A Liverpool ellen belekóstoltunk az élfutballba, a Lyon ellen pedig a saját bőrünkön tapasztalhattuk, hogy ez bizony más kávéház. Egyelőre pont és rúgott gól nélkül álltunk a BL csoportkörében, a harmadik körben viszont a leginkább várt összecsapás következett abból a szempontból, hogy az európai mércével nem annyira kimagasló olasz Fiorentina ellen lehetett sanszunk a gólszerzésre, vagy akár arra is, hogy pontot, pontokat csípjünk. Ebben reménykedtünk, de azt nem hittük volna, hogy gólparádét látunk, és a szemünk előtt zajlik a csúcsfutball minden szépsége. Idézzük fel, hogy mi történt az őrültre sikeredett DVSC – Fiorentina összecsapáson!
A Puskás Stadionban ezúttal is teltház, 42 ezer szurkoló gyűlt össze, amiből valamivel több, mint 15 ezer ténylegesen debreceni szurkoló volt, akik ezúttal is vállalták az oda-vissza bő 500 km-es utazást a csapatért. Az olaszokat kb. 500 szurkolója kísérte el, és a hírek szerint a vendégszektorban jó néhány Újpest szurkoló is helyet foglalt, akik híresen jóban vannak a színrokonokkal… Nem valami szimpatikus húzás, de ez van, túléljük valahogy.
Ezúttal végre nagyjából az alapcsapatunkkal állhattunk ki, bár ez a mérkőzést megelőző napig bizonytalan volt. Mészáros és Rudolf játéka kérdéses volt, bár mindketten részt vettek a találkozót megelőző edzéseken, Leandro viszont betegség miatt kihagyta az utolsó edzést, így az ő szereplése sem volt biztos. Szerencsére azonban mindhárman vállalni tudták a játékot, így az egyetlen hiányzónk a hosszú időre megsérülő Máté volt. Herczeg András így pályára küldhette a pillanatnyilag legerősebb kezdőnket, elöl a hatékonynak mondható Rudolf-Coulibaly párossal. Prandelli mester is egyetlen játékost volt kénytelen nélkülözni, Marchionni nem volt bevethető sérülés miatt. A GIlardino-Mutu-Jovetic hármasból ezúttal a montenegrói maradt ki, a középpályán pedig Montolivo kapott pihenőt az alapemberek közül.
A Fiorentina kezdte a találkozót a skót Craig Thomson sípszavára, mégis mi produkáltunk álomkezdést: a második percben Leandro-Szakály-Rudolf volt a labda útja, apró termetű támadónk a tizenhatoshoz érve bepasszolta a labdát Coulibalynak, ő három védő szorításában kitette balra a tizenhatos vonalán ácsorgó Vargának, aki a labdakezelés után felnézett és mesterien ívelte át a hosszún berobbanó Czvitkovicsnak a labdát, aki senkitől sem zavartatva estében kapásból kotorta be a labdát Frey kapujába, 1-0 ide, megszereztük az első gólunkat a csoportkörben!
A bekapott gól egyáltalán nem fogta meg az olaszokat, akik rögtön magasabb sebességi fokozatba kapcsoltak. A lelátón még fel sem ocsúdtunk az önfeledt gólörömből, de máris egyenlítettek a violák: a hatodik percben Zanetti ívelt keresztbe egy labdát, a jobb oldalunkon meglepő módon a csapatkapitány, Dainelli tűnt fel, az élesen középre tett labdáját pedig Mutu pörgette be kapásból a kapunkba, 1-1. Komoly védekezési hiba volt, a gólszerzőt senki nem fogta.
Sajnos nem kellett sokat várni a következő vendégtalálatra sem. A tizedik percben jártunk még csak, amikor Vargas sistergős lövése a felső lécen csattant, de még mielőtt fellélegezhettünk volna, egy labdavesztés után Vargas ugratta ki Mutut, a védelmünk teljesen szétcsúszott, így a középen érkező Gilardinora nem jutott ember, ő pedig román csapattársa passzát kényelmesen lekezelhette és a kapunkba lőhette, 1-2. Ennél a gólnál Komlósi hibázott leginkább, aki kilépett a védelemből Vargas passza előtt, Mészárosnak így a labdát kapó Mutura kellett kihúzódnia, Leandro pedig későn eszmélt és már nem volt ideje beljebb tolódni Gilardinora.
Jöhetett volna egyből a slusszpoén, gyakorlatilag a középkezdésből Bodnár beadása után Coulibaly nem sokkal pörgetett a kapu mellé. Hihetetlen iramban zajlott a mérkőzés, 11 perc alatt láttunk 3 gólt, 1 kapufát és egy óriási helyzetet. Ugyanezt hozta a folytatás is, Czvitkovics passza után Varga Józsi lövését blokkolták a védők, majd egy Bodnár beadás után Mészáros elől tudtak felszabadítani a védők. Annyiból volt más ez a mérkőzés az előző két csoportmeccsünkhöz képest, hogy egyáltalán nem játszottunk alárendelt szerepben, nagyjából azonos arányban birtokolta a labdát a két csapat a meccs ezen szakaszában. Mindezek után hidegzuhanyként ért minket, hogy a 20. percben minden előzmény nélkül növelte előnyét a Fiorentina, ráadásul az eddigiek közül a legbosszantóbb módon. Pasqual előrevágott labdája Gilardinot találta meg Mészáros és Leandro szorításában, a labdalevétel pedig hiába nem volt pontos, védőink különböző testrészeiről valahogy elépattant a labda, így le tudta készíteni a második hullámban érkező Mutunak, aki futtából, kapásból nagy gólt ragasztott a kapunkba a kapufa érintésével, 1-3. Amit nem értettem (a szerencsétlenkedés mellett), hogy Mutu lövését miért nem próbálta meg blokkolni a védelmünk. Komlósi és Leandro is inkább elfordultak a lövés elől, ahelyett, hogy megpróbáltak volna belevetődni. Érthetetlen. Mint ahogy az is, hogy miképp érkezhetett ilyen szabadon a második hullámban a gólszerző.
Szerencsére még ezt követően sem adtuk fel és tovább rohamoztuk az olaszok kapuját. Előbb Rudolf egy labdaátvétel után egy lapos, távoli lövéssel tornáztatta meg Freyt, a 28. percben pedig óriási gólt ragasztott a francia portás hálójába: egy vendég bedobás után Leandro szerzett labdát az ellenfél térfelén, majd Rudolf elé tálalt a bal oldalon, aki addig cselezgetett, míg végül szinte a tizenhatos vonaláról a hosszúba nem tekert, 2-3! Kicsit hasonlított ez a találat a Levski ellen szerzett góljához, csak ez közelebbről, ámde nehezebb szögből született. Ezzel ismét visszajöttünk a meccsbe, nem volt még vége semminek!
A 30. percben kényszerű cserét kellett végrehajtanunk, Mészáros sérüléséből éppen csak felépülve vállalta a játékot, és nem is bírta tovább, így Szélesi Zoltán debütálhatott nemzetközi mérkőzésen a Lokiban. Elképesztően pechesek vagyunk a sérülésekkel a hátsó alakzatban, szinte egyik eddigi találkozót sem tudtuk végigjátszani a standard védősorunkkal, és ne feledjük, hogy alapvetően Szélesi is inkább szélső védő, mint belső. Továbbra is nagyon csapongó volt a mérkőzés, mindkét csapat könnyedén szaladt át az ellenfél középpályáján, gyakorlatilag egyik tizenhatostól a másikig folyt a játék. A 34. percben egy nagyon szép Rudolf-Varga-Coulibaly összjáték után szereztünk gólt, a dolog szépséghibája az volt, hogy francia támadónk lesről talált be. A 37. percben ismét kapitulált a védelmünk: Vargast szöktették a bal szélen, beadását Mutu kapásból lőtte kapura, Poleksic bravúrral védett, ám a kipattanóra egyedül Santana érkezett, ő pedig kapásból betekerte a feltápászkodó kapusunk mellett a labdát, 2-4. Vargasról Czvitkovics maradt le, középen Mutut megint Komlósi hagyta szabadon, a kipattanónál pedig mindenki lecövekelve bámulta, ahogy az argentin szélső gólt szerez. Újabb érthetetlen védekezés.
Rudolf nagyon élt elöl, nagy kedvvel játszott, nehezen tudták őt az olasz védők tartani. Egy ilyen lehetőség után addig cselezgetett, míg középen Vargát nem tudta lövőhelyzetbe hozni, de a lapos lövést könnyedén védte Frey. Ez volt egyébként a félidő utolsó érdemleges megmozdulása, egy őrült 45 percet tudhattunk magunk mögött. Mindkét csapat nyílt futballt játszott, amihez persze kellett a korai gólunk is, ugyanis nem vagyok benne biztos, hogy ennyire csipkedték volna magukat az olaszok, ha sokáig csendben zajlik a mérkőzés. Meghúzgáltuk az oroszlán bajszát, így pedig potyogtak a gólok. Támadásban nem, védekezésben viszont annál inkább kijöttek sajnos a minőségbeli különbségek a két csapat között. Herczeg András is elégedetlen volt a védekezésünkkel, a szünetben röviden így kommentálta az első játékrészt a pálya mellett a riporternek: „Úgy érzem túlságosan tiszteljük az ellenfelet, kevés a párharc, kevés az ütközés, sokkal agresszívebben és határozottabban kellene védekeznünk.” Hogy egyébként mennyire kiegyenlített első félidőt láttunk, azt a statisztika is alátámasztotta: 50-50%-os labdabirtoklás, 8/4 illetve 9/8 kapura lövés, és passzok számában, illetve pontosságban is hasonlóan teljesített a két csapat (122-153, 65-69%, ez az adat inkább az olaszokra nézve nem volt túl hízelgő).
A szünetben Prandelli cserélt, Zanetti helyett egy technikásabb, szervező típusú játékos állt be Montolivo személyében. A második játékrész egy 40 méteres Bodnár kísérlettel indult, de ez nem volt olyan jól eltalált, mint a Levski elleni. Majd rögtön utána Gilradino öt (!) védőnk között brusztolta ki a lehetőséget, a szélre kitett labdára ő érkezett középen egy csukafejessel, de célt tévesztett. A világbajnok olasz támadóval egyébként nem tudott mit kezdeni a védelmünk, nagyon jól fedezte a labdát minden helyzetben. Az 53. percben Donadel tűzött rá 30-ról egy legurított szabadrúgást, a középre tartó életerős lövés kijött Poleksicről. Az 54. percben a vendégek is kényszerű cserére kényszerültek a védelemben, a csapatkapitány Dainellit Natali váltotta. Egy percre rá pedig a menetrendszerű Szakály-Dombi cserét is megejtettük.
A második játékrész már-már unalmasan csordogált az első félidei sziporkázáshoz képest. A meccs ezen szakaszában érződött, hogy nem tudjuk tartani azt az iramot, amit az első negyvenöt percben diktáltunk, több játékosunkon is érződött a fáradtság. Coulibaly többször bántóan egyedül volt elöl, nem volt esélye a védők gyűrűjében helyzetbe kerülni. A 67. percben Czvitkovics villant egy távoli lövéssel, ám a lapos, csapódó lövését kiszedte a rövidből Frey. Eközben az olaszok kihasználták az utolsó cseréjüket is, a negyedik gólt szerző Santanát Jörgensen váltotta. A vendégek kényelmesen passzolgattak kétgólos előnyük tudatában, nekik nem volt sürgős helyzeteket kialakítani. A meccsnek nagyon jót tett volna egy újabb debreceni találat ebben a periódusban. Továbbra is sokat birtokoltuk a labdát, de helyzetet nem tudtunk kialakítani.
A 77. percben felszisszentünk, Dombi megpattanó beadása után Coulibaly kapásból lőtte kapura az elé pattanó labdát, sajnos az oldalhálóban kötött ki a lövés. A 80. percben ismét Coulibaly villant, egy labdaszerzés után nagyon sután lőtt kapura, ráadásul passzolhatott is volna Dombinak, ezúttal önző volt. A vendégek ebben az időszakban már elővették a tipikus olaszos stílust, ölték-csalták a játékot, próbálták eldugni a játékszert, ők már nagyon várták a mérkőzés végét. A 82. percben a félpályánál szerelni igyekvő vendégjátékos Rudolfra pattintotta a labdát, ami így a kilépő Coulibaly elé került, színesbőrű támadónk egyedül vezethette a kapusra a labdát, de egyrészt éles volt a szög, másrészt beérte őt a védő, így szorongatott helyzetben a szöget jól záró Freybe lőtt ziccerben, óriási szépítési lehetőség volt ez, kár, hogy kihasználatlan maradt. Az utolsó cserénket a 88. percben használtuk ki, a megsérülő Kisst Laczkó váltotta. Ebben a percben azonban történt még egy említésre méltó esemény, nem is akármilyen: Rudolfot buktatták nem messze az oldalvonaltól a jobb szélen, Bodnár középre tekert szabadrúgására Coulibaly robbant be Gamberini mellett és csúsztatott a kapuba, 3-4! Most fáj csak igazán az előző kihagyott helyzete…
Sajnos azonban hiába kezdtünk őrült rohanásba, nem volt már időnk, hogy nyomás alá helyezzük a vendégek kapuját. Az utolsó percekben még Poleksic is előreszaladt a pontrúgásoknál, de hiába, nem tudtunk már kapura lőni. Nagyon fájó és bosszantó vereséget szenvedtünk, három rúgott góllal sem tudtunk pontot szerezni az egyébként pontatlanul és tompán játszó olaszok ellen, akik a Lyonhoz hasonlóan kíméletlenül kihasználták minden védelmi megingásunkat.
Osztályzatok
Vukasin Poleksic – 0
Szinte minden kapura tartó lövésből gólt kapott, még azokból is, amit első szándékból védeni tudott, mert a kipattanóból betalált az ellenfél. Volt azért 1-2 nagy védése is.
Bodnár László – 6
A két szélső védőnk közül most ő játszott jobban, hátul is magabiztosabb volt, a végén pedig kiosztott egy gólpasszt is.
Komlósi Ádám – 3 
Sajnos meccsről meccsre kijönnek a hiányosságai, a legtöbb bekapott találatnál ő hibázott első sorban.
Mészáros Norbert – 0
Csak fél órát töltött a pályán, de vele sem volt stabilabb a védelmünk, bár a többiek helyezkedési hibái miatt gyakorlatilag folyamatosan be kellett segítenie.
Leandro de Almeida – 4
Nem fogott ki ma jó napot, hátul sokat hibázott, a rossz helyezkedéseit gólokkal büntette az ellenfél. Ezúttal pedig elöl sem volt annyira aktív.
Czvitkovics Péter – 6
A Lyon ellen nagyon élt a pályán, most visszakerülve a szélre eltűnt a mezőnyben. Nem véletlenül említettem az előző meccs után, hogy talán középen hatékonyabb játékra lenne képes. De ne feledjük a gólját az elején, aminél nagyon szépen mozgott be üresen a hosszúra.
Varga József – 6
Az elején nagyon szép meglátással szolgálta ki Czvitkovicsot, a folytatásban is aktívan kivette a részét a támadásokból és a védekezésből is.
Kiss Zoltán – 5
Vargához képest szürkébben játszott, de neki első sorban védekező feladatai voltak a középpályán. Nem tűnt ki a mezőnyből egyébként.
Szakály Péter – 4
Ismét egy sótlan, színtelen-szagtalan játék, alig lehetett észrevenni, hogy a pályán van. Talán kipróbálnék helyette mást legközelebb.
Rudolf Gergely – 7 
Ezen a napon is nagy kedvvel játszott, zseniális gólt szerzett, emellett sokszor tarthatatlan volt az olasz védők számára.
Adamo Coulibaly – 6
Az első félidőben kevesebbet volt játékban, a mérkőzés vége viszont csak róla szólt, egymaga három gólt is lőhetett volna, sajnos csak egyre futotta.
∼•∼
Szélesi Zoltán – 4
Nem volt könnyű dolga három bekapott gól után beszállni a védelem tengelyébe, sajnos nehezen is vette fel a meccs ritmusát
Dombi Tibor – 0
Szokás szerint Szakályt váltotta, most bő fél órát kapott, viszont nem nagyon tudtunk támadni az ő oldalán.
Laczkó Zsolt – 0
Az utolsó öt percre szállt be, megmondom őszintén, a Lyon elleni teljesítménye alapján megnéztem volna őt a kezdőben Szakály helyén.
∼•∼
Herczeg András
Bosszús lehet a csapat védekezése miatt, ahogy azt kiemelte a szünetben és a találkozó után is. Jól felkészítette a csapatot, remekül használtuk ki az ellenfél gyengéit, de közben hátul leromboltunk mindent.
Itt nézheted vissza a mérkőzést
— A mérkőzés színvonala – Csapatunk teljesítménye – A bírói ítéletek —
Remek találkozót láttunk, soha rosszabbat! Hétgólos meccs volt, erre nem lehet ötösnél rosszabbat adni még úgy sem, hogy a második félidő egy jó 30 perce meglehetősen unalmasan csordogált. A csapatunk teljesítménye is remek volt, az összképet viszont a védekezésünk lehúzza. A skót játékvezető hiba nélkül, észrevétlenül vezette a találkozót.
Annak örülhetünk, hogy ismét helyt tudtunk állni egy sokkal magasabban jegyzett csapat ellen, ráadásul most tényleg komolyan meg is szorongattuk az ellenfelünket. Végre örülhettünk gólnak, rögtön háromnak is. A bosszúság épp abból fakad, hogy ez a három gól sem volt elég a pontszerzéshez, és hátul olyan amatőr hibákat vétettünk, amelyek nem méltóak a Bajnokok Ligája csoportköréhez. Ha ezen tudnánk javítani a jövőben, akkor úgy gondolom, hogy hasonló támadó játék mellett a pontok sem maradnának el.
