LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Nagyító alatt: Spartak Myjava

Már javában zajlik a felkészülés a következő bajnoki szezonra a bajnoki bronzérmes lokisták portáján, akik némileg a nyári Európa Bajnokság árnyékában edzenek. Ha már EB, akkor június 10-én indul el útjára a labda a gallok földjén, de minket a magyar válogatotton túl még érdekelhet egy másik dátum is: ez pedig június 20-a. Ekkor ugyanis a svájci Nyonban pörögnek majd a műanyag golyók és egyúttal kiderül, hogy a magyar kupacsapataink számára milyen hosszú lesz az EL illetve a BL selejtezős kirándulás.

spm

Ne szaladjunk ennyire előre, mivel nem ártana addig még az edzések és felmérések között egy-egy „nevesebb” ellenfél ellenében próbára tenni magunkat és az esetleges finomhangolásokat megtenni. Nos, annyit már tudunk az eddigi felkészülési menetrendünkből, hogy szlovák élvonalbeli csapatok lesznek ezek az előbb említett jegyzettebb edzőpartnerek. Sorrendben először a bronzérmes Spartak Myjava majd a számunkra ismertebb Zemplin Mihalovce és végül a Ruzomberok együttese zárja jelen állás szerint a „felvidéki heteket” a Hajdúságban. A sors fintora folytán egyébként még az is megeshet, hogy a június 11-i ellenfelünkkel összecsapunk az EL selejtezőjében is. Ebből az apropóból ismerjük meg jobban a szlovák első osztály bronzérmesét.

A Loki idei első edzőpartnere a szlovákiai Miava városából érkezik, amelyet ha pontosan be szeretnénk határolni, akkor Vágújhely és Szenice között helyezkedik el és a Miava folyó partján fekszik. Jelenleg a szlovák első osztályban szerepelnek és a hazai pálya számukra a 2709 főt befogadó Stadium Myjava, amelyet még jó indulattal sem lehetne ékszerdoboznak vagy éppen oroszlánbarlangnak nevezni. Ami a miavai csapatot illeti, 1920-as alapítási dátumával egy patinásnak mondható egyesületről van szó, hiszen az idei bajnok AS Trencin (Trencsén) hozzájuk képest még gyerekcipőben jár 1992-es alapításával. A fekete–fehér dresszt viselő Spartak csapatát 1920.augusztus 8.-án alapította Samuel Vrablica nevezetű helyi üzletember SK Myjava néven, aki egyébként a klub első elnöke és egy legnagyobb patronálója volt. Jó 10 évvel később, 1931-ban megépült az első stadionjuk, köszönhetően a helyiek összefogásának, hiszen a korabeli históriás könyvek szerint a csapat szimpatizánsai és a játékosok is segédkeztek az építésnél.

4100_Myjava 01

Az 1937-38-as években új szelek fújtak arrafelé, hiszen a városba költözött a pozsonyligetfalui TAUS, amely épületszerelvények gyártására szakosodott és a gyár munkásaiból verbuváltak újfent maguknak csapatot. Az első edzőjük Anton Král volt, akinek vezetésével a Myjava divízióban harcoltak a pontokért több-kevesebb sikerrel. Aztán 1943-ban a helyi közgyűlés úgy határozott, hogy a jobb eredmények érdekében felújítják a meglévő futballpályát és ezáltal sportkomplexumot létesítenek Miavában, amely már ezúttal füves pályát is kapott 1954-ben, amely korszakalkotó megoldás volt akkoriban. Egy embert mindenképpen érdemes megemlíteni a nem olyan régmúltból, ő pedig a korábban a szenicai utánpótlást is gardírozó Miroslav Hainc, akinek a segítségével a 1996-1997-es szezonban a harmadik ligából feljutottak a Vágsellyével egyetemben a második ligába, majd egy év múlva kiestek a Jaroslav Kravárik-Frantisek Sasák edződuóval a kispadon. Azt hiszem az ő nevüket nem igazán foglalhatták imába a helyiek.

Nem úgy Hainc mesterét, akire újfent rábízták a „tűzoltó szerepet” és miután hagyták is dolgozni, a 2011-2012-es szezonban beérett munkájának a gyümölcse, mivel 71 megszerzett pontjuknak köszönhetően az első helyezést szerezték meg és feljutottak az első ligába. Jelenleg is az első osztályon utaznak, sőt, a mögöttük hagyott szezont megkoronázták egy bronzéremmel, amit az ex-besztercebányai sikeredző, Norbert Hrncár és „jobbkeze” Ricard Hoger hoztak össze. Ez pedig vitathatatlanul a klub legnagyobb eredményének számít, hiszen ezáltal kvalifikálták magukat az Európa Ligába a Kopiniciarik.

8f970244-ed83-4231-b82f-a927a9bfaa9d

Öröm az ürömben ugyanakkor, hogy a tulajdonosnak, Pavel Halabrínnak (aki nem mellesleg a város polgármestere) új edzőt kellett keresnie, hiszen az említett edző páros tovább állt az amúgy a miavaiakkal jó kapcsolatot ápoló rózsahegyi MFK Ruzomberok csapatához. A gyors edző keresés sikerrel zárult, hiszen Radványi Miklós lett az új vezetőedző, aki június 13.-án kezdi meg majd a közös munkát a lipóti edzőtáborban az új csapatával. A dunaszerdahelyi születésű tréner legutóbb a cseh Frydek-Místek csapatát gardírozta, de korábban a DAC-ot kétszer is edzette, valamint a Bőcs és a Révkomárom szakmai munkájáért is felelős volt. Amit még érdemes tudni a fekete-fehérekről, hogy igen erőteljes rivalizálnak a szomszédvár FK Senica csapatával, olyannyira, hogy kettejük párharca a szlovák labdarúgásban kiérdemelte az igen dallamos „záhorácko-kopaničiarske derby” kifejezést.

Ami a játékoskeretüket illeti, mindössze egy szerb és egy cseh légiósuk van, a többi játékosuk szlovák nemzetiségű. Legveszélyesebb és egyben legeredményesebb játékosuk érdekes módon nem egy csatár, hanem a 11 gólos Peter Sladek, aki támadó középpályás poszton játszik, de a 6 gólos cseh szélső, Daniel Erik, illetve az 5 gólos támadó, Stefan Pekár is egyaránt erőssége a Myjavának, hiszen mindketten 5-5 gólpasszt is adtak. Egy szó mint száz, egy igazi erőfelmérő lehet a szombati meccs a Lokomotívnak. Tehát jöhet a bronzosok csatája szombaton.