Abban a tudatban léphetett pályára a DVSC SCHAEFFLER csütörtök este, hogy ha legyőzi a Dunaújvárost, abban az esetben biztos, hogy a hatodik helyen zárja az NB I-es pontvadászat 2018/2019-es idényét. Szerdán az EHF kupa döntőjében érdekelt Siófok magabiztosan győzte le az Alba Fehérvárt, ezzel pedig megteremtette annak a lehetőségét, hogy egy lépésnyire kerüljünk a kitűzött célunktól. Már az idény elejétől abban bíztunk, sikerül kiharcolni a nemzetközi szereplés jogát együttesünknek, most már kijelenthetjük: feladat teljesítve!
Vezetőedzőnk, Köstner Vilmos kedden ünnepelte 65. születésnapját, így el sem tudtunk képzelni szebb ajándékot, mint győzelemmel a zsebünkben megtenni az első lépést az EHF kupában való részvételért. Ellenfelünk legutóbb kikapott a Budaörstől, így kettőzött erővel készültek ellenünk, hogy azt a vereséget el lehessen felejteni. Sirián Szedi ellenfélként érkezett a Hódosba, ennek ellenére hatalmas tapsot kapott korábbi beállósunk. Fordított felállásban mondhatta el ugyanezt a Kovács-Bulath-Oguntoye trió, ők most a Lokit képviselve vették fel a kesztyűt volt csapatuk ellen. A találkozót megelőző percekben már ünnepi volt a hangulat, ugyanis a rangadó kezdődobását Tóvizi Petra nagypapája végezhette el hetvenedik születésnapja alkalmából. Hatalmas tapsot kapott, amikor odapattintotta a játékszert az unokájának. „Győzni kell ma!”, zúgott fel a debreceni B-középből a meccs első pillanataiban. Az első hazai találat a második perc végén érkezett Lotte Grigeltől, ekkor még nem sejthettük, hogy a következő huszonnyolc minutumban mindössze hat alkalommal rezdül a háló a DKKA kapuján.
A Kohász játékosai hatalmas lendülettel, elszántsággal vetették bele magukat a küzdelembe, eközben a debreceni lányok talán a Köstner-éra egyik leggyengébb első félidejével rukkoltak elő. Támadásban lassan, ötlettelenül kézilabdáztak a piros mezes hölgyek. Védekezésünk sem volt tökéletes, ám abban jelentősen kevesebb volt a hiba. A Dunaújváros magabiztosan tartotta előnyét, nem volt érdemi lehetőségünk az egyenlítésre. Vili bá időkérése után sem tudtunk megújulni, maradt a gyenge játék rengeteg pontatlansággal és hibával. Az első félidőt követően háromgólos hátrányban vonulhattak a csapatok az öltözőbe (7-10). A látottak alapján elgondolni sem tudtuk, hogy lett az egy héttel ezelőtti nagyszerű produktumból ilyen teljesítmény. Vili bá a sajtótájékoztatón azt mondta, a mostani Lokit még a tét nem feldobja hanem lenyomja, azon kell dolgozni hogy ez megváltozzon a jövőben.
A második félidőben szétszedjük őket, megmutatjuk, ne ábrándozzanak a vendégek arról, hogy ponttal vagy pontokkal távozhatnak. Gondoltuk ezt mi szurkolók a lelátón, és meggyőződésem, a lányok is ezt a forgatókönyvet fogadták volna el a legszívesebben. Ehhez azonban Szalai Babettéknak is volt hozzáfűzni valójuk. Teltek a percek, de mindig közbejött egy újabb bosszantó hiba, ha éppen sikerült volna felzárkózni. Bevallom őszintén, azt éreztem, ha reggelig játszunk sem tudjuk elkapni őket. Azonban hála a magasságosnak a megérzésem cserbenhagyott, szépen lassan felőröltük ellenfelünket, lélektanilag jobban bírtuk az utolsó perceket, ekkor jött előbb az egyenlítés, majd a későbbiekben a győztes gól. A lányok harcoltak, küzdöttek próbálkoztak, melyet végül siker koronázott. Kevesebb mint egy perc volt hátra, mikor Despotovic lövését védte ki Csapó Kyra, támadhatott a Kohász a győzelemért, már üvöltöttük a nézőtéren, hogy passzív a vendégek játéka, mire a bírók felemelték a kezüket már csak nagyjából húsz másodperc lehetett hátra. Szalai lövése messze elkerülte a kaput ám a labda maradt a DKKA csapatánál, ekkor öt passzra volt még lehetőségük. A sporik Szekerczést láttak szabálytalannak (szerintem lépéshiba), Jeca indította a Kovácsot, aki rohant a kapu irányába, közben Annát Ferenczy Fruzsina faultolta. Jobbátlövőnk továbbment majd ellőtte a labdát bő tíz méterről, a játékszer a kapuban kötött ki. Felharsant a dudaszó, megnyertük a meccset. Felrobbant a csarnok, elképesztő feszültség szabadult fel az edzőkből, a lányokból, a szurkolókból. Hirtelen fel sem fogtuk, hogy mi történt, tomboltunk örömünkben. Láthattuk a lányokat kicsi a rakást játszani. Felejthetetlen pillanatokat élhettünk át.
DVSC SCHAEFFLER – Dunaújvárosi Kohász KA 21:20 (7-10)
Ez a találkozó, ha pusztán a játékunkat nézzük, siralmasra sikerült, de a lányoknak jár az elismerés a küzdeni akarásukért, elszántságukért. Kovács Anna ismét hatalmasat játszott, egyértelműen csapatunk legjobbja volt jobbátlövőnk, aki most csattanós választ adott a DKKA vezetőségének.
Kritizálni a két bírót lehet leginkább, rengeteg kiállítást ítéltek meg, tördelték az amúgy is ingatag játékunkat, mezőnyben rendre a kárunkra tévedtek, hogy lehet az, hogy egy ilyen fontos meccsre két ilyen gyenge elméjűt küldenek? Egyrészt nem értem, miért kell negyvenöt, negyvenhat éves embereknek még az NB I-ben meccset adni, másrészt ha megnézzük Oláh Viktort, láthatjuk, hogy bőven van rajta 15-20 kiló súlyfelesleg. Olyan a mozgása, mint a porcelánboltba betévedt elefántnak. A mai kézilabdát nagy sebesség jellemzi, aminek a lekövetéséhez megfelelő kondíció kell, hogy jól tudja megítélni a helyzetet, akció közelben kellene lenni. Szeretném látni, hogy miféle követelményrendszere van a szövetségnek, ha ilyen kondival teljesíthető az „elvárt” szint. Ha a nézőtéren több mint ezer ember hördül fel, valamint Vili bá is reklamál, az nem lehet véletlen, de hagyjuk a sporikat. Örüljünk annak, hogy ez a két pont rengeteget ér számunkra! Győzelmünkkel kiharcoltuk, hogy hatodik helyen zárjuk a bajnokságot!
A mérkőzés előtt díjátadóra is sor került. Legjobb ifjúsági kézilabdázónk Poczetnyik Luca, a serdülő korosztályban pedig Panyi Krisztináé az elismerés. Tóvizi Petra pedig az idény közönségdíjasa, Vantara-Kelemen Évi lett az év játékosa, Kovács Anna csapatunk gólkirálynője. Távozó játékosainkról (Lotte Grigel, Anna Punko és Madalina Zamfirescu) jövő heti cikkemben írok részletesebben.
Hajrá Debrecen! Hajrá Loki!
Iceman
(képek: dvsckezilabda.hu)
