Miről ismerszik meg manapság a DVSC? Számomra arról, hogy még a gyengébb meccseinken is mi kerekedünk felül az ellenfeleinken. A Mezőkövesd ellen hátrányból fordítottunk, az Alashkert elleni visszavágót olyan mélységből hoztuk vissza, ahol a Blagojevics-csapat előtte még sosem járt, a vasárnapi ZTE elleni mérkőzést pedig annak ellenére nyertük meg egy nullra, hogy a gólon kívül – bár tepertünk rendesen – nem volt igazán nagy helyzetünk.
A vasárnap délutáni NB I-es mérkőzéssel előzetesen úgy számoltunk, hogy erősen a cseresorra fogunk majd támaszkodni, és nem is tévedtünk. A csütörtöki kezdőnkhöz képest 8 (!) helyen változtatott vezetőedzőnk, de még így is azt lehetett mondani csapatunkra, hogy bizony voltak olyan szezonjaink a múltban, ahol még ennél is gyengébb első kerettel rendelkeztünk. 32 – 20, 25, 24, 24 – 35 – 32, 27, 19, 23 – 22. Ezek nem random számok, nem is mezszámok, hanem a tegnapi kezdőcsapatunkban szerepet kapók életkorai. Amellett tehát, hogy többnyire a cserejátékosok léptek pályára, az átlagéletkor is alacsonynak számított: 25.7 év, és ezt láthatóan a három veterán játékosunk húzza fel jócskán. Mindez nagy dicséret az aktuális vezetésnek, hiszen tényleg nem hangzik rosszul a Milosevics – Baranyai, Dreskovic, Mojzis, Manrique – Varga – Bódi, Loncar, Domingues – Bárány tizenegy. Az egyetlen meglepetés talán az volt, hogy Loncar ezúttal is kezdett, így Dreskovic (480) és Manrique (477) után övé a harmadik legtöbb pályán töltött perc (459) ebben az idényben.
Jó kérdés volt, hogy bár egyénileg rendben lévőnek tűnt a csapatunk, nem lesz-e gond az összeszokottsággal, hiszen Baranyai tavaly októberben lépett pályára utoljára tétmeccsen a Loki mezében (és a Mezőkövesd színeiben is összesen 3 találkozón kapott szerepet tavasszal); míg Varga József márciusi sérülése óta nem lépett pályára az NB I-ben; és akkor még nem beszéltünk Mojzis NB I-es debütálásáról, vagy a fiatal Vajda Botondról. Két dolog azonban szimpatikus volt: a fiatal játékosperceket tekintve ez erős meccs lesz (végül 90+64 percet pakolt fel ide a Baranyai-Vajda kettős), illetve Bódit (32), Milosevicset (32) és Vargát (35) leszámítva nagyon fiatal csapattal léptünk pályára, nélkülük egészen megdöbbentő volt a csapat átlagéletkora: 23 év.
Ellenfelünk is dicsérhető ilyen szempontból, hiszen az ő kezdőjükben senki nem töltötte még be a harmincat (!), átlagéletkoruk 24,4 volt. Senkó védett, Safronov, Mocsi, Gergényi, Huszti védekezett, Sankovic, Szendrei és Tajti került a középpályára, Szalay és Milovanovikj között pedig Sajbán volt a középcsatár. Nehéz volt megmondani, mire mehetnek egymás ellen a csapatok. A ZTE az Eszék ellen kiesett az EKL-ben, de egy hazai gyomros után (ZTE – Kisvárda 0-2) meg tudták verni az MTK-t (2-1). Ha a legjobb tizeneggyel álltunk volna fel, nem aggódtam volna, de így azért benne volt a levegőben egy esetleges meglepetés vendéggyőzelem. Azzal viszont maximálisan egyetértettem, hogy pihentetnünk kell a Rapid Wien elleni visszavágóra, mert az odavágó 0-0-ás eredménye miatt közel kerültünk ahhoz, hogy neves ellenfelet búcsúztassunk a nemzetközi porondon.
Rendkívüli hőségben kezdődött a mérkőzés, sem az ivószünet előtt, sem utána nem láthattunk igazán sok helyzetet, vagy jelentőségteljes jelenetet az első félidőben. A mi csapatunk akarata érvényesült, nagyon sok támadást vezettünk, Vajda és Domingues is nagyon aktív volt, ahogy Báránytól is ugyanazt a küzdést láttuk, amit kedvelünk benne, de az utolsó passzokba mindig hiba csúszott. A beadásaink, védők mögé belöbbölt labdák pontatlanok voltak, a támadók nem oda mozogtak, ahova a többiek várták, így hiába a szépen kihozott labdák, háromszögelések, ügyes labdatartások, helyzetet nem láthattunk hazai oldalon. A ZTE-nek főleg a félidő vége felé akadtak momentumai, lövései, de ezek sem okoztak nagy riadalmat, egy kivételtől eltekintve, amikor Tajti első lövését blokkoltuk, a másodikat pedig a gólvonal elől mentette Mojzis.
A második félidőt csere nélkül folytattuk, és minden változatlanul folytatódott. Mi birtokultuk a labdát, de helyzeteket nem tudtunk kialakítani. Milosevicnek azonban kétszer is védenie kellett a rövid saroknál, Ikoba beállása egyértelműen erősebbé tette a vendégeket. A 64. perctől mi is nagyobb fokozatra akartunk kapcsolni. Beállt Dzsudzsák, Mance és Kyziridis, de hat percen át csak nyomozták a labdát. Ekkor percekig a kapunk elé szorultunk, a ZTE sorra lőhette be a szögleteket a kapunk elé, de eredménytelenül. Az ivószünet alatt aztán megnyugodtunk és visszavettük a kezdeményezést. Kyziridis unta meg, hogy lövések helyett mindig a passzt keressük, de nem sokkal kaput tévesztett.
Nem úgy a 83. percben! Már sokan elkönyvelték, hogy ez a meccs bizony 0-0 marad – bár én nem voltam köztük, mert ha helyzeteink nem is voltak, elég nagy nyomást gyakoroltunk már ekkor a ZTE kapujára -, amikor Husztitól pattant Kyziridis lábához a labda, aki gyakorlatilag öt kék mezes mellett-között elsuhanva egyéni akciót kezdeményezett, és mivel Safronov az elfutó Mancéra, Gergényi pedig a második hullámban érkező Dzsudzsákra és Dominguesre figyelt, kettejük között befutott a tizenhatoson belülre, és erősen kilőtte a rövid alsó sarkot! Megszereztük a vezetést, ami 12 perccel később azt jelentette, a győzelmet is! Görög légiósunknak ez volt az első gólja, elég sokat böjtöltünk érte, hogy összejöjjön, de erre megérte várni!
A folytatásban a védekezésre koncentráltunk, és bár magunkra húztuk az ellenfelünket (talán túlságosan is), helyzetet csak az utolsó felívelésük jelenthetett volna, de ott saját kapusuk, Senkó fejelte rossz helyre a labdát. Nagyon nehéz mérkőzésen, felforgatott csapattal, szinte nulla helyzettel, de valahogy mégis győztünk, és ez gyógyír volt mindenre.
Foglalkozhatnék azzal, hogy mennyire rossz volt ez a délutáni időpont a nyár közepén, vagy hogy Vad II legalább 3-4 sárgát a zsebében hagyott, de az is megérne egy misét, hogyan fogyhat el a félidőben a büféből a víz (!), ahogyan kiemelhetnék pár gyengébb teljesítményt, de nem igazán kívánok ezekkel foglalkozni. Foglalkozzon vele az MLSZ, a játékvezetői bizottság, a vendéglátóegység irányítója, vagy épp az edzői stáb. Van azonban egy „apróság” amit nem tudok csak szimplán megemlíteni. Ojediran nehezen lopta be magát a szívembe, de minél többet láttam játszani, annál inkább meggyőzött róla, hogy van tehetsége a focihoz. De nem csak engem győzött meg, hanem a klubot is, hiszen kivásároltuk szerződéséből. Azóta viszont csak egy percet kapott az eddigi öt tétmeccsünkön. Most itt lett volna erre a lehetőség Loncar vagy Varga oldalán, de a kispadon maradt. Jó lenne tudni, mi a helyzet, mi történt vele, mi az oka a mellőzésének, reméljük nem vész kárba a tehetsége!
Na de vissza a pozitívumokhoz, nálatok kik voltak a meccs legjobbjai? Nekem Dreskovic és Mojzis játéka is tetszett, de talán egyetértetek velem, hogy Kyziridis volt a meccs embere, az ő beállása jelentette azt a pluszt, ami javunkra fordította a mérkőzést. Szavazzatok!
Két fordulót követően száz százalékos a csapat, továbbjutottunk az örmények ellen és nem vagyunk esélytelenek a Rapid Wien ellen sem. Soha rosszabb kezdést, és bár néha döcög a játékunk, ennek a csapatnak nagy szíve van. Ilyen küzdőszellemmel és taktikus játékkal még sokra vihetjük az NB I-ben! De ne szaladjunk ennyire előre, előbb még mutassuk meg magunkat Európának is!
Hajrá, Loki!
Csibu
