2014. augusztus 5., amely sajnos minden Lokista emlékezetébe, köztük az enyémbe is beleégett: a BATE az utolsó pillanatokban kiejtett minket a BL 3. selejtezőkörének visszavágóján. A kieséssel amellett, hogy elbuktuk a play-off kör lehetőségét (ahol a Salzburg, Steaua, APOEL, Celtic, Ludogorets ötösből kaptunk volna ellenfelet nem kiemeltként), kvázi elbuktuk a garantált csoportkör sanszát is, hiszen a PO-ból való kiesés is EL csoportkört garantált volna a számunkra. Így helyettünk a balszerencsénknek is köszönhetően továbbjutott traktorgyári egylet masírozott be a BL csoportkörébe, a Slovant kiejtve a play-offban (ők kiemeltként várták a sorsolást). Ez pedig a mai napig fájó emlék, hiszen immáron több mint 8 éve történt a DVSC egyik legfájdalmasabb nemzetközi kupakudarca Boriszovban. Jelen cikkünkben arra igyekszünk választ adni, hogy mi történt a számunkra mumusnak tekinthető ellenfelünkkel: tudtak-e élni az újabb csoportkörből adódó anyagi előnyökkel, fenn tudtak-e tartani egy működőképes klubmodellt, vagy egy kiöregedő dinasztia után belesüllyedtek a posványba?
Az az átkozott 94.perc
Ennek ellentmond, hogy mesébe illően indult az a mérkőzés, hiszen kétgólos előnyben is voltunk Sidibe második halálpontosan értékesített büntetőjével alig 20 perc elteltével, de aztán jött az félidő hajrája előtt Bouadla buta második sárga lapja, vagy csak szimplán a svéd játékvezető, Stefan Johannesson volt szőrös szívű, ez megítélés kérdése, de kiállította a csupaszív francia játékost, ami sajnos mindent megváltoztatott. Miképpen az is, ha skandináv sípmester következetes lett volna és az utolsó emberként szabálytalankodó Cherniket piros lappal lezavarta volna a gyepről, de ez így utólag már semmit sem számít. Ezután nem tehettünk mást, mint védeni a kétgólos fórunkat és továbbjutni. Ezt nagyon szép kimondani, de akkoriban igencsak küzdöttünk a magyar futball nemzetközi színtéren gyakran előforduló betegsége ellen, a mentális gyengeség és az ezzel járó gyors összeomlás ellen is, de mégis úgy tűnt, 2-1-es hazai vezetésnél, hogy kibekkeljük valahogy a kevéske hátralévő időt. Végül aztán második félidő ráadásának negyedik percében Krivets fejese utat talált a rosszul kimozduló Novakovic kapujába, ami Debrecennek és az érte szurkolóknak is fájó tüske a mai napig és bizony nem volt könnyű lenyelnünk ezt a keserű pirulát. Ezen kívül az akkori vezetőségünknek is egy mélyütéssel ért fel a kupabúcsú, hiszen a kiesést követően nem volt szerencsénk az EL play-off sorsolásakor, és a sokkal magasabban jegyzett Young Boys ellen nem tudtunk továbbjutni, így bezárult nemzetközi színtér ajtaja a csapat előtt és egyúttal pénzcsapok is.
Csak ennyit mondunk: karma!
„Majd veszek nekik BL labdát, hogy megtapasztalják milyen érzés ott játszani” – lehet nem pontosan idéztem, de emlékeim szerint ezt mondta az egyik boriszovi játékos a lefújás után az egyik helyi újságírónak. Kiérezhető volt a szavaiból a beképzeltség és felsőbbrendűség érzése. Ehhez hasonló pökhendi nyilatkozatokat is megengedtek maguknak a hazaiak, holott gyakorlatilag ajándékba kapták a továbbjutást évekkel ezelőtt a Lokitól. Egyenlő létszámban ugyanis mintha a pályán sem lettek volna a végzetes piros lapig Jermakovics tanítványai.
A karma azonban úgy fest, hogy szépen lassan teszi a dolgát és így járt a BATE Boriszov is, hiszen az egykor az európai színtéren vitézkedő és például a Bayern Münchent is legyőző sárga-kékek már nem olyan virgoncok, mint egykoron. Ennek ékes bizonyítéka volt az idei rövid kirándulásuk az Európa Konferencia Ligában, ahol a török első osztályú bronzérmes Konyaspor 5-0 arányban lemosta őket mindennemű mellébeszélés nélkül. Ez azért némileg jó érzés tud lenni nekünk, még ha tipikus „megdöglött a tehenem, dögöljön meg a szomszédé is” magyaros felfogás mentén emlegetjük.
Persze a korrektség jegyében azért említsük meg, hogy nem minden év alakult ilyen balszerencsésen a szempontjukból. Például a 14/15-ös szezont követően meg tudták ismételni a BL csoportkörbe jutást (stílszerűen megint egy magyar csapatot, ezúttal a Vidit eltakarítva a 3. körben), ráadásul a Barca, Roma, Leverkusen fémjelezte kvartettben 5 (!) pontot össze is szorgoskodtak. A Bajnokok Ligája ezt követően már nem jött össze nekik többször, ám az EL csoportkörbe még kétszer, 17/18-ban és 18/19-ben sikerült bejutniuk (utóbbinál a Vidivel egy csoportban, oda-vissza verve őket…).
A Borisov Arena egyidőben épült a Nagyerdei Stadionnal, és bár a BATE esetében is megindult egyfajta hanyatlás az új aréna birtokbavételét követően (igaz, hogy 4 év késéssel), de ők legalább játszhattak BL csoportmeccset az érdekesen kinéző új stadionjukban – ami egyúttal a fehérorosz válogatott otthona is 2016 óta.
Aranykor és a hanyatlás
A hanyatlás egyik fő okaként a klub elnökének, Anatolij Kapskinek a távozását lehet megnevezni, hiszen 1996-ban a boriszovi traktorgyár igazgatójaként a harmadosztályban élesztette újra az eredetileg 1973-ban alapított, majd aztán teljesen a süllyesztőben eltűnt együttest. Tette mindezt úgy, hogy mindösszesen két év alatt szintet léptek a legmagasabb osztályba a teljesen ismeretlen, eredetileg gépészmérnök végzettségű Jurij Puntussal a kispadon, majd Szergej Kriuscsenkó és Viktor Goncsarenkó edzői munkája megalapozta az aranykorukat.
Az első bajnoki címüket például úgy szerezték meg 1999-ben, hogy a mezőny egyik legkisebb büdzséjéből dolgoztak és a manapság teljesen levitézlett Slavia Mozyr elől orozták el a bajnoki címet. Nyilvánvalóan a 15 bajnoki cím (ebből 2006-2018-között született 13) nem a véletlen műve volt, amelyet szisztematikus munkával ért el Kapski és csapata, akik mindössze egy önellátó klubot szerettek volna létrehozni, mivel a belorusz nép teljhatalmú vezetőjének, Lukasenkának nem szívügye a futball. Sokkal inkább a jégkorongban utazik és a Dinamo Minszkre költött csillagászati összegeket azért, hogy az orosz KHL ligában versenyképes csapattal álljon ki, de 2014-ben jégkorong világbajnokságot is rendezett Minszkben.
Idővel azonban felismerte Lukasenka, hogy hű szövetségesének és pénztárcájának is csúfolt dinamós oligarcha, Jurij Csizs és a boriszovi mágus segítségével könnyedén megnyerheti a választásokat, így a rossz nyelvek szerint Kapski a modern BATE stadionért cserébe levezényelte a győztes választási kampányt, így pedig mindenki nyert. Az ország első embere ugyanis a sportot és abban rejlő lehetőségeket használta ki és csúnya szóval kimondva kenyeret és cirkuszt adott népének, hogy azok megfeledkezzenek az egyébként nem túl rózsás belorusz helyzetről. A sárga-kékek ugyanis megfelelő stadion híján a rivális Dinamo pályáját használták a nemzetközi színtéren, pont úgy, mint ahogy szeretett klubunk is kénytelen volt Nyíregyházán játszani annak idején pont a traktorgyáriak ellen például.
Minden jó elmúlik egyszer
A boriszoviak mint mondtam, az utóbbi időkben nem sok sót ettek meg az európai kupákban, hiszen ha az utolsó három évüket vizsgáljuk, akkor rendre elvéreztek idejekorán. Ennek oka a szakmai munka nem megfelelő minőségében, a bizalom hiányában és a bajnoki címre pályázó ellenlábasok (Sahtar Soligorsk, Dinamo Brest, Dinamo Minsk) megerősödésében keresendő. Kapski 2018-as halála pedig fejetlenséget generált, amihez asszisztáltak olyan külföldiek leigazolásával (Willumson, Kizito, Moukam), akik csak a fehérorosz bajnokságban tudtak vezéregyéniségek lenni, vagy még ott sem. Ezzel ki tudja milyen okból, de megszegték a „kapskii alapelveket”, aki egy interjúban azt találta mondani korábban, hogy a csapatában csak egy külföldi legyen a kezdőben és mellette 10 hazai játékos.
Akárhogy is volt, végre ők is megtapasztalták, hogy milyen érzés a rosszabbik végén lenni Európában, hiszen a fent említett törökországi szégyenfoltot megelőző években a grúz Dinamo Batumi adott nekik egy jókora tockost a BATE Arénában, miután 4-1-re győzni tudtak az egygólos idegenbeli sárga-kék siker után, de a koronavírus időszakában a bolgár CSKA Szófia egy mérkőzés alatt rendezte le őket és tanította némi jó modorra a traktorgyáriakat.
És persze emeljük ki azt is, hogy a nemzetközi színtér mellett immár a hazai porondon is rájuk jár a rúd, hiszen már zsinórban negyedik éve képtelenek bajnokságot nyerni. 2019-ben még óriási meglepetés volt, hogy a Dinamo Brest öt pontot rájuk verve 13 év után megtörte a BATE-hegemóniát, mint ahogy 2020-ban is némileg meglepő volt, hogy a Shakhtyor Soligorsk egyetlen ponttal megelőzte őket a szezon végén, de mindezek tudatában az utóbbi két szezon végeredménye nem volt sem meglepő, sem pedig szoros. A 2021-es pontvadászatban a Shakhtyor már 10 pontot vert a második helyen befutó BATE-ra, míg a tavaszi-őszi rendszerben zajló bajnoki idény idei kiírásában már a második helyet sem tudta megszerezni a BATE: az immár zsinórban három bajnoki címet begyűjtő szolihorszkijak mellett az FC Energetik-BGU Minsk is megelőzte őket.
Évek óta „hagyomány”, hogy a BATE kiesését ezzel a mémmel ünnepeljük meg, így hát nem is lehetne jobb slusszpoén ezzel zárni a cikket
Konklúzió: Köszönjük szépen, de nem kérjük a Bajnokok Ligája labdákat!
