Kedden az Újpest elleni idénybeli tizenötödik vereségünk után legalább azt konstatálhattuk, hogy a küzdés és harcosság már jelen volt a játékunkban, amit a Vitelki érában csak nyomokban láthattunk. Mondhatnánk erre, hogy ez lenne a minimum, de ez is édes kevés volt, hiszen ez nem párosult eredményes támadójátékkal és pontos passzokkal a középpályán. A védelemről meg ne is beszéljünk. Gyakorlatilag az elején elkövetett rövidzárlat után tálcán kínáltuk fel a lehetőséget az Újpestnek, amit ki is használtak és könnyű gólokat szerezve felülmúltak minket. Bár újfent kedvezőtlen eredmények születtek, öt fordulóval a vége előtt még mindig van lehetőségünk kiharcolni a bennmaradást és bizonyítani, hogy igen is méltóak vagyunk az élvonalra, de ehhez most már emelni kell a tétet! Ezért a hazai mérkőzéseinken lehetőleg három pontban kell gondolkodnunk. Jelesül szombaton is, amikor a dobogóért harcoló Felcsút látogat a Nagyerdőre.
Már csak azért sem szabadna beérnünk az egy ponttal, mivel az üldözött és vágyott 10. pozíció birtokosa, a Paks szerdán a hajrában kétgólos hátrányból ikszelt a listavezető Ferencváros ellen, így kétpontos előnyre tett szert velünk szemben. Ezért mindenképpen szükségünk lenne innentől a hazai győzelmekre és az idegenbeli bravúrpontokra, hogy megússzuk a szakadékba zuhanást. Most ott tartunk, hogy kapaszkodunk azokba a bizonyos szalmaszálakba, amiből öt darab van, és fanatikus szurkolóként csak abban tudok bízni, hogy sikerül majd elkerülni a kiesést. Remélhetőleg a játékosaink sem adják fel könnyen a harcot, akiknek most nagy szüksége van arra, hogy mentálisan erősek és a kezdő sípszótól a lefújásig élesek legyenek és ne aludjanak el az elején egy pillanatra sem, mert az bizony komoly következményekkel járhat.
Erre azonban ne is gondoljunk, hanem bizakodjunk, amíg csak lehet. Talán kissé agymosottnak hangzik, de jelenleg nem bízhatunk másban, csakis a csapatunkban és annak játékosaiban, akik remélhetőleg átérzik a jelenlegi helyzet komolyságát és a szombati meccs fontosságát! Talán lerágott csont, de a harcosságon túl olyan produktumot várunk szombaton, ami méltó a piros-fehér mezre és a DVSC címerére. Hogy mennyire szép is lenne ilyen helyzetből a célunk elérése, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a középpályánk egyik kulcsembere, Haris Attila hosszú távra kidőlt, így a szakmai stábon a sor, hogy kiállítsanak egy olyan kezdőt és kiválasszanak egy olyan hadrendet, aminek köszönhetően három bajnoki pontot szerezhetünk.
A mi részünkről, eszközölnénk néhány személyi változást. Először is, hiányoznak Nagy Sanyi bravúrjai, nagyjából minden lövésből gólt kapunk, ami kapura megy. Kosickynek is voltak hibái, viszont sokkal több meccset hozott le kapott gól nélkül, és ami fontos, voltak eredményt befolyásoló bravúrjai. Lehet, hogy nem szerencsés megbontani a bizalmi posztot, de lassan már ott tartunk, hogy minden mindegy. Emellett felejtsük el Bényeit, katasztrófa volt kedden. Nézzük meg újra Habovdát, hátha. Ha a 4-1-4-1-nél és ezzel a megerősített középpályánál maradunk (és mindenáron ragaszkodunk Tőzsérhez), akkor Kusnyír játsszon a védelem előtt, ahol mindenképp egy sokat futó és ütköző játékosra van szükség. Nézzük meg Bódit vagy Kevint középen, Tőzsérrel párban tudnák forgatni a csapatot. Adott esetben Trujic is szerepet kaphatna a szélen, mint gyors szélső játékos. Elöl pedig kezdjen Adeniji, aki kapura sokkal veszélyesebb játékra képes jelenleg Garbánál.
Ha már a hadrend. Az már bebizonyosodott, hogy a magasan védekezünk és letámadunk taktika kudarcot vallott. Mint ahogy az is látszik, hogy képtelenek vagyunk dominálni a mérkőzéseken, általában nagyon kevés helyzetet dolgozunk ki, és azokkal sem sáfárkodunk jól. Ez esetben jó lenne egy kis szemléletváltást eszközölni a csapat játékában. Nem kell nekünk feltétlenül dominálni, nem kell nekünk egyfolytában támadni és járatni a labdát az ellenfél térfelén. Igenis szervezzük meg a védekezésünket, ha kell, akkor plusz egy belső védővel, vagy eggyel több védekező középpályással. Tegyük azt rendbe, ami a leginkább romokban hever. Herczeg András belátta ezt, és úgy tudott eredményes játékot produkálni tavaly, hogy nem akart mindenáron kezdeményező szerepkörben tetszelegni. Az új igazolásokkal idén ezt eldobtuk, mindenáron támadófocit akartunk játszani, és ezzel sokkal nagyobb nyomás helyeződik a gyenge védelmünkre. Álljunk vissza szépen, ahogy a Kispest is tette ellenünk, és igyekezzünk a kontrákból gyors támadásokat felépíteni, legyenek gyors elfutások a szélen, használjuk ki az ellenfél hibáit, labdavesztéseit, a kevéske helyzetünkkel pedig tudjunk élni. Ezért kell most maximális koncentráció és hideg fej mindenkitől. Ott van még másik fegyvernek a pontrúgásaink, amikből szintén nagyon eredményesek voltunk tavaly, és messze nem vagyunk belőlük hatékonyak idén. Remélhetőleg hasonlóban gondolkodik az új stáb is.
Fentebb említettem hogy szükség lesz a nagyfokú koncentrációra, ami a csapatok őszi nagyerdei randevúján bizony részünkről elmaradt, amiből Gyurcsó és a Puskás jócskán profitálhatott akkor, így aztán elkerülhetetlen volt a vereségünk. Most egy ilyen végkifejletbe bele sem szabad gondolnunk… Különben, mint ahogy a rulett asztalnál szokták mondani: „Rien ne va plus” (Nincs több tét).
HAJRÁ LOKI!
