“Ha Messi nálunk játszana, mi nyertünk volna” – nyilatkozta egyszer Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője az argentin klasszisról, érzékeltetve, mennyit is jelenthet egy igazán jó (napot kifogó) játékos egy kiélezett helyzetben. Sajnos nekünk, Loki szurkolóknak az utóbbi időben ritkábban adatik meg, hogy kiemelkedő egyéni teljesítményeknek tapsolhassunk, de azért eléggé sok emlékünk lehet egykori (és jelenlegi) játékosainkkal kapcsolatban, amikor szinte egymaguk jelentették a különbséget az ellenfelünkhöz képest. A nosztalgiázás jegyében most ezeket a mérkőzéseket idézzük fel sorozatunkban, melynek harminckettedik részében korábbi szlovén csatárunk, a csak rövid ideig tündöklő Dalibor Volas következik.
2013 nyarán, Adamo Coulibaly távozása után igencsak nehéz helyzetben találta magát a klubvezetés: egy igazi gólvágót kellett volna hirtelen valahonnan leakasztani. Végül úgy tűnt, hogy Dalibor Volas lesz a megoldás a problémára, akinek a pedigréje eléggé biztató volt, és az első meccsein szépen termelte is a gólokat. Már akkor is feltűnő lehetett viszont az a tény, hogy könnyen beleszürkült, belelustult a mérkőzésekbe, ami eléggé rá tudta nyomni a bélyegét a játékára. Na, a Fradi elleni hazai rangadón pont nem ez történt. Azon a meccsen szemmel láthatólag feldobták a tömött lelátók, a hangulat, a presztízs: óriásit harcolt, és ami a legfontosabb: két góllal vette ki a részét a Fradi emlékezetes, 4-1-es kiütéséből.
Innentől viszont már inkább csak lefelé ívelt Volas debreceni karrierje. Hiába tűnt a nyilatkozatai alapján egy alázatos attitűddel rendelkező embernek, a pályán valahogy nem ezt az arcát láthattuk. Egyre ritkábban jutott lehetőséghez, és azzal egyre kevésbé tudott élni. Végül 2014 decemberében távozott a Lokitól, hogy aztán kacskaringós úton keresztül végül az olasz (félprofi) negyedosztályú Kras Repen csapatánál kössön ki. Kár érte, kiváló ügynök volt.
Hajrá Loki!
Enderson
