A héten kezdődő 2017-2018-as szezonban is folytatjuk Power Rankings sorozatunkat, azaz bizonyos időközönként rangsoroljuk az NB I csapatait az aktuális forma, és a szubjektív véleményünk alapján. Az első rész mindig különleges, hiszen innentől kezdve ehhez viszonyítunk, ez lesz a mérleg nyelve a szezon végén. Így aztán alaposan meggondoltuk, hogy melyik csapatot hányadik helyre jósoltuk.
Hat szerkesztő összeállította a saját sorrendjét, ezek átlaga adja a végleges sorrendet. A csapatok neve után a tavalyi helyezésük olvasható zárójelben.
1. Videoton (2.)
Én személy szerint továbbra is tartom, óriási blama, hogy a Vidi nem tudta tavaly megnyerni a bajnokságot. Igaz, hogy volt egy erőn felül teljesítő Honvéd és Vasas, de a Fradi hamar kiszállt a versengésből, és a keretük játékerejét ismerve egyértelműen ők voltak az esélyesek. Idén újra nekifuthatnak, és most talán révbe is érhetnek: a tavalyi két meglepetéscsapat idén nem fog annyira brillírozni a korai kezdés, és a kezdeti többlet meccsterhelés miatt (ami a Vasast már nem is érinti), a Fradi pedig idén is nagy talány lesz, így ennek a szezonnak a Videoton a fő aranyesélyese.
2. Ferencváros (4.)
Érdekes a Fradi helyzete, igazoltak nagy neveket idén is, de továbbra is talány, hogy miért nem képesek úgy szerepelni, ahogy ilyen kerettel illene. Thomas Doll személye már régóta megosztó a zöld-fehéreknél, szerintem egy edzőcsere rájuk férne, és felfrissíthetné őket. Nem kell amiatt tartaniuk, hogy a nemzetközi menetelés miatt nem fogják bírni a kettős terhelést, ugyanis a következő kör vélhetően a végállomás lesz a számukra. Ettől függetlenül nem érezzük, hogy a bajnoki címért idén versenyben lehetnének.
3. Felcsút (újonc)
Ezt még leírni is rossz… Visszatért a mindenki által gyűlölt, mesterségesen létrehozott és állami pénzen üzemeltetett „akadémia”. És nem is bízzák a véletlenre, ugyanis komoly vásárlásba kezdtek, gyakorlatilag a fél NB I-et felvásárolták. Mindezek mellé még egy magyar szinten jónak mondható edzőjük is van, aki láttuk, hogy tavaly ősszel mit hozott ki a Mezőkövesdből. Így aztán hiába a rengeteg új játékos, Pinyő hamar csapatot faraghat belőlük. Lehet, hogy jócskán túlbecsüljük őket, de a keretük alapján simán befuthatnak a harmadik helyre – reméljük, hogy tévedni fogunk.
4. Honvéd (1.)
Furcsa ezt mondani, de a címvédő idén még a dobogóért sem biztos, hogy harcban lesz. Óriási veszteség volt a Kispesten Marco Rossi távozása, és kérdéses, hogy a BL meccsek mellett hogy bírják majd a szezon elején a bajnoki meccseket is. Még ha ki is esnek, akkor is rámegy erre 2-3 fordulójuk, ami rögtön meghatározhatja a teljes további szezont. Óriási kérdés, hogy az új holland edzővel milyen lesz majd a Honvéd, de aligha fogja Rossi mentalitását és stílusát továbbvinni, pedig épp annak köszönhetően szerezték meg a bajnoki címet az előző kiírásban.
5. Vasas (3.)
A Vasas bőven erőn felül szerepelt az előző szezonban, és bár ősszel még a bajnoki címért is versenyben voltak, aligha elégedetlenek a harmadik helyezéssel és a kupadöntős szerepléssel. Azt hiszem nem kockáztatok, ha kijelentem, hogy idén nem fognak ilyen jó évet futni. Már tavasszal is jócskán bukdácsoltam, ám mert a riválisok is folyamatosan hullajtották a pontokat, végül befutottak a harmadik helyre. Idén viszont korábban kellett kezdeniük az Európa Liga miatt, és a keretük sem erősödött sokat. Kiesési gondjaik nem lesznek, viszont a dobogóért idén nem lesznek harcban.
6. Újpest (7.)
A legnehezebb dolgunk az Újpesttel van, hiszen hosszú idő után újra igazolhattak, és ezt ki is használták, rengeteget változott a keretük, kulcsemberek távoztak, azonban érkeztek is magyar szinten jónak mondható játékosok. Kérdés, hogy Vignjevics tud-e belőlük hamar egységes csapatot faragni, vagy az idei szezon még rámegy az építkezésre. A tavalyinál biztosan jobban fognak szerepelni, de azért vérmesebb reményeik még aligha lehetnek idén, pláne ha a címercsere miatt elvesztik a szurkolóik támogatását is.
7. Haladás (6.)
A bajnokság egyik leghektikusabb csapata évről évre a Haladás. Általában egy jó szezont egy rosszabb követi az esetükben. Tavaly jól szerepeltek, úgyhogy idén lehet, hogy hátrébb végeznek majd. Sok a fiatal a keretben, nem is nagyon igazoltak, így abból kell gazdálkodniuk, ami van nekik. Mészöly Géza viszont minden évben hozzá tudja adni azt a kis pluszt, ami ilyen esetben szükségeltetik. Kísértetiesen hasonlítanak amúgy ilyen szempontból a Pakshoz.
8. DVSC (8.)
A mi szereplésünket tekintve volt a legnagyobb egyet nem értés a szerkesztők között. Abban egyet értettünk, hogy kiesési gondjaink nem lesznek (és sajnos dobogós reményeink sem), viszont ezt leszámítva nagyon széles skálán lőttük be a lehetséges végső helyezésünket. Az optimistábban a 6., a pesszimistábbak a 10. helyre várják a Lokit, és egyet is tudok érteni ezzel a skálával, ahogy azt korábban is elmondtam, a nagy tülekedés miatt bárhol végezhetünk ebben a tartományban, még azt is meg merem kockáztatni, hogy talán feljebb is, egy kis szerencsével. Egyelőre nehéz belőni, hogy játékerőben hol leszünk, vélhetően 3-4 forduló választ ad erre a kérdésünkre is.
9. DVTK (10.)
Bódog Tamás megmentette a Diósgyőrt a kieséstől, és idén az ő mentalitásával aligha lesznek kiesési gondjai a Diósgyőrnek. Talán még alá is becsüljük őket, bár az is jellemző volt, hogy többet vártunk tőlük, mint ahol végül végeztek. Így aztán egyelőre egy stabil alsóházi-középcsapat titulus van kinézőben nekik, de annyira szoros lesz a mezőny, hogy simán elképzelhető, hogy ennél sokkal jobb helyen végeznek majd.
10. Paks (5.)
Minden évben alábecsüljük a Paks erejét, ez már-már LokiBlog hagyomány, de vélhetően nem csak mi vagyunk így velük. Tavaly is a tabella hátsó részére vártuk őket, ehhez képest befutottak az ötödik helyre. Évek óta alig igazolnak játékosokat, szinte minden évben gyengülnek egy picit, mégis van egy olyan magja a csapatnak, ahonnan ha 1-2 játékos kikerül, nem érzik meg, és pótolják őket fiatalokkal. Idén nagyon nagy tumultus várható a harmadiktól a tizedik helyik, így könnyen elképzelhető, hogy idén is alábecsüljük őket, de jelenleg úgy érezzük, hogy ebben az évben nem jön ki nekik a lépés.
11. Mezőkövesd (9.)
Tavaly hihetetlen módon menekült meg a Mezőkövesd a kieséstől, amihez kellett, hogy az utolsó fordulókra edzőt cseréljenek. A nyáron jócskán meggyengült a keretük, az erősítések pedig eddig nem szóltak olyan nagyot, így ebben a szezonban már nem biztos, hogy megússzák. Én személy szerint úgy érzem, hogy ők és a Balmazújváros is jócskán a mezőny mögött fog végezni, és idén nem lesz olyan kiélezett harc a bennmaradásért, mint tavaly volt.
12. Balmazújváros (újonc)
Minden szezonban van egy csapat, amely kilóg a mezőnyből lefelé, és simán kiesik. Ha visszatekintünk a korábbi évekre, mindig találunk rá példát: Gyirmót, Békéscsaba, Pápa, Kaposvár, Eger, Zalaegerszeg, Szolnok, Diósgyőr, REAC, Sopron… Ezek az elmúlt tíz szezon utolsó helyezettjei, akik kivétel nélkül nagyon simán búcsúztak, rendszerint már 5-6 (vagy még több) körrel a szezon vége előtt. Az az érzésünk, hogy idén ez a sors a Balmazújvárosra vall. A megye második NB I-es csapata nagy meglepetésre jutott fel az NB II-ből, és nem is nagyon erősítettek az élvonalra, a játékospolitikájuk a Gyirmótéhoz hajaz, ők is a feljutókkal vágtak neki a szezonnal, de hamar belátták, hogy így nem lesz meg a bennmaradás. Ráadásul a sikerkovács, Feczkó Tamás is elhagyta a csapatot, és az a Horváth Ferenc lett az utódja, aki tavaly a Diósgyőrt kis híján kiejtette. Mindezek fényében nem jósolunk nekik sok pontot a következő szezonban.