Ezen a héten egy interjút olvashattok női kézilabdacsapatunk egyik meghatározó játékosával, Kelemen Évával! Szélsőnket pályafutásának kezdetéről, az elmúlt szezonokról, valamint az új idény céljairól kérdeztük.
Hol ismerkedtél meg a kézilabdával? Mikor döntötted el, hogy profi sportoló leszel?
10 éves koromban Kovács Gábornál kezdtem el kézilabdázni Füzesgyarmaton, ő szerettette meg velem a sportot. Olyannyira, hogy 2000-ben Békéscsabára kerültem, ahol magasabb szinten folytathattam a kézilabdázást. Soha nem gondoltam volna, hogy profi sportoló leszek, a játék szeretete, a csapattal elért sikerek által mindig újabb és újabb célok fogalmazódtak meg bennem.
Hosszú éveket töltöttél el Békéscsabán. 2014-ben igazoltál a DVSC-hez, milyen érvek szóltak a Loki mellett?
Úgy éreztem, hogy 14 év után eljött a váltás ideje. Mindenképp szerettem volna kipróbálni magam egy másik csapatban, közösségben. Új impulzusokra, kihívásokra vágytam. A Loki csapata volt számomra a legszimpatikusabb, ezért is döntöttem a DVSC mellett, amit a mai napig nem bántam meg.
Ellenfélként megtapasztalhattad, milyen hangulat fogadja a csapatokat a Hódosban, milyen benyomásaid voltak mikor még csabai színekben játszottál a Debrecen ellen?
A Loki-Előre derbik mindig helyi rangadónak számítanak, remek, parázs hangulattal. Ellenfélként nem volt túl kellemes a Hódosban játszani, de a sors fintora, hogy életem első NB I-es mérkőzését itt, Debrecenben játszhattam.
Hogyan emlékszel vissza az első DVSC-ben lejátszott mérkőzésedre?
Természetesen nagyon izgultam, bennem volt a bizonyítási vágy. A Vác ellen játszottunk, sajnos egy góllal kikaptunk, de ennek ellenére a szurkolók végig mellettünk voltak. A vereséget leszámítva nagyon jó élmény volt.
A 2015-2016-os bajnokságban 28 meccsen 53 gólt szereztél, a 2016-2017-es szezonban 26 meccsen 74 gólt értél el. Miben fejlődtél leginkább?
Szélsőként is időre volt szükségem mire felvettem a játék ritmusát, megszoktam a játékosok mozgását, az új taktikai elemeket. A tavalyi idényben több játéklehetőséget is kaptam, jobban ki tudtam használni a helyzeteimet.
A 2015-16-os szezon végén Az Év Közönségdíjasa lettél, a 2016-17-es szezonra pedig csapatkapitánynak választottak meg. Hogyan értékelnéd az elmúlt két évet?
Számomra ez nagyon megtisztelő és felemelő érzés a mai napig. Összességében azt mondhatom elégedett vagyok, nagyon sokat tanultam, fejlődtem. Rengeteg dolgoztunk ebben az elmúlt két évben, amelynek többek között egy Magyar Kupa Bronzérem lett a gyümölcse.
Az előző idény csúcspontja a Magyar Kupában volt!
A tavalyi szezonban a Magyar Kupa sorozat volt az amiben igazán sikeresek voltunk. Végig küzdelmes meccseket játszottunk, az Érd ellen fantasztikus játékkal jutottunk a MK négyes döntőjébe. A Győr ellen nem igazán tudtunk sok mindent megvalósítani az elődöntőben, de a Dunaújváros elleni bronz csata a mai napig felejthetetlen sikerélmény. Idén is bízok a szerencsés sorsolásban, és a tavalyihoz hasonló sikeres szereplésben.
Tavaly a Nantes ellen nem sikerült továbbjutni az EHF kupában, most a lengyel Zaglebie Lubin vagy a svájci LK Zug Handball lesz a DVSC-TVP ellenfele. Mit vársz a nemzetközi kupában, meddig juthat el a csapat?
Sajnos a tavalyi nemzetközi kupaszereplésünk rövidre sikeredett. Nagy csalódásként éltük meg, ezért idén mindenképpen szeretnénk tovább jutni, és a csoportkörig menetelni. Októberig még nagyon sok fontos mérkőzésünk lesz, mindig csak az aktuálisan következő mérkőzésre koncentrálunk.
Alaposan átalakult a keret, hogyan látod, az új játékosokkal milyen szezont zárhat majd a DVSC?
Igen, alaposan átalakult a csapat szerkezete, hiszen a belső emberek szinte teljesen kicserélődtek. Úgy érzem az új játékosok profi szemléletűek, lelkesek, pozitív mentalitással rendelkeznek, mindenképp erősítést jelentenek. Igaz, ez majd csak a bajnokság alatt fog 100%-ban megmutatkozni, de én abszolút pozitív vagyok. Bízom benne, hogy minél előkelőbb helyen tudunk végezni a bajnokságban.
Mivel lennél elégedett a szezon végén? Mi a célkitűzésed?
Idén is több fronton kell helytálltunk. A bajnokságban mindenképp szeretnénk a tavalyi 7. helyezésnél előrébb végezni, nemzetközi szinten minél tovább menetelni, illetve a Magyar Kupában a fináléig eljutni, bár ez sokszor annak a függvénye is, hogy kit kapunk ellenfélként. Az előző szezon teli volt hullámvölgyekkel, ezért idén kiegyensúlyozottabb teljesítményt várok a csapattól és saját magamtól is.
Melyik meccsre emlékszel vissza legszívesebben az elmúlt három évben?
Ez egy fogós kérdés, mert nagyon sok szép élményem van. Azonban ha ki kellene egyet emelnem, az elmúlt szezonban az Érd elleni itthoni Magyar Kupa meccs, amivel bejutottunk a MK négyes döntőbe.
Sok sikert, sérülésmentes pályafutást kívánunk továbbra is piros-fehérben!
Következő mérkőzés:
K&H Liga, Női NB I, 1. forduló
Kecskeméti NKSE – DVSC-TVP
2017. 09.09., 17:00, Kecskemét
Messzi István Sportcsarnok
Néhány információ a KNKSE csapatáról: A hírös városi alakulat az NBI/B-ben a PC Trade Szeged KKSE együttesét megelőzve szerezte meg a bajnoki címet, és ezzel a jogot, hogy a legmagasabb osztályban indulhasson a 2017-2018-as idényben. Keretük alaposan kicserélődött, a magyar bajnokságból igazoltak olyan játékosokat akik nem tudtak meghatározó szerepet betölteni előző klubjuknál. Ismerős nevekkel is találkozhatunk a csapatok összeállításait olvasgatva, jelenleg a Kecskemét csapatát erősíti a DVSC nevelésű balátlövő, Siska Pálma. Valamint a Lokiban is megforduló Karalyos Orsi is az újoncnál tölti el ezt idényét. Hazai mérkőzésieket a Messzi István Sportcsarnokban rendezik, ahol az MK négyes döntőjét is játszották. Elmondható tehát, hogy Horváth-Pásztorék ismerős terepre látogatnak, ahol bár a Győrtől nagyon kikaptak (ott is 20 góllal), de másnap a Dunaújváros ellen iskolajátékot bemutatva megszerezték a Tiselj éra első érmét! Az ellenfél ezúttal viszont a Marosán György által vezetett KNKSE csapata lesz.
Mindent bele csajok! Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!