A Debrecen – Kisvárda mérkőzés előtt nem fűtött felfokozott várakozás. Ennek oka lehet az előző heti kupameccsen nyújtott gyengébb játék, a számtalan sérült a keretünkben, vagy a Kisvárda számomra üres múltja. Abban biztos voltam, hogy nehéz mérkőzés lesz, de nyernünk kell. Ez pedig még jobban meg fogja nehezíteni a helyzetünket – hiszen itthon, 2018-ban még csak a Diósgyőr ellen tudtunk nyerni hazai pályán…
A borús gondolatokat azonban nem elsősorban a mi eddigi gyengébb produkciónk (8 mérkőzésből csupán 2 győzelem), vagy a Kisvárda feltámadása (elmúlt 4 meccsen 8 pont) okozta, hanem a kezdőcsapatunk listája. A tizenegy játékosunk közül csupán hat olyan labdarúgó futott ki kezdőként a pályára, aki alapembernek számít (Nagy, Kinyik, Barna, Bódi, Varga, Haris). Gyorsan körbe is kérdeztem, ki mit tippel a szerkesztőtársaim közül. JuveFan 0-2, jómagam 1-1, Lucas 2-1, Enderson pedig 3-1-t tippelt. Enderson azért hozzátette, ez meglepetés eredmény lenne. Ekkor gondolkoztam el igazán azon, hogy milyen helyzetben is van a DVSC, ha hazai pályán egy újonc ellen, azt kell mondani, hogy meglepetés lenne egy kétgólos Loki győzelem.
Kezdésnek a kilátogató 2700 nézőt leszurkolta rendesen a 100 fős várdai had, a megalázottságunkat pedig csak tetézte, hogy évekkel ezelőtt pár mérkőzésen a Lokiban is futballozó Horváth Zoltán betalált a kapunkba, 0-1. A fenti négy tippben egy dolog közös volt, ami így meg is tötént: mindannyian arra számítottunk, hogy nem bírjuk ki kapott gól nélkül. Az eddigi 8 meccsünkön csupán kétszer nem kaptunk gólt (Felcsút, Diósgyőr), ez az arány pedig ezzel tovább romlott.
A 4-4-2-es hadrendünkön ettől függetlenül nem változtattunk. A szélekért Barna és Bódi, illetve Kusnyír és Varga felelt, a védelem és középpálya közepéért pedig Kinyik, Pávkovics, Haris és Csősz. Két támadónk Szécsi és Bereczki volt. Bíztunk benne, hogy bizonyítják, hogy miért is kapták meg Herczeg András bizalmát.
Bár látszódott a játékosainkon, hogy dinamikusan játszanak és igyekeznek gyorsan egyenlíteni, a kulcsszituációkban feltűnően nem jutottunk el lövésig, igazából az első félidőben nem is nagyon tettük próbára a 34 éves brazil kapust, Felipe Dos Santost. Pedig helyzeteket ügyesen alakítottunk ki, Varga feltűnően sok passzal kereste a társakat, és Bódira sem lehetett panasz. Mégis fájó volt nézni, hogy a súlyfelesleggel rendelkező idegenlégiós hadosztálynak nem tudjuk megmutatni, milyen a hajdúsági virtus. A félidőben a kisvárdai és magyar kötődéssel sem rendelkező csapat vezetett a Loki ellen, ahol a tizenegy labdarúgóból nyolc is saját nevelésűként lépett pályára.
A második félidő elején váltottunk is, Könyves és Takács be, Csősz és Bereczki le. Így Bódi behúzódott középre, Haris kicsit hátrébb került, szélre pedig Szécsi ment ki. A két csere nem csak azért volt nagyszerű döntés, mert minőségibb játékosok jöttek így be, hanem azért is, mert Csősz és Bereczki nyújtották a legfeledhetőbb hazai teljesítményt; ráadásul a váltással Bódi előtt is nagyobb területek nyílhattak meg.
Magunkhoz is ragadtuk a kezdeményezést, de talán a szurkolók is megdöbbentek, hogy Takács már az 55. percben betalált. Mesterien futott be egy Bódi ívelésre és végre kihasználta magasságát, gólt fejelt. 1-1!
Az plusz öröm volt, hogy a csapat nem állt le, ment tovább. Bár hozzá kell tenni, a Kisvárda egy szétesett csapat benyomását keltette, mintha nem is elsőosztályú klub lenne éppen. Már azon gondolkoztunk, hogyan tudták például 4-1-re verni a Haladást, amikor ismét betaláltunk. A meccs harmadik veszélyes szabadrúgását Bódi a kapufára lőtte, de a kipattanót Barna befejelte, ezzel megszerezve első NB I-es gólját. 2-1!
Még volt hátra 25 perc, a Kisvárda pedig próbálkozott pár támadással, Horváthnak volt is még lehetősége, úgyhogy Szécsi helyére érkezett Jovanovics és mintha egy csapásra stabilizálódtunk volna. Sokadik kontránkból végül Takács lőtte be a mindent eldöntő gólt. Az egyébként sok pontatlansággal játszó Könyvestől kapott egészen kitűnő indítást, majd elgurította a kifutó kapus mellett. 3-1!
Felemás találkozó volt, az első félidő már-már botrányosan gyenge volt, a második félidőben azonban a helyzeteink többségét végre gólra váltottuk, így megérdemelten nyertünk. A győzelem és a három pont nagyon fontos volt (ellenkező végkimenetel esetén most a 9. helyen lennénk, nem a felsőházban), de kérdés, ez a játék, ez a csapat elég-e a Fradi és a Paks ellen a következő két fordulóban. Nem titkolom: féltem a csapatunkat. Azonban az rendkívül jóleső érzés volt, hogy végre a C szektorhoz is kijöttek a játékosok pacsizni a mérkőzés végén! Nem is tudom, mikor volt ilyenben utoljára részünk a Nagyerdei Stadionban. Kívánságunk végre meghallgatásra talált, köszönet érte a fiúknak! Pedig nem volt igazán szurkolás a hazai oldalon, de ez is egy olyan gesztus, ami közelebb hozhatja a játékosokat a szurkolókkal, ezt pedig nagyra értékelem.
Osztályzatok

.












∼•∼



∼•∼





— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Csibu