A véghajrához érkeztünk az NB1 2015/2016-os idényében. Már csak három mérkőzést játszik minden csapat, ez pedig kulcsfontosságú, hiszen számos csapat küzd még dobogóért, nemzetközi kupaindulásért, bennmaradásért. Számunkra a tét az, hogy elérjük-e a dobogót biztosítjuk-e a nemzetközi kupaindulást jelentő pozíciót.
A Haladás ellen játszunk, amely számunkra mindig is nehéz meccsnek ígérkezik, mivel az utolsó tizenhárom mérkőzésből, amelyen vendégként léptünk pályára a Haladás otthonában, csupán négy alkalommal szereztük meg a három pontot. A legutolsó győzelmünk még a veretlen szezonban volt, 2011. november 5-én 1:0-s sikerrel hagytuk el a Haladás pályáját. Az akkori meccsen a Loki egyetlen gólját Rezes szerezte. Az idei kiírásban az előző két találkozón döntetlen, valamint Haladás siker született. A Nagyerdei Stadionban Halmosi Péter góljával tudtak győzni, idegenben viszont 2-2-es pontosztozkodás következett, ahol ugyan vezettünk, de a végén a döntetlennek is örülnünk kellett.
A Haladás vezetőedzője nem számíthat Martinez, Ugrai, Stef Wils, Bosnjak, valamint Jagodics játékára. Előző kettő a támadósorból, míg utóbbi három a védővonalból hiányzik. A Mészöly Géza által vezetett együttes a következő felállásban léphet ki a gyepre: Király – Angyal, Schimmer, Kovács L., Jánvári – T. Wils, Iszlai, Németh M., Gaál, Halmosi – Williams.
A Debrecennél nem biztos, hogy számolhatunk Szakály Péter és dr. Horváth Zsolt játékára, Bódi Ádám kiesése viszont biztos: előbbi kettőnek az Újpest ellen összeszedett sérülése, míg utóbbinak az 5 kigyűlt sárga lapja miatt kell fognia a fejét. Hiányukban várhatóan a Verpecz – Lázár, Mészáros, Brkovic, Korhut – Djelmic, Jovanovic, Varga, Tisza – Holman, Takács kezdőt láthatjuk majd a pályán.
A találkozótól jómagam egy döntetlent várok, a Haladás ellen sosincs könnyű dolgunk – várhatóan most sem lesz. Ezt bizonyítja, hogy a szezonban legutóbb csak az Újpest, Diósgyőr és az FTC tudott győzelemmel távozni. A mérkőzést szerintem egyetlen gól fogja eldönteni, nem számítok gólgazdag mérkőzésre. A találkozón a hazaiaknál Németh Márióra és Halmosi Péterre hárulhat kulcsszerep, míg a Debrecennél Takács Tamás, Holman Dávid, Varga József és Ognjen Djelmic, akiknek hátukon kell majd cipelni a csapatot. Ne felejtsük el, hogy a döntetlen igazán egyik csapatnak sem elfogadható, amennyiben nemzetközi kupát érő helyen, vagy a dobogón akarnak végezni, így a mérkőzés végjátéka különösen izgalmas lehet.
Az összecsapást Erdős József vezeti, érdekes, hogy legutóbb pont az előző Haladás elleni idegenbeli mérkőzésünkért is ő felelt. Azon a találkozón 5, míg a szezonban összesen 64 sárgát osztott ki 18 mérkőzésen, ami közel 4 lap/meccs. A találkozót nem közvetíti sem az M4 sportcsatorna sem az m4sport.hu, bár a LokiBlog ezúttal megkereste az M4-et: feleslegesnek tűnik, hogy egyszerre mindkét weboldalukon a Fradi meccsét adják, hátha 18 órától streamelnék ezt a dobogó szempontjából elképesztően fontos mérkőzést. A találkozó helyszíne és időpontja miatt nekünk sincs lehetőségünk az élő közvetítésre, így ez várhatóan egy szellemtalálkozó lesz..
A nehezítő tényezők, a kulcsjátékosok hiánya ellenére igazi derbire van kilátás, reméljük, hogy jó mérkőzést lát a kilátogató közönség és a végén a vendégcsapat örülhet majd jobban.
Hajrá Loki!
Sammy