Nehéz bármit is írni egy ilyen mérkőzés után. Mivel a beharangozó cikkemben ígéretet tettem, így tartózkodom a provokatív jellegű megszólalásoktól, de amennyire csak lehet, azért igyekszem objektíven értékelni az Újpest elleni kudarcot. Fogynak a mérkőzések, fogy a levegőnk is.
Kondás Elemér a mérkőzés előtt a riporter azon kérdésére, hogy mire volt elég ez a két nap a kinevezése után, őszintén válaszolt. Semmire. Ez egyébként teljesen nyilvánvaló, nagyjából két edzést ha tarthatott a csapatnak, ezalatt új taktikai elemeket aligha sajátítanak el a játékosok. Így aztán maradt a mentális felkészítés, illetve az esetleges személyi cserék eszközölése a kezdőcsapatban. Ez utóbbival kapcsolatban nagy meglepetések nem történtek. Ugyanúgy Nagy Sándor állt a kapuban, ugyanúgy a Kinyik-Pávkovics belső védőpárossal kezdtünk (pedig utóbbi játéka kérdéses volt egy Garbával történő összefejlés miatt), maradt Ferenczi is a kezdőben, akinek ezek szerint nem volt súlyos a pénteki sérülése. Bekerült azonban a jobb oldalra Bényei, aki így három mérkőzésen már a harmadik jobbhátvéd volt, akit az aktuális edző bevetett (Kusnyír és Habovda után). Érdekes volt az ő felbukkanása, ugyanis a bajnokság újraindulása óta nem volt a meccskeretben, viszont a klub tájékoztatása szerint sérüléssel sem bajlódott. Kusnyír Erik ismét kimaradt a csapatból, Harist ugyanis Csősszel helyettesítette Kondás. A többi pozícióban már nem találtunk meglepetést, maradt a csapatkapitány, Tőzsér is, előre visszakerült Szécsi Garba mellé. Ott volt még a pályán Bódi és Varga is.
Az Újpestnél Predrag Rogan nem változtatott a Honvéd elleni győztes csapaton, annak ellenére sem, hogy Onovo letöltötte az eltiltását. Ott volt tehát így egykori csapatkapitányunk, Szakály Péter is a pályán, valamint a Vignjevicnél parkolópályára került Zsótér szintén a kezdőben kapott helyet. Mellette még Simon elfutásaiban, valamint Novothny jó befejezéseiben bízhattak a lilák.
Ha azt hihettük, hogy a pénteki affér helyrerázza majd a játékosokat, akkor hamar tévednünk kellett. Még csak a hetedik percben jártunk, amikor egy oldalról érkező szabadrúgást követően elaludt a védelmünk, Pávkovics üresen hagyta Ristevskit, aki a lepattanó labdát az ötös vonaláról fejelte kapura, Nagy bravúrral védett, a kipattanó után pedig szabadrúgással jöhettünk. Pávkovics nem tanult az esetből, három perccel később egy szöglet után Simon beadása üresen találta Ristevskit, aki szépen lőtt laposan a hálónkba kapásból (róla egyébként éppen a meccs előtt beszélgettünk egymás között, hogy legalább annyira zavarba hozható, mint a mi védőink, és komoly gyenge pontja a lilák védelmének, erre tessék…). A gyors vezetőgól megnyugtatta a hazai csapatot, mi pedig az eddiginél is görcsösebbek lettünk. Sajnos az elejétől kezdve látszott, hogy feszültek a játékosaink.
A gólt követően egyébként sokáig nem történt érdemleges momentum, az első fél óra újpesti mezőnyfölényt hozott, mi csak időlegesen tudtuk átlépni a felezővonalat, a támadásaink erőtlenek és pontatlanok voltak. Ismét felfedezhető volt a korábban már említett statikus játék, nevezetesen hogy a legtöbb játékosunk állva figyeli a történéseket, és csak akkor eszmél, mikor felé pattan a labda. Ez több okból is gond, egyrészt nagyon nehéz így helyzetet kialakítani, másrészt védekezésben ha az ellenfél játékosa megtámadja a labdát, akkor onnan már az ütemvesztés miatt csak szabálytalanság árán lehet megállítani az ellenfelet. Erre számtalan példát láthattunk az első félidőben, Csősz járt élen a favágásban. Ha már Csősz, őt le is kellett cserélni a 29. percben, Kusnyír váltotta. Először arra gondoltam, hogy Kondás megelégelte a játékát, de végül is sérülés miatt jött a csere. Ettől függetlenül jogos lett volna a változtatás sérülés nélkül is.
Az első említésre méltó lehetőségünk a 30. percben adódott. Ekkor Szakály (!) a régi szép emlékek jegyében kiváló labdát adott Garbának (tegyük hozzá, hogy nem tudatosan, hiszen csak megpattant a testén a passz), ő viszont ziccerben célt tévesztett. A 39. percben Kusnyír is próbálkozott egy lövéssel, ám jobbról leadott erős lökete méterekkel elkerülte a kaput. A félidő végén még egy szép támadást vezettünk a bal szélen, kétszer is sarokkal továbbítottak jó helyre a játékosaink, az akció vége egy beadás és egy fejes lett, ami egy vendégjátékosról pattant az alapvonalon túlra, de a szögletre már nem jutott idő, így 1-0-s hazai vezetéssel vonultak szünetre a csapatok.
A szünetben megpróbálkoztunk egy Szécsi-Adeniji cserével javítani a támadójátékunkon, így két agilis, nagy termetű befejezőcsatárral folytattuk. Alig kezdődött el a második félidő, máris növelte előnyét az Újpest. Én még épp a mosdóban voltam az első félidőben elfogyasztott sörnek köszönhetően, amikor Csibu már jelezte, hogy baj van, ott a második. Nwobodo szétfutott mindenkit a jobb oldalunkon, keresztbe ívelt labdája megtalálta Simont (Ferenczi üresen hagyta őt), aki egy átvétel után 14 méterről kilőtte a hosszút. Tényleg nagy a baj, innen már nem nagyon van visszaút a meccsbe. Nem is nagyon volt benne, hogy szépítünk, de az újpesti védelem összehozta a szépítő találatunkat: az 59. percben Varga jobboldali beadását Banai senkitől sem zavartatva rávédte Herisre, akiről a saját kapujába pattant a labda (deja vu).
Viszont aki abban reménykedett, hogy a semmiből jött szépítés felrázza a csapatot, azt hidegzuhanyként érte Simon második találata három perccel később. Ismét a jobb oldalunkon futott végig a támadás, ezúttal Burekovic kanyarított középre, középen pedig Simon senkitől sem zavartatva fejelt hat méterről a kapunkba. Felvetődik a kérdés, hogy hol voltak a védőink, miért maradhatott ilyen üresen Simon, és miért nem mozdult ki a beadásra (az egyébként kiinduló, majd megtorpanó) Nagy Sándor, de ezeken a hibákon már könnyen túl tudunk lépni egy ilyen szezonban, hiszen ezt megelőzően 52 alkalommal láthattuk, ahogy gólt ünnepelnek ellenünk az ellenfél játékosai.
A gól után Kondás lekapta a védekezésben semmit nem mutató Bényeit, aki helyett Habovda jött, majd kicsivel később egy Varga-Trujics elkeseredett cserét is láthattunk. Változást azonban nem hoztak a cserék. Tőzsérnek ugyan volt egy jó lövése, ami egy védőről szögletre pattant, de ezt leszámítva nem tudtunk gólhelyzetet kidolgozni. Bármennyire is hihetetlen, az első kaput talált lövésünkre a 85. percig (!) kellett várni, ekkor Bódi húzott kapura egy elépattanó labdát, de Banai szögletre tolta a kísérletet. A maradék néhány perc úgy pergett le, hogy inkább volt benne a negyedik újpesti gól a meccsben, mint az, hogy esetleg mi zárkózunk. Újabb vereség tehát, eggyel kevesebb hátralévő meccs, eggyel kevesebb javítási lehetőség, ráadásul az Újpest talán végleg leszakadt rólunk, hiszen a négypontos előny mellé egy ajándék Kaposvár elleni meccs is vár még rájuk az utolsó fordulóban. Gratulálunk nekik, megérdemelten nyertek ma, és alighanem benn is maradtak ezzel.
Összegezve a látottakat: ugyanazt kaptuk, amit az elmúlt kb. tíz mérkőzésünkön, illetve a szezon nagy részében láttunk: rengeteg egyéni és csapatszintű hibát a védelemben (rossz tolódások, üresen hagyott játékosok rögzített szituációknál, határozatlan szerelési kísérletek), illetve fásult és tompa támadójáték, rengeteg pontatlansággal, nehézséget okozó labdalevételekkel, mindez statikus állófocival fűszerezve. Nincs még előttem a statisztika, de szerintem borzasztó arányban nyerhettük a párharcokat. És hát úgy nehéz bármit is kezdeni, ha egy csapat 85 percig nem találja el a kaput…
Tudom, hogy azt írtam tegnap, hogy vereség esetén szinte biztosan kiesünk, ám van még miben bíznunk. A képlet annyiban módosult, hogy nekünk innentől csak a Paksra kell figyelni. Az első és legfontosabb, hogy holnap lehetőleg ne szerezzenek pontot a Ferencváros ellen. Nagy segítség lenne, ha a zöldek nem most jótékonykodnának, és a bajnoki versenyfutást igyekeznének minél előbb lezárni (Kolárik Józsi kolléga szerint biztos, hogy döntetlen lesz, ne legyen igaza). Ezzel megmaradna az egypontos hátrányunk Bödéékkel szemben, a továbbiakban pedig arra kell figyelnünk, hogy ne tudjanak háromnál több ponttal meglógni előlünk. Ez nem lesz egyszerű, mert játszanak még a Kaposvárral is. Számításaim szerint a ZTE (I), Kaposvár (O), Felcsút (I), DVTK (O) elleni mérkőzéseiken öt pontot fognak szerezni. Ebben az esetben nekünk a Felcsút (O), Vidi (I), DVTK (O), Mezőkövesd (I) négyes ellen minimum három pontot kell szereznünk, hogy az utolsó fordulóban még lőtávolban legyünk, miközben figyelnünk kell a győzelmek számára (jelenleg ugyanannyi van a két csapatnak) és a gólkülönbségre is (momentán hárommal jobb a Paksé). Ezek miatt a legbiztosabb tehát az lenne, ha csak két pont lenne a különbség, hogy bármilyen arányú győzelem elég legyen ellenük a végén. A cél tehát az, hogy a következő négy meccsen legalább 4-5 pontot szerezzünk. Ez közel sem lehetetlen, de ehhez sokkal jobb és összeszedettebb játék kell. A következő és egyben kötelező feladat a Felcsút legyőzése szombaton.
Gyerünk-gyerünk, ne adjuk még fel…
(fotók: Kovács Péter/HAON)
