Abban a tudatban léptünk pályára szombat este Kisvárdán, hogy győzelem esetén fellépnénk a dobogóra – erre utoljára szeptember elején, a 6. fordulót követően volt példa, akkor konkrétan az első helyen állva mentünk el a válogatott szünetre (a Ferencváros eggyel kevesebb lejátszott meccse mellet). Előzetesen kötelezőnek tituláltuk a győzelmet a sereghajtó otthonában, de nem számoltunk az időjárási körülményekkel, ami azért jócskán befolyásolta a meccs képét. Némi cinizmussal élve azt is mondhatjuk, hogy sikerült alkalmazkodni a körülményekhez, csak épp rossz értelemben: ugyanolyan rosszak voltunk, mint a szombat esti időjárás.
A bécsi kiruccanás óta először vágtunk neki blogos csapatban idegenbeli túrának, ezúttal Redboy és Csibu is útitársaim voltak. A meccs előtt egyik kedves olvasónk, Sanyi vendégszeretetét élvezhettük Kisvárdától nem messze, az EB sorsolást is ott tekintettük meg, ahogy azt a reggeli vlog epizódunkban is láthattátok. A meccsre emiatt picit késve érkeztünk meg, és kissé hitetlenkedve figyeltük, hogy a szakadó esőben a szép számú biztonsági szolgálat először alaposan átmotoz mindenkit (a vlogoláshoz használt kameránkat hosszú másodpercekig csekkolták, hogy akkor bevihetjük-e), majd valamilyen oknál fogva a beléptető rendszert megkerülve egyesével beléphettünk a nyitott kapun, felmutatva az elektronikus jegyünket a kapunál ácsorgó szekusnak…
Nagyjából 200-250 vendégszurkoló kísérte el a csapatot a jelenlegi legközelebbi túrahelyszínre. A hangulatra tehát nem lehetett panasz a zord időjárás ellenére sem. Azt már az odafele úton sejtettük egyébként, hogy nem lesznek optimális körülmények, mert Kisvárdához közeledve egyre több havas szakaszt véltünk felfedezni az út mentén. Végül hó nem, de szakadó eső fogadott minket, ami nagyjából a 30. percig intenzíven tolta is. A kezdőcsapatunk megegyezett a múlt hetivel, nem volt tehát meglepetés – sérülés miatt Kyziridis és Majdevac nem volt még bevethető, ám Ojediran már ott ülhetett a padon.
Az első 10-15 perc még viszonylag izgalmas mederben csordogált, láttunk pár veszélyes akciót mindkét oldalon, elvégezhettünk néhány szögletet (ezekben sok köszönet nem volt az egész meccsen), majd egyre unalmasabbá vált a találkozó. Az első félidőben konkrétan nem is találtuk el a kaput, a hazai csapat viszont többször is veszélyeztetett, először Megyerinek egy eladott labdája után kellett javítania egy vetődéssel, majd egy 40 méteres emeléssel lepték őt meg a hazaiak, aminél tehetetlen lett volna, ha pár centivel lejjebb hullik a labda – így a forduló gólja helyett egy zúgó felsőlécet láthattunk. Ezzel nagyjából össze is foglaltam az első félidő történéseit. Ami szembetűnő volt, hogy a Loncar – Manrique – Dzsudzsák hármas mintha nem értette volna meg egymást a pályán, hármójuk szürke játéka miatt pedig a szélsőink gyakorlatilag alig kaptak labdát. Szegény Bárány sokszor egyedül őrlődött a védők fogságában, minden tőle telhetőt megtett, sokszor ügyesen megtartotta a labdákat, de ő is tehetetlen volt, amikor nem volt vele kit megjátszani.
A második félidőben sem történt sok változás. Nem tudom, hogy tudatos volt-e, hogy ennyire óvatosan, kivárásra játszottunk, vagy szimplán ennyire rossz napot fogtunk ki és/vagy az ellenfél ölte ki jól a mi játékunkat. Az első kaput talált lövésünkre valamikor a 70. perc tájékán került sor, de ekkor is csak egy gyenge Domingues fejest láthattunk. A stáb igyekezett cserékkel frissíteni, Oliveira beállásával a széljátékunk valamelyest feljavult, a portugál szélső előtt két ígéretes lehetőség is akadt. A Loncar – Romanchuk csere némileg meglepő volt, ez azt eredményezte, hogy Lagator lépett egy sorral előrébb, de lényegében ezzel sem javult a játékunk. Mint ahogy Szécsi beállása sem hozta meg a várt fordulatot, az utolsó pár percre pedig újoncot avattunk, Bárányt a 18 éves Batai Tamás váltotta.
Gólt tehát nem láttunk, mint ahogy igazából focit sem. Ha előre tudom, hogy ez egy ilyen rossz meccs lesz ilyen rossz időben, akkor nyilván kétszer is meggondoltam volna, hogy elmenjek-e. Az élmény persze így is meg volt, élőben mindig jobb nézni a meccset, pláne ha van hozzá jó társaság is. De ennek ellenére is rossz szájízzel jöttünk el Kisvárdáról, hiába állapíthattuk meg, hogy legalább nem kaptunk ki. Elfogadtuk volna a döntetlent, ha a játékunk nem lett volna ilyen semmilyen: 80 percig semmit nem csináltunk, az utolsó 10 percben mutatott pici felpörgés most kevés volt a három ponthoz. A Kisvárdának pedig érdekes módon tökéletesen megfelelt ez az egy pont, én legalábbis ezt állapítottam meg a játékukból, no meg abból, hogy az utolsó negyed órában már inkább próbálták csalni az időt. Ennél sokkal több kell a következő két meccsen, mert mind az MTK, mind a Kecskemét jobb csapat ennél a Kisvárdánál, és a tegnap látott hibáinkat ők kegyetlenül megbüntetik.
Lehet ezúttal is szavazni a meccs legjobbjaira, bár őszintén szólva, olyan túlzottan sok jó egyéni teljesítményt nem láthattunk. Talán most ez egy olyan találkozó volt, ahol csak 1-2 játékost lehet kiemelni, és őket is csak azért, mert legalább átlagos teljesítményt nyújtottak.
Két találkozó vár még ránk idén, közvetlen riválisokhoz utazunk, előbb jövő héten az MTK-hoz, akikkel szemben van törleszteni valónk, majd annál a Kecskemétnél zárunk, akiket épp most győzött le jövő heti ellenfelünk idegenben. Kőkemény két meccs lesz, de 4 pontnál alább jelen helyzetünkben nem adnám.
