Szándékosan nem kattintásvadász címet adtam Blagojevic-búcsúztató írásomnak, mert a „Blagojevics 4 legjobb és 4 legrosszabb mérkőzése” nem fejezné ki igazán azt, mire is vállalkoztam. Ugyanis a hasonló ranglistákkal ellentétben nem csak felsorolni szeretném ezeket a mérkőzéseket, hanem általuk bepillantást engedni abba, miért lehetett egyszerre imádni és utálni a Blagojevics-féle Lokit, milyen magasságokat és mélységeket jártunk meg vele.
Srdjan Blagojevic 2022 szeptemberében érkezett, majd 2024 augusztusában távozott. Az eltelt közel két év alatt 72 tétmérkőzésen (ebből 62 NB I-es) irányította a Lokit, és ez az adat különösen akkor hatolhat csontig, ha hozzáteszem, hogy ezzel a 122 éves klubunk fennállásának NB I-es örökrangsorában a 7. helyre került! Megelőzi például Supka Attilát, Miroslav Beráneket vagy Teleki Gyulát, és nem sokkal marad el Puskás Lajostól. (Játék: próbáld meg felsorolni, kik előzik meg, majd nézd meg a névsort a DVSC oldalán. Ha a többi öt név is eszedbe jutott, le a kalappal!) Ebből a 72 mérkőzésből választottunk ki négyet-négyet: Balage, Enderson, Lucas, Redboy, valamint az én szavazataim után jött létre a szerkesztőség közös listája, amit időrendi sorrendben követünk majd végig. Tanulságos lesz.
1. mérkőzés: 2022. október 16. DVSC – Újpest 4-1
A legjobb mérkőzéseink egyike Blagojevics harmadik találkozója volt. A Honvéd elleni bemutatkozás két eltérő félidőt, de győzelmet hozott (DVSC-Honvéd 4-3), majd a Fradi otthonában szenvedtünk vereséget (2-0). Ezt követte az Újpest elleni hazai mérkőzés, aminek összefoglalójában az alábbiakat írtam: „4-1-re nyertünk, ki gondolta volna a mérkőzés előtt, sőt, ki gondolta volna a félidőben! Ha a védelmet ki tudnánk pofozni, akkor nem lenne itt gond a bennmaradással, mert végre elkezdtek jönni a győzelmek. Blagojeviccsel úgy érzem, hogy előrelépett a csapat.” Ez volt az első mérkőzés, ahol igazán megtapasztalhattuk, milyen rendszerben és játékstílusban gondolkozik Blagojevics, támadófocija pedig a második félidőben két vállra fektette a lilákat. Mindezt annak is köszönhettük, hogy a sokadik edző után ő végre megtalálta Dzsudzsák helyét a pályán a támadó mögött, a jobb félterületben, aki emlékezeteset is alakított, gólpasszán kívül gondoljunk csak a góljára: előbb elfektette védőjét, majd egy lövőcsel után kilőtte a hosszút. Szenzációs volt!
2. mérkőzés: 2023. május 20. Ferencváros – DVSC 1-3
A bajnokság végére már úgy fordultunk, hogy nem a bennmaradásra, hanem az élmezőnyre kellett figyelnünk! Hatalmasat változott a világ, mert amellett, hogy szerencsénk is volt (gondoljunk csak a Paks elleni utolsó perces fordításra) újszerű taktikánkra nem igazán volt válasza a csapatoknak. Tavasszal csak a Felcsút-Fradi-Kecskemét tudott megverni minket, épp az a három csapat, amely a dobogó legnagyobb esélyese volt, a 32. fordulóra úgy fordultunk, hogy komoly sansz volt rá, hogy legalább egyiküket megelőzzük. A bökkenő az volt, hogy a Fradihoz látogattunk. A hazaiak ráadásul egészen jó első félidőt játszottak, örülhettünk, hogy csak 1 góllal vezetnek. A második félidőben azonban óriásit fordult a világ, Babunski varázslatos volt és bebizonyítottuk, hogy önmagában többet ér egy csapat mint 11 kiváló egyéniség. Több mint 19 ezer néző előtt 3-1-re nyertünk, összefoglalóm pedig így zártam: „Egy valakire viszont mindenképp szeretnék külön is kitérni. Egy olyan személyre, akire nem szoktunk szavazni, de talán rá is lehetne: Srđan Blagojević. Nem tudom, mit műve hétről hétre, vagy épp most félidőről félidőre a csapattal, de lenyűgöző. Ez a győzelem és ez a fantasztikus év nagyban az ő érdeme is!” 2012 után tudtunk ismét nyerni a Fradi ellen idegenben, ami a Blagojevic-éra egyértelműen legnagyobb skalpja volt.
3. mérkőzés: 2023. május 27. DVSC – Újpest 2-0
Az utolsó fordulóban azzal a tudattal fogadtuk az Újpestet, hogy ha nyerünk, biztosan bronzérmesek vagyunk, ha pedig közben a Kecskemét kikap, az ezüst kerül a nyakunkba. Döntetlen vagy vereség esetén viszont a Felcsút megelőzhet minket. Eredmény szempontjából tehát a Blagojevic-éra talán legfontosabb találkozójának is nevezhetjük. Balage így írt a meccsről: „Esélyeshez méltóan kezdtük a mérkőzést, nem ijedtünk meg sem az ellenféltől, sem a nagy téttől: nagy intenzitással, levegőt sem hagyva nyomtuk be az Újpestet a kapuja elé, labdavesztés után pedig igyekeztünk minél hamarabb visszaszerezni a labdát.” Az utolsó pár percre becseréltük a Fradi ellen kéztörést szenvedett Dzsudzsákot, illetve Bárányt is. „Ekkor már az egész stadion, 14 ezer ember a csapatot, a dobogót és a nemzetközi kupaindulást ünnepelte. Nem volt most az a mumus Újpest, az a nagy tét, az a játékvezető és összeesküvés-elmélet, ami elvehette volna ezt tőlünk. Ennek bizony így kellett lennie! Teljesen megérdemelten győztünk 2-0-ra, és zártuk a harmadik helyen a bajnokságot!”
Bár nem ez volt az utolsó jó mérkőzésünk, de nagyon kellett már a debreceni szurkolóknak ez a siker a sok-sok évnyi megpróbáltatás után és percekig zengett a lelátón a Blagojevic-rigmus. Balage ezzel zárt akkor: „Amióta Blagojevic irányítja a csapatot, mi szereztük a legtöbb pontot a bajnokságban, a tavaszi tabellát is megnyertük, és jöjjön a legbrutálisabb statisztika: a teljes harmadik kört (tehát az utolsó 11 meccset) lehoztuk mindössze 5 (ÖT!!!!) kapott góllal. És ez annak fényében különösen nagy szó, hogy az elmúlt három évben a DVSC védelme a legrosszabbak közé tartozott a bajnokságban, még az NB II-ben is botrány volt. Nélküle ez az eredmény aligha jött volna össze. Elképesztő fejlődésen ment át a csapat az ő irányítása alatt, szerintem soha nem volt még olyan vezetőedzője a DVSC-nek, aki ekkora hatással lett volna a csapatra, a játékosokra, a közönségre. Ez különösen annak fényében nagy szó, hogy ez a közeg nehezen tolerálja a „kívülről” érkezőket, ennek ellenére neki külföldiként sikerült nagyon hamar elfogadtatnia magát a közeggel. Láthatóan remek a légkör öltözőn belül is, és a taktikai repertoárja is igen széles. A Loki játéka az egyik legjobb lett a szezon végére a teljes mezőnyt tekintve, stílusos, modern focit játszó csapattá váltunk. Élmény minden meccsünk, még azok is, amikor esetleg nem megy annyira a játék, és adott esetben nem sikerül győznünk. Ezt az embert hosszú évekre ide kell láncolni Debrecenbe, ha azon múlik, inkább ne igazoljunk senkit a nyáron, csak ő maradjon!”
4. mérkőzés: 2023. augusztus 10. Rapid Wien – DVSC 0-0
Volt már itt legnagyobb skalp, legfontosabb mérkőzés, de most értünk a legszínvonalasabb találkozóhoz, egyben a lista egyetlen döntetlenjéhez. Nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy a szerkesztőtársakkal élőben láthattuk, hogy a nemzetközi porondon micsoda játékot produkáltunk idegenben a sokkal esélyesebbnek gondolt Rapid Wien ellen. Egy kis szerencsével akár a győzelem is meg lehetett volna, de a lényeg az volt, hogy a játék minden elemében nyugat-európai focit játszottunk, rendben volt a csapat mentálisan, fizikálisan, működött a taktika és az ellenfél minden próbálkozására volt válaszunk. Ha egyetlen meccsben kellene bemutatnom a Blagojevic-féle játék elemeit, és sikerének receptjét, akkor ezt a mérkőzést választanám. Enderson összefoglalójából idézve: „Láthattunk egy olyan debreceni csapatot a pályán, amely nemzetközileg jegyzett ellenféllel szemben is hozni tudta a saját, stílusos és jól felismerhető játékát, amely végig bírta erővel a mérkőzést (még szinte jobban is, mint a rivális), és amely eljutott két kapufáig. Büszke lehet a csapatunk a tegnapi produkcióra, és büszkék lehetünk mi, szurkolók is rájuk.”
Aki szemfüles, már észrevehette, hogy eddig négyből négy mérkőzés a legjobb kategóriából került ki. Hiába volt ugyan több jó mérkőzésünk is ezután, és hiába voltak ezt megelőzően is gyengébb találkozóink, az egymástól függetlenül szavazataink alapján nem felváltva, hanem egymás után jött a 4 legjobb és a 4 legrosszabb összecsapás, ami ilyen szempontból mondhatni előre is vetítette Blagojevic sorsát…
5. mérkőzés: 2023. augusztus 17. DVSC – Rapid Wien 0-5
Összeomlás, totál csőd, csalódás. Öt nullára kaptunk ki hazai pályán, amiben a legfájóbb nem a különbség volt, hanem az, hogy amennyire megmutatta erősségeinket az odavágó, annyira megmutatta a Blagojevics-féle taktika gyengeségeit a visszavágó. Ahogyan Svájc is külön taktikával készült fel a magyar válogatott elleni meccsére az idei eb első meccsén, úgy a Rapid Wien is teljes mértékben átszabta csapata taktikáját, ami Blagojevicset ugyanúgy váratlanul érte, mint Marco Rossit. Ami az egyik csapat sikerét jelentette, az előrevetítette a másik csapat kudarcsorozatának kezdetét és bebizonyított egy nagyon fontos dolgot. Nem azt, amit sokan előszeretettel hangsúlyoznak, miszerint Blagojevic soha nem változtat, mert ez nem igaz, elég sok variációval próbálkozott – de mindig a saját, jól bejáratott taktikáján belül. Sokkal inkább azt, hogyha ezeket a változtatásokat nem szabjuk az ellenfél játékára, akkor annak kellemetlen következményei lehetnek. Ez a mérkőzés ennek az előszele volt. Nagyon nehéz szívvel megírt összefoglalóm ezzel zártam: „A meccs utolsó perceiben bár Dzsudzsák Balázs némi füttyszó kíséretében hagyta el a pályát, a lefújás után a csapat tapsot és biztatást kapott a stadionban maradó pár ezres törzsszurkolóktól – és tőlem is.”
6. mérkőzés: 2023. november 4. Mezőkövesd – DVSC 2-1
Az, hogy Blagojevic második idényében nem fogunk ismét dobogóra lépni, nem ezen a találkozón dőlt el, hiszen még csak az első 12 forduló telt el, lélekben mégis ez volt az a pont, ahol azt éreztük, lehet el kell engednünk a dolgot. Vereséget szenvedtünk az MTK, DVTK, Újpest, Paks négyes ellen is, hogy aztán meglepetésre döntetleneket érjünk el a Fradi és Felcsút ellen idegenben, illetve verjük a Fehérvárt, ami visszahozta ugyan a reményt, de aztán a kieső helyen álló Mezőkövesdhez látogattunk, és nem ismertünk rá a csapatunkra. Balage összefoglalójának részlete is jól érzékelteti, mekkora volt a gond: „A szerkesztőtársakkal csetelve a meccs közben egyöntetűen megállapítottuk, hogy ez volt a Blagojevics-éra első igazán vállalhatatlannak titulálható meccse. Nem láttunk küzdést, nem láttunk focit, nem láttunk semmit, csak egy ténfergő játékosokból álló halmazt a pályán. Mert ez ma még csak csapat sem volt. Nem véletlenül volt elégedetlen a szép számú vendégtábor sem a meccs után, és kérte számon a mai teljesítményt a csapaton.”
Először éreztük úgy igazán, hogy ez már több mint egy elrontott mérkőzés. És hiába sulykolta mindenki, hogy a tavalyi bronz egy kifutott eredmény volt, annyira kapaszkodtunk abba a hitbe, hogy azt a sikert megismételhetjük, hogy ezután egyre többen voltak képtelenek szembenézni a ténnyel: idén lecsúszhatunk a dobogóról. Bár ekkor még nem volt kódolva a bukás és számos módon helyrehozható lett volna a kár, a Blagojevic-projekt összeomlása mégis ekkor vette kezdetét. Bármihez nyúlt, bármivel próbálkozott a klub vagy Blagojevic, nem segített. Az igazolások lesérültek, Kusnyírt egy egész évre elveszítettük, az ellenfelek – élükön a DVTK, Mezőkövesd, MTK trióval – pedig kihasználták azt amit a Rapid Wien is, hogy nem igazítjuk a játékunkat az ellenfélhez. Míg nyáron az Alashkert ellen tizenegyespárbajt nyertünk, addig februárban a Fradi ellen tizenegyespárbajt veszítettünk, és hiába voltak jó meccseink, egyre gyakoribbá váltak a szenvedős győzelmek is. És csak nézzünk rá erre az eredménysorra február 18-tól számítva: Vereség, Győzelem, Vereség, Döntetlen, Győzelem, Győzelem, Vereség, Győzelem, Vereség, Győzelem. Olyan hullámvasútra ültette a csapat a nézőket, ami után nem csoda, hogy egyre többen elfordultak a projekttől, amit nem tudott ellensúlyozni Ojediran és Vajda tündöklése, pláne, hogy az igazi pofon csak ezután jött…
7. mérkőzés: 2024. május 5. Ferencváros – DVSC 5-1
Hasonló helyzetben látogattunk a Fradihoz, mint egy éve: halványan még élt a remény a dobogóra vagy a nemzetközi kupaindulást érő negyedik helyre. Volt az egész Blagojevic-időszakra jellemző, azt teljesen átjáró és szinte minden mérkőzésen megmutatkozó hiányosságunk: rendre volt egy gyengébb félidőnk. Ezt bosszulta meg meg annyiszor a DVTK, sőt, ez okozta, hogy a Honvéd ellen az első meccsünkön majdnem pontot veszítettünk 4-0-ról. De ez okozott sok örömet is, amikor sikerült megfordítani egy-egy mérkőzést, vagy bedarálni az ellenfelet a második félidőben. Nos, ezen a napon is kiváló első félidőt produkáltunk, 0-0-án tartva a hazaiakat. Aztán jött pár érthetetlen csere és egy még érthetetlenebb összeomlás. A Fradi ötöt rámolt a kapunkba egy félidő alatt, ezzel lezárva az évünket és visszaküldve minket a realitások talajára. Az ötödik hely nem volt rossz, de az előző évhez képest csalódást keltett, hiába igyekezett eltüntetni a csapat a keretből fakadó egyértelmű hiányosságokat. Balage sem rejtette véka alá csalódottságát: „Edzőnk is megjegyezte a meccs után, hogy amióta itt van, most játszott legrosszabbul a csapat. Ha ez nem is feltétlen igaz, de egyértelmű, hogy ilyen lélektelen és megalázó vereséget aligha szenvedtünk még el a regnálása alatt. Idén háromszor is fel tudtuk venni a kesztyűt a Fradival éles szituációkban, most egy elméletileg leeresztett Fradi ellen mentünk ki szinte feltartott kezekkel, gyámoltalan mentalitással.”
8. mérkőzés: 2024. augusztus 23. Újpest – DVSC 3-0
Talán még innen is lehetett volna visszaút, hiszen még a jelenlegi szezon ankétján is maximális támogatottsággal állt ki a klub vezetősége Blagojevic mellett. Ráadásul győzelemmel is kezdtünk, de aztán a Kecskemét ellen már csak egy pont jutott, a DVTK ellen pedig hazai pályán gólt sem tudtunk lőni. Bár mindkettőt emberhátrányban fejeztük be, ami azért szintén nem segített a dolgon, ahogy az sem, hogy az átigazolási időszakban sem sikerült valami nagyágyút igazolni, ellenben több jelentős távozónk is volt, de az Újpest elleni meccsre eljutottunk oda, hogy már a külső tényezők szinte senkit nem érdekeltek. Kellett egy eredmény, amibe lehet kapaszkodni, különben megint a kiesőzónát lehet nézegetni a válogatott szünet előtt. Nos, az az eredmény a Blagojevic-éra legértékelhetetlenebb alibije lett. Elég Balage összefoglalójának címét idéznem: Értékelhetetlen foshalmaz.
A cikk végi gondolataival csak egyetérteni tudtam: „Csakis egy esetben váltanék edzőt, és csakis egy feltétellel: ha Blagojevics elveszítette az öltözőt, és a csapat zöme már nem áll mögötte, és csak ha olyan edző jön helyette, aki hasonló játékfilozófiát követ.” Hogy végül ki elégelte meg jobban a hullámzó teljesítményt, az akadozó játékot és az egyre több gyengébb eredményt, a szurkolók, a játékosok, vagy a vezetőség nagyobb része? Vajon edzőbuktatás történt? Vagy valami más állt a vereség, majd a Blagojevic-éra befejezésének hátterében? Talán soha nem derül ki. De az Újpest elleni vereség után két nappal hivatalossá vált: közös megegyezéssel elváltak klubunk és a Blagojevic-stáb útjai. Így vele együtt Dejan Fijala, Sasa Semeredi és Nikola Stankovic is távoztak.
Egészen elképesztő utazás volt az eltelt két év. Az éra legjobb 4 meccse az első felében, a legrosszabb 4 meccse pedig ezt követően zajlott le. A bronzéremnél is fontosabb azonban, hogy úgy éreztem, visszaadta a klubba és csapatba vetett hitet: lehet Magyarországon, lehet Debrecenben nyugat-európai modern focit hatékonyan játszani (hiszen hasonlóval sokan próbálkoztak előtte, nem sok sikerrel). S bár a vége nem sikerült kellemesen, én ezért mindig hálás leszek neki.
Köszönünk mindent, Blagojevics!
Mindörökké, hajrá Debrecen!
Csibu
