A rovat keretén belül besült igazolásokat elevenítünk fel. Azok a korábbi labdarúgóink kapják ezt a díjat, akiknek a leigazolása célszerűnek tűnt, nagy remények fűződtek hozzájuk, ám nem tudták beteljesíteni a küldetésüket, sőt kimondottan leszerepeltek. A 28. citromdíjasunk pedig nem más, mint Derick Chuka Ogbu.
A még mindig csak 27. életévében járó futballista a nigériai Port Harcourtban látta meg a napvilágot és miután az Eungu Rangers Football Club-ban megtanulta a futball csínját-bínját, ő is követte a módit, amit korábban több honfitársa is meglépett, mint például Jay-Jay Okocha is, hogy Európában is megmérettesse magát. Azonban hiába tesztelte őt a PSV Eindhoven, be kellett érnie a katari Umm-Salal csapatával. Innen viszont már az OH Leuven csapatához vezetett az útja és egész eddigi pályafutásának egyik legtermékenyebb időszaka ehhez a flamand városkához köthető, hiszen 54 mérkőzésen elért 16 gólja és 4 gólpassza felkeltette az akkoriban nagy terveket szövögető kolozsváriak figyelmét, és megszerezték a színes bőrű támadót, de a környezetváltozás nem igazán jött be neki, hiszen 26 meccsen elért 6 gólja és 4 forintos passza nem volt túl kielégítő a felek számára.
Ezért aztán kapva kaptak az alkalmon a CFR elöljárói, amikor a kínai élvonalban érdekelt Liaoning kinézte magának Chukát, és 1 millió euróért nyélbe is ütötték a transzfert. Itt aztán rá is tett még egy lapáttal az OHL-es teljesítményére, 24 góllal és 8 gólpasszal zárta két szezonját Kínában, majd országot váltott, és a J-League felé, Kofuba tette át a székhelyét. Ez pedig nagyon rossz döntésnek bizonyult, hiszen itt megsérült a térde és nem igazán tudott segíteni csapatának a gólszerzésben, hiszen 16 mérkőzésen 3 gól és 3 gólpasszos mutatót tudott felmutatni, így megvált tőle a Ventforet vezetősége. Mivel az utóbbi szezonokban rendre hadilábon álltunk a gólszerzéssel, kézenfekvőnek tűnt egy támadó leigazolása, és miután szabadon igazolható státusszal rendelkezett (ami esetünkben fél szerződés), tavaly szeptemberben alá is írt a Lokihoz.
Pedigréje alapján valóban mindenki komoly erősítésnek gondolta az ő leigazolását, csakhogy ekkor jött a svédcsavar a történetben, hiszen nem sokkal az aláírást követően kiderült, hogy egyhamar nem fog ő gólt lőni újdonsült csapatában, hiszen porcsérüléssel a térdében érkezett a cívisvárosba. E rémhír hallatán rögtön felmerült bennem az, hogy ugyan miért nem történt meg előtte egy tüzetes orvosi vizsgálat akkoriban, hogy mentesüljünk egy újabb besült igazolástól, de ez már amolyan lerágott csontnak tekinthető részemről. Erre ugyanis választ, vagy épeszű magyarázatot nem igen kaptunk volna a vezetéstől. Miután megúszta a retorziót a csatár, és megoperálták, sajnos szembesülhettünk a „Róka fogta Chuka” tipikus esetével, azaz patthelyzetbe került a klub, és nem volt elegendő góllövő csatárunk, ekkor igazolta le a klub ideiglenesen a veterán szlovák Róbert Vitteket. Ez a faramuci helyzet egészen az őszi szezon utolsó fordulójáig maradt, hiszen majd három hónapot kellett várnunk a bemutatkozására az Újpest elleni idegenbeli 2-0-s vereség alkalmával.
A téli bajnoki pauza alatt felröppentek olyan hírek is, hogy az ősszel parkoló pályán rekedt centerért korábbi kínai csapata, a Liaoning nem sajnált volna 1 millió dollárt sem, de végül, ha igazak a hírek, Chuka családi okokra hivatkozva megvétózta az üzletet és maradt az öreg kontinensen. Ezt követően végigcsinálta a téli felkészülést, az első 5 tavaszi fordulóban szerepet is kapott és legjobban a Diósgyőr elleni 3-0 alkalmával játszott, de ott sem góllövő erényeit csillogtatta, hanem a harciasságát a középpályán. Ezt követően a paksiak elleni 3-1-es hazai zakó után kijátszotta magát a csapatból és már nem is sikerült visszaverekednie magát még a kispadra sem. Idén szeptemberben pedig megtörtént az, amit várni lehetett, nevezetesen hogy távozott a DVSC-től. Kár érte, hiszen benne is egyértelműen több volt, sajnálatos módon a sors fura fintora és az átigazolási szezon utolsó napjaiban végbemenő kapkodás miatt nem sikerült neki bizonyítani klasszisát nálunk semmilyen formában.
