Sorozatunkban a DVSC egykori legendás, elsősorban cívisvárosi kötődésű, profi pályafutásukat immár maguk mögött tudó, vagy annak végéhez közeledő labdarúgói előtt kívánunk tisztelegni, akik közül külön is kiemelkednek „aranygenerációnk” kilencvenes években debütált tagjai, de természetesen másokról is megemlékezünk majd. Sorozatunk tizenharmadik alanya nem más, mint az egyik legmegosztóbb debreceni légiós, Adamo Coulibaly.
Párizsban született 1981-ben, négyéves korában szüleivel kiköltöztek a fővárosból. Egyébiránt elefántcsontparti ősökkel rendelkezik, hat testvére van. Tizenhét éves korában a PSG utánpótláscsapatába került, de egy év múlva elhagyta a fővárosi együttest, és alacsonyabb ligákban szereplő csapatoknál próbálkozott. Szerepelt a Bry-sur-Marne, a Noisy-le-Grand, a Perreux, és a Neauphle-le-Chateau csapatainál, mígnem 2006-ban a negyedosztályú AS Poissyba került, ahol az ezt megelőző idényben szerzett 16 találatával hívta fel magára a figyelmet. Nehéz időszak volt ez számára, ekkoriban kellett fizetéskiegészítésként a Peugeot gyárban targoncáznia. 26 éves volt, amikor elkerült Franciaországból, ugyanis a belga Sint-Truiden szerződtette őt 2007-ben.
Első belgiumi évében hét gólt szerzett a Jupiler League-ben, csapata azonban év végén kiesett az élvonalból (ne feledjük, ekkor szerződött oda Sidibe is, így fél évig csapattársak voltak Beligumban), és a váltás mellett döntött, azonban osztályt nem váltott, és a szintén második ligás Royal Antwerpenbe igazolt. Nem ment neki jól a játék, nem az eredeti posztján szerepeltették, hanem többnyire szélsőként vetették be, így nem is csoda, hogy csupán három gólig jutott a pontvadászatban. Elérkeztünk 2009 nyarához, Adamo pedig ismét váltani szeretett volna. Elmondása szerint az angol harmadik ligából is keresték őt, ám ő mégis a magyarországi kihívást választotta. Megkereste őt ugyanis a Bajnokok Ligája selejtezőire készülő DVSC, és őt főként a BL szereplés motiválta, amikor a Loki mellett döntött. A leigazolása előtt egyébként kisebbfajta huzavona ment a vezetőség részéről, Coulibalynak ugyanis már akkor sem voltak éppen csekély igényei, emellett élő szerződése volt belga együtteséhez, így klubunknak az Antwerpel is meg kellett állapodnia. Végül négyéves szerződést kötött a DVSC-vel, amely ekkor már javában játszotta meccseit a BL-ben.
Adamo akkor kapcsolódott be a csapat vérkeringésébe, amikor már a harmadik körös Levadia elleni párharcra készültünk. Tallinnban rögtön kezdőként vetették be, és gólpasszt érően rontott ziccert, a kipattanót ugyanis Leandro értékesítette, így nyertük meg 1-0-ra az idegenbeli találkozót. A visszavágón szintén a kezdőcsapat tagja volt, és emlékszem, nem ment neki a játék, a közönség nagy része már követelte a cseréjét, de szerencsére Herczeg András kitartott mellette: megvárta ugyanis, míg a 70. percben belövi a győztes gólt, és csak utána cserélte le. A győzelemmel már bebiztosítottuk helyünket az európai kupák őszi csoportkörében, az volt a kérdés, hogy az elitligának számító BL-ben, vagy az átalakított EL-ben folytatjuk-e. A Levszki elleni párharc a debreceni labdarúgás egyik legszebb ékköve, nem is nagyon kell ecsetelni, hogy miért. A parádés eredményből Coulibaly is kivette a részét, a visszavágón ugyanis Varga Józsi bombájánál ő készítette le a játékszert.
Teljesült tehát azon álma Coulibalynak, hogy a BL-ben szerepeljen, így aligha bánta meg, hogy Debrecenbe szerződött. A BL csoportkörében betalált a Fiorentina ellen oda-vissza, ezzel Rudolf Gergellyel párban a csapat házi gólkirályai voltak a legrangosabb sorozatban. Eközben a bajnokságban is menetelt a csapat ötödik bajnoki címe felé, méghozzá Adamo vezérletével: a szezon során 14 gólig és 7 gólpasszig jutott az NB I-ben, a csapat pedig drámai körülmények között szerezte meg a hőn áhított bajnoki trófeát az utolsó fordulóban. És hogy teljes legyen az összkép, sikerült behúzni a Magyar Kupát is, a Zalaegerszeg elleni győztes kupadöntőn Coulibaly volt a hős (nem utoljára), két gólja és egy gólpassza jelentette a 3-2-es sikerünket.
Az ezt követő idény nem sikerült a csapat számára, bár az Európa Liga csoportkörében megmérettethettük magunkat, a bajnokságban szenvedtünk, és lemaradtunk a dobogóról, ezzel együtt pedig a nemzetközi kupáról is. Coulibalynak viszont egyénileg ez is egy jónak mondható éve volt, a bajnokságban ezúttal is 14 találatig jutott, e mellé négy gólpassz társult, ezzel zsinórban másodszor lett a csapat házi gólkirálya. A 2011-2012-es szezonnak tehát nyugodtan vághattunk neki, méghozzá új edzővel, Kondás Elemérrel. A történetet ismerjük, megismételhetetlennek tűnő sorozatot letudva veretlenül lett bajnok a DVSC, mellé pedig elhódította a Magyar Kupa serleget is. Előbbiben elévülhetetlen érdemei voltak Coulibalynak a 20 gólja miatt, amivel egyébként az NB I gólkirályi címét is elhódította, utóbbi sorozatban viszont kis híján negatív hős lett, az MTK elleni kupadöntőn ugyanis elhibázta a döntő tizenegyest a büntetőpárbajban, amivel már megnyerhettük volna a trófeát, de szerencsére nem ezen múlott a sikerünk.
A következő szezonnak tehát ismét címvédőként vághattunk neki, és ezúttal is megmérettethettük magunkat a Bajnokok Ligájában. Ezúttal viszont nem volt szerencsénk, a harmadik körben a BATE búcsúztatott minket, de egy körrel korábban, az albán Skenderbeu 3-1-es kiejtéséhez elengedhetetlen volt Coulibaly két találata. A bajnokságban sajnos ezúttal is bukdácsoltunk, nem jöttek az eredmények, de ez csak a csapatra volt igaz, Adamo ugyanis továbbra is szárnyalt: a bajnoki pontvadászatban 18 góljával ismét gólkirályi címet szerzett, zsinórban a másodikat (Coulibalyn kívül DVSC játékos csak egyszer volt az NB I gólkirálya, Melis Béla 1988-ban gyűjtötte be ezt a címet), a csapatnak pedig zsinórban negyedik éve volt a házi gólkirálya. Pályafutása csúcsán járt, a koronát pedig a kupadöntőn tette fel debreceni teljesítményére: a Győr elleni finálét egymaga nyerte meg a DVSC-nek, két olyan góllal, amilyet csak ő tudott lőni kis hazánkban.
Hozzátartozik Coulibalyhoz, hogy nem volt egy könnyű eset, rengeteg balhé árnyékolta be debreceni pályafutását. A nyári és téli szünetek utáni folyamatos késések, a nem megfelelő hozzáállás, és a sajtón keresztül történő üzengetés mind-mind sötét folt az ő karrierjében. Mivel 2013-ban lejárt a szerződése, így távozása előtt is hosszas huzavona volt, hogy marad-e, vagy távozik, sokáig azt sem lehetett tudni, hogy ha megy, akkor hova igazol. Végül a távozás mellett döntött, és teljesült nagy álma, ugyanis a Francia profi ligába szerződhetett, nevezetesen a másodosztályban szereplő Lenshez.
A francia másodosztályban 31 meccsen 6 találatig jutott, csapatával pedig kiharcolta a feljutást, így 33 évesen adatott meg neki, hogy pályára léphessen hazája élvonalában, a Ligue 1-ben. Alapembernek számított a Lensban, 33 bajnokin négyszer volt eredményes, legemlékezetesebb találata alighanem a bajnok PSG elleni hazai mérkőzésen történt szólója utáni gólja volt. A Lens viszont kiesett az élvonalból, Coulibalynak pedig lejárt a szerződése, Debrecenből eligazolásakor viszont ígéretet tett arra, hogy két év múlva visszatér, így vártuk a fejleményeket. Tavaly nyáron többször is feltűnt Debrecenben, megegyezni azonban sosem sikerült vele, és amikor már úgy tűnt, hogy nem lesz az egészből semmi, akkor végül október végén kötött 1+1 éves szerződést a klubbal. A sok kihagyás nem tett jót neki, fizikálisan teljesen leépült, így az ősszel kevés hasznát vettük, bíztunk abban, hogy a télen felépíti magát, és produkál egy parádés tavaszt. Ez azonban sajnos elmaradt, Coulibaly már megközelíteni sem tudta régi önmagát, a bizonyításra pedig nagyon kevés lehetőséget kapott, az utolsó hónapokban már csak az NB III-as csapatban lépett pályára. Így nem volt meglepő, mikor Szima Gábor bejelentette, hogy nem él opciós jogával a klub, nevezetesen nem hosszabbítja meg a lejáró szerződését Coulibalynak, így a DVSC történetének második legeredményesebb játékosa végleg távozik a Lokitól ezen a nyáron.
Nem győzzük hangsúlyozni, hogy mekkora értékkel bír az, ha valakit beválasztunk a büszkeségeink közé, és aki végignézi a névsort, az láthatja, hogy tényleg csak azok kaptak itt helyet, akik nagyon sokat tettek a klubért. Coulibaly mindig is egy vitatott személy volt nem csak Debrecenben, hanem egész Magyarországon, de a pályán mutatott teljesítményét nem érhette kritika sosem. Az a játékos, aki négy év alatt négyszer volt a csapat házi gólkirálya, aki kétszer nyerte el az NB I gólkirályi címét, aki két bajnoki címhez, két kupagyőzelemhez, és egy Bajnokok Ligája csoportkörhöz segítette a DVSC-t, arra igenis büszkék vagyunk. Ezekkel a sorokkal kívánunk sok sikert Adamonak a további pályafutásához, illetve civil életéhez.
