LOKOMOTIVBLOG | A DVSC SZURKOLÓI BLOGJA

Erősorrend a csoportkör után | VB 2018

Befejeződtek a csoportkör küzdelmei a 2018-as világbajnokságon, ami azt jelenti, hogy a mezőny felétől elbúcsúztunk, kialakultak az ágak az egyenes kieséses szakaszban, tehát nagyjából már körvonalazódnak az erőviszonyok, illetve az, hogy kik a fő esélyesek. Szombattól tehát kezdetét veszi a vb lényegi része, mi pedig a jól ismert power rankings sémáját követve felállítottuk az erősorrendet a versenyben maradt csapatok között.

A sorrend kialakításánál első sorban az eddig mutatott játék és az eredményesség volt a döntő szempont, de természetesen figyelembe vettük a kialakult párharcokat, valamint későbbi ágakat is. Haladjunk ezúttal hátulról előrefelé!

16. Japán

Az egyetlen ázsiai csapat a 16 között, ráadásul szerencsés körülmények között, kevesebb sárga lapjának köszönhetően előzte meg Szenegált. Belgium túl nagy falat lesz nekik, talán az egyetlen olyan párharc lesz az övék a nyolcaddöntőben, amit előre lefutottnak tekinthetünk.

15. Dánia

A C csoportban Franciaország mögött jutottak tovább meglehetősen visszafogott teljesítménnyel, hiszen csak Perut tudták legyőzni, őket is némi szerencsével. Ellenfelük, a horvát válogatott ellenben simán nyerte meg a halálcsoportnak titulált D jelű kvartettet, így Eriksenéknek ez lehet a végállomás.

14. Oroszország

A házigazda oroszok nagyon bekezdtek, ám hamar kiderült, hogy csak könnyű ellenfeleik voltak. Az Uruguay elleni csoportrangadón csúnyán alulmaradtak, a spanyolok ellen pedig nincs is sok sanszuk.

13. Mexikó

Az idei vb meglepetéscsapatának indultak a mexikóiak, ám végül Dél-Korea segítségére is szükségük volt, hogy végül ne zúgjanak ki a csoportkörből. Úgy tűnik, hogy ezúttal is a 16 között fogy el a szufla, Brazília ellen nem esélytelenek, de a papírforma alapján nem ők fognak továbbjutni.

12. Argentína

Két forduló után úgy tűnt, hogy Messiék már a csoportkörből búcsúzni kényszerülnek, és a Nigéria elleni ki-ki meccsen is az utolsó pillanatig izgulniuk kellett. Végül behúzták azt a meccset, és a horvátok is kikaparták nekik a gesztenyét Izland legyőzésével, így készülhetnek a franciák elleni nyolcaddöntőre. A problémák ettől még megmaradtak, és egyáltalán nem tűnnek egységes csapatnak, vélhetően a legjobb 16 lesz nekik a végső állomás.

11. Svédország

Az olaszok kárára kijutott északiaktól nem sokat vártunk az F csoportban, a németek elleni utolsó pillanatos vereség után pedig végképp úgy tűnt, hogy csak epizódszerep jut nekik, ám az utolsó fordulóban meglepetésre simán verték Mexikót, így csoportelsőként jutottak tovább, ráadásul Svájc személyében egy abszolút verhető ellenfelet kaptak. Egy ki-ki meccsen eldönthetik, hogy melyikük világbajnoksága legyen a vártnál sokkal szebb, de messzebb nem igen jutnak.

10. Anglia

Az angoloktól senki nem várt sokat ezen a vb-n, ám a harmatos csoportjukból könnyedén jutottak tovább. Az első komoly erőpróba mindjárt a 16 között vár rájuk Kolumbia személyében, és alighanem túl nagy falat lesz nekik Falcaoék serege.

9. Portugália

Ronaldoék elég hektikusan szerepeltek a csoportkörben, ám ne feledjük, hogy két éve hogy nyerték meg az Eb-t. Az Uruguay elleni nyolcaddöntőjük kimenetele megjósolhatatlan, nüansznyi különbségek dönthetnek, de Suarezék egységesebb és összeszedettebb csapatnak tűnnek.


8. Svájc

Elég visszafogott teljesítménnyel abszolválták a csoportkört a helvétek, de jól taktikáztak, mert legkönnyebb ellenfelet kapták a csoportelsők közül a svédek ellen. Ebben a párharcban ők az esélyesebbek, és az alattuk lévő ágról sem verhetetlen csapat érkezhet majd velük szembe.

7. Spanyolország

A vb előtt két nappal edzőt váltó spanyolok döcögősen abszolválták a csoportkört, egyelőre elmaradt a magabiztos játék tőlük. A tizenhat között a házigazdák ellen nem lesz egyszerű dolguk, de nem is megoldhatatlan feladat legyűrni Golovinékat.

6. Uruguay

A mezőny egyetlen csapata Uruguay, amely amellett, hogy száz százalékos, még csak gólt sem kapott idáig. Pedig az első két meccsüket nehezen nyerték meg, de úgy tűnik, hogy szándékosan így időzítették a formájukat. A portugálok ellen megszenvednek majd, de jó esélyük van továbblépni.

5. Brazília

Egyelőre a braziloktól sem láttunk lehengerlő játékot, de a csoportból könnyen jutottak tovább. Mexikó ellen nem lesz egyszerű dolguk, de erősebb a csapatuk, kérdés, hogy a Neymar-függőséget le tudják-e vetkőzni. Az igazi ki-ki meccs a nyolc között jöhet a belgák ellen.


4. Kolumbia

Vereséggel indítottak, utána viszont két győzelemmel javítottak, és csoportelsőként vannak ott a 16 között. Anglia ellen nem lesz könnyű dolguk, viszont nagyon könnyű ágra kerültek, ahonnan szépen be lehet gyalogolni a legjobb négy közé.

3. Franciaország

Erős kerettel utaztak Oroszországba a franciák, ám eddig a mutatott játék bőven elmarad a várakozásoktól. A csoportkört takaréklángon abszolválták, elképzelhető, hogy Uruguayhoz hasonlóan mostanra tartogatták a jó formát. Argentína személyében rögtön egy erős riválissal néznek majd szembe, és a nyolc között sem lenne könnyű dolguk az Uruguay-Portugália győztesével, mégis úgy érzem, hogy eljuthatnak a négyig is.


2. Horvátország

Az egyik legmagabiztosabb produkcióval a horvátok rukkoltak elő a csoportkörben, pedig a halálcsoportba sorsolták őket. Nigériát és Argentínát is simán győzték le, és az is belefért nekik, hogy Izland ellen már pihentessék a kulcsembereket, de erejüket mutatja, hogy azt a meccset is meg tudták nyerni. Kedvező ágon vannak, nem tartom elképzelhetetlennek azt sem, hogy ők lesznek az egyik döntős csapat.

1. Belgium

Belgium jelenleg a top favorit, meggyőző játékkal nyerték meg a G csoportot, még ha egyébként nem is számított egy erős kvartettnek. Ettől függetlenül nagyon erős a keretük, a nyolcaddöntőn simán túl kell jutniuk, utána viszont ki-ki meccsek következnek a felső ági csapatok ellen, ám úgy érzem, hogy lendületből végig roboghatnak a mezőnyön.

Tehát ahogy a listából látható, én jelen pillanatban egy Belgium – Franciaország és egy Horvátország – Kolumbia elődöntőt jósolok, ahonnan a belgákat és a horvátokat várom a döntőbe. Hamarosan kiderül, hogy tévedtem-e.