de ahhoz még ki kell ejteni a Fradit…).
Na de beszéljünk a mérkőzésről. A két csapat 2-2 sérültet jelentett be korábban, de közülük mindannyian ott voltak a Fáy utcában, sőt. Torghelle és Kanta az egyik, míg Sidibe és Brkovic a másik oldalon melegített. Azonban míg az MTK oldalán mindkét játékos kezdőbe került, addig nálunk ezt csak Brkovic élte meg, Sidibét a kispadra sem neveztük. Ettől függetlenül az MTK Strestiket, míg a DVSC Djelmicet nélkülözte, előbbi szükségszerű volt, utóbbira mi magunk sem tudjuk a választ. Nem kell aggódni, Djelmic a csapattal edz, mellőzésének oka azonban ismeretlen.
A találkozó kezdetét megelőzően a magyar szokásoknak megfelelően konstatáltam a sajtóban, hogy továbbra sem úgy működnek a dolgok, ahogyan az elvárható lenne. A sajtópáholy egy munkahely, sok helyen sajnos nem éppen ehhez méltóak a körülmények. A Vasas sajtójától sem ájultam el. Csak órák kérdése volt, mikor kapunk áramot és a számos Wi-Fi hálózathoz legalább egy működő kulcsot (utóbbi végül nem is történt meg, de mobilnettel felvértezve nem hagytuk, hogy ez gátat vessen közvetítési terveinknek). Az egyéb idióta belső szabályok pedig már csak nevetni lehetett, például a sajtóigazolványomat elvették zálogba (!), hogy azt csak a sajtótájékoztatók után (!) kapjam vissza, akár érdekel e nemes, műanyag kerti asztalokkal és székekkel megtámogatott esemény, vagy sem; egy olyan épületben, mely a sajtópáholytól legtávolabb eső pont a Vasas-birodalomban. No, de sebaj, a sajtópáholyban (minő gyönyörű szó egy olyan padsornak, melyet az általános iskolásoknak sem kívánnék) legalább fantasztikus élmény volt az MTK-szurkolók pocskondiázását és a mellettem, a sajtóasztalnál folyó magánbeszélgetéseket hallgatni. Hát benne vagyok az események sűrűjében így, kérem! Szóval gyorsan elhallgatok, mert a végén megvonják az akkreditációt, ha ilyen csúnyákat mesélek a nagyérdeműnek (nem vicc, az akkreditáció megvonása komoly dolog, kérem, ezzel sakkban lehet tartani a sajtót, úgyhogy óvatosan ám azzal, mit írunk le)… Ennek tükrében inkább valami pozitívval zárom e bekezdést: a kicsit több mint 600 nézőnek elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a büfében és a mobilvécékben nem kellett sorban állni. Ezt is megéltem, kihívás teljesítve!
Na de csapjunk a lecsóba, nem egészen 3 percet kellett várni, hogy veszélyeztessünk. No nem az ellenfél, hanem a saját kapunk került veszélybe, hogy aztán pár bal oldali akció végén mi is megcélozzuk a pesti galambokat. Félidőben 0-0. A védekezésünkre nem lehetett panasz, az MTK általában azzal múlatta az időt, hogy saját térfelén passzolgatott. Szép játék a foci, pláne a talaj, amikor egy-egy, senkitől sem zavartatott passzba beleérve megtréfálja mindkét csapatot. Cseles a Fáy utca, cseles. A második félidő elején kb. 5 percig végre igazi focit láttunk, de helyzeteink kimaradtak és jött ismét az unalom. Ezt az unalmat törte meg Radosevic, aki feliratkozott Ilizi mellé az év potyagólja cím idei várományosaihoz. Ilizié viszont ha nem ér a labdába, talán be sem megy a kapuba, plusz már a minden mindegy kategória volt a Békéscsabának a gólja. Ellenben Radosevic a hazaadást követően megmutatta, hogyan ne vágjuk előre a labdát. 1-0. gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Próbálkoztunk még, de a három védőre történő átállás és az állandó felívelgetések nem a mi stílusunk, maradt is a nevetséges végeredmény, mely a mérkőzés után rendkívül magába roskadó, kisírt szemű Radosevicről marad emlékezetes. Nem akart ő rosszat, de ez most így sikerült, nézzük el neki.
Amit viszont NE nézzünk el, az az, hogy az elmúlt 4 mérkőzésen egyszer sem találtunk kapuba. Négy meccs, nulla szerzett gól. Kondás Elemér pedig azt nyilatkozza a mérkőzést követően, hogy ez nem hullámvölgy. Hogy a Honvéd elleni meccs kivételével minden meccsen meg voltak a helyzeteink. Rendben. Ne nevezzük hullámvölgynek. Akkor mégis minek? A DVSC pályázik „Az év legtöbb helyzetet kihagyó csapata címre”? Az odáig rendben, hogy egyéni hibából kapunk egy gólt. Ez mindig is benne volt a fociban, még a klubvezetés által annyiszor emlegetett nyugat-európai fociban is benne van. Nyilván vicces, hogy az MTK kaput találó lövés nélkül nyer meg egy meccset. De az elfogadható, hogy olyan tutyimutyi játékot nyújtunk, hogy 90 perc alatt összesen 1-2 helyzetig jutunk? A focit gólra játsszák, emberek! Ha mi nem lövünk gólt, akkor döntetlennél jobb eredmény nem lehet! Amit a pályán láttunk ősszel, felháborító volt. Amit most láttunk márciusban, szintén. Ki a felelős azért, hogy a DVSC-nek jelenleg NINCS használható támadó-taktikája? Hogy a támadások során össze-vissza ácsorog mindenki és nem tudunk három jó passzt egymáshoz juttatni, nem mozognak a játékosok a labda felé? Komolyan ezért menjünk ki a Nagyerdőre meg a világ végére, ha játszik a csapatunk? Ezért a nevetséges produkcióért?
Na, de értékeljük ezt a bizonyos produkciót:
Radosevic: 2 – 
– Csak egy hibát vétett, nem többet, ezért nem 1-es a produkció. Már az első félidőben is volt önveszélyes megmozdulása, a vereség pedig egyértelműen egyéni hibájából született. Az MTK pedig pontos kapuralövés nélkül nyert meccset.
Jovanovic: 4 – Védekezőmunkája csak-csak elmegy, de a támadásépítés gyatra.
Mészáros: 5 – Hozott egy átlagost, nehéz dolga azért nem volt.
Brkovic: 5 – Egy félidőt kapott, az alatt is volt technikai bakija, de összességében nem volt vele gond.
Korhut: 5 – Aktív volt, védekezőmunkája dicséretes, bár volt egy csúnya belépője és a támadásokban rossz megoldások sorozatát mutatta be.
Varga: 5 – Ugyanaz igaz rá, mint Korhutra, de ő legalább nem kapott sárgát. Ez kevés.
Szakály: 5 – Egy félidőt kapott, nem volt emlékezetes megmozdulása.
Bódi: 3 – Ha mezőnyjátékosnak is osztanék citromdíjat, ő kapná. Nem ez volt élete meccse, az biztos, rossz megoldások sokasága. Mondjuk legalább ő fut és kéri a labdát. Legalább…
Horváth: 3 – Nevetséges, hogy folyton őt próbáljuk szélen indítani, aztán csak annyit látunk, hogy csetlik botlik. Kulcsár2.
Holman: 3 – Egyéni megmozdulásokban jó, de nagy mennyiségű álló helyzetben történő labdakérés. Egyszerűen nem helyezkedett megfelelően, ráadásul, ami még nagyobb baj, a legnagyobb helyzetünket is elpuskázta.
Takács: 4 – Nem lógott ki annyira, mint a többiek, számos labdát vissza tudott készíteni a középpályásoknak, de a csatár abból is él, amilyen helyzeteket kidolgoznak neki. Ma csak egy ilyen történt.
Csere:
Szatmári: 4 – Nagyon sok hazaadott labda jellemezte, lassította a játékunkat, de volt néhány szép megmozdulása is. Remélem, hogy Radosevic potyájáért nem hibáztatják majd, még ha felesleges is volt félpályáról hazagurítania.
Tisza: 4 – Lövések és önző kísérletek hada, egy csúnya becsúszás és számos kapu mellé szálló kísérlet. Ha ezek egyike bement volna most leborulnánk lábai elé, így viszont csak kezünkbe temetjük arcunkat.
Coulibaly: 5 – Nem lógott ki ebből a csapatból, sőt. De nem is kapott elég időt ahhoz, hogy bizonyítson.
A mérkőzés összefoglalója
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
A játékvezetőnek csak apróbb tévedései voltak, 5/4. A mérkőzés színvonala talán megüti az 5/1-es kategóriát… talán. Viszont a csapat teljesítményével kapcsolatban jószívű leszek és figyelembe veszem, hogy az MTK képtelen volt kapura veszélyesen játszani, ami a mi érdemünk is, így adok egy kegyelemkettest.
Mindettől függetlenül persze hajrá Loki, de még egy fontos megjegyzésem lenne. Aki ott volt a mérkőzésen, láthatta, hogy mécsesekkel és egy interjú-bejátszással emlékeztek Verebes József előtt. Ebben a kiragadott, rövid monológban egy fontos üzenetre figyeltem fel: a labdarúgás egy látványsport. A közönség látványosságra vágyik. Olyan megmozdulásokra, amiért érdemes meccsre járni. Nyilván fontos egy edzőnek, egy csapatnak, hogy eredményes legyen. De a legfontosabb célnak mindig azt kellene kitűzni, hogy szép, látványos legyen a foci, mert akkor bármilyen eredmény elviselhető. Bárcsak megfogadnák ezt az NBI csapatai, bárcsak a látványról és a játékról szólna minden, nem a kártyáról, az alibizésről meg a tulajdonosok pénzbeosztásáról…
Mindörökké, hajrá Debrecen!
Csibu
