Több, mint húsz éve járok már meccsre, de nem emlékszem olyanra, hogy az első hazai meccsre a negyedik fordulóig kellett várni. Márpedig most ez a helyzet: az első fordulóban halasztani kényszerültünk a Fradi elleni rangadót, majd két idegenbeli meccs következett (ráadásul Győrben és Kecskeméten, két relatíve messze lévő helyszínen, péntek kora délután, így aztán oda elutazni sem jöhetett most szóba nekem személy szerint), szóval egészen augusztus közepéig kellett várni arra, hogy az idény során először lássam szeretett csapatom élőben. Jön a DVTK elleni keleti rangadó!
A Diósgyőr számunkra kellemes ellenfél, nem kell senkinek sem említeni, amivel Emődi Zolit is szoktuk heccelni:
Az életben három dolog biztos: a halál, az adók, és a Loki-Dió H.
Ez a tézis persze tavaly csúnyán megdőlt, hiszen a két csapat közös történelme során másodszor fordult elő, hogy egy idényen belül nem tudtuk egyszer sem legyőzni a miskolciakat (ráadásul az eddigi egy alkalom is két döntetlent hozott, tavaly pedig egy döntetlen mellett két vereség volt a mérleg). Az is nagyon ritka, hogy negatív mérleggel zárjunk ellenük egy idényen belül. És bár mindhárom egymás elleni meccs nagyon izgalmas és gólgazdag volt, sőt, azt mondom, hogy még talán színvonalában is kiemelkedett a magyar posványból – főleg a tavaszi 5-3-as meccs – de azért inkább lemondtunk volna erről az élményről.
Mindenesetre itt Debrecenben megkérdőjelezhetetlen a fölényünk, az eddigi 32 egymás elleni meccsről 27-et (!) megnyertünk, négy végződött döntetlennel (egy tavaly), és csupán egyetlen egyszer kaptunk ki, még 2008-ban. Élénken él bennem az a találkozó is, egy agyonnyert meccs volt, amin Rudolf góljával vezettünk 1-0-ra, majd a második félidőben a borsodiak a semmiből, két talált góllal fordítottak, és vitték el a három pontot nagy mákkal.
A tavalyi szezonja a Diósgyőrnek összességében inkább pozitív képet festett, főleg ha abból indulunk ki, hogy újoncnak számítottak. Megszoktuk már, hogy állandóan fenyegeti őket a kiesés réme, a szurkolók sosem elégedettek (vagy ha igen, akkor az hamar, pár hét után elmúlik), mindig van valami balhé a vezetőség, a szakmai stáb, vagy a játékosok körül. Kicsit hasonló az a közeg amúgy a miénkhez, csak ott aztán tényleg örök sikertelenség van. Na de a lényeg, hogy tavaly egyáltalán nem voltak kiesési gondjaik, a szezon nagy részében a középmezőny tetején tanyáztak, és nagyon nem osztott, nem szorzott, hogy végül „csak” a hetedikek lettek. Balhéktól persze így sem volt mentes az idényük, elég csak Kuznyecov tavaszi rajt előtt 2 nappal történő menesztésére gondolni.
Idén viszont mintha megint kezdődne minden elölről: pocsékul kezdték a bajnokságot, három forduló után egy ponttal a kieső helyen állnak. Bár játszani még nem láttam őket, Emődi kolléga szerint a játékuk finoman szólva sem működik, mondhatni szar, élvezhetetlen. Az edző alatt inog a kispad állítólag, szóval csak a szokásos. Ilyen előjelekkel utaznak az örök mumus otthonába, azaz hozzánk. Ezekből általában vagy nagy vereségek szoktak következni, vagy meglepetéseredmény – ilyen volt mondjuk a tavalyi 2-2 is, amikor az edzőváltás után érkeztek full esélytelenül, de emlékszem én még az új stadionjuk első DVTK-DVSC meccsén elszenvedett 1-0-s vereségünkre is, ami után a bicska kinyílt a szurkolóink zsebében. Pedig az előjelek alapján akkor is toronymagas esélyesek voltunk.
Hát most azért remélem, hogy semmi meglepetés nem születik majd. Az első két meccsünk során akadozott a gépezet, de a négy pontot nem kell megmagyarázni. Kell még egy kis idő, mire összeáll a csapat, pláne ha belegondolunk abba, hogy mekkora jövés-menés volt a nyáron, és hogy hány játékos kínlódott (vagy épp kínlódik még mindig) sérüléssel a felkészülési időszakban. Ami probléma, hogy Ojediran távozása után a helyére igazolt játékosok még nem állnak készen (Djurasek sérült, Braga alighanem még nem 90 perces, Batik sérült), és hátul sem vagyunk meg, Ferenczi eltiltása és Manrique távozása miatt most Hornyák az egyetlen bevethető baloldali védőnk. Hogy őt dobjuk-e be a mélyvízbe, vagy átszervezzük a teljes védelmet, az egyelőre kérdéses. Én most arra szavaznék, hogy nézzük meg, mit tud Hornyák éles helyzetben – állítólag a felkészülés alatt egyébként is ügyes volt. Inkább ő, mint olyan kényszermegoldások, hogy Szécsi vagy Senaga a balhátvéd…
Szóval végre hazai meccs, remélem már is úgy várja már, mint én. Mindenki a stadionba holnap délután!
