Vasárnap este Győrben vizitáltunk a 33. forduló zárómérkőzésén. Tudtuk, hogy a riválisok mit játszottak, és mivel a 2 fő vetélytársunk, a Vasas és a Gyirmót is nyert délután, így győzelmi kényszerben léptünk pályára. A múlt heti eredmények miatt nem feltétlenül lehettünk optimisták, ám idén már számtalanszor produkált váratlan feltámadást a csapat egy-egy rosszabb periódus után. Ezúttal is így történt.
Husztiék most is a legerősebbnek vélt kezdőcsapatot küldték a pályára, mely egyetlen posztot leszámítva teljesen megegyezett a Nyíregyháza elleni kezdővel. A múlt héten sérülés miatt nem játszó Varga Józsi került vissza Haris helyére, ez volt az egyetlen változtatás. Gróf némi meglepetésre vállalni tudta a játékot, ráadásul még arcvédő maszkot sem viselt, úgy tűnik, hogy végül megúszta a múlt heti ütközést komolyabb követkemények nélkül.
Az első félidő azt gondolom, hogy felülmúlta a várakozásainkat. Én mondjuk személy szerint pontosan azt vártam, hogy ezúttal megint a jobbik arcát mutatja majd a csapat, és bár sokan pesszimisták voltak, én sima, kétgólos sikert vizionáltam (0-2-t egyébként). Ez az eredmény már az első 45 perc után kialakult, a meglehetősen fásult és sok hibával játszó ETO nem tanúsított túl nagy ellenállást. Már az első percben sikerült veszélyes helyről szabadrúgást kiharcolni, amit Bódi még fölé lőtt, de a 33. percben már nem tévesztett, sistergő bombája utat talált a hálóba, bár tegyük hozzá, hogy a hazaiak fiatal hálóőre, Ruisz alaposan mellényúlt a lövésnek, ami egy rutinos kapus számára nem feltétlen okozott volna megoldhatatlan feladatot. Ezúttal is szinte kettesével rúgtuk be a szögleteket, de sem Bódi, sem Dzsudzsák beívelései nem voltak veszélyesek, pedig nem mondhatni, hogy ne lenne jó rúgótechnikájuk… Az előnyünket végül Ugrai duplázta meg a félidő hajrájában, a Dzsudzsáktól kapott mesteri indítás után szépen tekert a kapuba.
Ekkor én már biztosra vettem, hogy zsebben a három pont, úgy éreztem, hogy még egy harmadik gólt sikerül majd a második félidő elején meglőni, amivel végleg lezárhatjuk az összecsapást. Csakhogy a védelmünk, ezúttal személy szerint Pávkovics tett róla, hogy legyenek izgalmak. A 49. percben hasonlóan szerencsétlenkedett össze egy gólt az ETO-nak, mint pár hete tette azt Ajkán a meccs elején. Ezzel visszajött a hazai csapat a mérkőzésbe, és ugyan helyzetekig nem tudtak eljutni, benne lógott a levegőben, hogy talál még egy gólt a győri csapat, ha másból nem, akkor ismét egy pontrúgásból, mint múlt héten a Szpari. Az egyértelműnek tűnt, hogy egy harmadik góllal tényleg lezárhatnánk a meccset, de nem akart megszületni a mindent eldöntő találat.
Az idő előrehaladtával nem tanulván a hibákból, ismét visszább álltunk, és igyekeztünk ráülni az egygólos vezetésre. Huszti becserélte Bárányt az elfáradó Ugrai helyett, több változtatást viszont nem eszközölt egészen a hajráig. Kicsit az az érzésem, hogy nem igazán bízik a cserejátékosokban, részben azért, mert a rotálással kétszer is megégette magát (Ajka, Dorog). Pedig bőven volt potenciál a cserejátékosokban, elvégre 11 cserével utaztunk el a meccsre, és nem csak fiatalok ücsörögtek a padon. De tényleg olyan, mintha sem a fiatalokban, sem a perememberekben nem bízna a szakmai stáb. Pedig érzésem szerint a rosszabb napot kifogó Szécsit, vagy a szintén elfáradó Pintért is le lehetett volna hozni, miközben bevetésre várt Bényei, Sós, Tischler, Baráth, és még sokan mások.
Visszatérve a mérkőzésre, úgy tűnt, hogy a 81. percben sikerül lezárni a három pont kérdését, ekkor egy hatalmas védelmi hibát használt ki Bárány, és megelőzve a védőjét pontosan centerezett Szécsinek, akinek a térdéről pattant a kapuba a labda. De még ez sem volt elég, négy perccel később Pávkovics ismét összehozott egy gólt a hazaiaknak, ezúttal egy lerántás miatt megítélt jogos büntetőt értékesített a gólkirály jelölt Priskin. Bele se merek gondolni, hogy mi lett volna, ha nincs előtte pár perccel a harmadik gólunk… Így viszont a vége ismét izgalmas volt, mi még egyet cseréltünk a 88. percben, fiatalt fiatalra (Pintér-Baráth), utóbbi pedig a végén kiosztott egy gólpasszt Báránynak, amivel közvetlenül a lefújás előtt beállította a 2-4-es végeredményt.
RIPták
A győzelem nagyon fontos volt, összességében a csapat mutatott játékával is elégedettek lehetünk. Ismét bebizonyosodott azonban, hogy ezzel a védelemmel fölösleges nekivágnunk az élvonalnak. Sokáig védtem Pávkovicsot, és még most is tartom, hogy lehetne benne potenciál, ám az tisztán látszik, hogy Husztiék passzolgatós játékrendszerébe egyáltalán nem illik bele (és akik Szatmárit hiányolják a kezdőből, azok kedvéért mondom, hogy a srác azért nem játszik, mert ő még ennél is fogalmatlanabb lenne ebben a játékrendszerben). Úgyhogy a nyáron minimum 2, de inkább 3 minőségi belső védő érkezését várom.
A negatívumok mellett persze beszéljünk a pozitívumokról. Dzsudzsák ismét a csapat vezére volt, Bárány és Ugrai gól+gólpassz kombóval zárták a mérkőzést, és bár utóbbi teljesítménye hagy kívánni valót maga után (túlságosan önző sok esetben), ők hárman voltak szerintem a csapat legjobbjai.
Jövő vasárnap hazai pályán játszunk, az utolsó előtti Kazincbarcikát fogadjuk. A győzelem kötelező, ráadásul a Vasas a Péccsel játszik majd, így adott esetben visszavehetjük az első helyet is.
fotók // dvsc.hu
