Fontos hétvége ez az NB II-ben, hiszen az első a negyedikkel, a második pedig a harmadikkal meccsel, a négy csapat között pedig mindössze öt pont volt a differencia. Persze a számunkra érdekesebb összecsapás a PMFC – DVSC volt, amit szokatlanul korai időpontban rendeztek, egyúttal tudvalevő volt, hogy egy esetleges győzelemmel, és a nap másik rangadóján számunkra kedvező eredménnyel komoly lépést tehetünk a feljutás felé.
Félő volt, hogy a hétközi kupacsata megint sokat kivesz majd a csapatból a hétvégi fontos rangadó előtt, de most azért volt lehetősége arra a stábnak, hogy jobban forgassa a csapatot. A szerdai kezdőből ezúttal kimaradt az eltiltott Ferenczi, illetve Haris, Kalafat, Kusnyír, Tischler és Baráth. Helyettük bekerült a védelem jobb oldalára ismét Bévárdi, középre Pávkovics (Korhut ezúttal eredeti posztján játszott ismét), a középpályára Varga, Bódi, Szécsi, előre pedig Bárány. A pécsi csapat rendkívül kellemetlen vendéglátónak számít, mindössze egyetlen vereségük volt hazai környezetben, még ősszel, az akkor kiváló formában lévő Budaörs tudott itt nyerni, ezzel együtt is figyelemre méltó még, hogy az idei szezonban újonc mecsekaljai csapat messze a legkevesebb gólt kapta a szezonban (28 meccsen csupán 16-ot), és elég kellemetlen stílusban fociznak, főként a fizikai párharcokat erőltetik, és szeretik nyomás alatt tartani az ellenfelet a kemény letámadásokkal.
Ennek fényében nem volt annyira meglepő, hogy már az első percben szögletet harcolt ki a hazai csapat, és alig másfél perc telt el, mikor már a második sarokrúgást végezhették el, mi pedig kétszer is felszisszenhettünk egy-egy tizenhatoson belüli párharc után, minek következtében a földre került egy hazai játékos. Szerencsére azonban sem gól, sem büntető nem lett ezekből a szituációkból. Ezek után kellemes meglepetésként ért, hogy egy szép akció végén megszereztük a vezetést a hatodik percben. Dzsudzsák egy mesteri mélységi passzal ugratta ki a jobb szélen Bárányt, aki pedig szépen tette be középre a támadáshoz felzárkózó Szécsinek, utóbbi pedig pazarul pörgetett a hosszúba a kapus mellett. Nem sokkal később meg is duplázhattuk volna az előnyünket, egy hasonló szituációban Bárány bepassza rövid volt Bódinak, így nem lett belőle ajtó-ablak ziccer.
Eközben a hazai csapat is éledezett, leginkább rögzített szituációkból tudtak veszélyeztetni. Az egész meccsen nagy bedobásokkal próbálkozó (a hazai csk, Futó, 30-40 méterről is be tudta dobi a tizenhatosnukon belülre) pécsiek a 15. percben is egy ilyen szituból lőttek kapura először, Gróf bravúrral ért le a csizmaszárral eltalált, de a rövid sarokra tartó lövésre. A folytatásban mindkét oldalon akadt helyzet, Grónak még legalább két nagy védése volt az első félidőben, a túloldalon pedig Pintér egyéni szólója után került ziccerbe, de lövését védeni tudta a hazai kapus. Összességében kiegyenlített mezőnyjátékot láttunk az első félidőben, de a nagyobb helyzeteink nekünk voltak, így megérdemelten vonulhattunk egygólos előnnyel a szünetre.
A második játékrészre sem változott sokat a meccs képe, a hazaiak folyamatosan letámadtak, mi pedig megfontoltan és nyugodtan igyekeztük kipasszolgatni a pressingelő ellenfelet. Ezúttal is sokat volt játékban Gróf, és bár most is akadtak hátul bizonytalanságok, meccsről meccsre egyre magabiztosabbnak érzem ezt a fajta támadásépítést. Még ha rizikós is, sokkal több értelme van, mint a vaktában előrevagdosott labdáknak, amit Elemérrel játszott a csapat. A játékrész első felében Szécsi előtt adódott ziccer, ám utolsó labdamegtolása hosszúra sikeredett, így Helesfay tisztázni tudott előle. Nem sokkal később Dzsudzsák találta meg a rést egy szép passzal, a bal szélen üresen kiugró Bódi lövése a bevetődő védőről pattant a kapufára, az ismétlést pedig ezúttal is blokkolni tudták a hazaiak.
A játékrész második felére érzésem szerint elfáradt a Pécs, azért jó 60-65 percig keményen letámadtak, így nem csoda, ha az utolsó fél órára már elfogyott a lendület. Az biztos, hogy teljesen más lett volna a meccs képe, ha esetleg ők szereznek korai vezetést, szerencsénk, hogy nem így alakult a mérkőzés. Az utolsó fél órára beszállt egy mémjátékos (Bajner), és a számunkra kellemetlen Bartha is, aki korábban még paksi játékosként mindig megszívatott minket, általában nem kis gólokkal. Ennek ellenére a pécsiektől csak két kósza kis lövésecskére futotta, a szintén csereként beálló Hegedűs próbálkozott kétszer, de éles szögből leadott lövéseit védte Gróf. Bár komoly helyzetei nem voltak a hazai csapatnak, az egygólos előnyünk nem volt életbiztosítás, sokkal nyugodtabb lettem volna, ha le tudjuk zárni az összecsapást egy második találattal. Ennek ellenére most valahogy nem lógott benne a levegőben, hogy gólt kapunk, jól zárt ma a védelmünk, hatázottan és nyugodtan játszottunk hátul is, illetve nyilván kellett az is, hogy a hazai csapat is elfáradt.
Az utolsó 10 perc azért még tartogatott izgalmakat. A 86. percben csereként beálló Baráth első megmozdulásából keményen letalpalta az egyik pécsi játékos bokáját, így teljesen jogosan kapott piros lapot (nem értem, hogy aki szerint szigorú az ítélet, az mire adna pirosat, ha törne a csont?). Elkésett, ráadásul nagyon csúnya és sérülésveszélyes belépő volt ez, még ha nem is volt szándékos. Ez azért izgalmassá tehette volna az utolsó pár percet, de nem engedtük helyzetbe kerülni a pécsieket, ráadásul az utolsó pillanatban két cserejátékosunk lezárta a meccset: Ugrai remekül ugratta ki az üresen kilépő Bényeit, aki ziccerben nem hibázott, így végül mindkét félidőben 1-1 gólt lőve 2-0-ra megnyertük a fontos rangadót.
A meccs összeképe NB II-es szinten kimondottan kellemes volt, láttunk jópár helyzetet, az iram is rendben volt, mindkét csapat végig küzdött, egészen a lefújásig. Már az őszi meccs után is megjegyeztem, hogy addig messze a Pécs játszotta ellenünk a legkulturáltabb focit, erre most ez a mérkőzés is ráerősített. Ha sikerül megerősíteniük ezt a keretet pár helyen, akkor jó eséllyel pályázhatnak a feljutásra 1-2 éven belül. Ami az egyéni teljesítményeket illeti, nehéz egyértelműen meccs emberét megnevezni, több jó teljesítmény is akadt, kiemelkedő viszont talán nem volt ezúttal. Grófnak akadtak nagy védései, a védelemben ezúttal Bévárdi teljesített a legjobban előre és hátra is, a középpályáról Dzsudzsák és Pintér játékát emelném ki, míg elöl a gólt szerző Szécsi, illetve a gólpasszos Bárány remekelt. Bódi viszont érzésem szerint a mezőny leggyengébbje volt, rengeteg eladott labda és rossz beadások, illetve két elrontott ziccer is volt a neve mellett, no meg a pocsék szögletek. Tőle mindenképpen több kell.
Most következik három hét szünet a válogatott mérkőzések miatt. A hírek szerint a stáb az első két hétben egy intenzív fizikális felkészítést tervez, a harmadik hétre pedig egy regenerációs időszakot. Remélhetőleg sikerül rendbe szedni a csapatot fizikálisan és mentálisan is a szezon utolsó részére. Már csak 9 meccsünk van hátra a szezonból, ezt pedig április eleje és május közepe között nyomjuk majd le, tehát kemény másfél hónap vár majd ránk. Következő ellenfelünk pedig az 5. helyen álló Soroksár lesz itthon, húsvét vasárnapján. Ma pedig még bízzunk egy számunkra kedvező eredményben a Vasas – Gyirmóton; a döntetlen lenne a legjobb talán.
fotók // dvsc.hu, Dunántúli Napló
