Szerda kora délután a Magyar Kupa legjobb 32 csapata között zajló párharcok sokaságát rendezték, köztük a debreceni városi derbit a DEAC és a DVSC között. Idén már harmadszor találkozunk testvércsapatunkkal, és szerencsésnek mondhattuk magunkat, hogy a kupa ezen szakaszában őket sodorta elénk a véletlen, mert előzetesen egy izzadságmentes, könnyed továbbjutást remélhettünk, és még csak utaznunk sem kellett. A valóság azonban ezúttal is más volt.
Nagy Zoltán, Spitzmüller István, Sándor Tamás, Bereczki Dániel, Ibrahima Sidibe… Jól csengő nevek voltak ezek Debrecenben 10 évvel ezelőtt (már kié milyen értelemben). Amikor megláttam a DEAC kezdőjét, rögtön feltetettem magamban a vicces kérdést, hogy most a DEAC, vagy a 2014-es DVSC lesz-e az ellenfél. Ami viszont meglepett, hogy a most télen kölcsönadott játékosaink egyike sem lépett pályára, ahogy a kommentátor, Vida Gyula felhívta rá a figyelmet, a két klub megállapodása értelmében ők nem léphettek ma pályára. Miért? Nem nagyon értem, hogy ennek ebben az esetben mi értelme volt. Féltünk, hogy a kölcsönjátékosainkkal a sorában esetleg kiejt minket a DEAC? Nem tudom mire vélni ezt a húzást, én örültem volna, ha Kenderesi és Sármány éles meccsen bizonyíthat az anyaegyesület ellen, és Kundráknak sem ártottak volna a játékpercek. Na mindegy. A DEAC így picit tartalékos volt és a cserepadra is csak 4 játékost tudtak így leültetni. Nálunk viszonylag erős kezdőcsapatot küldött a pályára Elemér, a keveset játszók közül Kosicky, Lakatos, Haris és Sós bizonyíthattak, a többiek egytől egyig alapemberek a bajnoki mérkőzéseken is. Ami örömteli volt, hogy végre nem az ökörhugyozást háromvédős felállást erőltettük, hanem a klasszik 4-4-2-ben léptünk pályára.
A DEAC pálya egyébként egyre pofásabban néz ki, a fekete-fehér székek fölött mostmár ott magasodik a tetőrész is, illetve az eredményjelző is elég pofás grafikával mutatja az aktuális állást. Kár, hogy egyrészt most amúgy sem lehetnek szurkolók, másrészt pedig jövőre már vélhetően nem NB II-es, hanem csak NB III-as mérkőzéseket rendezhetnek itt.
A meccs első percétől kezdve domináltunk, folyamatosan a DEAC térfelén járt a labda. A széleken próbáltuk megbontani a védelmüket, ez többször is sikerült, de komoly helyzetünk nem alakult ki az első negyed órában. Az első említésre méltó esemény Pintér Ádám 17 méteres szabadrúgása volt a 16. percben szemben a kapuval, ám kísérlete a sorfalban halt el. A vezetés megszerzésére a 23. percig kellett várni, ekkor Lakatos jobboldali elfutása után a középre tett labdát Tischler és Pintér együttes erővel készítette le lövésre Bévárdinak, aki a tizenhatos vonaláról lőtte ki precízen a jobb alsót. A 32. percben ezúttal Bévárdi adott középre, ám Sós lemaradt a centerezésről. Majd jött egy újabb szabadrúgás, ezúttal Haris próbálkozott jó 30-ról, a kaput sikerült eltalálnia, de Tóth Dániel könnyedén megfogta a próbálkozást. A DEAC-nál leginkább Sidibe okozott gondot a védelmünknek, még így 40 évesen is nehéz őt elválasztani a labdától, testi fölénye pedig tiszteletet parancsoló, ügyesen tartotta meg a labdát többször is a védők gyűrűjében. Helyzetre ettől függetlenül nem nagyon futotta a hazai csapatnak az első félidőben, így 0-1-es eredménnyel vonulhattak a csapatok szünetre.
A félidőben egyet cseréltünk, Pávkovics még az első játékrész közepén egy Sidibével való találkozás után fájlalta a vállát, a második félidőre pedig már nem is jött ki, Szatmári váltotta. Az 50. percben megdupláztuk az előnyünket, Lakatos a sokadik szép jobboldali elfutása után adott mértani pontossággal középre, az érkező Tischler pedig közelről a kapuba kotorta a labdát. Említsük még meg Harist, aki szép átadással indította az akciót. Az 57. percben Bene Ádám debütált a felnőtt csapatban Ferenczit váltva, és vele együtt Dzsudzsák is pályára lépett Bévárdi helyett. Rögtön a pályára lépésüket követően a két csere veszélyeztetett, ugyanis Dzsudzsák szöglete után a fiatal balbekk lőtt kapu mellé kapásból.
A 60. percben talán az első komolyabb DEAC helyzet után büntetőt rúghatott a hazai csapat: Nagy Zoli jobboldali beadása után Lakatos rúgta fel Sidibét középen. A sértett könyörtelenül értékesítette a jogos tizit (pacsi a DEAC-nak a gólzenéért, a nyári első meccsünk után éppen ezt emlegettem, hogy nálunk is el tudnám képzelni). Lakatost utána le is kellett sajnos cserélni, mert belesérült a szabálytalanságba. Kár érte, mert a csapat egyik legjobbja volt, helyére Poór állt be. A szépítés után bátrabb lett a DEAC játéka, átálltak ők is kétcsatáros játékra (Kertész érkezett Sidibe mellé), és bizony több alkalommal is helyzetbe kerültek, természetesen főként Sidibe révén. Az utolsó negyedóra a mi részünkről arról szólt, hogy legyen már vége a meccsnek, a DEAC meg elkeseredetten hajtott az egyenlítésért. A hajrában lezárhattuk volna a továbbjutást, de ziccerben Pintér a kapusba rúgta a labdát. Így bár megvan a továbbjutás, ez a győzelem messze volt a DEAC elleni bajnokikon látott produkciótól, sokkal szorosabb mérkőzés volt a mai, talán ez is rámutat arra, hogy perpillanat sok minden nem klappol a csapaton belül.
A játékosaink között elvétve láttunk csak jó teljesítményt, én két fiatalt emelnék ki, Lakatost és Pintért, rajtuk látszott leginkább, hogy bizonyítani szeretnének. A többiek legfeljebb átlagosak voltak ma. A DEAC-nál pedig egyértelműen Sidibét lehet dicsérni, elképesztő, hogy még így 40 évesen, heti 3 edzéssel a lábában is kitűnik egy NB II-es csapatból. A mai meccs tehát nem feledtette a szombati produkciót, és egyre inkább aggódom amiatt, hogy mi lesz majd hétfőn a Gyirmót ellen…
